Regisztráció Elfelejtett jelszó

Orbán a gazdaságról: esernyő és viharkabát is kell

Re: Hozam: 10%

#462468 Előzmény: #462278

"És a sofőr ezért a már-már hasznavehetetlen roncson való utazásért egyre többet kér, sőt elszedi menet közben is azt, amit akar."

Írtam volna sokat, de kitöröltem.

Csak egy kérdést teszek fel.

Szerinted, ha egyszer a busz ugyanaz, akkor a másik sofőr mit csinált volna, avagy mit csinálhatott volna annak fényében, hogy éppen ők voltak képesek ilyen szintre lepusztítani a buszt?!

Egyebekben emlékeztetnélek arra, hogy az állandóan felhozott manyup témát sem ez a kormány kezdte meg, hanem a Bajnai féle, mégpedig úgy, hogy ügyfelet akart csinálni a tagokból a manyupban, mert ők így akarták ténylegesen ELADNI az egészet sz@rért-h@gyért. De a szelektív memória már csak ilyen. Az, hogy ezt megakadályozták, hogy egy újabb Malév sikerprivatizáció, vagy Ferihegy kótyavetye legyen, az szóra sem érdemes.

Hozamok

#462405 nemtoom

A múlt heti és a hétfői komoly állampapírhozam-emelkedés után kedden is markánsan tovább emelkedtek a hazai állampapírok referenciahozamai. A mutatók 28-55 bázisponttal mentek fel, és az öt, tíz, tizenöt éves papírok hozama egyaránt évi tíz százalék fölé lendült. Drágultak a magyar CDS-ek és történelmi csúcsa közelében jár az euró.

Annak ellenére, hogy megfelelő kereslet – de erősen emelkedő hozam - mellett délelőtt elkelt a felkínált 45 milliárd forintnyi három hónapos diszkont kincstárjegy, a kora délután számolt másodpiaci referenciahozamok minden futamidőnél erős hozamemelkedést mutattak. Az éven belüli papíroknál 35-55, az éven túliaknál 28-41 bázisponttal mentek fel a mutatók, ekkora elmozdulás csak nagyon ritkán, főleg pánik, válság idején fordult elő eddig egy nap alatt.

Ezzel az öt, tíz és tizenöt éves hozamok majdnem egységesek, évi 10,31-10,32 százalékon állnak, amire a tíz éves papírnál például 2009 júniusa óta nem volt példa. A három éves mutató is alig marad el a bűvös kétszámjegyű határtól. Drágultak a magyar CDS-ek és csúcsközelben van az euró, 316 forint körül is járt.

Re: Hozam: 10%

#462322 nemtoom Előzmény: #462293

A "négy évente felszállok a buszra" már az első agyszüleményemben is szerepelt. Ezzel az igazi választás lehetőségének teljes hiányát akartam (jól-rosszul) szimbolizálni. Ki-ki beállítottsága, makacssága szerint védi a saját mundérját, pedig szinte mindegy melyiket érzi magáénak.

A Himnuszt lehet pörgősebbre venni, az Alkotmányt újra lehet írni, be lehet betonozni pozíciókba embereket, ki lehet építeni új országrendszert - de ez nem a zemberek, hanem a hatalom érdekeit szolgálja. És hatalom alatt azt a politikai elitet értem, amelyik mindeggyé változtatja azt, hogy melyik pártot és melyik pártkatonát jelölöd be négyévente (a demokrácia nevében) a cetliden. És bármelyiket jelölted be, nincs két vagy több busz, csak arra az egyre szállhatsz fel. Megállás nincs, kiszállás nincs, ellenvélemény nincs, pénzt vissza nem adunk. Észrevételeit panaszait benyújthatja a Jóisten címére.

Re: Hozam: 10%

#462293 Sumér harcos Előzmény: #462230

én nemtom,80-as évek végén buszoztam utoljára,azota kocsival járok a klotyora is,

sokfelé tettem már a dolgom,de még az sem kizárt,hogy sokfelé fogom is a világban...de szeretek én vezetni,mint emlitettem nem vok navigátor,vagy utas tipus:)

egyébként nem, nincs jobb,

csak az imént még 2010 áprilisától volt számodra a rossz busz időszámitás,

ezt kicsit árnyaltad most a "4 évente felszállok kezdetű mondatoddal,igy már ehetőbb számomra,pedig nem vok vakon fidesz fun.

