nekem az amcsi liberalizmus tetszik, ahol nyugodtan felvonulhatsz horogkereszttel, dávid csillaggal, sarlókalapáccsal és senki le se szarja. hihetsz xenuban, allahban, jehovában, senki le se szarja. legyen törvényes rend, az emberek dolgozzanak, a ráérős időben pedig csináljon mindenki, amit szeret és amivel nem zavar másokat.
igen..de nem az a pejoratív értelembe vett "mindent lehet amit nem tiltanak és nem vesznek észre, vagy az ügyvéd ki tud dumálni" tipusú proletár gondolkodás.
lásd a mi libsibolsi csőcselékünket..
a liberalizmushoz érett stabil egyiniség kell..
a részemről inkább: konzervatív liberalizmus
akkor legyen egyensúly.. zsidózni nem lehet..de nácizni igen?
A politika amerikai időjárás-előrejelzői szerint, amikor CIA-munkatársak lépnek a nyilvánosság elé, az már komoly vihar előszele. Politikai tornádóé. Az elmúlt napokban ennek lehetett mindenki a szemtanúja, aki csak egy kicsit is figyeli a washingtoni szélmozgásokat.
Kezdődött az Obama-adminisztráció kiszivárgó körlevelével, amelyben az amerikai internetszolgáltatókat azokról a világhálós linkekről tájékoztatták, melyeken keresztül az elmúlt időszakban kínai katonai hackerek be tudtak lépni az amerikai nagyvállalatok számítógépes hálózataiba. A washingtoni kormányzat levelében óvatosan nem említették meg azt a sanghaji címet, a kódneve alapján csak 61398-as egységként nyilvántartott székházat, amelyben a kínai hadsereg kiber-parancsnoksága székel.
Erre kellettek a CIA emberei. Volt és jelenlegi munkatársak. Magukat megnevezni nem kívánó vagy éppenséggel most már civil biztonsági szolgálatoknál dolgozó profik, akik először csak finoman, a hétvége óta azonban már nagyon is nyíltan új hidegháborúról beszélnek. Kiber-hidegháborúról.
Első pillantásra ez kevésbé életveszélyes konfliktus, mint amilyen az egykori szovjet–amerikai szembenállás volt, de másodikra, alaposabban megnézve, már hasonlóan veszedelmesnek tűnik.
A kínai–amerikai vita tavaly még csak a szellemi tulajdon védelméről szólt. Az illegálisan letöltött filmek kultúráján nevelkedő amerikaiak el is intézték egyetlen vállrándítással, nem az ő bajuk alapon. Kínaiak megszerzik egy amerikai multi legújabb szívgyógyszerének a titkos receptjét? Vagy egy még le sem gyártott detroiti benzintakarékos autó motorjának a tervét?
Ez azért mégsem halálos veszély, ugye?
Amikor aztán Obama elnök két héttel ezelőtt a kongresszusban arról beszélt, hogy Amerika ellenségei (Kínát név szerint nem említette) a jelek szerint meg akarják bénítani az ország elektromos rendszerét, sőt, szabotálni szeretnék az amerikai légiközlekedés irányítását, akkor már sokan felkapták a fejüket. Obama azt is mondta, hogy a kiber-ellenség szerinte nemsokára le fogja tudni állítani az amerikai pénzügyi rendszert.
Az ügy hirtelen átlépett a „na és” kategóriából a kiber-hidegháború realitásába. Az amerikaiak egyelőre képtelenek feldolgozni, hogy épp az az ország, jelesül Kína, amellyel éves szinten 425 milliárd dolláros kereskedelmet folytatnak, és amely nemcsak versenytársuk, hanem egyben fő piacuk, vásárlójuk és az amerikai államkötvények tulajdonosaként részben az amerikai gazdaság finanszírozója is, épp ez az ország készült éveken keresztül arra, hogy szisztematikusan behatoljon Amerika legnagyobb céges adathálózataiba, hogy ellophasson mindent, amit csak bír.
