Regisztráció Elfelejtett jelszó

Orbán a gazdaságról: esernyő és viharkabát is kell

Re: nincs cím

#460942 Margaretta Előzmény: #460904

Én nem a kormány ellen, hanem a kialakult helyzet ellen vagyok, így el sem jutok odáig, hogy összevessem megalapozottan a különböző kormányokat. Mivel eddig egyiket sem tartottam olyannak, akiktől országunk felemelkedését láttam volna. Így nem is dícsérem, dícsérhettem az előző kormányt sem. Én, mint írtam, ne fújjon már az a hülye szél sehonnan. Megpróbáltam, megpróbálok "ellenni" a bőrömben. Azért még lehet és van véleményem és igyekszem nyitva tartani a szemem és tisztábban látni. Bár, bevallom, ahogy telik az idő ez egyre kevésbé sikerül. Régebben nem olvastam el írásaidat, mert túl hosszúak voltak és sokmindennel nem értettem egyet, de mostanában igyekszem végigolvasni, mert ez is egy adalék. Van, hogy rágódok is rajta. Különösen amiatt, hogy a médiának a 2004-es cunami óta nem hiszek, sőt akkor le is írtam magamban. Különösen amiatt, hogy a rossz hírek zúdítása és a

, hisztériakeltés a módszerük. Na, a kommentelőkről nem is beszélve. Siralmas a szinvonal. Remélem, hogy bizonyos portálokon (az itteni kivétel:) a kommentek és kommentelők gondolatai nem reprezentálják az ország lakosságának értelmi, érzelmi szinvonalák, mert ha igen, akkor sírnivalók vagyunk.

Re: nincs cím

#460904 Előzmény: #460889

Nézd, úgy tűnik nem tudom elégszer leírni, hogy én nem vagyok elégedett a kormányzati teljesítménnyel, mert többet várnék. Nem vagyok elégedett jópár törvénnyel, mert rendesen kommunikálva, nem kapkodva előkészítve jóval többet érnénk el vele. Azzal is igazad van, hogy nem segít a szélviharban az, ha még szélgépeket is beállítanak.

DE

Attól méginkább kiakadok, amikor a ventillátorra akarják ráfogni a tornádót és azt akarják előadni az országnak, hogy menjenek csak ki nyugodtan ebből a biztonságos menedékből, mert csak lózung, hogy körülöttünk tombol a vihar és igenis csak ez a kis ország a kivétel és itt is csak a ventillátor tehet mindenről.

HA

Pedig ezt a kormányzati teljesítményt és az ezzel okozott kárt vetem össze az előző két ciklussal, akkor megint nem tudok őszintén kritizálni, mert nem lehet igazából összevetni azt az országdúlást a kapkodással és adott esetben naivitással, vagy téves helyzetértékeléssel. Akkor az kétségtelenül nem volt, teljesen egyértelmű volt az ország kicsinálása, kiárusítása, kirablása, magyar vállalkozások kinyírása, mezőgazdaság felszámolása, akkor kétségtelenül nem volt ebben sem kapkodás, sem tévedés, sem naivitás. De hadd ne éltessen a hideg profizmust, amivel felszámolták volna az országot.

EBBEN

A kontextusban pedig az, hogy mit műveltek eddig, meg évente mennyi kárt okoztak és mekkora veszteséget hoztak össze, amit nekünk kell megfizetni, ahhoz képest MINDAZ, amit összesen fel tudtok sorolni, meg elő tudtok hozni, az bakfitty. Két költégvetési év alatt több kárt hoztak azok össze, mint ezek és azok maradandóbb károk, mint amekkora kárt okozhatnak ezek.

ÉS MIVEL

Én nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy olyan nincs, hogy valakinek ne legyen a kezében a hatalom, mert az a totális káosz és pusztuláson kívül nem létezik, így döbbenten nézem, hogy azt sem tudjátok megmutatni, hogy "és kinek a kezébe tennétek le a hatalmat", mert azért azt mégsem akarjátok kimondani, hogy elkúrcsány, vagy a társai kezébe, gondolom senki sem akar lesüllyedni oda, hogy azt mondja Zorró kezébe - node akkor meg egy liftszerelő lenne az ország megmentője?