Re: Hozam: 10%

#462278 nemtoom Előzmény: #462258

"Négy évente felszállok a buszra. Akár olyat akartam, akár nem."

...

MINDEGYIK busz menetrend szerint a Fujjszarvolt helyiségből indult, közbenső uticélok: Helyrehozzuk-Megalapozzuk-Megcsináljuk helyiségek, az érkezés a menetrend szerint Ittsokkaljobblesz helyiség. Menetidő 4 év.

És mindegyik busz ment amerre látott, még egyik sem ment falnak, zuhant szakadékba, de mindig a legutolsónak van erre a a legnagyobb esélye. A busz egyre rozogább, egyre kevesebbet ér, egyre kevesebbet nyújt az utasainak, a tarifája viszont rakétagyorsasággal emelkedik. És a sofőr ezért a már-már hasznavehetetlen roncson való utazásért egyre többet kér, sőt elszedi menet közben is azt, amit akar. És ha véget ér a 4 év, megérkezünk a Mostmégszarabblett megállóhoz, a sofőr szinte gúnyosan mondja: "Remélem kellemesen utaztak, várjuk Önöket a következő járatunkra is."

"Négy évente felszállok a buszra. Akár olyat akartam, akár nem." A busz ugyanaz. A sofőr néha változik, de ez a menetrendet és az utazást 20 éve nem változtatta meg.

Re: Hozam: 10%

#462258 Előzmény: #462230

Mitől lenne jobb, én is ezzel járok.

A félreértések elkerülése végett én is látom, hogy hol van, és kellően meg is vagyok tőle ijedve, de eközben azt is látom, hogy bár lezuhanhatunk, ez legalább nem deklarált cél, hanem eshetőség. És felismerem azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a jelenlegi buszsofőr utojára egy A kategóriájú buszt adott át az előző sofőröknek, akik mindent lepusztítottak és még az sem volt elég, és most jó neoanarchista módra még ezt is rá akarják fogni, miközben ott sem volt, hogy ez is az ő műve, és még mindig nem nyugszanak, mert még mindig be akarják lökni a buszt a szakdékba, és ennek során minden alkalmat megragadnak, hogy taszíthassanak egyet rajta.

És ha eközött kell választani, akkor inkább szurkolok, hogy ne essünk le, mint sírom vissza azokat, akik gyorsan megoldanák a várakozás okozta feszültséget.

Ha úgy tetszik, engem nem az érdekel, hogy most hol vagyunk, hanem az, hogy itt voltunk már két éve is, csak akkor a rendőrök mindent eltűrtek a havernak, most meg semmit annak, akit egyébként akkoriban, amikor még úgy tűnt, hogy szintén elhülyíthető, és könnyen kezelhető - akkor még neki is elnéztek.

Aztán időnként előjön egy kis nekromancia, merthát, én is felejtek és amikor megnézem azt, hogy mit műveltek "törvénybe ikatótt adó és áfacsökkentés" címén, akkor megnyugszom, hogy lehet, hogy felejtek, de el nem hülyültem, hogy az, ami most történik, az sehol sincs ahhoz képest.

Tudod, már írtam, én nem a sofőrt dícsérem, hanem belátom, hogy mit műveltek eddig a busszal, belátom, hogy ezzel ennyi idő alatt nem lehet csodát tenni, látom, hogy igyekeznek és nem direkt a szakadékba tartanak. Nekem ez nem elégséges, de bőven elég AZ ELŐZŐ kormánynál ülőkhöz képest.

Ha pedig azt nézem, hogy ki mindenki akar felszállni a buszra, mennyien tolonganak, hogy ők aztán gyorsan belökik a szakadékba, akkor gyorsan felébredek és igyekszem meggyőzni mindenkit, aki a gyors pusztulásra vágyik, hogy inkább próbálkozzunk még egy kicsit, hátha sikerül.

Re: Hozam: 10%

#462230 nemtoom Előzmény: #462220

"Anyám, én nem ilyen "buszt" akartam!"

