Igen és még többen lesznek létminimum alatt. Ahelyett, hogy végre felfognák agyilag, hogy az egykulcsos adó nem jött be, erőltetik bármi áron, mert be vannak szarva a várható nagy presztízs veszteségtől. Lévén, hogy szinte semmi nem jött be, már csak ez maradt, amire mutogathatnak.
Az egykulcsossal nem kicsit szívnak a családalapítás előtt álló fiatalok, de még az 1-2 gyerekes családok is. Mit gondolsz? Miért mennek ki tízezrével a fiatalok, még a családosok is?
Bruttó 114-ből, amit nagyon sok helyen fizetnek, mert többre a KKV szektor nagy része ilyen bazi magas adóterhek mellett nem tudja bejelenteni a dolgozóit (az most mellékes, hogy kapnak-e borítékban még mellé valamit vagy sem, sokan nem kapnak egy fillért sem) nem lehet eltartani egy családot, nemhogy 2, de egy gyerek mellett sem.
És igen, ők is a létminimum alatt élnek, közben pedig megy a sikerpropaganda, hogy hurrá, 4.6%-kal emelkedtek a bérek, mert micsoda nagy sikerek vannak itt kérem szépen.
Kinél? Hol?
Legfeljebb a Budapest-Győr-Sopron tengely mentén. Emberek százezrei már béremelést se láttak évek óta, jobb esetben infláció mértékével emelik.
És igen... Sok a segély, látom, amint bodzaszedő családok számtalan jogcímen kapják a zsetont és a pofádba röhögnek, hülye magyar, dolgozz. Nagyon remélem, hogy a nemrég hallott egységes segély nyilvántartást bevezetik és a választások után húznak egy felső plafont, aminél többet nem kaphat senki.
Közmunkások. Helyes az elv, hogy munkáért cserében kapják a pénzt. Na, de ha már valaki 8 órában dolgozik, akkor kapja meg a minimálbért. Nettó 49 ezerért nagy motivációt nem kell várni senkitől. Egyelőre ebben a formában arra jó, hogy trükkök százai módszerrel szépítsék a valójában brutál rossz (2010-es állapotnál is sokkal rosszabb!) VALÓS munkanélküliségi statisztikát.
Szerinted az 5.2%-os nyugdíjemelés (jóval infláció felett) nem volt sok? Gazdag ország vagyunk. Sok dolgozónak évek óta csökken a reálbére, emelést se láttak, de ugye ez belefér szerinted, csak legyen elég hülye, aki ezt kifizeti. A lényeg, hogy a húsosfazék közelében maradjanak még 4 évig kihasználva erre a célra a határon túli magyarokat, akiket most megint szembeállítanak a határainkon belül élőkkel. A kettős állampolgárság megadásával semmi probléma, de nekem senki olyan ne szavazzon arról, hogy ki miatt szívjunk 4 évig, aki nem itt él, nem itt adózik és ez utóbbi az, ami sok embert zavar és amiért szembe fognak állni a belföldi és külföldi magyarok.