Egyre kevésbé tudok úgy tekinteni a Momentum Mozgalomra, mint egy
politikai erőre – inkább olyannak tűnnek, mint egy kamuprofil a
Tinderen, melynek adatlapja az épp trendi klisékből áll. Értem a
posztmodern politikát, ezért tudomásul vettem, hogy a mozgalom vezetői
hisznek a társadalmi nemek ideológiájának dogmáiban: a gonosz, elnyomó
patriarchátusban és a történelmi igazságtételt szolgáló kvótákban –
annyira hisznek, hogy az elnökség négyötöde férfiakból áll. Tudomásul
vettem, hogy miközben az elnökük kínosan kerüli a rossz hangzású
„liberális” szót, s helyette következetesen a „progresszív” kifejezést
használja, elragadtatott facebook-szelfik kíséretében lépteti be pártját
az európai liberális pártcsaládba. Tisztelem az autonómiájukat, ezért
nem kértem számon rajtuk annak a szélsőségesen neoliberális Emmanuel
Macronnak az imádatát, akinek a testőre szabadidejében tüntetőket
ütlegel, és akiről mégis az utóbbi hetekben derült csak ki, hogy nem is a
francia Bajnai, hanem maga a francia Gyurcsány. Azt sem volt könnyű
benyelni, hogy a Momentum politikusai úgy adják elő Magyarországon a
nyugatos, neoliberális értelmiségieket, hogy soha nem éltek a piacról,
és láthatóan nem is áll szándékukban. A szocialistákkal való seftelést
aztán már nemigen tudtam elfogadni azoktól, akik fél éve még azt
leplezték le, hogy az MSZP-t a Fidesz pénzeli, és az elmúlt harminc év
leváltását ígérték. Most meg már leginkább az látszik, hogy ők az új
DJ-k Gyurcsány és az MSZP sokszoros platinalemeze, az Összefogás!
legújabb nosztalgiapartiján. Megerősíti ezt, hogy a Momentum
párigazgatója a párt belső fórumain az én internetes felületeim
szétrollkodására szólítja fel a mozgalom aktivistáit. Páros napokon
mosolygós szelfik kíséretében adják elő a lánglelkű szabadságharcosokat,
páratlan napokon vérbeli szociopatákként alattomosan, arc és név nélkül
csúsztatják a tőrt a bordáim közé.
A mozgalom alelnöke, Donáth
Anna azzal pózol, hogy már nincs vesztenivalójuk, és képesek elmenni a
végsőkig. József Attila ezt az érzelmi állapotot így fogalmazta meg:
„Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök.” József Attila mondjuk
nem uniós képviselő akart lenni, és nem is parlamenti mandátumra gyúrt,
viszont mindenre elszánt volt, akárcsak a Momentum Mozgalom. Legutóbb
pár hete adtak leckét tökösségből, amikor megfenyegették a kormányt, és
határidőt szabtak Orbán Viktornak, hogy ha jót akar, legkésőbb
decemberre írja alá a CEU-val való megállapodást. Bár a mozgalom vezetői
leginkább egy mosolygós szelfit gondolnak a világról, politikai haszon
reményében készen álltak ráakaszkodni az elüldözött egyetem polgárainak
kiszolgáltatottságára, hogy előadják azt a nevetséges színdarabot,
melyben Fekete-Győr András fenyegetőzik, Orbán Viktor meg majd
meghátrál. Aztán kopogtatott a valóság, lejárt a határidő, és Orbán
Viktor nem hátrált meg – milyen különös volt! Mindannyian emlékszünk,
hol voltunk épp. Azért ártalmasak az ilyen fedezet nélküli ultimátumok,
mert ez a magamutogató nagyotmondás nem a Momentumot járatja le, hanem
referenciává teszi az ellenzékben az egymást túlharsogó hazugságlicitet,
ami talán jó az épp leghangosabban blöffölő pártnak, de hosszú távon
mindenkinek árt, és a kormányt erősíti.
A túlóraellenes
tüntetésen készen álltak újra megmutatni, hogy nem hiába olvasták
rongyosra a marketing-tankönyveket: Fekete-Győr András, a balliberális
szalonok legifjabb reménysége, a multinacionális tőke magyarországi
nagykövete emelte a tétet, és a rendőrök közé dobott egy füstbombát.