Tettem a dolgom, elvégeztem a napi teendőimet, ha volt lehetőségem dolgoztam másod, sőt harmad állásban is. Munkáltatóm vonta az adókat járulékokat, fizette a sajátját, bár egyiket sem a zemberek mondták meg, hogy mennyi legyen. Arra ott voltak az okok, akik abból élnek (nem kicsit jól, hanem nagyon is) hogy eldöntenek, megszavaznak dolgokat. Amik aztán vagy bejönnek ... DE NEM JÖNNEK BE.

Négyévente felszállok a buszra, akár olyat akartam, akár nem. Ülök rajta, akár akarok, akár nem. A kalauz annyit kér a jegyért, amennyit akar. A sofőr arra megy, amerre akar. Leszállni nem lehet. Ha a kalauznak az jut eszébe, még vesz el a pénzedből. A busz egyre rosszabb, recseg-ropog, ráz, dobál, kapaszkodok, ahogy bírok két kézzel és fohászkodom, hogy csak éljem túl.

"Anyám, én nem ilyen "buszt" akartam!" Mégis ez jutott. Neked talán jobb van?

Re: Hozam: 10%

#462225 Előzmény: #462192

Tudod nemtoom, nem tudok azokkal igazán jókat beszélgetni, akik amnéziában szenvednek és azt vízionálják még mindig, hogy 2010 előtt itt dübörgött a pannon puma és minden rendben volt.

Tudod hogy látom a mesédet?

2002-ben egyesek kaptak egy alvázat és alkatrészeket, rászerelték a kerekeket, akkor még fékekkel, ellensúlyokkal, ABS-sel, kormánnyal, méghozzá úgy, hogy ezt a legjobb műszaki ellenőrök is "A" kategóriás busznak látták. Ezek után a sofőr helyére beült egy kreatív táncos, aki eldöntötte, hogy belehúzunk, majd ezzel a mozdulattal elindította a buszt a szakadék irányába.

Látta ezt a sok rendőr az út szélén és mondta, nem lehet így menni, meg sebességet kell tartani, de mivel a sofőr két kézzel dobálta a tízezreseket feléjük, hát inkább hagyták, hadd menjen, jó haver. Ezek után feltették a busz tetejére a dajdajt, meg a cigányprímást, meg mindenkit, aki csak buszozni akart, de dolgozni nem. Utána fogták magukat, mert fogyott a della, és szépen elkezdték eladni a fékeket, meg az üléseket, a végén már a motort is kezdték szétszerelni, és akkor látták, hogy hűbazz meg, hágázsi, ott a szákádék már csak pár méterre.

Akkor gyorsan megbeszélték a rendőrökkel, hogy figyeljetek, most nem kell műszakiztatni, mert a végén kiderül, hogy mekkora a baj, inkább csak pár hónap múlva jövök, mert addig úgyis megújítják a jogosítványomat.

A rendőrök gazsuáltak, megnézték, hogy a másik nem tolja a dellát, nem adja ingyen az üléseket, nem adja a vizet, nem adja az alkatrészt, na jó mondták, "eltekintünk a szabálysértéstől", de ez aztán többet ne forduljon elő!

Nosza, több se kellett gázsinak, hát beigért mindenkinek három fogásos vacsorát, felhúzta az ablakok elé a függönyt, amin gyönyörű rózsaszín képek voltak, majd azt mondta: Ne bázz már gázsi, nehogy már dolgozz wázze, há' vegyél fel kölcsönt, abból dorbézolj, kit érdekel mi lesz utána. Ezek után tárva nyitva hagyta az ajtót, jöttek is befelé mindenféle népek, hozták a vacsorát, plazmát, meg üveggyöngyöt, az ajtónállók meg szedték a sárzsit minden eladásból, majd boldogan ordították a HAMVAZS megafonokon, hogy "nő a bevétel, száguldunk, hurrá".

Csakhogy elkövettek egy hibát. Bekapcsolva hagyták a megafont akkor, amikor a vezetői értekezletet tartották, amikor csendben elmondták, hogy ennek a sok idiótának már csak idő kérdése, hogy rájöjjenek, hogy ez elkúrás a javából, és eleve felháborító, hogy ezt a busz kezelőszemélyzete nem tudja magától. Egyszóval, azt gondolták, hogy akkor most jól elveszik az ételt, meg egyebekbeket, meg majd buszjegyet vezetnek be, de kiderült, meghallották a beszédet és ettől nagyon besz@rtak.