Mi van? Egyelőre csak eddig a kérdésig jutottak. Hát az, hogy amerikai cégek olcsó munkaerő után kutatva és hatalmas amerikai piacot kínálva megerősítették Kínát. Azt a Kínát, amely most már ki akarja "rabolni" őket.
Gyors megoldás persze ebben a hidegháborúban sem lesz, hiszen a leköszönő amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton is így összegezte a dilemmát: „Amerika hogyan is tudna keménykedni a saját bankárával?”
Hogy is mondta a klasszikus?
Ilyen burkolt zsidózást már régen hallottam...
Ha még itt lenne Arsene Lupin, azt hiszem, oldalakon keresztül nácizna le téged, mert ilyen idézeteket küldesz be.
Egyébként a tanulság, az, hogy (no offense, nem neked írom), azt, hogy ki zsidózhat, azt is ÉN (%=//"+) mondom meg. Cartmennek szabad, Freinek szabad, de ha valaki esetleg NEM (%+"!+=!+!) akkor nem szabad, mert akkor náci.
És nem furcsa, hogy az egész abban a kontextusban kerül felvezetésre, hogy már a magyarokat is kifúrták onnan (is)?
Furcsa.
"Hollywoodban nem elég ha magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned" - régen volt már, hogy ne csak viccesnek tűnjön ez a mondat, de igaznak is.
Manapság egyre többek egyre nyíltabban felvállalt véleménye szerint inkább zsidónak kell lenni a hollywoodi sikerhez. Ami persze valószínűleg sokkal inkább csak egy érzés mint tény,(elég nehezen igazolható) de a vasárnapi Oscar díjátadón mindenesetre most először látványosan "kisült" a probléma.
A műsorvezető, Seth MacFarlane elmondott jó néhány zsidó-ellenes viccet (itt ezt a szót használják, nem az antiszemitát). Ami leginkább kivágta a biztosítékot, az a tavalyi vígjátéksiker két főszereplőjének, Ted macinak és Mark Wahlberg-nek a fellépése volt, ahol Ted közölte, hogy ha "ebben a városban akarsz dolgozni, akkor zsidónak kell lenned".
A kamera azonnal bevágta Harvey Weinsteint, aki nyíltan szokott a zsidók hollywoodi barátságáról és összetartásáról beszélni. Az egyik országos csatorna ma reggeli műsorában pedig már komolyan elbeszélgettek arról, hogy miképp is sikerülhetett Weinsteinnek a színfalak mögött (értsd a Filmakadémia zsidó tagjainak körében) elérnie, hogy például a legjobb női főszereplő iránti vonzalom pár hét alatt megforduljon, és a Golden Globe-n még győztes Jessica Chastain (Zero Dark Thirty) veszítsen Jennifer Lawrence-el szemben.
Elég sokat elmond az egyre nyíltabbá váló "harcról", hogy a nem túl gusztusos külsővel rendelkező Weinstein idén együttműködött néhány show-műsorral, például Jay Leno tegnap esti műsorával és a szintén nem túl gusztusos Jesse Heiman-t (őt látjátok a mellékelt videón, az Amerikai Pite 2 egyik szereplője) arra kérte, hogy a vörös szőnyegen vonuló sztárok közül minél többet csókoljon úgy szájon, mint ahogy megcsókolta a szupermodell Bar Refaelit az amerikai focibajnokság döntője során vetített reklámban.
Az a reklámfilm (nézzétek meg) sokakban hányingert keltett, hogy miképp is volt hajlandó Leonardo Dicaprio egykori barátnője ilyen förtelmes csókra sok tízmillió ember szeme láttára. Egy ilyen förtelmes fickóval.
A nyeremény személyes masszázs volt Harvey Weinstein-től. A hollywoodi sztárok (főleg ugye nők) azzal is elnyerhették Harvey kegyeit, ha jól megsaccolták, hogy mikor ér majd véget a díjkiosztó.
Tanulságos volt nézni, ahogy például Catherine Zeta Jones reagált. Mindkét lehetőségre: a gusztusosnak ígérkező csókra és persze az esetleges nyereményre is, hogy majd Harvey Weinstein fogja őt tapizni. Ott állt mellette a férje Michael Douglas, aki persze köpni nyelni nem tudott.
