Regisztráció Elfelejtett jelszó

Puzsér Róbert fórum

De feszengenek

#829024 Koffein

Főleg jobb meg bal szélen a 2újságíró, Egonon látszik, hogy régebb óta ismeri Puzsért... :)

Az is érdekes, hogy Puzsér ebben a szerepben néha néha kicsúszik, de összekaparja gondolatait és elkezdi uralni a pillanatot..

Sargentini-jelentés

#827605 Koffein

Az Európai Parlament által kétharmados többséggel elfogadott Sargentini-jelentés már legalább hét éve időszerű: a mindennapos jogfosztás és rendszerszintű csalás, az intézményesült korrupció nem az elmúlt pár év történése. Ezt a döntést meg kellett volna hozni legkésőbb az új választási törvény elfogadásakor – de leginkább már 2006 őszén, amikor Gyurcsány Ferenc rendőrterroristái a budapestiekre támadtak.

Az Európai Unió elitjének tagjai sunyin hallgattak, és üzleteltek Orbán Viktorral, megvonták vállukat a rothadásként burjánzó korrupció láttán, és a Magyarországon termelő részvénytársaságokon keresztül tömködték a zsebüket. Európa nagy bankjai jelenleg is folytatják a sokszor jogszerűtlen tömeges kilakoltatásokat, Orbán rendőrei pedig híven védelmezik a multik behajtóit. Az volna a tényleges nyomásgyakorlás, ha az Unió döntéshozói kilátásba helyeznék, hogy visszahívják Magyarországról az itt termelő európai nagyvállalatokat. Ezzel ezerszer hatékonyabban lehetne zsarolni Orbánt, mint bármiféle jelentéssel, csakhogy a Mindenható Piac szentséges folyamataiba holmi jogállami elvek mentén beavatkozni nyilván példátlan barbárság volna. Inkább ölbe tett kézzel szemlélik akár egy alkotmányos autokrácia megszilárdulását az Európai Unióban, akár ázsiai gyerekmunkások tömegeinek nyomorúságát a Távol-Keleten.

Az európai baloldal éppúgy használja az Orbán-démont, ahogy Orbán a Brüsszel-démont. Ellenségképet farag, és valóságot hamisít – hisz jól tudjuk, Orbánnal és rendszerével pont nem az a baj, hogy antiszemita volna: az antiszemitizmus egy elv – Orbán Viktor pedig tagadja az elveket. Az uniós választások előtt pár hónappal az európai baloldalnak nagyon jól jön ez a papírlap, amit tagjai nagy ívben lobogtathatnak: ők is szabadságharcosok. Itt mindenki szabadságharcos, csak a szabadság fogy rohamosan.

Az Európai Unió korrupt és rövidlátó – Orbán Viktor korrupt és autoriter. Nincs jó választás köztük, mert nem alternatívák – valójában épphogy erősítik és legitimálják egymást. S mégis: ez az első pillanat, amely bármiféle nyomás alá helyezi Orbán Viktort. Jogos lépés, amely régóta kijárt már, még akkor is, ha az azzal járó szankció fájdalmasan csekély.

2019-es önkormányzati választások: Puzsér Róbert és Staudt Gábor beszélgetése

#827482 Koffein

Puzsér Róbert és Vona Gábor eszmecseréje

#827087 Koffein


elnézve a beszélgetést, vona jelen szerepében sokkal normálisabb, mint amilyen a jobbik alatt volt..

Kirúgták őt is. Kár, ped…

#826761 walex

Kirúgták őt is. Kár, pedig a műsora egész jó volt. Remélem, folytatódik valahol, ha már az agymosó, x+1. propaganda tv-ben nem lehet ez képernyőn tovább.

A mellékelt képen a Ma…

#826129 Koffein

A mellékelt képen a Magyar Szocialista Párt két országgyűlési képviselője, Korózs Lajos és Lukács Zoltán látható. Felnőtt életük javát az Országházban töltötték, teljes mellszélességgel támogatták Gyurcsány Ferenc országlását, összehegesztettek három egymást követő kétharmadot a Fidesznek, most pedig azt akarják megmondani, hogy kire ne szavazzanak a budapestiek a főpolgármester-választáson. Korózs Lajos azzal tölti a vasárnap délutánját, hogy kirekesszen engem a „demokratikus ellenzék” soraiból, hisz az, aki Korózs Lajosnak és elvtársainak a megélhetését veszélyezteti, nem lehet más, mint náci. Én például olyan antidemokratikus magatartástól sem rettennék vissza, hogy elinduljak egy főpolgármester-választáson. Mindezt az a Korózs Lajos mondja, aki 2014-ben huszonegy százalékos egyéni eredménnyel biztosította be a fideszes jelölt győzelmét. Ő és elvtársa, a szintén országgyűlési képviselő Lukács Zoltán nemcsak engem gyaláznak, hanem Cegéldi Zoltánt is, aki ugyan van annyira demokrata, hogy nem indul választáson, viszont arra a gyalázatos célra használná a szavazati jogát, hogy nem Korózs Lajos és Lukács Zoltán elvtársaira szavaz – íme a velünk élő fasizmus.