Éppen ezért még vadabbul kezdték el az uzsora behívását, hogy leplezzék, hogy már minden ki van árusítva, de azért csak megtalálták még a légkondit, azt is eladták gyorsan, majd mutogatták, hogy f@sza gyerekek vagyunk.

Ezek után megint jött a szákádék, de ezúttal rettentő ijesztő volt, mert eddigre mrá csak három kereke volt a busznak. Nosza, gyorsan elrohantak segítségért a rendőrökhöz, hogy kéne della, mert különben itt döglünk meg. Ekkor a jó haverok a jól tejelőknek odatolták a kereket és ennek örömére gázsiék még vadabbul nyomták lefelé a lejtőn a gázt, egyenesen bele a szakadékba.

Amikor ez már az ápolóknak is feltűnt, akkor azért gyorsan kikapta pár önjelölt a kormányt gázsi kezéből, mondván, hogy azért mégse zuhanjunk már bele a szakadékba. Igaz, hogy két keréken van a busz, és már majdnem beleesik, de ha veszünk nagy levegőket, meg kidobálunk még pár dolgot, akkor azért hátha nem fog leesni.

Nusza meg is fogtak pár dolog, kidobálták, majd bejelentették az utasoknak, hogy a következő lépés az lesz, hogy kiszórják a cuccaikat, mert nem kell nekik magántulajdon, az uzsora maradhat, de a tulajdon felesleges, nehezíti a dolgukat. Amikor pedig látszódott, hogy ez nem igazán fog menni, mert kezd az utastársadalom felhördülni, akkor még gyorsan kidobáltak pár dolgot és gyorsan odakötötték a kormányt a szakadék irányába, majd kiugrottak az ajtón, gondosan vigyázva, hogy ezt azelőtt tegyék meg mielőtt zuhanunk, hogy elmondhassák: ŐK megmentettek minket, hiszen nem kell azzal foglalkozni, hogy korábban mit csináltak, hogy tolták arrafelé a buszt és társai.

No, ezt a buszt vették át, és próbálják most kifelé fordítani a szakadékból.

A tanulság talán az, hogy arra is vissza kellene emlékezni, hogy hogyan kerültünk a szakadék szélére, hogy egyátalán hogy sikerült oda letornáznunk maguknat és nem azokat kellene szidni, akik ebben a helyzetben nem azon dolgoznak, hogy hogyan szórják ki a maradék magánvagyont, hogy a "megkönnyebbült buszt" majd jó pénzért kivontassák, hanem esetleg saját erejéből ki tudjon állni és elindulhasson bármerre, de legalábbis ne a szakadék felé. Momentán az összes rendőr azzal van elfoglava, hogy leszerelje a korábbi táblákat, újakat szereljen fel, most minden rendőr rájön arra, hogy azonnal meg kell nézni a papírokat, meg műszakiztatni kell, mert nincs della, tehát lehetnek nyugodtan g@cik, főleg egy olyannal, akit ki nem állhatnak, mert bennük a NÉPET SZOLGÁLÓ KÖZALKALMAZOTTAT és nem a HATALOMMAL BÍRÓ URAT látja.

Mindeközben gázsi és társai, meg a luxusosztály utasai folyamatosan ordibálnak, hogy jöjjön már valaki és lökje le végre azt a buszt, mert hogy nézne már az ki, hogy miután kiszálltak, az nem zuhan le. És szól a megafon, bömböl a hangszóró, hogy jöjjön a tömeg és taszajtson egyet azon, aki kormányoz, de legalábbis zavarja meg, ne engedje a próbálkozást, a busznak LE KELL zuhannia, mert nem tetszik az a rendszer, ahogy most újra elkezdenék alkatrészekkel ellátni és önállóan járóképessé tenni. Ráadásul az utasok csomagjait sem szórják le, hát mit fognak összeszedni és miből fognak ezután ingyenélni?

