Németh Miklósról volt szó, és az ő életének vizsgálata során bukkantam rá egy egészen eldugott érdekességre, a Haza és Haladás PLATFORM-ra.

Nos, újabb érdekességet kukáztam elő, amit valószínűleg nagyon el akartak süllyeszteni, de nem sikerült:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Németh_Miklós_(politikus)

"Noha a frissen alakult MSZP elnökségébe is beválasztották, gazdasági programját a párt legnagyobb platformja, a Vass Csaba által vezetett Haza és Haladás Platform elutasította, emiatt Németh kilépett az MSZP elnökségéből."

Az érdekesség az, hogy ezt az oldalt már korábban is átnéztem, de nem ütötte meg a szemem ez a kifejezés: Haza és Haladás Platform (HHP). Elvégre, ma van egy pontosan ilyen nevű szervezet, alapítvány, illetve immár párt néven (HHP!), ami elsőre ugye "nemzeti beütésnek" tűnik a Haza és Haladás emlegetésével, illetve Széchenyire asszociálással, de természetesen erről szó sincs.

Mint látható - és nem véletlen(!) - ezúttal is marxista belharcot láthatunk, amit már korábban is jeleztem, de ezúttal bizonyítom is: Valójában az 1990-ben elkezdődött marxista ideológia harc a HHP és az MSZP közötti belháború, és a fantáziátlanság mintaképe az, hogy még csak a nevet sem változtatták meg, lásd:

http://epa.oszk.hu/01300/01326/00011/nov3.htm

"Az MSZP két “klasszikus” platformja a Baloldali Tömörülés és a Szociáldemokrata Társulás. Az első platformalakítási kísérlet azonban a “nemzeti baloldali” reformkörös csoport nevéhez fűződik, amely az 1990. májusi tisztújító kongresszus előtt Haza és Haladás néven (ÍGY!) formálisan útjára indította a maga szerveződését, ám ez a platform a vezető pozíciók megszerzése után a feledés homályába veszett, mivel semmiféle tevékenységet nem fejtett ki. (ÍGY: Tipikus marxista logika: csak az uralkodás a lényeges) A kongreszszusra kibocsátott programtézisek, amelyek az “Európához vezető nemzeti baloldal” (ÍGY: Vö akkori és mai HHP!) létrehozásának és egy “ökoszociális piacgazdaságnak” (ÍGY: Vö LuMPenekkel való közös dörgölőzés) a szükségességét hangoztatták, számos alapvető kérdést vetettek fel, köztük a modernizáció nyugat-európai modelljéhez való alkalmazkodás dilemmáját, ezek azonban inkább csak a szerző gondolatait, mintsem egy csoport elképzeléseit tartalmazták.

A pártvezetésben meghatározó pozíciókat szerzett csoportosuláshoz eszmeileg legközelebb álló vezető, Pozsgay Imre (!) kapott megbízást a kongresszustól a programkészítés irányítására, tehát a lehető legjobb lehetőséghez jutottak az addig még ki nem fejtett irányvonaluk rendszerbe foglalására. Ennek során lehetett volna meghatározni a korszerű nemzeti baloldaliság mibenlétét és a belőle fakadó teendőket, s mindezt természetesen össze kellett volna hangolni az MSZP deklarált szociáldemokrata elkötelezettségével. Nem tisztázott okokból azonban a programkészítés el sem indult, sőt Pozsgay Imre az 1990. novemberi programalkotó kongresszusi fordulóra időzítve jelentette be kilépését a pártból. Döntése a lehető legkorrektebb megoldás volt arra a másként feloldhatatlan dilemmára, hogy egy nézeteitől tendenciaszerűen távolodó, a szociáldemokratizálódás útját választó pártban töltsön be vezető szerepet. [...]"

Ahogy mindig szoktam vala mondani - mert éreztem - a Horn féle irányvonal igen erős szociáldemokrata irányzat volt, és annak tulajdonképpen tökéletes is. Vagyis TUDHATÓ, hogy melyik volt az a szocdem irányzat, amivel Horn kicsinálásával mára végérvényesen leszámoltak. És mivel tudható, hogy melyik volt a szocdem irányzat, immár tudható, hogy a HHP nem is szólhat erről. Hasonlóképpen evidens lehet azt megfigyelni, ahogy a jelenlegi MSZP egyre nyiltabban fordul az orthodox MSZMP felé válás irányába, vagyis az MSZP-HHP szembenállás immár bizonyítottan a marxista ideológia belháborúja, azé, hogy melyik folytathatja az MSZMP restaurálását az után, hogy a szociáldemokrácia felé tett elmozdulással csírájában leszámoltak.

És egy kis freudiság... csak az érdekesség kedvéért:

"Mindez azonban nem befolyásolta, hogy a programot előkészítő platform (megfelelve akkori nevének, amely így szólt: Társulás a Szociáldemokrata MSZP-ért) lehetővé tegye a Szocialista Pártnak “saját Bad Godesberg-i fordulata” végrehajtását." Bad Godesberg~Bajnai Gordon. Már persze a névmisztikában hívők számára feltétlenül érdekes lehet a hasonlóság a nevek között.

Röviden összefoglalva: Immárt bizonyított tény, hogy a mai Haza és Haladás nem más, mint a korábbi MSZMP platform újraéledése, azaz nemhogy nem szakítás velük, hanem egyenesen az "MSZP reformkísérletéről" beszélhetünk, amely esetben teljességgel nyilvánvaló lehet bárki számára az ezek mögött álló erők és érdekek teljes halmaza.

Tulajdonképpen csak az a meglepő, hogy ezt mennyire érzi már az ország lakossága, mennyire tudja, hogy ezek ugyanazok, hiszen minden mértékadó közvéleménykutatás szerint valóban és valójában kizárólag egymással bírkóznak az MSZMP ideológiai örökségének továbbvitele érdekében, egyfajta marxista belharc az egész, hogy ki kukorékolhasson a maradék marxista trágyadomb tetején. Vagyis igencsak figyelemreméltó az, hogy annak ellenére, hogy szinte teljességgel bizonyosan másnak sem esett le a névválasztás mögött rejlő valódi ok, azért már érzésből is tudják azt az emberek, hogy ezek ugyanazok, még akkor is, ha jobb a szabójuk.