Regisztráció Elfelejtett jelszó

HUF fórum

Re: nincs cím

#604325 Előzmény: #604255

Tényleg nem zavar, hogy a rezsicsökkentés NÉLKÜL is már majdnem 3% volt decemberben az infláció és az tartós és meredek csökkenésben volt? A rezsicsökkentés ugyan bevitte 3% alá, de egyébként is lement volna oda magától is.

"Ezzel a Tolcsyval (bizalom kb kisebb egyenlő 0-hoz tart) pedig a mozgástér igen szűk, mondjuk úgy vsz egy szűk keresztmetszet már a személye. :) Jó ha nem kell év közben felküldeni 7-8-9-10 .....%-ra a kamatot a Ft összerosás miatt nemhogy 3% . De meglátjuk."

Na ez ment 2008-ban is, amikor a "mentsük meg a forintot" érdekében kamatemelés és eladósítás ment. Most semmi más dolgunk nincs, csak ezzel az idióta elvárással szembemenve engedni a forint árfolyamát oda kerülni, ahová a piac árazza, egyebekben pedig kamatot csökkenteni és nem törődni az árfolyammal*.

*: A devizahitelekkel majd kell valamit csinálni, de KIZÁRÓLAG a fenti gondolat mentén és azt figyelembevéve szabad. A forint árfolyamának mindenképpen a piaci szabályok alapján kell a továbbiakban változnia, a kamatszintnek SZIGORÚAN TILOS az árfolyamot """védenie""", ennek ugyanis semmi értelme NINCS, hiszen ezzel kvázi a kamatok formájában fizetjük ki azt a pénzt, amelyet esetleg a devizahitelesek megsegítésére kellene fordítani, viszont ezzel a módszerrel az kifelé megy az országból, egy esetleges "megvédéssel" pedig benn marad. Más szavakkal, az a létező legrosszabb megoldás, amit újólag propagálsz, hiszen az árfolyam miatti drágább devizahitel törlesztést kompenzálja a forinthitelekre fizetendő alacsonyabb kamatszint, vagyis az adósságszolgálat vagy csökken, vagy stagnál és az elmúlt öt évben aztán pontosan láttuk, hogy hogyan dönti, döntené be ez az ideológia az országot.

Re: nincs cím

#604323 Előzmény: #604213

"Az MNB-ben Simornak az inflációs előrejelzéshez semmi köze nem volt. Azt a stáb csinálta, a stábot pedig az egyik alelnök koordinálta."

Well, ezzel most azt mondtad ki egyrészről, hogy TÖK MINDEGY, hogy ki van az MNB élén, mert csak egy marionett paprikajancsi, aki akár s*ggfej is lehet nulla józan paraszti ésszel és hozzáértéssel, vagyis ennél még Matolcsy is jobb, ugyanakkor másrészről azt mondtad ki, amit én már korábban ezerszer is megírtam -te pedig mindig ellentmondtál -, hogy a szakmai stábot, ami a magyarellenes lózungokat nyomatja, azt azonnal ki kell rúgni.

Vagyis tulajdonképpen ezek szerint te most nagyon is egyetértesz azzal, hogy ki kell rúgni mindenkit, aki ebben a dilettánssá lefokozott helytartóságban részt vett és ezzel egyet is fogsz érteni.

Említettem már, hogy pont tegnap rúgták ki az egyik stratégia csoportvezetőt?

Ugyanakkor örülök, hogy végre egyetértünk: Az MNB-t meg kell tisztítani ettől a dilettantizmustól, attól a totális alkalmatlanságtól, amiben ott ezek a magyargyűlölők lubickoltak idáig és élvezkedtek abban, hogy ártottak Magyarországnak.

Re: nincs cím

#604322 Előzmény: #604248

Csak csendben szeretném jelezni, hogy nem mindenki tartott annak, én például egyetértettem veled, mert ugyanarra a következtetésre jutottunk, illetve egyetértettünk :)

Re: nincs cím

#604321 Előzmény: #604214

Ha mondjuk azt mondom, hogy "nem hiszem, hogy elüt ma egy auto, mert semmi sem utal erre" és erre holnap elüt egy auto, akkor beperelsz azzal, hogy azt állítottam, hogy téged soha nem üthet el egy auto?

Azt is írtam legalább fél tucatszor, hogy szerintem be fogják lengetni a forintot 300 fölé, hogy népszerűsétsék az árfolyamgátat, illetve beijesszék a devizahiteleseket, hogy nem érdemes a deviza erősödésére "játszani". Írtam, vagy nem írtam. Akkor hogy is van ez? Most akkor az jön, hogy egyszerre jósolom meg ugyanazt, meg annak az ellenkezőjét is, hogy arra mutogassak, ami éppen bejön, vagy egyszerűen arról van szó, hogy nem mondtam árfolyamot, hanem csak trendeket, valószínűségeket mutattam időhatártól függetlenül?