Korózs Lajos szerint „az ellenzék talál közös jelöltet, csak sok olyan embert indítanak el a Fidesz részéről, akire azt mondják, hogy ő is ellenzéki jelölt”. És ezt azután írja le ez a gazember, hogy megnevez engem, egy jobbikos meg egy LMP-s politikust – egyáltalán hogy képzelik ezek, hogy mind rajtkőre állnak?! Ez a lista alighanem hamarosan kiegészül majd a Momentum Mozgalom és Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltjeinek nevével. Korózs szerint ezek mind nem az ellenzék részei – egyedül az ő elvtársai meg a gyurcsányisták azok.

Megszűnik az állásom a Magyar Nemzetnél, és várom, melyik nap rúgak ki a Hír TV-ből – úgy, hogy soha életemben nem kaptam sem tisztséget, sem pénzt egyetlen párttól vagy kormánytól sem. Erre jön ez az élősködő, aki az én adómból ül az Országházban, akit olyan fényesen töm ki a Fidesz havi egymillióval, mint egy luxuskurvát – fogja az Orbántól kapott iPhone X-et, és belegépeli, hogy én fideszes ügynök vagyok.

Haverja és képviselőtársa, Lukács Zoltán ahelyett, hogy helyretenné, tovább mélyíti a gyalázat pöcegödrét: „Na, ez a két pöcs a képen jól összeillik. Az egyik nagyobb barom, mint a másik!” Mármint Ceglédi és én. Íme az érdemi kritika havi egymillió forint értékben – íme egy országgyűlési képviselő véleménye: a szókincs, a szellem és a tartalom Szalacsi Sándor nívóján. Íme a gazemberek, akik a harmadik köztársaságból gyurcsányságot, abból meg nemzeti együttműködést csináltak. Készen állnak folytatni a munkát.

Csakhogy Korózs Lajos és Lukács Zoltán rossz barmot provokálnak. Bár még nem döntöttem, a magatartásuk fényesen jelzi, mekkora szükség van Magyarországon a változásra: ennek a korrupt és semmirekellő politikai garnitúrának a leváltására.

Ceglédi Zoltán tiltakozó posztjára válaszul Korózs Lajos eltávolította írását és kommentjeit a facebookról. Nem kért bocsánatot, nem magyarázkodott, hanem kitörölte, mintha soha nem is lett volna – nincs ott semmi látnivaló. Korózs Lajos nemcsak alkalmatlan, hazug és cinikus, de sunyi és gyáva gazember.



Puzsér vs. Vágó + Józsi Bhárát + Dombovári

#820452 Koffein

Vágó István, a gyurcsányista kvízprofesszor újabb óbégatást rendezett, mert azt mertem mondani, hogy a műsoraiban az orra elé voltak felírva a válaszok. Egyébként szerintem nem ez a fontos téma, hanem a kvízprofesszorság hazug mítosza – mindenesetre továbbra is áll az ajánlatom: Vágó István üljön le velem szemben, és válaszoljon száz kérdésemre vágás, fülmonitorozás és egyéb kereskedelmi tévés trükkök nélkül! Könnyítésként felajánlom a kvízprofesszornak, hogy jelölje meg azt a tíz témakört, amelyekben a legjártasabb, és a kérdések csakis azokat érintik majd. Ha ezek után Vágó István legalább hetvenöt kérdésemre válaszolni tud, fogadom, hogy ünnepélyesen bocsánatot kérek tőle, rá szavazok a következő választáson, és beajánlom a Marvel-univerzumba, mint Wikipediamant.

Vágó István durcáskodása nyomán hamarosan megjelent Józsi barát, a TV2 indiai sámánja, aki azzal trollkodta meg a kvízprofesszort, hogy „a hülyék azért nem tudják hogy ők hülyék, mert annak felismeréséhez magas fokú intelligencia kell”. Köszönöm a bölcseletet, kedves Józsi barátom, bár ez esetben aligha kell kimagasló IQ annak észrevételéhez, hogy aki vénségére a Gyurcsány-szekta főpapjának áll, mert egyedül benne látja a messiást, az ha intelligens is, nem sokra ment vele.

