Regisztráció Elfelejtett jelszó

OTP részvény fórum

OTP rally +4% a kedvező …

#636351 Aptiti

OTP rally +4% a kedvező Kúria döntésre, miszerint érvényes a devizahitel

Re: nincs cím

#636338 banyaiz Előzmény: #636334

Gyere át a bankszövetséges topikba. :) Ne itt írjunk erről mert az otp-s kollégákat nem biztos , hogy érdekli.

Re: nincs cím

#636334 Előzmény: #636323

"Első fokon mi van akárhol, semmit nem jelent."

Nagy tévedés. Az első fokon meghozott ítélet annyit tesz, hogy ELVILEG lehetséges ilyen ítélet meghozatala is. A magyarországi kérdéskörre vonatkoztatva pedig ez azt jelenti, hogy a devizahitelek forintosítása egyáltalán nem lehetetlen, vagy földtől elszakadt elképzelés lenne, hanem az igenis megvalósítható elképzelés és egyáltalán nem igaz az a közkeletű mantra, hogy ez egy irreális és elképzelhetetlen bírói döntés lenne.

"Ha ezt nem sikerül elérni akkor az gáz."

Pedig nem egységes, ugyanis nyugaton egészen másképpen jártak el ugyanazok a bankok a devizahiteles ügyfeleikkel, mint nálunk.

"Sőt közjegyzői okiratba lett foglalva vsz szinte minden szerződés az ügyben."

Jelen ügyben a közjegyzői okirat a demagógia csúcsa, ugyanis az semmi mást nem jelentett, mint jogi formulát arra nézve, hogy a szerződés BIZONYOSAN létrejött. A közjegyzői okirat az adós számára kizárólag költséget jelentett a bank érdekében, hasznot pedig egyáltalán nem jelentett a számára, csak nyűgöt.

"Ezek után (esemény után ) x évvel olyan alapproblémákból egy vegyes bírói ítélkezés, hogy ez hibás termék e, és így tovább. Ez közröhej és szánalom."

Még egyszer jelezném, hogy nem a devizahitelről MINT OLYANRÓL folyik az értekezés, hanem arról, AHOGY azt folyósították. És ez egy irdatlan nagy különbség, ami úgy tűnik, hogy sokak számára nem érthető. Nem a devizahitelezés a probléma (ezen okból egyetlen bank sem veszíthet pert), hanem az a gyakorlat, ahogy azt végezték. Ez ügyben azonban senki sem perli őket, pedig ennek alapján előállhatna az az egységes bírói ítélkezés, amely mondjuk (a'la Horvátország) a meghatározó bankárklánnal szemben fogalmazna meg szankciókat. Ilyen per viszont NINCS. Az pedig, hogy a több ezer EGYEDILEG indított perben milyen ítélet születhet, az minden esetben az adott szerződéstől, és az ügyvédtől(!) függ példának okáért.

"Ott volt a felügyelet minden országban, beavatkozhatott volna, közjegyző mint aki jogszerűséget vizsgálni köteles, jogellenes dolgot nem foglalhat közokiratba mondhatta volna az első szerződésnél, hogy stop ez így nem megy."

Mondom még egyszer: Az, hogy mehetsz 130 felett Németországban az autopályán az nem azt jelenti, hogy JOGSZERŰ lenne 200-al haladni. Ez az, amit ma Magyarországon a marxista pusztítás miatt nem akarnak és nem képesek felfogni az emberek: Abból, hogy EGY adott szerződés jogszerű, abból nem következik az, hogy amikor azok volumene túllép egy méretet, akkor az még mindig jogszerű lenne. Avagy, abból, hogy a papírt az adós aláírja, abból nem következik az, hogy rendben volt a hitelképesség vizsgálat. Abból pedig, hogy NINCS törvénysértés egy közjegyzői okiratban, abból nem az következik, hogy az jogszerű lenne.

Tessék végre megérteni: A jogszerűség azt jelenti, hogy a JOG DEFINIÁL valamit, és annak megfelelően jársz el. Az, hogy a törvény nem tilt valamit, az nem azt jelenti, hogy ha azt teszed, akkor jogszerű vagy, pontosan azért, mert a jogszerűség nem abból következik, hogy valami nem tilos.

Egy közjegyzői okirat nem más, mint amit a bank átküld és amit a közjegyző a szabány formába ölt. Ebből következően az, hogy abban NINCS törvénysértés, az nem azt jelenti, hogy a szerződés TÖRVÉNYES lenne.