ÉN EBBŐL A FELHOZATALBÓL

Akkor sem tudnék a jelenleginél jobbat mutatni, ha szívből gyűlölném őket és én még abban az esetben is azt mondanám, hogy INKÁBB maradjanak. Ahogy tettem ezt 2006 őszén, amikor azt mondtam, hogy GYF nem mondhat le, mert megengedhetetlen ilyen körülmények között a távozása. Nem lehet egy utcai zavargással kormányfőt buktatni, mert akkor ebből rendszer lesz.

És ha akkor azt mondtam, akkor most aztán főleg nem fogom azt mondani, hogy "mindegy ki lesz hatalmon".

Mert tudod, aki ezt mondja, akinek tényleg mindegy, annak tulajdonképpen az is jó, ami van. Akinek meg nem jó, az mutasson nekem JOBBAT. Ha pedig nem tud jobbat mutatni, akkor ne csodálkozzon azon, hogy nem kívánok ROSSZABBAT, vagy SEMMIVEL SEM JOBBAT annál, ami van.

EZ ENNYIRE EGYSZERŰ

nálam és szerintem.

Re: nincs cím

#460889 Margaretta Előzmény: #460641

Engem egyáltalán nem az érdekel, hogy HONNAN fúj a szél.

Ha fúj, mindenképpen szívunk, mint torkosborz. EGYÁLTALÁN NE FÚJJON A SZÉL!

Bár, ha, mint írod kintről fúj, azért bentről is rásegítenek a szélgépeikkel rendesen.

Megszavazták

#460880 nemtoom

"Jelentősen gyengülni kezdett a forint pénteken, miután a parlament elfogadta a több nemzetközi szervezet által kritizált új jegybanktörvényt. Az euró a reggeli 310 körüli reggeli szintről 315,5-ig gyengült, a frank 259,43 forintig gyengült a reggeli 254,8-as szint után. Az euró árfolyama az idei év folyamán november 14-én, 317,85 forinton volt maximumán, míg július 7-én, 261,88 forinton a minimumán.

Lefelé vette az irányt a pesti tőzsde is az év utolsó kereskedési napján, a BUX 1,5 százalékos csökkenést mutat, alulmúlva a régiós indexeket. A vezető részvények közül az OTP esik a legjobban, kora délután 3,21 százalékos esésben voltak a papírok, de a Richter és a Magyar Telekom is egy százalék feletti esést produkál.

CHF/HUF 258.60 -1.61 %

EUR/HUF 314.14 -1.35 %

BUX 16894.50 -2.21 %

OTP 3145 Ft -4.70 %

MOL 17510 Ft -1.21 %

Mint ismert, az új jegybanktörvény alapján a kormányfő által jelölt alelnöke lehet a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), hétről kilencre nőhet a monetáristanács-tagok száma, és ismét igazgatóság jön létre az MNB-ben.

A Magyar Nemzeti Bank délelőtt, az elfogadás előtt közleményében azt írta, amennyiben elfogadja ma az Országgyűlés az új jegybanktörvényt, az tovább erősíti a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságát, veszélyezteti a magyar gazdaság stabilitását, ezért súlyosan sérti Magyarország érdekeit. .."

Árfolyamok 11:30-kor CH…

#460739 nemtoom

Árfolyamok 11:30-kor

CHF/HUF 256,06

EUR/HUF 311,19

USD/HUF 240,74

Re: nincs cím

#460641 Előzmény: #460597

"A magyar kormánynak jövőre 14,9 milliárd euróra lenne szüksége a piacról"

Ez szemenszedett hazugság. Erre csak akkor lenne szükség, amennyiben meg akarjuk tartani az elképesztően magas devizatartalékot, amennyiben azt reális szintre visszük le, akkor pontosan NULLA EUR-ra lenne szükségünk a piacról. ELLENŐRZÉS: Ha 14,9 milliárdot visszafizetünk, akkor az éves EUR finanszírozási többlet, valamint az EUR támogatások befolyása miatt legfeljebb 25 milliárd EUR-ra menne le a tartalék, ami még mindig brutálisan több, mint amire szükség lenne. Mellesleg mindezt úgy, hogy az államadósság 50% alá menne le, hiszen az azonnal csökkenne mintegy 4500 milliárd Forinttal. Dráma lenne a nyugati jóléti államok számára, hogy egy kis ország ennyivel csökkentette a kitettségét, mert nem is értenék, hogy eközben hogy lehet spekulatív kategóriában - de inkább úgy, hogy hogy lehet a többi befektetésre ajánlottban?