Még inkább megdöbbentett, hogy a közismert stand-up comedy előadó, Dombóvári István is megjelent a kvízprofesszor egyéb gyurcsányista nyuggerek körében rendezett szeánszán, és az alábbi vallomás kíséretében tett hitet Vágó István személye mellett: „Mindkettejüket ismerem. Teljesen felesleges bárminemű méricskélés. Vágó István egy olyan korban volt kvízprofesszor, amikor a tudás menő volt. Ma, az okostelefonok korában úgy van vele mindenki, hogy bármi kell, arra rákeresek. Puzsér Róbert egyszerűen csak kivárta, amíg a suttyóság, a rosszindulat és az alkotás képessége helyett a mások alkotásaiba történő belerúgás értékesebb lett, mint maga az alkotás. Nem az ő bűne, hogy a világ ide jutott. Ő csak a haszonélvezője. Ahol a világ képes eltartani egy sztártoxikológust, oda kell egy fikavezér is. Ez van. Ebben élünk.”

Értem: én nem alkottam semmit, hiszen a kritika, negyvenmillió YouTube-megtekintés, öt könyv, harminc önálló est a Dumaszínházban, számtalan előadás, vita, publicisztika, tévé- és rádióműsor nem alkotás. Tudomásul veszem. Magam is úgy hiszem, hogy Thomas Mann, Dombóvári István és David Bowie életművei képezik azt a nívót, amelyek előtt már valóban fejet kell hajtani. Az általam gyártott rossz minőségű tartalmak ugyan hogy állnák ki az összevetést ezekkel?

Ugyanakkor hadd kérdezzek rá, hogy mi az a kurva nagy alkotás, amit Vágó István a magáénak mondhat? Az, hogy egy életet el tudott tölteni a képernyőn úgy, hogy mások által írt kérdéseket mások által stylingolva felolvasott? Tényleg ez imponál annyira Dombóvári Istvánnak? Az volna a kurva nagy teljesítmény, hogy Vágó évtizedeken át adta elő azt a kétfenekű hazugságot, hogy ő az ország legműveltebb embere, és hogy a lexikális tudás maga az intelligencia? Aztán mire volt jó az a kurva nagy lexikalitás? Arra, hogy máig se értse meg, mit tett Gyurcsány a baloldallal meg az országgal? Arra, hogy máig se értse meg, mit tesz a lexikalitás kényszeres követelése a magyar oktatással? Mert abban, hogy a hazai közoktatás a tizenkilencedik században ragadt, kurva nagy felelősségük van mindazoknak, akik még ma is képesek komoly arccal kiejteni azt a szót, hogy kvízprofesszor – ahogy azt Dombóvári István teszi.

Az pedig már a képmutatás csúcsa, hogy miközben Dombóvári István az előadásain önmagát szellemileg a szennyvízcsatorna szintjére pozicionálja, hogy képes legyen kiszolgálni a legsűrűbb proli sötétséget, addig rajtam a kulturális teljesítményt kéri számon. Lehet, hogy nincs érték abban, amit gyártok, lehet, hogy még csak alkotásnak sem nevezhető – viszont mindent elkövetek, hogy magamnál többet hozzak létre. Sikerül, amennyire sikerül. Dombóvári István viszont másra sem figyel, mint hogy akárhányszor a színpadra lép, önmagánál mindig kevesebbet valósítson meg – ebben pedig tagadhatatlanul sikeres.

https://www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/17012...

kétfarkuak

#819042 prfecó Előzmény: #817671

egyébként a teljesen black horse-sek simán hoztak 1,78 % -


következőre már a egynyafis macska párttal közösen 10 % ra mennek fel DDDD

mekkora standup :DDD

#819041 prfecó Előzmény: #819022

mindegyik párt nem a győzelemre játszott , hanem az állami milliókra


mellékesen ment a szöveg ezerrel lépjen vissza a másik , hiszen saját csapatom kiszámolta én vagyok az esélyes.


az utolsó 8 évben fel kellett volna építeni jelöltet és akkor az tutiban egy az egyben tudott volna nyerni.

Mégis ki képzelte el egy jobbikos rászavazz a DK ( Gyurcsány ) jelöltre??, vagy fordítva ??

mekkora standup :DDD

#819023 TrendMan Előzmény: #819022

Még csak az elejét tudtam meghallgatni, de többnyire úgy van ahogy mondja.

Mondjuk kicsit hosszan mondja, azért lett másfélóra, mert sokat nyűjtja és nyög:-)

Viszont vidéken az LMP is iszónyú gyönge, az a szenárió se működött volna, amit ő mondott.

mekkora standup :DDD

#819022 matgab Előzmény: #819012

Nem azért mondja, mert vicc műsor, vagy kabaré, 99%-ig igazat mond.

Nem a Fidesz nyerte meg a választást, hanem az ellenzék verte magát tönkre. Puzsér előtt is sok embernek pont ugyanezeket mondtam, amit itt Puzsér is mondott.

mekkora standup :DDD

#819019 Koffein Előzmény: #819012

Volt benne lendület.. úgy látszik Puzsért a választások utáni adrenalin fröccs felpörgette.. :)