Ugyanez a pszáfsz esete is: EGYEDILEG nem valószínű, hogy az alapvetően formai hibás szerződéseken kívül bármi gond lenne a szerződésekkel, a szerződésekkel rendszerszinten van baj, amit viszont az egyedi esetekből nem lehet levezetni. EZÉRT lett volna fontos, hogy fogyasztóvédelem, vagy valódi szövetség pereljen a rendszerszintű problémák és a rendszerszintű szabálysértések és törvénysértések okán, mert abban az esetben születhetett volna olyan döntés, amire te is várnál.

"De x év múlva ezen kutyulni mert szopóág van az árfolyamban egyebekben?"

Sokadszorra írom le: Az árfolyam SENKIT sem érdekelt volna. Mint írtam, az én szerződésem is LIBOR+X%-ról szólt, ehhez képest mindent kitaláltak a hazug mocskok, amivel képesek voltak állandóan növelni a befizetendő összeget. A legkisebb probléma ezen szerződések esetében az árfolyam volt, ennél lényegesen nagyobb gond az, hogy a törlesztőrészleteket megemelték különféle kamat és költség jellegű elemekkel. Az árfolyam max 50% eltérést jelentett volna, ami semmiféle(!) rendszerszintű problémát nem okozott volna, de a háromszorosra(!) növekedő törlesztőrészletnek köze nincs az eredeti szerződésekhez és pont ebből látszik, hogy rendszerszintű problémáról van, illetve lenne szó.

"Bankok ha elmarasztalják őket teljes joggal fogják vsz perelni a pszáfot, a közjegyzői kamarát, a magyar vagy horvát vagy akármilyen államot, hogy ez itt vajon mi. :)"

A bankok senkit sem perelhetnek ha elítélik őket, mert mint jeleztem: Abból, hogy nem mondták ki, hogy bűnösök, abból nem az következik, hogy ártatlanok voltak. Az nem hivatkozási alap, hogy "miért nem bűntettek meg korábban, ha nem volt jó úgy, ahogy csináltam". A bankok egy jogerős ítélet esetén megsz*pják, de ettől Magyarországon semmi okuk nincs félni.

Habár Csányi már most belekezdett a szerecsenmosdatásba és elkezdte magyarázni, hogy a "hitelközvetítők a hibásak", ami igen szokatlan elképzelés lenne még a témában dilettánsoktól is, hiszen a hitelközvetítők nem adtak senkinek hitelt és nem is ők végezték a hitelminősítést, ráadásul a bank fizette és alkalmazta őket. Szvsz ez annyit tesz, hogy azért van esély a pervesztésre is.

"Nem beszélve ha tényleg az lesz, hogy összevissza jogerős ítéletek is születnek."

Pedig így lesz, mert nem lehet másképpen.

Senki nem kezd "hangos o…

#636333 taresz

Senki nem kezd "hangos onanizálásba"? Ez meg hogy van?

Re: nincs cím

#636323 banyaiz Előzmény: #636227

Első fokon mi van akárhol, semmit nem jelent. Mi a vége az a kérdés. Ebben elvileg szvsz egységesség kell EU-n és országon belül is. Ha ezt nem sikerül elérni akkor az gáz.

Persze a legjobb az lett volna ezeket az ügyeket még a hitelezés beindításakor jogilag lezongorázni, hogy mit szabad mit nem szabad, elvileg ezt a felügyeletek is vizsgálták mondjuk x éven keresztül a devizahitelezés indításától. Sőt közjegyzői okiratba lett foglalva vsz szinte minden szerződés az ügyben. Akkor ezek a szervek bólintottak.

Ezek után (esemény után ) x évvel olyan alapproblémákból egy vegyes bírói ítélkezés, hogy ez hibás termék e, és így tovább. Ez közröhej és szánalom.

Ott volt a felügyelet minden országban, beavatkozhatott volna, közjegyző mint aki jogszerűséget vizsgálni köteles, jogellenes dolgot nem foglalhat közokiratba mondhatta volna az első szerződésnél, hogy stop ez így nem megy.

De x év múlva ezen kutyulni mert szopóág van az árfolyamban egyebekben?

Bankok ha elmarasztalják őket teljes joggal fogják vsz perelni a pszáfot, a közjegyzői kamarát, a magyar vagy horvát vagy akármilyen államot, hogy ez itt vajon mi. :)

Nem beszélve ha tényleg az lesz, hogy összevissza jogerős ítéletek is születnek.

