Jövő héten indul a hazai gyorsjelentési szezon http://www.portfolio.hu/vallalatok/lassan_itthon_is_indul_a_jelentesi_szezon.144530.html

Lassan itthon is indul a jelentési szezon

2011. január 25. | 11:55

A tengerentúlon már javában tart a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon, de a hazai befektetőknek sem kell már sokat várni, az általunk eddig megkérdezett cégek közül elsőként a CIG Pannónia teszi közzé számait január 27-én. Vannak persze olyan vállalatok is, akik élnek a törvény adta lehetőséggel, és csak az éves jelentésben (április végéig) teszik közzé a 2010-es számaikat.

Ahogy az elmúlt évben, idén is lesznek a hazai tőzsdei cégek között olyanok, melyek élnek a törvény adta lehetőségekkel, és nem tesznek közzé negyedik negyedéves gyorsjelentést, csak éves jelentést. Persze most is felmerül a kérdés, hogy a befektetők mindezt hogyan fogadják, hiszen a transzparens működés megkívánná legalább a főbb sorok megismerhetőségét.

Az is érdekes lehet, hogy amennyiben valamely cég nem tesz közzé negyedik negyedéves számokat, és él az éves jelentés adta lehetőséggel, úgy előfordulhat, hogy a 2011 első hónapjaira vonatkozó vezetőségi beszámoló és a 2010 negyedik negyedéves számok publikálása időben közel egybeesik majd.

Az általunk eddig megkérdezett cégek közül az Elmű, az Émász, a Fotex, a Kulcs-Soft és a PannErgy nem tesz közzé negyedik negyedéves gyorsjelentést, csak éves jelentést.

A negyedik negyedéves gyorsjelentés publikáló cégek közül az Egis számait a befektetők február 9-én ismerhetik meg, míg a blue chipek közül a Magyar Telekom február 24-én, az OTP pedig várhatóan március 4-én jelent.

A könnyebb kezelhetőség érdekében kétféle módon tesszük közzé táblázatunkat, baloldalon a cégnév, a jobboldalon pedig az időpont szerinti sorrendben láthatják Olvasóink a jelentő cégeket. A táblázat továbbra is elérhető a Vállalatok aloldal Gyorsjelentési időpontok menüpontja alatt.

forrás: http://www.portfolio.hu/vallalatok/lassan_itthon_is_indul_a_jelentesi_szezon.144530.html

Frissítés:

alt