Catherine végül némi hezitálás után közölte, hogy ő itt nem akar nyerni, és csak akkor fogadja el a nyereményt (neki a show idejét kellett megsaccolnia) ha előtte Harvey levágja a kezét, mert őhozzá nem érhet, az biztos.
Közben persze mindenki mosolygott, és kényszeredetten nevetgélt, de én a mélyben súlyos és feszült viszonyokat éreztem.
Ijedt hangulatot, valami olyat, amit korábban nem lehetett látni, hallani, és a felszínre törve megszemlélni.
Kíváncsi vagyok, hogy Catherine Zeta Jones legközelebb kitől kap majd nagy szerepet Hollywoodban, ha még kap valakitől...
A jegybankok függetlensége KIZÁRÓLAG egy szempontból értelmezhető:
A Rotschieldoktól való függőség és a nemzettől való függetlenség szempontjából. MINDEN olyan lépés, amely az előbbit csökkenti, avagy az utóbbit növeli, az tiltakozásra fog vezetni a FED részéről, hiszen a FED célja, hogy minden bankot maga alá gyűrjön és a végén kizárólag a FED rendelkezzen pénzkibocsájtási joggal, aminek az esetében külön érdemes azt figyelembevenni, hogy ha a pénzkibocsájtási jog valójában csak virtuális lesz a számítógépeken, kártyákon, akkor az olyan mértékű kiszolgáltatottságot jelent EGYetlen intézménynek, amit még soha nem látott az emberiség.
Valutaháború - még a komolyabb világlapok is ilyen hangzatos címekkel próbálják felkelteni az érdeklődést a komolyabb témák iránt. Így hát most én is :-)
Szóval valutaháború a világban! Nekünk ez azért lehet érdekes, mert már olvasom az otthoni lapokban, hogy vajon mi lesz, ha Matolcsy Györgyöt nevezi ki a Nemzeti Bank élére Orbán Viktor.
Pártszimpátia függvényében van aki országos katasztrófától tart, van aki pedig abban bízik, hogy végre egy irányba húz majd a kormány gazdaságpolitikája és a Nemzeti Bank.
Én csak árnyalnám kicsit a kérdést, a gondolkodásunkat, néhány érdekességgel a közelmúltból. A világ bizonyos pontjairól.
A központi jegybank függetlensége (amit most rengetegen féltenek Magyarországon Matolcsytól) egyáltalán nem akkora szentség ma már világszerte, mint sokan szeretnék, hogy gondoljuk. Az elmúlt években számtalan fejlett és komoly országban zajlott le erről vita, és legutóbb például Japánban jutottak arra, hogy az ottani nemzeti banknak igenis dolga segíteni a kormányzat gazdaságpolitikáját.
Japánban új szelek fújnak, az új miniszterelnök ki szeretné szakítani a két évtizedes stagnálásból az ottani gazdaságot. Érdekes lehet ez nekünk, mert akik bírálják a jelenlegi magyar gazdaságpolitikát, azok állandóan Japán példáját emlegetik, hogy mi is belezuhanhatunk abba a stagnálásba, abba az "alig-növekedésbe", ami képtelenné teszi a magyar gazdaságot a problémák (legfőképp az államadósság) kinövésére.
Spórolunk, spórolunk, de csak nem fogy.
Így aztán érdemes figyelni - szerintem - hogy mit tesz most Japán. Az ottani jegybank nyíltan feladva függetlenségét (nem fontos, mondta az elnöke) beállt a miniszterelnök mögé, és tudatosan gyengíteni kezdte a jent, az ottani valutát.
Pár hónap alatt az euróval szemben 94 jenről 127-re romlott az árfolyam. 30%-os árfolyamesés. Mintha a forint mostani árfolyama az Euróval szemben 290-ról kb 390-re romlana. De vehetjük az Orbán kormány hatalomra kerülése körüli 250-es árfolyamot is, és akkor 325 forintig.
