Oldalunkon a felhasználói élmény javítása és egyes szolgáltatások elérhetővé tétele érdekében
HTTP cookie-kat (sütiket) használunk.
További információk
Első ránézésre furcsának tűnhet a kérdés, mert a Világbank legutóbbi nyersanyagpiaci előrejelzése szerint a globális commodity-árak összességében inkább lefelé tartanak: 2025-ben és 2026-ban is 7 százalékos csökkenést várnak, részben a gyengébb globális növekedés és a növekvő olajkínálat miatt. Ez alapján nehéz lenne klasszikus, minden nyersanyagot egyszerre felemelő „szuperciklusról” beszélni. A latin-amerikai történet azonban nem is erről szól. Inkább arról, hogy a régió több kulcsországa egyszerre ül rá az energiaátmenet, az elektrifikáció és az infrastruktúra-éhség néhány legfontosabb alapanyagára. Ez egy szelektív, zöld fókuszú nyersanyagboom képe, nem a 2000-es évek széles frontú nyersanyag-őrülete.
A Közel-Kelet olaj- és gázállamai most nem egyszerűen több pénzt keresnek, hanem újra is tervezik, mire való ez a pénz. A korábbi logika szerint a magas energiahordozó-bevételek elsősorban költségvetési többletet, támogatásokat és külföldi pénzügyi befektetéseket jelentettek. A mostani korszakban viszont a hangsúly egyre inkább azon van, hogyan lehet a szénhidrogénből származó készpénzt infrastruktúrává, iparpolitikává, technológiai kapacitássá és turisztikai vonzerővé alakítani. Vagyis: from النفط to next economy.