A fenti történet fikció, semmi köze a valósághoz.

Re: Hozam: 10%

#462220 Sumér harcos Előzmény: #462192

jó neked,ha csak 2010 áprilisában szálltál fel...

2002-2010 között valszeg gyalogoltál,és nem buszoztál:)

tudod felszállt ott már az ország 2002-ben 8 évre először is...mát ott is kabaxott trágya volt az a busz....

Re: nincs cím

#462205 sbbacsi Előzmény: #461035

Ez az egyetlen melldöngetési lehetőség bizonyos rétegek számára, akik mást nem tudnak/akarnak felmutatni.

Re: Hozam: 10%

#462192 nemtoom Előzmény: #461622

2010 áprilisában felszállt egy ország egy buszra. Mára ezen a buszon nem működik a futómű és a fék, beragadt a kormánya és a gázpedál, és ezt az utasokkal telezsúfolt roncsot átlátszatlan szemüvegben vezeti egy kényszerképzetes sofőr, úttalan utakon a vaksötétben. A cél számára világos, csak az utasoknak fogalmuk sincs róla, hogy mikor rohannak kerítésnek, sziklának, szakadékba. Leszállni, megállítani nem lehet. Biztosítás nincs. Aki egyszer felszállt, az négy évig rajta ül, bár nem biztos hogy akkor ezt akarta, most pedig biztos hogy nem.

És az előzőek egy szempontból ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint az EUR zóna kötvényeinek alakulása, valamint a PIIGS által fizetett hozamok. Hiszen egy másik politikus megmondta : "...nyilvánvalóan meg lehet magyarázni".

Én teszem hozzá azt, hogy "mindent".

Re: Hozam: 10%

#461622 Előzmény: #461621

Ezek mellé az adatok mellé szerintem célszerű lenne felírni az EUR zóna kötvényeinek az alakulását, valamint a PIIGS által fizetett hozamok és felárak meredek emelkedését is. Ahhoz képest ez nem is rossz.

Hozam: 10%

#461621 nemtoom

A 2009 júniusa óta nem látott évi tíz százalékos szintet is elérte a 10 és 15 éves magyar forintállamkötvények másodpiaci hozama hétfőn. A külföldön kibocsátott eurókötvényeink hozama is az egekben, évi 8,5-10,0 százalék között mozog. ...

Erre a tíz éves papír esetében például 2009 júniusa óta nem volt példa, tehát nem sokkal a pénzügyi válság akkori márciusi mélypontja után fordult utoljára elő. Az öt éves referenciahozam is közel volt ehhez a határhoz, 9,90 százalékra ért.

A külföldön kibocsátott devizakötvényeink közül a 2020-as lejáratú eurókötvényt a frankfurti tőzsde adatai szerint 8,3-/8,9 százalékos hozammal kínálták, illetve keresték. A 2018 augusztusi lejáratút pedig 8,6/9,8 százalékon, azaz az eurós papírok hozama sem sokban marad el a forintosakétól. (A kötvények a jelek szerint kevéssé likdivek, ritkán születik rájuk kötés, legalábbis Frankfurtban.)

A hozamemelkedési trend már a nyár közepe óta tart, vagy másképp szemlélve 2010 májusa óta, akkor volt egy mélypont a hozamokban. Hozamemelkedést okozhat, ha valamely nagy tulajdonos ki szeretne szállni. Az egyik legnagyobb tulajdonosnak a Mark Möbius-féle Templeton-alapokat tartják, amelyek akár 1000 milliárd forintnyi magyar állampapírt is birtokolhatnak. ..."

Re: nincs cím

#461294 Előzmény: #461035

"Margaretta: - Rákerestem a HAMVAZS-ra, mert nem tudom mi az. Hamvazószerda? Ez itt a szövegkörnyezetben értelmezhetetlen számomra."

Én kreáltam az általam szélsőbalos, ultra individualista, lázító médiumok számára.

"Engem ez nem igazán dob fel."