Persze csak ha mostantól Japán példát követnénk. Az mégse "hülyék gyülekezete" ország, ugye? Ami ott történik, azt helyesli pld a brit jegybank elnöke (Bank of England) viszont tiltakozik ellene az amerikai, a Federal Reserve vezetője.
De mégis mi ennek az értelme? Az, hogy a japán termékek (autók, számítástechnika stb) külföldön olcsóbbá váltak, így jobban fogynak, versenyelőnyük lett, és ez meglöki a japán gazdaságot. Többet kell és lehet mindenből gyártani, mert a világban megveszik.
Magyarország, amelynek szintén exportorientált a gazdasága, jelentős lendületet vehetne, hasonló technikával. Azt ugyanis látjuk, 3 évnyi helyben topogás után világosan, hogy a belső fogyasztás képtelen előmozdítani a fejlődést. Ha 16%-os az adókulcs, ha nem.
Nálunk az a kérdés, csak és kizárólag ezen múlik a sorsunk, hogy az olcsó bérmunkával előállított Mercedes kocsik forgalma hogyan alakul Németországban, vagy éppen a kínai piacon. Sok közünk nincs hozzá, csak annyi, hogy valamelyest olcsóbbá tehetjük.
Ennyi... ez a mozgástér, slussz!
Elég nagy dilemma. Annak már láthatóak a jelei, hogy pld az idei magyar költségvetést először 285 forintra tervezték, aztán átírták 300 forintos euróárfolyamra. Vagyis a szándék, szerintem, megvan, a kormány, bár erről sosem beszél, látja a lehetőséget.
A rést... az egyetlen rést! Ezért látjuk ezt a felhajtást a Nemzeti Bank vezetése körül. Szerintem naiv, aki mást gondol.
Egyetlen dolog szól csak ellene: a devizahitelek és a szerintem politikai okokból elindított rezsicsökkentés. Egymásnak feszül a politikai és a gazdasági érdek. A romló forint ugyanis megnövelné a világpiacokon vásárolt energiahordozók árát (forintban számolva) és elvinné a 10%-os rezsicsökkentés hozadékát.
Puff, akkor meg mi értelme volt?
A devizahitelesek terheinek növekedéséről nem is beszélve. Nálunk tehát (nem úgy mint Japánban) két totálisan ellentétes szempont feszül egymásnak ebben a kérdésben. Abban tehát, hogy megkaparintva a Nemzeti Bank irányítását, hova is állítja majd be a kormány az árfolyamot. Mert onnantól kezdve precízen be tudja állítani. Épp ez a lényeg!
Hogy felhasznál-e a 30 milliárd dolláros banki tartalékokból valamennyit, az más kérdés. Az sem lenne szentségtörés egyébként, legalábbis a nemzetközi példák tekintetében. Nem lenne un-ortodoxia. Lásd Brazília, Kanada és Ausztrália példáját.
Egyszóval nagyon érdekes sakkjátszma lesz, főleg, hogy az Orbán kormány szándékaitól függetlenül, miként is reagál a japán helyzetre az Európai Unió.
Ez lenne az elején emlegetett valutaháború.
Könnyen lehet ugyanis, hogy a japánokkal szemben nem akar majd az Unió piacot veszíteni, (ma erről nyilatkozott az európai központi bank elnöke Mario Draghi, és ez volt a téma a hétvégén a 20-ak moszkvai találkozóján is, csak hát ugye miért is figyelnénk ilyen "komoly" híreket?), szóval könnyen lehet, hogy Európa az Euro árfolyamának rontása mellett dönt, extra pénzek piacra öntésével.
Ez egyrészt jól jöhet nekünk, magyaroknak, mert még a mostaninál is alacsonyabb kamatokon adhatjuk el a magyar államkötvényeket, az adósságunkat finanszírozandó. Viszont ha gyengül az Euró akkor az kioltja a magyar forint gyengítésének hatását.
És akkor az egész nemzeti-bankos hercehurca csak sok hűhó volt semmiért.