"A befektetőknek azt ajánlják, hogy shortolják a forintot és a ház véleménye szerint a kormány és az EU/IMF közötti esetleges "tartós kapcsolathiány" gyengíti a kormány lehetőségeit a valószínűsíthető magánszektorbeli tőkekiáramlás kezelésére."

Na, aki még nem tudta volna eddig, hogy honnan fúj az a szél, hogy bedöntsék a magyar bankrendszert, illetve, hogy ennek mi az alapja, az most már kezdjen el LÁTNI. Mivel eddig semmit sem tudtak elérni, mivel mindennel zsákutcába futottak, most megpróbálják a lakosságot bepánikoltatni és ezzel sárba tiporni az országot.

"Naponta kapok olyan tel…

#460597 nemtoom

"Naponta kapok olyan telefonhívást, hogy hova kell menekíteni a pénzt, milyen devizába, milyen országba vigyék megtakarításaikat, mert itthon nem érzik biztonságban. Hiába próbálok mindenkit nyugtatni, láthatóan nem lehet, a bizalmatlanság mételyként terjed a lakosság köreiben – írja az Alapblog egyik szerzője, aki szerint a bizalomvesztés önbeteljesítő jóslatként működni - akár van alapja, akár nincs. Ha a lakosság jelentős tömegei kezdik kivinni pénzüket az országból, akkor az gyengíti a forintot, amitől még többen megijednek, s menekítik ki pénzüket, amitől újabb pánikhullám következik be.

A szakértő szerint most még nem késő ezt megakadályozni, de ehhez többek között gyorsan meg kellene állapodni az IMF-vel. A további ajánlott teendőkről itt olvashat, nem sorolnánk fel, mert már a fenti kitétel sem látszik túl valószínű forgatókönyvnek. A mai hírek szerint ˝legalábbis londoni elemzők elhúzódó IMF/EU-tárgyalásokra számítanak, mert a kormány "korlátozott rugalmasságot" mutat a másik két féllel szemben. A Barclays Capital-nél lehetségesnek tartják, hogy a megállapodás a magyar piaci árfolyamok további jelentős esésének „hatására” jön csak létre.

A magyar parlament a múlt héten elfogadta a gazdasági stabilitási törvényt, annak ellenére, hogy az EU-bizottság elnöke kérte a szavazás elhalasztását az uniós joggal való összhang vizsgálatának idejére. A Barclays Capital elemzői szerint ráadásul a jegybanktörvény tervezetében is maradtak vitatott elemek.

A magyar kormánynak jövőre 14,9 milliárd euróra lenne szüksége a piacról, a GDP 13,6 százalékára. A cég elemzői szerint az újév kezdetén sem lesz korrekció a mostani gyengülés után. A befektetőknek azt ajánlják, hogy shortolják a forintot és a ház véleménye szerint a kormány és az EU/IMF közötti esetleges "tartós kapcsolathiány" gyengíti a kormány lehetőségeit a valószínűsíthető magánszektorbeli tőkekiáramlás kezelésére."

" A jövő évi büdzsé inté…

#460387 nemtoom

" A jövő évi büdzsé intézményesített hazugság, hiszen minden szám rossz benne, és ezt a kormány hivatalosan el is ismeri - mondta a hvg.hu-nak Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest vezetője. A Költségvetési Tanács tavaly megszüntetett titkárságának volt főigazgatója szerint tragikus, amit a kormánypárt és a kabinet a költségvetéssel művel. Gyakorlatilag törvényen kívüli állapot van, és egy olyan hajóban ülünk, amiből a kormány kidobta a GPS-t.

hvg.hu: Meddig élhet a múlt héten elfogadott jövő évi költségvetés?

Romhányi Balázs: Szögezzük le, hogy a 2012-es költségvetés, ahogyan az a Magyar Közlönyben meg fog jelenni, nem más, mint intézményesített hazugság. Tudniillik nem csak a szakértők, hanem gyakorlatilag hivatalosan a kormány is tudja, hogy ebben a költségvetésben az összes külső tétel rossz.

hvg.hu: Konkrétan melyek ezek?