Nézzed meg a közvéleménykutatásokat: A döntő többséget igen. Ezen az, hogy neked, vagy nekem tetszik-e a rendszer, az a legkevésbé sem változtat. Jól látható, hogy ugyanaz a bűnbanda, ami a "spontán privatizáció" című összenépi szabadrablást levezényelte, ezt újra el akarja játszani, csak ezúttal a magánvagyonokra hajtva. Ennek ellenére, egyre többen tapsolnak nekik, hogy "kezdjétek". Én meg rosszul vagyok ettől :)

"Asszem én nem egészen tartozok emiatt az általad definiált a NÉP-hez."

A NÉP-et nem én definiálom, a NÉP, az Istenadta nép az állampolgárok összessége. Annak meg te is része vagy. És mivel demokráciában élünk, ezért jogod van a többséggel nem egyetérteni, sőt, ennek hangot is adni. Egy dologhoz nincs nekünk jogunk, ahhoz, hogy megmagyarázzuk, hogy a kisebbségnek van igaza, és újra terrort vezessünk be a többséggel szemben. Abból MOST MÁR polgárháború lenne. Nem kellene. Szerintem.

"Erre is csak azt tudom írni, hogy nem a legfőbb lényeg számomra."

Erre is csak azt tudom írni, hogy az ország többségének a számára meg ez a legfőbb lényeg. Ezt tagadni értelmetlen. Egyetérteni nem kell vele, de elfogadni igen.

"Csodálkozom, hogy sokakat ez bír lelkesíteni."

Mármermér? A REMÉNY a legfontosabb. Ha az van, akkor az ember MINDENT kibír. Nem "lelkesedésről" van szó, hiszen azt hiszem, ebben a közgazdasági helyzetben ezt elvárni illuzórikus lenne, hanem egyfajta bizalomról. Erre írtam, azon lehet vitatkozni, hogy a Fidesz milyen, de kizárólag abban a kontextusban, hogy a többi milyen. Mert ez a "választék". És szemmel látható, hogy az MSZP+LMP+DK nem egyszerűen a futottak még kategóriába tartoznak, hanem még ilyen kormányzati politika mellett is képesek VESZÍTENI a népszerűtlenségükből is. Ezért csinálják a palávert, mert tudják, akárcsak 1948-ban, hogy saját erőből nem jutnak hatalomra többé ebben az országban, tehát máris hívják a nemzetközi "uzsoráscsapatokat", meg a nemzetközi "segítséget az ország megszállására és a vezetés átvételére", amelyet természetesen készségesen szolgálnának ki, mert ahhoz, és csak ahhoz értenek.

Azért ezt 1948 és 1956 fényében nem belátni, az azért furcsa a számomra.

Mindehhez pedig tegyük hozzá, hogy nem Magyarország Köztársasági Elnökének volt IDÉN(!) az a beszéde, hogy baromi nagy megszorítások kellenek MÉG, és MÉG és MÉG, hanem fél Nyugat Európának, leginkább Görögországnak és Olaszországnak. Ha pedig ez a nép azt látja, hogy a másiknak sem jobb, akkor EZT KÉPES FELFOGNI, hiszen ha a szomszéd tehene is megdöglik, akkor mégse fáj annyira a saját megdöglése sem.

Éppen ezért tartom én fontosnak, hogy visszatartsuk a lázító suttogó propagandát, amely az ország bukására épít, ezért fontos, hogy leszámoljunk azokkal az ideológiákkal, hogy a "világon minden rendben van", csak itt van rossz kormány. És nem azért, mert ez "jó" lenne, hanem azért, mert ez nem annyira katasztrófális, mint a többi. Ámde, legyen ugyanolyan... akkor se rosszabb. Node az alternatívái! És a kör bezárult.

"Mire ez a melldöngetés?"

Ki döngeti a mellét? Én azt írtam, hogy végre nem azt hallják naponta, hogy "bűnös nemzet" és nem naponta emlékeztetik arra, hogy örüljön, hogy még és és még mindig megtűrik a Föld színén.

Csak emlékeztetnélek arra, hogy az a dicső EU például hatályban hagyta a Benes dekrétumokat, holott ha van olyan ocsmány, ami minden létező EU-s szabálynak, alapvelvnek, írott és íratlan erénynek ellentmond, akkor az ez. És már megint kivel szemben marad hatályos? A magyarokkal szemben. MINDIG ez ment és nagyon elfásultak ebben az emberek.