Ha tippelnem kellene, (tegyétek meg ti is bátran) akkor én 300 és 310 forint közé lőném a forintot a következő hónapokban. Valahol ott érzem az arany középutat. 10 forinttal feljebbi régióban mozog majd, mint mostanság (jelenleg 290 és 300 közötti ingadozik).
De ez csak egy laikus tipp. Nem vagyok spekuláns :-)
Az viszont tény, hogy pár nap és indul a nagy játszma ! Meg kell nevezni az új bankelnököt, annak pedig mondania kell valamit ezekről a kérdésekről...
Tudom, hogy ez komoly téma, első pillantásra nem is annyira izgalmas, de mindannyiunkat érinti, és ha belegondoltok, hogy miniszterelnökként ilyen összefüggéshálóban kell lavírozni, akkor könnyű belátni, hogy mostanság Magyarország miniszterelnökének lenni nem egyszerű foglalkozás. Érdekes, izgalmas, de nem egyszerű. Nagyot lehet bukni (minden tekintetben) , de lehet, lehetne nagyon jól is csinálni.
Kémregényekbe illő story zajlik a New York Times háza táján. Pár hónappal ezelőtt az amerikai újság közzétette féléves nyomozásának eredményét. Az akkor épp nyugdíjba vonuló kínai kormányfő és családjának sokmilliárdos háttérvagyonáról szóló elképesztő történetét.
A világ érdeklődő felén hetekig tartott, amíg megemésztették az emberek a részleteket, mert a kínai állam erőszakszervei segítségével felhalmozott vagyon (a konkurencia kisöprése, megfélemlítése, állami monopóliumok, közbeszerzések kisajátítása, stb, stb) szóval a vagyon megszerzésének története tökéletesen alátámasztotta azt az "érzést", hogy Kínában nagyon nincs rendben valami.
Hogy Kína - minden csillogás dacára - azért mégsem a szabadversenyes kapitalizmus mintaországa. A színfalak mögött néhányak rettenetesen meggazdagszanak, úgy mint a hasonló gengszter-kapitalista országokban. Oroszországtól kezdve.... OK, itt várom a felsorolást tőletek :-)
Szóval ezek után most kiderült, hogy már a cikk publikálásának másnapján egy a kínai katonai számítógépes elitegység behatolt az amerikai napilap központi computerébe. Hozzáfértek az összes munkatárs jelszavához, letöltöttek rengeteg anyagot, és (ez csak feltételezés) felkészültek arra, hogy milyen információi lehetnek még a New York Timesnak.
Az egészet a lap internetes szolgáltatója, az AT&T fedezte fel. Két hónapig dolgoztak az amerikaiak azon, hogy valahogy kizárják a rendszerbe bejutott információvírusokat, de nem sikerült nekik.
Képzelhetitek, hogy egy ilyen világlapnak a belső adatbázisa, a szerkesztőségben dolgozó munkatársak gépei, az azokon található fájlok micsoda értékkel bírnak, és mennyire nem egyszerű csak úgy lekapcsolni a rendszert. Nem lehet kidobni mindent, és másnap mindenki másik, új gép előtt ül. Ez ilyen esetben nem megoldás, nem alternatíva.
Ezért akarták megtisztítani a CIA-tól érkezett specialisták a New York Times adathordozóit a leskelődő kínaiaktól, de annyira nem sikerült nekik, hogy a novemberi amerikai elnökválasztás idején például majdnem sikerült a teljes nyomdarendszert is megbénítania a kínaiaknak. Hajszálon múlt, hogy nem jelent meg a New York Times azon a napon, ami bevétel szempontból négyévente a legfontosabb egy ilyen újság életében. Hiszen a választások másnapján az is megveszi a Timest, aki amúgy nem olvassa.
Még mindig nincs rend, de most már 53 munkatárs gépére szűkítették le az amerikaiak a kínai beférkőzést, feltételezhetően ők most majd kapnak egy új laptopot, és ezzel ez a story lezárul.