R. B.: Az adóbevételek, a nyugdíjkiadások, a munkanélküli segély, minden, ami a makrogazdasági mutatóktól függ. Ugyanis az történt, hogy a kormány már hivatalosan is bevallotta, hogy nem azzal a makropályával számol, amelyikre a költségvetési törvényjavaslat készült. A parlament viszont a külső tételek tekintetében az októberben benyújtott költségvetés számait fogadta el, amelyben például az állam bevételeit és kiadásait 1,5 százalékos növekedés és 268 forintos euró árfolyam feltételezésével számolták ki. Csak azokat változtatták meg, amelyek esetében a szabályozás változott, mint például az eva. De például az szja-hoz egyáltalán nem nyúltak hozzá, holott félszázalékos gazdasági növekedés mellett bizonyára a kormány is más bérnövekedést vár, mint amire az eredetileg tervezett másfél százalékos gazdasági növekedés mellett számított és amire az szja-bevételi előrejelzést alapozta. ..."

Budapest

#459811 nemtoom

Budapesttől is megvonta a befektetési ajánlású adósosztályzatot szerdán a Standard & Poor's, miután nemrégiben Magyarország államadósi minősítését is a befektetésre ajánlott szint alá sorolta vissza.

A nemzetközi hitelminősítő Londonban közölte: a magyar fővárosra külön érvényben tartott besorolásának rontását az indokolja, hogy a cég - saját osztályzati kritériumai alapján - Budapestnek sem ad a magyar államadósi minősítésnél jobb besorolást. Ennek alapján a Standard & Poor's az eddigi "BBB mínusz/A-3"-ról egy fokozattal "BB plusz/B"-re módosította Budapest hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló kötelezettségeinek osztályzatát. Az S&P egyben levette a budapesti adósbesorolást a negatív kihatású felülvizsgálati listáról, és további leminősítés távlati lehetőségére utaló negatív kilátást adott a magyar főváros új osztályzatára.

Ez igazán felháborító! Budapest a legrosszabb magyar régió 2,7-szeresét kitevő GDP-vel rendelkezik, továbbá a fővárosé az országos fejlesztési potenciál mintegy 40%-a. Tessék ****jó besorolást adni!

"10 éve nem volt akkora …

#458930 nemtoom

"10 éve nem volt akkora az egy főre jutó adóteher, mint jövőre lesz

2011. december 27. kedd 10:58:59

Az adó- és járulékváltozások nemcsak a munkavállalók nettó bérét érintik majd jövő évtől, de a munkaerőköltségre is negatív hatással lesznek. Ennek következtében 10 éves csúcsra kerül az adóék mértéke. Mfor.hu-háttér.

Az adótörvények tervezett változásai, a csak elviekben egykulcsos adó (a szuperbruttó évi 2,44 millió éves kereslet esetén megmarad), a minimálbér- és járulékemelés egyaránt tovább növeli a foglalkoztatási problémákat, hiszen elsősorban azt a szegmenst érinti hátrányosan, ahol már most is komoly nehézségek vannak.

Az mfor.hu megvizsgálta néhány tipikus bérkategória esetén hogyan alakul az adóék jövőre. (Az adóék azt mutatja meg, hogy a teljes munkaerőköltségnek hány százalékát vonja el az állam különböző adók és járulékok formájában. ..."

"Katasztrofális helyzetb…

#458878 nemtoom

"Katasztrofális helyzetben van a kkv-szektor. Idén karácsonyig 20 078 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ez pedig csaknem 16 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi értékhez képest. "Jól jellemzi a helyzetet, hogy 2008-ban egész évben regisztráltunk 11 000 fizetésképtelenségi eljárást; a jelenlegi adat pedig annak csaknem a duplája, holott már akkor is válsághangulat uralkodott a cégvilágban" – véli az Opten szakértője, Csorbai Hajnalka.

Részben súlyosbítja a helyzetet, hogy idén már csaknem 23 000 vállalkozás végelszámolása indult meg, ez pedig mintegy 70 százalékos növekedés a megelőző év egészéhez képest. A problémát alapvetően nem a végelszámolások magas száma okozza, hiszen ez akár a cégvilág tisztulását is jelenthetné.

A gond sokkal inkább az, hogy jelentősen növekszik azon cégek aránya, amelyek végelszámolásból felszámolásba fordulnak, illetve hogy a cégbíróságok által elrendelt kényszer-végelszámolások száma is nagymértékben emelkedett. "Ma már nem mondható el, hogy a végelszámolás alá kerülő cégek döntő többsége a tulajdonosok józan ítélőképessége és gazdasági szempontok alapján egyszerűen befejezi működését. Sokkal inkább az adósságukat csendben hátrahagyó vagy az évek óta nem működtetett cégek jutnak erre a sorsa" – értékeli a helyzetet Csorbai Hajnalka.