Re: nincs cím

#636315 Előzmény: #636305

Én értem, amit mondasz, te nem értesz engem, de furcsa mód a végkövetkeztetés ugyanaz:

Azok a perek, amik most vannak, azok az esetek döntő többségében teljesen demagógok és ráadásul még értelmetlenek is. Ebben semmi vita nincs közöttünk, de soha nem is volt. Én most is csak azt vitattam, amit állítottál, hogy a kérdés a törvényesség, helyesebben a törvénytelenség körül forog-e, mert szvsz nem ez, hanem az a kérdés, hogy amit csináltak, arra JOGUK VOLT-E a pénzintézeteknek vagy csak megtették. Mert ez a lényegi különbség, illetve ez lenne az.

Ez egyebekben jól látható a horvátországi per esetében is, ott ugyanis az ítélet egyben MEGOLDÁS IS(!), ugyanis a folyósításkori kunásítás egy világos és egyértelmű döntés, ami egyben le is zárja az ügyet, tehát teljesen más alapokon és teljesen más okból folytatták le pert. Az viszont, amit a Kúriától várnak, az teljességgel lehetetlen és értelmetlen, egy semmisség kimondása nem az ügy lezárását jelentené, hanem annak az újrakezdését egyebekben azon az alapon, hogy akkor állapítódjon meg az "osztott felelőség mértéke".

Re: nincs cím

#636305 Ricsi Előzmény: #636302

Én nem vitázom veled, látom, nem érted.

Ha törvényileg kellett volna hitelképesség vizsgálat, és az nem volt, akkor annak kell lennie a per tárgyának. Nem mindenféle mondvacsinált dolognak. Ezt nem akarod megérteni, ahogy látom :))

Re: nincs cím

#636302 Előzmény: #636274

Ez nem ilyen egyszerű: Ugyanis a törvény ELŐÍRJA a hitelképesség vizsgálatát, amit tényszerűen nem megfelelően végeztek el, hiszen abban az esetben, ha azt rendesen végezték volna el, akkor a jelen problémakör elő sem állhatott volna.

Ha a te példádat vesszük elő újra: nyilvánvalóan lehet Németországban egy pohár sörrel vezetni - ha nem okozol balesetet. Ehhez hasonló az is, hogy van ajánlott sebesség is, amit nyugodtan túlléphetsz, ámde ha balesetet okozol, akkor azt súlyosbító tényezőnek, ha nem egyenesen kizárólagos oknak fogják nyilvánítani. Arról pedig arrafelé is rendesen el lehet vitatkozgatni, hogy egy baleset esetén kit és mekkora felelőség terhel (annak ellenére, hogy nem sértett törvényt!), ugyanakkor az arrafelé mindenki számára világos, hogy abból, hogy valami nem tilos abból nem az következik, hogy akkor azzal a lehetőséggel ész nélkül élni is lehet.

Így például arrafelé nem is kérdés, hogy bár LEHET 130 felett menni, az nem azt jelenti, hogy SZABAD(!) is, és hogy AZ JÁR(!) mert nem tilos, hanem azt jelenti, hogy HA VIGYÁZOL és KÜLÖNÖSEN VIGYÁZOL MÁSOKRA, akkor LEHET RÓLA SZÓ, hogy gyorsabban menjél. De ha gyorsabban mész, akkor AZ A TE FELELŐSÉGED.

Ezt most vesd össze azzal, hogy nem volt tilos a devizahitelezés, de akkor, amikor az már rendszerszintű kockázatokat okozott azon kívül, hogy magát a pénzintézetet is veszélyeztette, akkor az NEM A HITELFELVEVŐK, hanem az UZSORMAFFIA FELELŐSÉGE. Egyebekben pont az analógiád alapján is.

Ebből következően, abból, hogy valaki nem törvénytelenül vezet 200-al Németországban az autopályán és ott megöl valakit, abból pont nem az "így jártunk" következik, hanem az, hogy az illető kegyetlenül perelhetővé és bűntethetővé válik a sebesség túllépés(!) miatt is.

Mondhatni, erősen "hülyének" és "nem normálisnak" néznék azt a magyart, aki 200-al egy sör hatása alatt balesetet okozva azt magyarázná a germánoknak, hogy "hiszen az nem törvénytelen" és így járt az, aki nem kotródott le az útjából, hiszen neki szabad ennyivel mennie.

Na ilyen nálunk a devizahitelezés kérdése - szerintem.

Re: nincs cím

#636274 Ricsi Előzmény: #636248

Ha törvénytelenül tették, azért kell őket perelni. Ha nem, így jártunk, tetszettek volna akkor nem azokat a rablókat megszavazni.

Re: nincs cím

#636248 Előzmény: #636234

Értem az érvelésed, ugyanakkor ez jelen esetben véleményem szerint kontraproduktív.