Majdnem 4 hónapig tartott. A New York Times vádjait persze a kínaiak felháborodottan visszautasították, kikérve maguknak, hogy ők, akiknek az internet biztonsága, a jogvédelem, az etikus cyber-világ annyira fontos, hogyan is képzelheti róluk bárki is, hogy ilyesmit tesznek.
Jegyzem meg, hogy amikor anno megjelent a New York Times cikke a kínai miniszterelnök magánvagyonáról, akkor azokat a kínai honlapokat, ahol beszámoltak róla, vagy amelyek direkt linket tettek fel a New York Times honlapjához (ahol a cikk kínaiul is olvasható volt) nos ezeket az oldalakat az etika és sajtószabadság jegyében azonnal lekapcsolta a központosított, kínai internetszolgáltató rendszer.
Hát így...
végre egy érdekes téma! keménydrogok és az usa szélmalomharca...
Elegáns sötétkék öltöny. Baloldalt elválasztott, erősen őszülő haj. A karmozdulatok kimértek és elegánsak. A lilás tónusú selyemnyakkendő ízlésesen simul a fehér inghez és az öltöny gomblyukába illesztett arany kitűzőhöz.
Otto Pérez Molina kimérten beszél. Súlya van a mondatainak, érezzük rögtön. A guatemalai elnök, aki korábban a katonai elhárítás parancsnoka volt a közép-amerikai országban, a kicsi Guatemala nemzetközi súlyát és tekintélyét meghazudtoló államférfi benyomását kelti.
Talán ezért. Talán ezért kell odafigyelni rá, és talán emiatt keltett cunami méretű hullámokat, amikor a közelmúltban, az ENSZ plenáris ülésén beszélve, felrúgta a nemzetközi tabut, és azt merte mondani, hogy elég volt a kábítószer-háborúból, elég volt az értelmetlen amerikai erőszakmegoldásból, ami csak halált, korrupciót és az államszervezet összeomlását eredményezi a nemzetközi kábítószer-kereskedelem tranzitországaiban. Például Guatemalában.
Tessék szíves lenni engedélyezni, és aztán ellenőrzött, szabályozott piacot kialakítani az Egyesül Államok kábítószer-fogyasztói számára. Otthon, Amerikában, ott csinálni valamit az éves szinten hétszázezer kilónyi kokainnal. Nem pedig távoli országokban háborúzni, kényelmesen, kalandfilmekbe illő módon, és közben azt gondolni, hogy ha elsüllyesztenek egy kokaint szállító hajót a Karib-tengeren, akkor majd ettől megszűnik a kábítószer-termelés, -kereskedelem és -fogyasztás.
A kimért és megfontolt guatemalai elnök 40 éves tabut döntöget ezekben a napokban, a reakciók alapján maga mellé állítva nemcsak az Amerikába tartó tranzitországok, hanem az előállító dél-amerikai államok (Peru, Kolumbia és Bolívia) vezetőit is. Az Egyesült Államok persze 24 órán belül hivatalos közleményben utasította vissza az ellenőrzött és szabályozott kokainforgalmazás gondolatát, de a jelek szerint a számok mégis Otto Pérez Molinát erősítik.
2008-ban, amikor Obama elnök hatalomra kerülésekor Amerika kiterjesztette a kábítószer-háborút a légi és tengeri utakra, még egészen más volt Közép-Amerikában a helyzet. Guatemalán például összesen csak évi hétezer kiló kokain „utazott keresztül”. Ma négyszázezer. Majdnem hatvanszor annyi. Köszönhetően annak, hogy az amerikai hadsereg ellenőrzése alá vonta az Amerika felé tartó légtereket, és elsüllyesztette a Csendes-óceán mélyén közlekedő mini kokainszállító tengeralattjárókat.
A probléma ettől természetesen nem szűnt meg – érvel a guatemalai elnök. Mindössze csak megváltozott a transzportútvonal. A dúsgazdag kábítószerkartellek pár év alatt kiépítették a közép-amerikai országokon keresztül vezető szárazföldi szállítmányozást, lefizetve azoknak az országoknak a biztonsági szolgálatait, ügyészeit, bíróit, lelőve rendőröket, elrabolva embereket, lemészárolva mindenkit és mindent, aki és ami ellenállt nekik.