Mindent egybevetve a romló tendencia nem lassult 2011-ben: egyre több a leépítést bejelentő nagy cég, csökken a beszállítók megrendelésállománya, a belső kereslet visszaesett, így lényegében csak az exportra termelő vállalkozások várhatják stabil lábakon állva 2012-t, nekik ugyanis a forint gyengülése kedvező versenyhelyzetet teremtett a külpiacokon. Marad hát a csoda, amiben a kkv-szektor bízhat, és persze az öngondoskodás, mert anélkül a csoda sem segít - véli az Opten szakértője."

A kormány nem vonja viss…

#458146 nemtoom

A kormány nem vonja vissza sem a jegybank-, sem a stabilitási törvényt.

Én pedig hű állampolgárként fizetem az ennek következtében rám jutó következő évi 50-100 ezer forintos többlet sarcot. De ezt természetesen boldogan vállalom.

Rogán szereti Járait. Már hosszú ideje.

#458134 nemtoom

"...A mostani rogáni törvénymódosító fintora az is, hogy egy éve is épp Járai fizetése miatt generált és vállalt feszültséget a kormányzat. 2010 végén keresztülnyomták az Országgyűlésen, hogy Járai a jogszabály szerint neki járó 300 ezer forint helyett 1,2 milliót kaphasson az MNB felügyelőbizottsági elnöki munkájáért. Igaz, az fb-elnök 300 ezres javadalmazásáért is a kormány volt felelős: annyira belemerültek a harcba, hogy Simor András fizetését nyolcmillió forintról a "jó erkölcsbe" még nem ütköző kétmillióig faragják, hogy közben az feledésbe merült, hogy az MNB fizetési rendelkezései szerint az fb-elnök az MNB elnök fizetésének csak 15 százalékát kaphatja. Járai így az 1,2 milliója helyett 300 ezerért volt kénytelen a munkáját végezni, mely főként az MNB vezetésének kritizálásából és a döntések megkérdőjelezéséből állt. ..."

Létrejön a versenyszféra…

#458094 nemtoom

Létrejön a versenyszféra és a kormány új állandó konzultációs fóruma, mely arra lesz hivatott, hogy a versenyszektorban a munkaadók, a munkavállalók és a kormány álláspontjukat egyeztessék - jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszter csütörtökön. Matolcsy javaslatokat is vár a fórumtól annak érdekében, hogy jövőre legyen egyáltalán növekedés Magyarországon.

Elfogyott a lőszer? Ötletek kellenek? Veres Janihoz kell fordulni, neki vannak trükkök százai, amikről nektek tudnotok nem kell.

Egyébként meg jogszabályban kell rögzíteni, hogy jövőre mindenkinek 2%-al többet kell teljesíteni, legyen az zokni, vakbél vagy határozat (kinek-kinek profilja szerint) és ezt majd a NAV év végi hajrában szigorú ellenőrzéssel hozni is fogja. Meglesz az, legfeljebb papíron, de akkor is.

Kedden adott Varga Mihál…

#456083 nemtoom

Kedden adott Varga Mihály egy hosszabb interjút az Origo-nak:

"A magyar kormánynak tehát a következő hetekben-hónapokban három szereplővel kell valamilyen kiegyezést kötnie. Az egyik az IMF, hogy egy biztonsági háló legyen körülöttünk. Meg kell állapodni a Bankszövetséggel is, hogy a bankszektor meg tudja tartani a finanszírozó képességét és a gazdasági növekedéshez, a beruházásokhoz legyenek vállalati hitelek, valamint kalkulálható legyen a végtörlesztés hatása. Harmadikként pedig kompromisszumra kell jutni a Magyar Nemzeti Bankkal is, mert a monetáris politika nem szakadhat el tartósan a fiskális politikától. Ha a két rendszer disszonánsan működik, akkor abból előbb vagy utóbb baj szokott származni. A jegybanknak, és kisebb mértékben a kormánynak is gesztusokat kell tenni, olyan kompromisszumra kell törekedni, ami a monetáris politikát is érdekeltté teszi abban, hogy segítse a kormány növekedési terveit."