Most beszólunk. És ez önmagában tetszik az embereknek, és már az sem érdekli őket, hogy mi lesz ennek az eredménye. Mert már azt eredménynek tartják, hogy nem csak csicskák vagyunk, akiket így is lehet kezelni.

Re: nincs cím

#461035 Margaretta Előzmény: #461011

- Rákerestem a HAMVAZS-ra, mert nem tudom mi az. Hamvazószerda? Ez itt a szövegkörnyezetben értelmezhetetlen számomra.

- "a NÉPNEK fontos az az érzés, hogy ÉLÜNK, LÉTEZÜNK, VAGYUNK és nem csak lehajtott fejjel járhatunk, "

Engem ez nem igazán dob fel. Asszem én nem egészen tartozok emiatt az általad definiált a NÉP-hez. Én már sokszor sokfele jártam a világban, de nem kellett figyelnem soha arra, hogy a magyarságom miatt kéne a fejet így-úgy tartani. Inkább az emberek közötti, face tu face kapcsolatok voltak, amiket tökjól éltem meg:)(Bár ez inkább individum, mint nemzetben gondolkodás része. Dehát mindennapjainkat inkább ezekben a kapcsolatokban éljük le.)

"Hogy úgy mondjam, nagyon sok magyart egyszerűen az hajt, hogy hadd legyen már magyar Magyarországon és ne kelljen állandóan valami megtűrt többségnek lennie a felsőbbrendű kisebbségekhez képest."

Erre is csak azt tudom írni, hogy nem a legfőbb lényeg számomra. Csodálkozom, hogy sokakat ez bír lelkesíteni. Ez mindenki számára egy egyformán érdekes és informális dolog egy olyan társaságban, ahol egyszerre ül pl. mianmari buddhista szerzetes, amerikai tanár, hong-kongi nászutaspár és én egy malájziai sasnéző túrán. Mire ez a melldöngetés?

Re: nincs cím

#461018 Előzmény: #461007

A közvéleménykutatásokra utalok minden esetben, amelyek kivétel nélkül csont nélküli 2/3-os Fidesz többséget mutatnak, egyebekben marginalizálódó MSZP és futottak még LMP+DK mellett, amelyek nemhogy profitálni nem tudnak a Fidesz szimpátiavesztéséből, hanem időnként még többet veszítenek, mint a Fidesz.

A szélsőjobbik tartja a szintjét, ez valószínűleg nem fog lényegesen változni, kivéve azt a réteget, amely balról szavazott 2010-ben a Fidesz irányába, de ez nem jött be, és most a szélsőjobbra szavaz át bosszúból.

Egyetlen, azaz egyetlen közvéleménykutatás sincs, amely alapján az ÖSSZES(!) ellenzéki párt együtt legalább elérné a Fidesz támogatottságát, ami még a politikából kiábrándultak nagy száma melett is több mint figyelemreméltó, és egyben jelzi, hogy az emberek bár kiábrándultak a pártból, de még mindig nem tudnak jobbat találni, mint ami van.

De igazad van, ettől még a megfogalmazás nem volt szerencsés, azonban kérlek vedd figyelembe, hogy a mondat nem önállóan született, hanem ez egy cáfolat volt arra a megnyilvánulásra nézve, mely szerint a nép "utálja" a Fideszt és forradalmi hangulatban van. Én erre írtam, hogy "ne viccelj, a nép szereti a Fideszt", ha már jelzőt szeretnénk rá használni.

Többnyire a kiábrándult és korábbi fanatikus SZDSZ-esek gyűlölik a Fideszt, de ők sem tudnak jobbat és csak azért nem fognak rájuk szavazni, mert úgy érzik, hogy "megcsalták" őket, és dacból fognak másra szavazni, nem azért, mert tudnának jobbat.

Re: nincs cím

#461011 Előzmény: #460995

"Ez eddig eszemben nem fordult meg, hogy ez annyira fontos. Micsoda virtus!"