Re: nincs cím

#604279 xmann Előzmény: #604255

miért ne lehetne levinni 3%ra a kamatot? Lajos is meg tudná tenni. Ráadásul neki volt ez a jóféle csúszó leértékelése is. Azzal kordába tarthaná a forintot közben. igaz hogy kicsit elfüstölne a tartalékból, de kit zavarna?

Re: nincs cím

#604255 banyaiz Előzmény: #604248

Egyébként szerintem még ha Bokros Lajost nevezték volna ki jegybankelnöknek neki sem lenne akkora mozgástere ha minden más a legkedvezőbben alakul , hogy idén 3%-ra vigye az alapkamatot. (rezsicsökkentés éve ide vagy oda:)

Pedig hát vele szemben lenne piaci bizalom.

Ezzel a Tolcsyval (bizalom kb kisebb egyenlő 0-hoz tart) pedig a mozgástér igen szűk, mondjuk úgy vsz egy szűk keresztmetszet már a személye. :) Jó ha nem kell év közben felküldeni 7-8-9-10 .....%-ra a kamatot a Ft összerosás miatt nemhogy 3% . De meglátjuk.

Ha év végén nem 3% hanem 4% alatt lesz vagy 4%-on már akkor elismerem , hogy igazad volt. :)

Re: nincs cím

#604252 banyaiz Előzmény: #604248

Még nem zárnám le az infláció kérdését.

Az alapkamatét sem.

Bár az kétségtelen, hogy elbírta a piac is és az infláció is ezt a vágási sorozatot.

Az egy más történet, hogy ez okoz e , okozott e olyan hatásokat amik majd később jelentkeznek jegybankkal szembeni bizalom, infláció, Ft árfolyam, esetleges kamatemelés stb témakörben. Ezek a jegybanki ügyek nem néhány hónapos témák.

Szóval én még nem zárnám le azt a kérdést, hogy a külső vagy belső tagoknak volt e igaza, vagy neked vagy nekem. :)

Ne siess ennyire az ügyben. Várjuk meg az idei évet legalább vsz.

Azt a 3% idei alapkamatot megnézném. Én továbbra is tartom az 5% mint alsó küszöb idén kb.

Re: nincs cím

#604248 Spade Előzmény: #604238

Na várjál a mondás az infláció volt és eldőlt, nekem lett igazam a recesszió lecsökkentette az inflációt ahogy azt az elmélet meg is mondja. Matora eddig nem mondtam semmit, volt még egy megmondásom tavaly nyáron h 3% -hoz lesz közel a jegybanki alapkamat 13 évvégére, mindenki hülyének tartott, na ezt még megnézhetjük :)

Re: nincs cím

#604238 banyaiz Előzmény: #604187

:) Visszasírod te még a Simor Bandit. Én már most is.

Azt mondanám ezzel kapcsolatban neked, hogy nyugtával majd, hogy kinek volt igaza stb.

Re: nincs cím

#604218 banyaiz Előzmény: #604210

Pont most akarsz elmenni amikor a rezsicsökkentés évében vagyunk? Csoda dolgok lesznek még itt. Engem pl úgy feldobott ez a rezsi 10% csökkentése téma, hogy azóta is önkívületben vagyok a boldogságtól. :)

Komolyra fordítva maradj.

Amúgy Huf-ot rendesen szétszedték talán Kuszának nem ártana vmi nyugtatót mondani. Bár lehet jobb ha inkább kussban van.

Re: nincs cím

#604216 Spade Előzmény: #604213

"Ez egy elég csúf csúsztatás, hogy ráfogod Simorra, hogy ő mondta be az 5%-os inflációt"

.

pedig ő mondta be a sáját szzájával a sajtájakon, nem egyszer többször h az infláció ráme miatt nem szavazott a csökkentésre, akkor ezért ki a felelős ha nem a vezető ? az időjárás ??? ráadásul a külső tagok megindokolták h a recesszió miatt csökkenni fog az infláció nem kellett ehhez piaci elemző se csak agyilag felfogni amit mondtak ,mellette az ülésen. A zsigeri gyűlölet az simornál volt aki harcolt a függetlenségért ahelyett h a dolgát csinálta volna szakmaian hozzáértéssel,

Re: nincs cím

#604214 rbbj11 Előzmény: #604179

"y NEM HISZEM, mert semmi sem utal erre, inkább erősödni fog. És akkor így is lett."