Gyakorlatilag kikezdték a régió kormányozhatóságát, az ottani államok működőképességét. Pedig ezeknek az országoknak amúgy semmi közük sem lenne a kábítószerhez. Nem termelő országok, és nem is fogyasztók.
Tessék legalizálni, adóztatni, ellenőrizni az Egyesült Államokban a kokainforgalmazást, aztán valahogy lenevelni róla az amerikaiakat.
Legyen ez az amerikaiak problémája, tegye őket tönkre, ha nem képesek vele megbirkózni. Radikális hozzáállás, ugye?
Én is használom, ahol csak tehetem. Ez rendesen beleégett az agyamba, kösz Pepe! :D
"Peking csábító és pénzesővel kecsegtető világát"
Már ő is? :)
Próbálom elképzelni Pekinget. A húszmilliós kínai fővárost, ahol az emeletes házak felső szintje már nem látszik a szmogtól. Pontosabban abba próbálok belegondolni, hogy mi járna ott a fejemben a híreket hallgatva.
Amikor például múlt vasárnap azt tanácsolta a polgármester, hogy aznap inkább ki se menjenek az emberek az utcára. Merthogy a levegőszennyezettség a megengedett szint harminchatszorosa volt.
Nem kicsit több, hanem harminchatszor több. És egyáltalán, mi az, hogy megengedett szint. A dübörgő, irigyelt kínai gazdaságnak lassan elviselhetetlen arca ez. Néha kiszivárognak ugyan hírek a távoli, mélyen, Nyugat-Kínában fekvő nagyvárosok tüntetéseiről, ahol a helyi lakosság, miután milliók ivóvize vált szennyezetté, ilyen-olyan pártfunkcionáriusok leváltását követeli. De azok a kínai városok számunkra ismeretlenek. Még ha annyian laknak is bennük, mint Magyarország teljes népessége, mégsem érezzük át a problémát, mert a tüntetések soha nem hallott nevű helyszíneken zajlanak.
No de Peking? Ahol egyébként a kínai vezetés éveken át görcsösen küzdött azért, hogy ne is legyen „megengedett” szint. Ne legyenek számok, ne legyen viszonyítási alap. Így aztán nem is mérték a légszennyezettséget.
A kínaiak persze köhögnek, tüdőbetegséget kapnak, miközben évről évre újabb és újabb kórházak nyíltak, ahol kizárólag a légúti megbetegedéseket kezelik.
Végül aztán, mint mindig, most is az amerikaiak borították fel a status quót. Pekingi nagykövetségük kertjében mérőállomást helyeztek üzembe, és a diplomáciai képviselet honlapján naponta közzétették a légszennyezettségi adatokat. Lévén, hogy nem voltak kínai normák, így az amerikai nagyvárosok bázisán, az ott megengedett értékekhez viszonyítva dolgoztak.
A kínai kommunista pártvezetés eleinte blokkolni próbálta a követség honlapját, de nem mentek vele sokra. Az adatok annyira sokkolóan hatottak, hogy a multinacionális vállalatok kezdtek panaszkodni: képtelenek magasan kvalifikált munkaerőt Kínába csábítani. Főleg az aktív, 30-as, 40-es éveikben járó nyugati szakemberek között esélytelenek.
Gyorsan kiderült, hogy hát persze, hiszen épp ez az a korosztály, ahol a családban valószínűleg kisgyerekek is vannak, és az amerikai nagykövetség mérési adatait látva tényleg nincs az a pénz, amiért egy francia, amerikai vagy német elmenne a kínai kommunista-vadkapitalizmusba, tönkretenni az egészségét. És megmérgezni a gyerekeit.
Az elmúlt években a kínai elit köreiben is egyre magasabb számban lehetett már tapasztalni, hogy külföldre költöznek. Egészségügyi menekültek, ott így hívják ezt a kategóriát. Inkább otthagyják a remek lehetőségeket, Peking csábító és pénzesővel kecsegtető világát, inkább el onnan, csak életben maradni. Krónikus probléma ez, minden szempontból.
