Re: Új Bank of England elnök

Próbálom elképzelni Pekinget. A húszmilliós kínai fővárost, ahol az emeletes házak felső szintje már nem látszik a szmogtól. Pontosabban abba próbálok belegondolni, hogy mi járna ott a fejemben a híreket hallgatva.

Amikor például múlt vasárnap azt tanácsolta a polgármester, hogy aznap inkább ki se menjenek az emberek az utcára. Merthogy a levegőszennyezettség a megengedett szint harminchatszorosa volt.

Nem kicsit több, hanem harminchatszor több. És egyáltalán, mi az, hogy megengedett szint. A dübörgő, irigyelt kínai gazdaságnak lassan elviselhetetlen arca ez. Néha kiszivárognak ugyan hírek a távoli, mélyen, Nyugat-Kínában fekvő nagyvárosok tüntetéseiről, ahol a helyi lakosság, miután milliók ivóvize vált szennyezetté, ilyen-olyan pártfunkcionáriusok leváltását követeli. De azok a kínai városok számunkra ismeretlenek. Még ha annyian laknak is bennük, mint Magyarország teljes népessége, mégsem érezzük át a problémát, mert a tüntetések soha nem hallott nevű helyszíneken zajlanak.

No de Peking? Ahol egyébként a kínai vezetés éveken át görcsösen küzdött azért, hogy ne is legyen „megengedett” szint. Ne legyenek számok, ne legyen viszonyítási alap. Így aztán nem is mérték a légszennyezettséget.

A kínaiak persze köhögnek, tüdőbetegséget kapnak, miközben évről évre újabb és újabb kórházak nyíltak, ahol kizárólag a légúti megbetegedéseket kezelik.

Végül aztán, mint mindig, most is az amerikaiak borították fel a status quót. Pekingi nagykövetségük kertjében mérőállomást helyeztek üzembe, és a diplomáciai képviselet honlapján naponta közzétették a légszennyezettségi adatokat. Lévén, hogy nem voltak kínai normák, így az amerikai nagyvárosok bázisán, az ott megengedett értékekhez viszonyítva dolgoztak.

A kínai kommunista pártvezetés eleinte blokkolni próbálta a követség honlapját, de nem mentek vele sokra. Az adatok annyira sokkolóan hatottak, hogy a multinacionális vállalatok kezdtek panaszkodni: képtelenek magasan kvalifikált munkaerőt Kínába csábítani. Főleg az aktív, 30-as, 40-es éveikben járó nyugati szakemberek között esélytelenek.

Gyorsan kiderült, hogy hát persze, hiszen épp ez az a korosztály, ahol a családban valószínűleg kisgyerekek is vannak, és az amerikai nagykövetség mérési adatait látva tényleg nincs az a pénz, amiért egy francia, amerikai vagy német elmenne a kínai kommunista-vadkapitalizmusba, tönkretenni az egészségét. És megmérgezni a gyerekeit.

Az elmúlt években a kínai elit köreiben is egyre magasabb számban lehetett már tapasztalni, hogy külföldre költöznek. Egészségügyi menekültek, ott így hívják ezt a kategóriát. Inkább otthagyják a remek lehetőségeket, Peking csábító és pénzesővel kecsegtető világát, inkább el onnan, csak életben maradni. Krónikus probléma ez, minden szempontból.

A kínai főváros vezetése tavaly végül megengedte a mérést, és jobb híján elfogadta az amerikai egészségügyi kvótákat.

A tüdőszövetbe és a véráramba is bejutó, 2,5 mikro-méternél kisebb, főleg szénégetésből származó részecskék esetében például négyzetméterenként 50 mikrogramm a megengedett.

Pekingben átlagos napokon ez az érték 500 mikrogramm. Múlt vasárnap rekordot mértek, 900 mikrogrammot. Szén-monoxidból pedig harminchatszoros értéket.

Most épp itt tart a kínai gazdasági csoda.