Ugyanis ha azt állítod, hogy lényegesen eltért a magyarországi rendszer az EU-ban megszokottól, akkor az par excellence éppen azt bizonyítja, hogy nálunk nem volt rendben a hitelezés, az nem volt EU konform, azaz ezért (helyesebben, ÉPPEN EZÉRT) lehet megsemmisíteni a szerződéseket.

És ebben az esetben történetesen pont nem áll meg az alkoholfogyasztási példád sem, ugyanis soha nem az volt a kérdés, hogy ÖNMAGÁBAN a devizahitelezés (vö alkoholfogyasztással történő vezetés) problémás lenne, hanem arról, hogy AHOGY ezt az uzsoramaffia művelte Magyarországon (vö részegen vezetés), hiszen az máshol egyáltalán nem lett volna megengedett, avagy megengedhető, egyebekben nem jogszabályi okokból, hanem pusztán józan észből, rendszerszintű előrelátható következmények okán.

Jól látható ugyanis az, hogy a devizahitelek döntő többségével nem az a gond, hogy most nem tudják törleszteni - hanem az, hogy azokat eleve nem is lett volna szabad folyósítani! És ha most arra gondolsz, hogy csak a hitelek felét, kétharmadát NEM folyósították volna a KÖTELEZŐ HITELBÍRÁLAT rendes elvégzése okán, akkor máris láthatóvá válik számodra, hogy NEM önmagában a devizahitelezés, hanem annak a minden határt átlépő gátlástalan kihelyezése okozta a problémát.

Egészen paradox módon ugyanis Horvátországban VALÓSZÍNŰLEG azért születhet meg egy ilyen ítélet később jogerősen is, mivel a magyarországi helyzethez képest marginális az ilyen jellegű hitelek száma - és az is kellően sok pénzügyi intézmény között oszlik meg - vagyis sem rendszerszintű, sem cégszintű problémát nem okozhat egy ilyen jellegű döntés.

Vagyis Magyarországon az uzsoramaffia még a saját szabályait sem tartotta be, még azoknak sem felelt meg a gyakorlata, az pedig, hogy ezt menet közben észlelve még mindig nem a hitelek folyósításának a leállításáról döntött, hanem az egyoldalú jogszabálymódosításban látta a megoldást, az elfogadhatlan és erkölcsileg valamint jogilag mindenképpen aggályos.

Ergo a te hasonlatoddal élve, miközben nálunk totálisan részegen, halálos baleseteket okozva vezetett az uzsoramaffia, aközben azzal érvel, hogy Németországban meg lehet inni egy sört a vacsorához.

Na ezt az érvelést röhögték most ki Horvátországban és hozták meg azt az ítéletet, hogy "na ne szórakozzanak velünk".

Re: nincs cím

#636234 Ricsi Előzmény: #636227

Gondolom, mások a törvények.

Az azeri baltás is nemzeti hős lett otthon. Ott dicsőség örményt ölni, nálunk nem annyira...

De mondok europér dolgot is. Minden országban más mennyiségű alkohollal vezethetsz. Azért, mert németországban ihatsz sört a vacsorához, nálunk nem. Pedig unio

Re: nincs cím

#636231 Dr. ursi Előzmény: #636227

egyáltalán nem lenne mulatságos.

és nem értem h ott miért lehet ilyen ítéletet hozni itt meg nem.

mikor ugyanaz a szitu és a szerződések is hiszen egy kaptafára dolgoztak a bankok.

és ugyanúgy mondvacsinált okokkal emelték menet közben a kamatokat költségeket az árfolyam elszámolásról nem is szólva h eladási vételi v közép, nagyon nem midegy főleg ha a bank mondjuk10 forintos spredet használ ...

ezek otrombán etikátlan uzsora esetek.

az eu nyugati államaiban v épp ausztriában mert főleg osztrák bankok érinettetk ezt nem lehetett nekik és most sem lehetne.

Re: nincs cím

#636227 Előzmény: #636224

Nekem is az jutott az eszembe, hogy gondosan megvárták azt, hogy EU tagállamok legyenek, így ugyanis elvihető oda az ügy.

Ugyanakkor igen figyelemreméltó az, hogy csont nélkül behúzták azt az ítéletet, amit igen sokan errefelé "lehetetlennek" neveztek ki.

Hogy banyaiznek erre itt reagáljak: Az milyen mulatságos lenne, ha az egyik EU tagállamban ez megtehető lenne, a másikban pedig nem...

Re: nincs cím

#636224 macika Előzmény: #636222

a végén az lesz hogy az eu bírósághoz kerül az egész, kúria ide v oda

és nem csak nálunk

figyelje meg