Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Re: nincs cím

Előzmény: #604099

Mindig el szoktam vala mondani, hogy nem jósolok SEM ÖRÖKRE, sem HOSSZÚ TÁVRA. Időközben volt egy jegybankelnök váltás, és mint nyilván észrevetted, azóta én arról értekezem, hogy nem fogjuk már támogatni az erős forintot, azaz szépen el fog oda mászni, ahol a helye van és amit most igazából senki sem tud, csak találgat. Én ezért számoltam ki azt, hogy ~324 közelébe kellene érnie, de magam sem hiszem, hogy oda elengedik, szerintem 310 környékén ellenállnak picit és szépen lassan engedik tovább.

Fontos azonban valamit megérteni. EZ NEM MEGINGÁS; vagy a kormánnyal szembeni "kritika" (lásd kötvénykibocsájtás ezzel teljesen ellentétes tényszámait), hanem egy szándékos TERVEZETT és SZÁMOLT gyengítés, amely szép lassan fog beérni abba a sávba, amiben majd magától is meg tud maradni.

Ez pedig nem lehet más, mint ahová a 2004-ben kelt IDALISTA(!) dokumentumok alapján kerülnie kellett. HA pedig ide kerül és ez mondandóm legfontosabb része, akkor újra együtt fog mozogni a PLN-nel, CHF-fel és társaival, mert akkor egy és pontosan egy lesz a térségi devizák között, körülbelül ugyanolyan mozgásokkal.

Ha úgy tetszik, most éppen a Surányi féle csúszóleértékelést éljük meg, természetesen ezt párosítva az alapkamat csökkentéssel és ezáltal az adósságszolgálat brutális csökkenésével. Azért azt már észrevettem, hogy igen sokan nem veszik észre azt, hogy egy körülbelül 6-7%-os adósságszinthez képesti 4-5%-os szint úgy 30% csökkenést jelent, ami a magyar adósságszolgálatban is igen számottevő tételt jelent, avagy igen számottevő GDP javulást és költségvetés javulást.

Namármost, ha ezt is figyelembevesszük, akkor máris látszódni fog az a TÁMASZ, ami nagyjából 350-360-nál lehet, és ami teljes erővel meg tudja fogni a forintit egyszerűen ezért, mert irreálisan gyenge lenne afelett. Ha pedig a számok jönnek, akkor újra erősödésbe fog kapcsolni, egyszerűen azért, mert ennek kell történnie ahogy a devizaválság elmúlik.

De gondolom emlékszel arra is, hogy többször leírtam, hogy SZERINTEM be fogják tolni az árfolyamot 300 fölé az árfolyamgát propagalása érdekében is, illetve azért is, hogy szokják az emberek ezt a számot, egyszerűen azért, mert örök életére aztán bizonyosan nem maradhat a forint 200Ft/EUR alatt.

Ennek megfelelően írtam már korábban és írom most azt, hogy ha megnézed a PLN mozgásokat, akkro pont ugyanaz a trend játszódik le, csak a forint időnként nagyobbakat lép a gyengülés felé. De ha jobban megnézed, jól látható ez a mozdulatsor, vagyis egyrészről a tervezettség, másrészről a semmi meglepőség, illetve az is, hogy ettől eltekintve pontosan ugyanazon a görbén mozog a forint mint a többiek, azaz nem szakadt el a térségi devizáktól, csak egyszerűen most gyengítik, hogy hűtsék a túl nagy erejét.

Néhány hónap egyebekben hatalmas idő a világban, nem hiszem, hogy mai történésekkel kapcsolatban érdemes lenne arra odafigyelni, hogy mit írtunk akkoriban. Most például más a jegybankelnök, már nem érdek az erős forint, tehát az az érvrendszer, amivel ezelőtt indokoltam a forint mozgását, az értelemszerűen anakronisztikussá, és ezáltal hivatkozhatatlanná vált a mai viszonyokra.