Természetesen a baráti sajtó jelenlétében tette ezt, akik mindjárt
hősként kezdték ünnepelni a Momentum elnökét, a rendőri brutalitás
elleni szabadságharc új vezérét. Fekete-Győr András ebben a rideg
tudatossággal megkonstruált médiapillanatban maga lett az egyszemélyes
black bloc: a rendíthetetlen forradalmár. A neoliberális pártelnök
annyira fel volt háborodva a munkavállalói jogok sérelmén, hogy
biztonságos távolságból eldobott egy füstbombát – annyira már nem volt
felháborodva, hogy eldobjon még egyet, vagy még egyet, esetleg
megpróbáljon áttörni a rendőrsorfalon: eldobott egy füstbombát, és ment
interjút adni. Később mások követték a példáját. Most négyen néznek
szembe kettő és nyolc év közti szabadságvesztéssel, mert Orbán Viktor
példát statuál, Fekete-Győr András pedig lájkokat maximalizál. A valóság
újra rájuk rúgta az ajtót, ezúttal azonban nem magukból csináltak
hülyét, hanem mások testi épségét és szabadságát használták fel
politikai céljaik elérése érdekében. És ezúttal sem teszi fel senki a
kérdést: mit keres a közéletben az, akibe ennyi felelősség szorult?
Számomra Fekete-Győr András füstbomba-interjú kombója volt a
tüntetéssorozat mélypontja – ezután már nem mentem ki demonstrálni.
Ezt a gátlástalanságot legutóbb Gyurcsányon láttam, amikor „én is
cigány vagyok” feliratot akasztott a nyakába, aztán beült a
luxusautójába, felhajtott a luxusvillájába, ahol libamájat vacsorázott,
és hozzá Dom Perignon pezsőt kortyolt, akár egy random cigány. Attól
tartok, ha a Momentum tagsága nem lép sürgősen, Kunhalmi Ágnes mellé
hamarosan Gyurcsány Ferencet is megkapják Fekete-Győr András
mosolyalbumába.
Mit keresett a neoliberális Fekete-Győr András
egy munkavállalói jogokért zajló tüntetésen? A magyarországi ifjú
Macront miért is zavarta egy multinacionális nagyvállalatok érdekeit
szolgáló törvény? Ehhez a felháborodáshoz hogy tartozhat ezzel
ellentétes program? Vagy arról van szó, hogy Fekete-Győr András és
pártja most épp a dolgozók érdeksérelmére akaszkodik, ha már Soros
György neoliberális fellegvárát, a budapesti CEU-t nem sikerült
megmentenie?
Fekete-Győr András, aki saját bevallása szerint
nemcsak jelen volt 2006 őszén az MTV-székház ostrománál, de onnan
eredezteti politikai ébredését, tizenkét év múlva így fogalmaz:
„Gyurcsány Ferencet egy nagyon tehetséges bohócnak tartom”. Jelzem, hogy
aki akkor ott volt, és nem katasztrófaturistaként, aki a tömeggel
együtt kiabálta, hogy „Elkúrtad!” meg hogy „Gyurcsány, takarodj!”, az
nem mondhatja azt tizenkét évvel később, hogy Gyurcsány egy nagyon
tehetséges bohóc. Fekete-Győr Andrásnak tizenkét év nem volt elég ahhoz,
hogy felfogja, miről szólt 2006 ősze, és kicsoda Gyurcsány? A helyzet
egyértelmű: a két állítás közül az egyik hamis. Fekete-Győr András vagy
nem demonstrált Gyurcsány ellen 2006 őszén, vagy nem tartja Gyurcsányt
egy nagyon tehetséges bohócnak 2018 őszén. Fekete-Győr András
személyazonossága hamis. Nem az a legfőbb hazugság, amit mond, hanem az,
aki mondja.
A Momentum elnöke rosszul értelmezi helyét a teremtésben, amikor
Gyurcsány Ferencet bohócozza. Orbán Viktor gondolhatja Gyurcsány
Ferencről, hogy egy bohóc, még Gyurcsány Ferenc is gondolhatja
Fekete-Győr Andrásról, hogy egy bohóc – de egy parlamentbe be sem jutott
párt elnöke ugyan miféle páholyból mulatozik Gyurcsány Ferenc
bohóctréfáin? Jelzem Fekete-Győr Andrásnak azt, amit a magyar társadalom
többsége már régesrég tud: Gyurcsány Ferenc nem bohóc, hanem egy két
lábon járó átok, aki kisiklatta a harmadik magyar köztársaságot.
Fekete-Győr András nyilatkozata nem más, mint átpozicionálás: első
lépése egy rövid és gyors menetelésnek, mely a centrumból az MSZP és a
DK szövetségébe vezet.
https://www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/20085...