Pontosan hasonlót írtál, és sose erősödött azóta a vita óta, egy ideig oldalazott egyre szűkülve a vita után, azóta csak gyengül. Még ma is saját szemeddel látod, hogy nem így lett!!!

Re: nincs cím

#604213 xmann Előzmény: #604187

Az MNB-ben Simornak az inflációs előrejelzéshez semmi köze nem volt. Azt a stáb csinálta, a stábot pedig az egyik alelnök koordinálta.

Ez egy elég csúf csúsztatás, hogy ráfogod Simorra, hogy ő mondta be az 5%-os inflációt. A stáb, mint szakmailag független műhely készíti az elemzéseket, és a monetáris tanács azok alapján dönt, de az elemzést nem ő készíti, ez eddig is így volt, máshol is így van, nem magyarspecifikus. Egyébként ugyanezt a hibát az ECb kétszer is elkövette, amikor mind 2008-ban !!!, mind 2011-ben kamatot emeltek, amit aztán gyorsan vissza kellett szívniuk.

Tehát ami tény: a stáb tévedett, méghozzá nem kicsit, hanem nagyot, és ebből nekik le kell majd vonniuk a következtetéseket hogy ezt hogy nézhették ennyire be, mikor már több piaci szakértő is mondta hogy a recesszió dezinflációs hatásokkal fog járni. A többi az a zsigeri Simorgyűlölet lecsapódása csupán, nem tény

Re: nincs cím

#604211 Spade Előzmény: #604210

ne hülyéskedjél már JP :), szusszanj 2-3 napot aztán gyere vissza annyit nem ér az egész , ismered az ősi kelta mondást a kutya ugat a karaván halad :)

Re: nincs cím

#604210 JP Előzmény: #604201

Na , én most írtam ide utóljára. Mit csináljak, nem bírom az ilyen euroman-os rinyászokat, akik arról rinyálnak állandóan , hogy milyen szarul élnek, de a rezsicsökkentést - ami néhány nagy vállalat jövedelmezőségét ronthatja és nyílván néhány száz ember utcára kerülését is jelenti - csak aként értékelik, hogy basztathassák a kormányt.

A másik nagy okos egy várt 5%-os infláció elmaradását, mi végül 2.8 lett, a 10%-os rezsicsökkentéssel magyarázza, csak, hogy okosat mondjon.... a **** ki van.

Herceg, köszönök mindent: sajnálom, de mindegy, hogy olvasom ezt az oldalt vagy sem, a spekulációim mennek a maguk útján. De inkább nem olvasom. Nekem nem ehhez van gyomrom.

Sok pénzt!! :-)

Üdv.

Re: nincs cím

#604208 Spade Előzmény: #604200

a rezsi csak a bónus 3% alá csúszást hozta, megjegyzem a nagy tekintélyú londoni elemzők akik hozzáértésben vetekszenek a brit tudósok kimutattákkal, h 3.4-3.7%

jah és persze az EU - IMF becslásek is alaposan mellédurrantottak

Re: nincs cím

#604203 Spade Előzmény: #604196

nem csak a rezsicsökkentés miatt csökkent hanem főleg a recesszió miatt amit simor is emlegetett csak az inflációnál nem számolta be, összel ezt le is vezettem akkor jött banyaiz meg mások a stagfláció meg f@szom dumával, hát nem így lett. Szal ez súlyos szakmai melléfogás volt részéről mert erre hivatkozással próbálta blokkolni mindig a kamatvágást. Arról az aranymondásáról már ne is beszéljünk h azt találta mondani többedmagával h a vállalati beruházást nem befolyásolja a jegybanki kamatláb Mo-n, hát hogy a f@szba ne befolyásolná a megtérülési számításokban a a projectek jelenértékénél mégis mi a f@szommal osztana, banánokkal ? Amatör b@lf@szok voltak....

Re: nincs cím

#604201 Euroman Előzmény: #604196

hogyne lehetne...én már azt várom, hogy minden lakásban kötelező legyen a viktátor képét kirakni, és minden lakásban kell alkotmány asztala...önkényesen bárkitől bármit elvehetnek....jogbiztonság nulla....Merkel asszony is kifogásolta....

Re: nincs cím

#604196 Turkoglu Előzmény: #604187

Hogy is mondjam... piac gazdasághoz szokott emberek nem számoltak hirtelen kipattant 10%-os rezsi csökkentésekkel... , de most már legalább mindenki tudja, hogy bármit meg lehet itt tenni.... vagy ha nem akkor hoznak egy törvényt rá hogy lehessen, ha az esetleg alkotmány ellenes akkor megváltoztatják az alkotmányt és annyi... Kulturált helyeken így csinálják vagy nem?