Hollywood
Kissherceg"Hollywoodban nem elég ha magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned" - régen volt már, hogy ne csak viccesnek tűnjön ez a mondat, de igaznak is.
Manapság egyre többek egyre nyíltabban felvállalt véleménye szerint inkább zsidónak kell lenni a hollywoodi sikerhez. Ami persze valószínűleg sokkal inkább csak egy érzés mint tény,(elég nehezen igazolható) de a vasárnapi Oscar díjátadón mindenesetre most először látványosan "kisült" a probléma.
A műsorvezető, Seth MacFarlane elmondott jó néhány zsidó-ellenes viccet (itt ezt a szót használják, nem az antiszemitát). Ami leginkább kivágta a biztosítékot, az a tavalyi vígjátéksiker két főszereplőjének, Ted macinak és Mark Wahlberg-nek a fellépése volt, ahol Ted közölte, hogy ha "ebben a városban akarsz dolgozni, akkor zsidónak kell lenned".
A kamera azonnal bevágta Harvey Weinsteint, aki nyíltan szokott a zsidók hollywoodi barátságáról és összetartásáról beszélni. Az egyik országos csatorna ma reggeli műsorában pedig már komolyan elbeszélgettek arról, hogy miképp is sikerülhetett Weinsteinnek a színfalak mögött (értsd a Filmakadémia zsidó tagjainak körében) elérnie, hogy például a legjobb női főszereplő iránti vonzalom pár hét alatt megforduljon, és a Golden Globe-n még győztes Jessica Chastain (Zero Dark Thirty) veszítsen Jennifer Lawrence-el szemben.
Elég sokat elmond az egyre nyíltabbá váló "harcról", hogy a nem túl gusztusos külsővel rendelkező Weinstein idén együttműködött néhány show-műsorral, például Jay Leno tegnap esti műsorával és a szintén nem túl gusztusos Jesse Heiman-t (őt látjátok a mellékelt videón, az Amerikai Pite 2 egyik szereplője) arra kérte, hogy a vörös szőnyegen vonuló sztárok közül minél többet csókoljon úgy szájon, mint ahogy megcsókolta a szupermodell Bar Refaelit az amerikai focibajnokság döntője során vetített reklámban.
Az a reklámfilm (nézzétek meg) sokakban hányingert keltett, hogy miképp is volt hajlandó Leonardo Dicaprio egykori barátnője ilyen förtelmes csókra sok tízmillió ember szeme láttára. Egy ilyen förtelmes fickóval.
A nyeremény személyes masszázs volt Harvey Weinstein-től. A hollywoodi sztárok (főleg ugye nők) azzal is elnyerhették Harvey kegyeit, ha jól megsaccolták, hogy mikor ér majd véget a díjkiosztó.
Tanulságos volt nézni, ahogy például Catherine Zeta Jones reagált. Mindkét lehetőségre: a gusztusosnak ígérkező csókra és persze az esetleges nyereményre is, hogy majd Harvey Weinstein fogja őt tapizni. Ott állt mellette a férje Michael Douglas, aki persze köpni nyelni nem tudott.
Catherine végül némi hezitálás után közölte, hogy ő itt nem akar nyerni, és csak akkor fogadja el a nyereményt (neki a show idejét kellett megsaccolnia) ha előtte Harvey levágja a kezét, mert őhozzá nem érhet, az biztos.
Közben persze mindenki mosolygott, és kényszeredetten nevetgélt, de én a mélyben súlyos és feszült viszonyokat éreztem.
Ijedt hangulatot, valami olyat, amit korábban nem lehetett látni, hallani, és a felszínre törve megszemlélni.
Kíváncsi vagyok, hogy Catherine Zeta Jones legközelebb kitől kap majd nagy szerepet Hollywoodban, ha még kap valakitől...