Természetesen a birkanyájjal nem kell megegyeznie, hiszen a 2/3-ad ezt nem teszi szükségessé. Ezért a még el sem fogadott költségvetés helyett egy újat fog a szavazógép elfogadni. Egyébként: ez új világcsúcs, költségvetés ilyen hamar még soha nem bukott meg.)

"A kormány határozata al…

#456078 nemtoom

"A kormány határozata alapján közel 42 ezer egészségügyi alkalmazott kap többletpénzt. Összesen 3,4 milliárd forintot osztanak szét közöttük. ...

Júliusban az országgyűlés elfogadta azokat a törvénymódosításokat, amelyek alapján a befizetendő társasági adó (tao) maximum hetven százalékával támogatni lehet az úgynevezett látvány-csapatsportokat, köztük a labdarúgást.

A legnagyobb támogatást az Orbán Viktor alapította Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát fenntartó Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány veheti igénybe. Az alapítvány négymilliárd forint körüli összeget igényelt a társaságiadó-kedvezményből, és ebből nagyságrendileg hárommilliárd forintot ítéltek meg a számára. ..."

Van itt pénz. Csak meg kell találni És arról aztán végképp nem tehet a kormány, hogy az egészségügy (a tudatlanok) nem látványsportként akartak támogatáshoz jutni.

Egy demokráciában a törvények ismerete nélkülözhetetlen.

Re: nincs cím

#455538 Előzmény: #455532

Tankönyv szerint és ELMÉLETBEN valóban az érdekeit képviselőt választja meg, Ugyanakkor te is leírod a valóságot: Van a néphülyítő süket duma arról, hogy azt választhatod meg, hogy ki képviselheti az érdekeidet (a nép hatalma), miközben a valóság az, hogy az uralkodó osztály érdekeit képviselők közül választhatod ki a neked tetsző strómannt (feudális rendszer továbbélése).

Re: nincs cím

#455532 Ibiza Előzmény: #455527

"A demokrácia arról szólt az első pillanattól kezdve, hogy megválasztod a képviselőket, akik a hatalmat gyakorolják a nép felett."

marhaság..

a helyes válasz: megválasztja azt aki képviseli az érdekeit..hiszen nem fér be mindenki a parlamentbe..a képviselő helyette szavaz.. mint amikor az indián- vagy maffia nagyfőnökök találkoznak.

Magyarországon pont ez a gond.. a képviseletedre megválasztasz egy mókust..ő bekerül a parlamentbe és azonnal pár- és érdekcsoportok érdekeit képviseli..sok tetves gané ,)

Re: nincs cím

#455527 Előzmény: #455514

Teljességgel kevered a fogalmakat.

A demokrácia soha nem a nép hatalma volt. A demokrácia arról szólt az első pillanattól kezdve, hogy megválasztod a képviselőket, akik a hatalmat gyakorolják a nép felett. Az ókori Görögországban eleve csak a szabad és vagyonos(!) görögöket illette meg a szavazójog, ez tehát a mai viszonyokra levetítve valami olyasmit jelentene, hogy az átlagbér felett kereső férfiak szavazhatnak. Ez mondjuk 1 millió embert jelentene, akik egyébként éppen úgy választanák meg a hatalmat, hogy az ő érdekeiket képviselje (hiszen nem hülyék), és nem a maradék szóra sem érdemes 9 millióét.

Ha pedig megnézed a "nép hatalmát" jelenleg, akkor az arra korlátozódik, hogy választhat a felhozott választékból négy évente, és kész. Ezt még egy diktatúrában is meg szokták csinálni, egyebekben pont a hatalom legitimálásnak igazolására.

A korrupció vs demokrácia vs diktatúra összevetés teljességgel értelmetlen, Mussolini egyik első döntése a maffiával való leszámolásra irányult, hiszen nem tűrte a konkurrenciát, magyarán a diktatúrában adott esetben éppen a fenyegetettség és a rendszer miatt a korrupciónak az a formája, amit mi annak nevezünk, az nem létezik, ott másfajta korrupció létezik, azoban az sem azért, mert a nép elfogadná, vagy egyezne vele a véleménye, hanem azért, mert a hatalommal bírók annak alapján hoznak döntést, hogy kitől kapnak több pénzt, avagy annak alapján tesznek kivételt, hogy ad-e nekik az, akiről döntenek pénzt. Még csak fordítva sem igaz az a reláció, amit leírsz :)