Félreérted. Azt írtam, hogy a NÉPNEK fontos az az érzés, hogy ÉLÜNK, LÉTEZÜNK, VAGYUNK és nem csak lehajtott fejjel járhatunk, mintegy követve a kintről jövő parancsokat. Bár már kezd feledésbe merülni, de az elmúlt nyolc év egyik jellemző szófordulata volt, hogy "azért kell megcsinálni, mert Brüsszel ezt mondta és nem lehet mást csinálni". Hát kiderült, hogy de lehet, és nem is fáj annyira, mint amikor eközben ki is rabolják az országot.

"Aztán ne lógjon a bilibe a kéz."

Meg fogsz lepődni, az sem zavarja annyira az embereket, mert annyira elegük van, hogy eddig ők voltak a biliben. Most csak a kezük lóghat bele. Persze, hogy nem zavarja annyira őket. 50 éve hallják, hogy "jövőre már jó lesz" aztán jön a "szoksásos" év eleji áremelés, ez már nem hat meg senkit. De hogy az EU köpni-nyelni sem tud Orbán levelére és Bunkosó még mindig(!) csak annyit tud hajtogatni, hogy "mélyreható elemzésre van szükség" és egyéb lózungok, hát megmondom őszintén, ezt már én is élvezem :) Egyszerűen nem értik, nem fogják fel és nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy valaki nem hajbókol előttük, sőt mi több, az is kiderült, hogy fogatlan az oroszlánnak öltözött ordító egér.

"Bevallom, hogy ez az üzenet sem jutott még el hozzám, de nem is volt rá szükségem."

Azért az még nálam is kiverte a biztosítékot, amikor a választások előtt az összes budapesti rakpartot zsidómentőkre akarták átnevezni, hogy a bűnös nemzet soha ne felejtse bűnét... példának okáért.

"De ez is egy lépcsőfok, hogy jobban megértsem mi hajt másokat."

Hogy úgy mondjam, nagyon sok magyart egyszerűen az hajt, hogy hadd legyen már magyar Magyarországon és ne kelljen állandóan valami megtűrt többségnek lennie a felsőbbrendű kisebbségekhez képest.

Egyébként, nekem is volt egy olyan érzésem az elmúlt ciklusokban, hogy valami rettenetesen irritál, de nem tudtam megfogalmazni azt, de azóta, amióta a neoanarchista csűrhe, főleg a HAMVAZS vezetésével már nyiltan kimutatta véres foga fehérjét, azóta már pontosan tudom, hogy mi volt az.

Re: nincs cím

#460995 Margaretta Előzmény: #460970

"Ahhoz, hogy beszólunk a nagyoknak és a végén még igazunk is lesz,"

Ez eddig eszemben nem fordult meg, hogy ez annyira fontos. Micsoda virtus!

Aztán ne lógjon a bilibe a kéz.

"végre nem a bűnös nemzet tudatát akarja állandóan hangoztatni"

Bevallom, hogy ez az üzenet sem jutott még el hozzám, de nem is volt rá szükségem.

De ez is egy lépcsőfok, hogy jobban megértsem mi hajt másokat.

Re: nincs cím

#460970 Előzmény: #460942

"Én nem a kormány ellen, hanem a kialakult helyzet ellen vagyok, így el sem jutok odáig, hogy összevessem megalapozottan a különböző kormányokat."

Én meg itt kezdem, mert szerintem csak azzal lehet kalkulálni alternatívaként, ami létezik, vagy ami megvalósítható.

"Siralmas a szinvonal. Remélem, hogy bizonyos portálokon (az itteni kivétel:) a kommentek és kommentelők gondolatai nem reprezentálják az ország lakosságának értelmi, érzelmi szinvonalák, mert ha igen, akkor sírnivalók vagyunk."

Sírnivalóak vagyunk, mert ilyenné tettek minket. Nem véletlenül írtam, hogy többek között azért szereti a nép ezt a kormányt, mert végre nem a bűnös nemzet tudatát akarja állandóan hangoztatni, hanem néha úgy is érezheti, hogy nekünk is van szavunk. Erre írtam, ezt már annyira szomjazták, annyira szükségük volt erre, hogy az sem érdekli őket, ha emiatt kicsit rosszabbul megy, mert ehhez már hozzászoktak. Ahhoz, hogy beszólunk a nagyoknak és a végén még igazunk is lesz, ahhoz nem szoktak hozzá. De élvezik. És ez jó dolog.