Új Bank of England elnök

Pár nappal ezelőtt alkalmam volt négyszemközt beszélgetni az egyik legnagyobb magyarországi (külföldi tulajdonú) bank csúcsbeosztású emberével. „Banktisztviselő vagyok, évszázados szakma” – kezdte szinte szabadkozva, nehogy véletlenül bankárnak gondoljam. A bankár-szakmának ugyanis elég rossz a bukéja manapság, fűzte hozzá rögtön magyarázatként.

Ühüm, ühüm, mondtam, aztán belekérdeztem a közepébe

, hogy szerinte mégis mi fog történni? Ki lesz a Magyar Nemzeti Bank új elnöke jövő márciustól? Kiderült, hogy fogalma sincs. De még sejtése sem.

A következő 15 percben nekirugaszkodtunk néhányszor ugyanennek a kérdésnek, de csak annyit tudtam kihámozni a válaszaiból, hogy a bankárok, akarom mondani, a vezető magyar banktisztviselők arra számítanak, hogy a kormány csak az utolsó pillanatban nevezi majd meg Simor András utódját. Addig is fenntartva a bizonytalanságot. És a jelölésnél valószínűleg nem lesz szempont, hogy az új elnökről mit gondol a nemzetközi bankvilág, hiszen a cél beszélgetőpartnerem szerint a Nemzeti Bank akadálytalan kormánymegszállása.

Ühüm, ühüm, mondtam megint, magamban már tovább is gondolva a kérdést. Mert félretéve ezt a problémát, mármint hogy lesz-e megszállás vagy sem, és az jó vagy sem, nekem erről a beszélgetésről és a sajtóban hasonló bizonytalansággal zajló találgatásokról egészen más jutott eszembe.

Talán csak azért, mert szintén ezen a héten, nagyon is hasonló helyzetben, totálisan más történt Nagy-Britanniában. Esetleg hallottatok róla (bár a magyar sajtó nem verte nagydobra), hogy Londonban is váltás előtt áll az ottani jegybank, a Bank of England.

Kicsit később ugyan, mint nálunk, ott csak jövő júliusban, mától számítva nyolc hónap múlva. Ennek ellenére Londonban már most bejelentették, hogy ki veszi át a stafétabotot. Nem jelentéktelen kérdésről van szó (értjük ezt mi Magyarországon elég pontosan), hiszen egy ilyen döntésnél a bizalom, az ország pénzügyi rendszerébe vetett hit és így végső soron a gazdasági stabilitás a tét.

Unortodox megoldás, kiáltanának sokan Budapesten, ha elmerülnének abban, ami Londonban történt.

Ők más szót használnak erre, ott azt mondta a pénzügyminiszter, hogy „innovatív megoldást” alkalmaztak. Tudjátok, mi történt?

Londonban, Európa pénzügyi fővárosában, a legendás Cityben nem találtak egyetlen olyan brit bankárt sem, akiről azt gondolta volna az angol kormány, hogy hiteles lesz a befektetők és a pénzügyi döntések kulcsfiguráinak köreiben. A bankválság, a londoni irányadó kamatlábak manipulálási botránya nyomán (Libor-ügy), 318 évnyi független és legendás működést követően végül is egy kanadait kértek fel a brit jegybank irányítására.

Innovatív megoldásként. Mert a bizalom helyreállítását bármi áron el kell érni!

Mark J. Carney jelenleg a kanadai központi bank vezetője, nemzetközi szaktekintély. (őt látjátok a fotón) A pénzvilág tisztelettel adózik annak a teljesítménynek, ahogyan keresztüllavírozta Kanadát az elmúlt évek háborgó válságtengerén.

A hazafias britek szemrebbenés nélkül vették tudomásul, hogy egy kanadai fogja irányítani az életük szempontjából meghatározó jelentőségű központi bankot.

Képzeljétek csak el! Mintha jövő márciustól egy külföldit, mondjuk egy német bankárt neveznének ki a Magyar Nemzeti Bank elnökévé.

El tudjátok képzelni? Ezt az unortodoxiát?