"nem mondtál konkrét árat"
És pontosan ezért is nem tévedhettem abban, hogy most mennyi.
"És hogy téves a 290 feletti elképzelésem."
Ezt most keressed vissza a szövegkörnyezettel együtt, amiben azt írtam, hogy ilyen árfolyam elő sem fordulhat. VALÓSZÍNŰLEG azt írtam, hogy amikor te arról írtál, hogy felmegy 290-fölé, akkor azt írtam, hogy NEM HISZEM, mert semmi sem utal erre, inkább erősödni fog. És akkor így is lett. Csak a miheztartás végett, ezt akkor is lebeszéltük és akkor is megírtam, hogy amit hónapokkal korábban írtam, az nem érvényes abban a pillanatban. És azt hittem, akkor ezt lejátszottuk. Tehát szerintem azt írtam (nemtetszésemnek hangot adva), hogy a monetáris politika vissza fogja erősíteni, mert erősítésre van ítélve a forint.
Tehát azt javasolnám számodra, hogy ne másokat fárassz azzal, hogy a te állításod igazát keresse vissza, tedd meg te, és idézzed be szövegkörnyezettel együtt, különösen abban az értelemben, hogy én akkor jóslást tettem a forint mai (2013.03.12) árfolyamával kapcsolatban, vagy bármi olyasmit írtam, ami simor andrás csinovnyik mandátuma utánra mutatott, vagy arra vonatkoztatható lenne.
Egyebekben, piszkosul nem szeretek döglött lovakba belerúgni, szóval nem szeretnék már tovább értekezni egy bukott csinovnyik tetteiről, örülök, hogy végre túl vagyunk rajta.
Ugyanakkor, csak a vicc poénja kedvéért:
http://stooq.com/q/?s=eurpln&c=1y&t=c&a=ln&b=0&r=eurhuf
Csak nézzed meg, hogy mekkorát rángott egymáshoz képest a két deviza és az EUR-hoz képest is, egyebekben pedig érdemes megfigyelni azt, hogy eleddig a forint mozgása pont ugyanaz a trend, csak hisztériásabb. Most éppen gyengébb a PLN-nél egy évvel ezelőtthöz képest, de majd egy évig meg pont erősebb volt. Ha meg feldobok egy öt éves chartot, akkor megint az látszik, hogy pont ott van, ahol a PLN:
http://stooq.com/q/?s=eurpln&c=5y&t=c&a=ln&b=0&r=eurhuf
Ezzel bármit meg lehet mutatni és annak az ellenkezőjét is, de egy dolog bizonyos, egyáltalán nem viselkedik különösen a forint, ha pedig ebből a jegybanki vezetőváltás teljesen természetes bizonytalansági tényezőjét is levonjuk, akkor én semmi különöset nem látok a forint mozgásában. Pánikot meg pláne nem. Hasonlóképpen felhívom arra is a figyelmed, hogy évesen nézve:
http://stooq.com/q/?s=usdhuf&c=1y&t=c&a=ln&b=0&r=eurhuf
szinte marginális az EUR/HUF és USD/HUF változása, ez még az inflációkülönbségnek(!) sem felel meg. Továbbra sem látom tehát az okot a pánikra, márpedig ha volt valami, amit konzekvensen állítottam, az pont ez, azaz az, hogy semmi gond nincs Magyarországgal, ilyenek most éppen a folyamatok, nem kell bepánikolni ettől.
Ha visszatekintek három évre:
http://stooq.com/q/?s=chfhuf&c=3y&t=c&a=ln&b=0&r=eurhuf
Akkor megint nem értem, hogy mi ez a polemizálás az árfolyam "drámán", hiszen alig 10%-ot értékelődött le a forint az EUR-hoz képest, ami jóval kevesebb az inflációkülönbségnél is. Az is jól látható ráadásul, hogy a CHF árfolyama már 2011 végére elért a csúcsára, ahhoz képest pedig jóval alacsonyabban van, de még az egy évvel korábbihoz képest is inkább stagnál.
Tehát: Abból, hogy ÉPPEN AKTUÁLISAN mi és miért történik SZERINTEM, abból nem következik az, hogy valaki más szerint én még mindig ugyanazt mondanám egy másik éppen aktuális időpontban, sőt.
Summa summarum: Egy adott, egészen konkrét helyzetre vonatkozó véleményemnek, az adott helyzetre vonatkozó összefüggéseimnek egy térben és időben más helyzetre való alkalmazásást senki számára nem engedélyeztem, azt pedig visszautasítom, hogy azért próbáljon meg valaki felelőségre vonni, mert NEKI nem sikerül az ÁLTALAM korábban mondottakat EGY MÁSIK szituációra ráhúzni. Ez nem konfekciószabóság, ez kérem Haute couture.