A kínai főváros vezetése tavaly végül megengedte a mérést, és jobb híján elfogadta az amerikai egészségügyi kvótákat.
A tüdőszövetbe és a véráramba is bejutó, 2,5 mikro-méternél kisebb, főleg szénégetésből származó részecskék esetében például négyzetméterenként 50 mikrogramm a megengedett.
Pekingben átlagos napokon ez az érték 500 mikrogramm. Múlt vasárnap rekordot mértek, 900 mikrogrammot. Szén-monoxidból pedig harminchatszoros értéket.
Most épp itt tart a kínai gazdasági csoda.
anno én is javasoltam egy szakértői kormány létrejöttét..akár a habsburg gyerekkel mint miniszterelnökkel..(egy merkel féle leány is jó lenne de nincs)
mert érdekek nélküli átalakulásra és az emberek megosztásának (nem facebook a gyengébbek kedvéért) a megszüntetése visz minket előre..egy irányba kell húzni..másképp nem lesz itt semmi..és sajna ez a célja sok gyarmatosítónak..
Ha már majdnem ezren lájkoltátok a 60-as évek autóreklámját, akkor itt egy hűtőszekrény hirdetés is, ugyanabból a korszakból :-)
A General Electric akkori újdonsága, a kifordítható polcú hűtő. Nekem már a cég szlogenje is tetszik: "legfontosabb termékünk a haladás"
Ez is, ugyanúgy mint az autóhirdetés, hosszú szöveges, elmagyarázós, alapos. Kell idő belemerülni. Bizonyos értelemben ez a készülék olyannyira meghaladta a korát, hogy én a magam részéről soha később, még manapság sem láttam ilyen hűtőt. Ti igen? A polcok gombnyomásra emelhetők és süllyeszthetők (tehát nem síneken lehet betolni őket), plusz, ki is lehet fordítani mindegyiket a konyhatérbe. 70 kilónyi terhet bírnak el.
A reklámszöveg szerint így többé nincs "elveszett" élelmiszer. Tehát a nagy hűtő mélyén, hátul, eltakarva a többi élelmiszer által, nem tűnnek el, nem felejtünk el dolgokat.
Ebből is látszik az akkori amerikai jólét problémája. A hatalmas hűtőkben a rengeteg étel. Jegyzem meg, csak aktualizálva a kérdést, hogy a friss statisztikák szerint az átlagamerikai a fizetése 6 százalékát költi csak élelmiszerre. És már ez is túl sok ételre elég, hiszen elhízik a 60 százalékuk. Ennyire sokat keresnek, és közben ennyire olcsó itt az élelmiszer.
Ami tényleg így van, szerintem 10-20 százalékkal biztosan olcsóbb az élelmiszerek nagy része, mint a mai Magyarországon. Nagy piac, nagy verseny.
A megvett élelmiszer egyharmada amúgy rájuk romlik, eltűnik a a hűtők mélyén, megfeledkeznek róla, aztán kidobják, amikor lejár a szavatossága.
Kár, hogy mégsem terjedt el ez a kifordítható polcos hűtő. Akkor talán kisebb lenne a pazarlás.
És még valami, amit nemrégiben hallottam egy amerikai tévéműsorban. Figyelembe véve az USA lakosságát, az eladott ételek mennyiségét, sőt, azt is hogy az egyharmada megy a szemétbe, még így is fejenként 600 kalóriával esznek többet az amerikaiak naponta, mint az ajánlott mennyiség (2000 kalória)
De ez már egy másik probléma. A fogyasztótabletták hirdetései csak 20 évvel később, a 80-as években jelentek meg Amerikában!
Addigra híztak el tömegesen...
Nem élek a facebookkal és más agymosószerekkel, viszont ha valaki akarja, nyugodtan postolja be oda AT aláírással. Ugyanakkor szerintem a konkrét hozzászólásra adott konkrét válasz szerintem on. De tényleg ne nyissunk erről vitát, felőlem moderálja ki a topicgazda, ha szerinte nem ide való a válaszom.
