.
Ez is szuper. Kösz!
"A liberális, pontosabban progresszív kereszténység állandó mantrája, amivel házal, a „változtass vagy kihalsz” jelszava (lásd például John Shelby Spong radikálisan progresszív anglikán püspök és teológus 1998-as könyvét: Why Christianity Must Change or Die). Eszerint a hatvanas évek óta megváltozott a társadalom, levetkőzte korábbi előítéleteit és hiedelmeit, az új konszenzus az észre és a toleranciára alapozódik. Számos nagy egyház – például az anglikán (Amerikában: episzkopális) és több protestáns felekezet – ennek megfelelően szentel vagy alkalmaz női, valamint homoszexuális papokat, püspököket, és megáldja a homoszexuális kapcsolatokat. Társadalmi tanításuk balra tolódott, rugalmasabbak tanításukban, és próbálják „feldobni” a liturgiájukat. Mondhatják a konzervatívok, hogy az időtlenség a fontos, nem a befolyás, de azért valljuk be: a számok is fontosak. „Az autó népszerű, de a ló és a szekér klasszikusok” – mondják a konzervatívok. A liberálisok viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy az intellektuális lendület a „szeretettől” (pontosabban elfogadástól-toleranciától) és a „sokszínűségtől” függ.
A katolikus egyházat is rendszerint bezárkózással vádolják meg, mondván: ha nem nyit, ki fognak halni a hívei; ideje update-elni magát; a „szemellenzős konzervatívkodásnak” pedig lejárt az ideje. Vagy nem – dob követ az állóvízbe Ross Douthat a New York Times-ban megjelent cikkével, amelyet Tim Stanley ismertet a Telegraph honlapján. Tényleg előretörhet a konzervatív kereszténység?
*
Az egyházi reformoktól, a liberalizálástól általában az egyházak a hívek számának emelkedését várják. Az egyházon kívüli, egyébiránt keresztényellenes ballib kommentátorok is álszent módon a „nyitást” szokták javasolni kedvesen és minden hátsó szándék nélkül a következő száz évet túlélni akaró felekezeteknek – főleg ugye a katolikusoknak. Volt, aki bevállalta a terápiát: az anglikánok. A kísérlet sikertelennek bizonyult. Ma – ahogy Stanley fogalmaz – az anglikánok nemzeti egyház helyett hippiszektának tűnnek Amerikában. Douthat rámutat: az előző tíz évben 23 százalékkal esett a vasárnapi templomlátogatás aránya – annak ellenére (vagy épp azért is), hogy az anglikán püspöki kar kidolgozta az azonos nemű párok megáldásának rítusát. Ma az anglikán gyülekezetekben a szerző szerint sokszor semmi mást nem kapnak meg a hívek, csak azt, amit a szekuláris liberalizmus is kínál nekik.
Egy bizonyos William Briggs megvizsgálta az amerikai protestáns felekezeteket: többségük híveinek és templomba járóinak száma csökkenőben van. Nyugat-Virginiában a metodisták (bár máshol ők is kiestek a pixisből), délen a baptisták, és országszerte a katolikusok tartják még magukat. Érdekes például ez a térkép arról, hogy hol melyek a legnagyobb gyülekezetek. Elég egyértelmű a katolikus-baptista fölény. Stanley megjegyzi: jelenleg a katolikus van legközelebb a nemzeti egyházzá váláshoz Amerikában.
Mi folyik itt? Az amerikai Charles Coulombe, egy kicsit lökött, monarchista, katolikus történész szokásos konfrontatív stílusában arról elmélkedik e cikkében, hogy csak az történik, amit az anglikánok mindig is csináltak: alkalmazkodtak az establishmenthez, és az ő értékeiket közvetítették. Csakhogy az establishment ma már nem tudja úgy befolyásolni a közvéleményt, mint régen. Diana Buttler Bass viszont teljesen más választ ad a Huffington Postban (hol máshol?): szerinte nem csak a liberális, hanem az egész kereszténység hanyatlóban van. A probléma ezzel az, hogy bizonyos egyházaknak nem akaródzik alkalmazkodni a trendhez. Ahova például az „ultraortodox” pünkösdisták beteszik a lábukat, ott virágozni kezd a kereszténység. Emellett elmondható, hogy az amerikaiak többségének Istenbe vetett hite megmaradt. Mondhatnánk: Isten igen, egyház nem.
*
Ahhoz, hogy az emberek bemenjenek a templomba, nem elég azt mondani nekik: „kiraktuk a bigottokat”; hanem rá kell döbbenteni őket, hogy személyes érdekük a templomlátogatás. S ezt bizony a konzervatívok jobban csinálják, mivel határozottabban kiállnak értékeik mellett.
Az értékvesztett, (poszt-)posztmodern valóságban nem vonzó senki számára egy olyan kereszténység, amely állandó bizonytalanságot mutat, és még a saját létezéséért is képes elnézést kérni. Minek bízzunk azokban, akik nem bíznak magukban? Mint amikor ismerősünk ajánl nekünk egy terméket: ha hezitál, és nem mondja, hogy igen, ez neki nagyon bejött, hajlamosak leszünk azt hinni, hogy csak ránk akar sózni valami kacatot.
A színes-aranyos episzkopális szertartások és püspökszentelések nem túl meggyőzőek, inkább mulatságosak a Telegraph bloggere szerint. Ellenben a konzervatív kereszténység olyan, mint a singer: hangosan kattogja, hogy ez az egyetlen út a mennybe. A konzervatív protestánsok szertartásai karizmatikusak és „jól csomagoltak”, teológiájuk világos és kompromisszummentes. Az evangelikálok például egyértelműen életstílusnak is hirdetik magukat, ennek megfelelően egész ipar épült köréjük: van evangelikál könyvkiadás, vannak evangelikál filmek, és mindenről gondoskodnak a neveléstől a drogrehabilitációig.
Érdekes az is, hogy Kanadában a nem túl egyházbarát The Globe and Mail egy felmérése szerint minden felekezet gyors csökkenést mutat, egyet kivéve: a még apró növekedést is felmutatni képes katolikust. Nem, nincs katolikus bevándorlás, nem amiatt van ez. Hanem amiatt, hogy a katolikus egyház hajthatatlan, és nem enged a progresszív nyomásnak. Ez a kompromisszummentes kiállás pedig imponáló. A katolikusok emellett bevállalják a családalapítást, tehát sokasodnak és szaporodnak is.
Az anglikán egyház esete jól mutatja, mi történne a katolikus egyházzal, ha a pápa beadná a derekát a progresszíveknek. Nem hiába kérték felvételüket tradicionalista anglikán csoportok már a kilencvenes évek elejétől a katolikus egyházba. A pápa pedig egyre több angolszász országban alapít intézményes átlépést, és ezzel az anglikán hagyományok megtartását biztosító személyi ordinariátusokat. A pápát azzal szokták vádolni, hogy bezárkózik és a népegyházi hagyományokat ápolja, pedig már nincs népegyház, és nem ez hozza a megváltást. A pápa azonban nem a sok hívőre hajt, hanem a tudatos, döntésalapú kereszténységre, egy olyan korban, ahol szerinte a katolikusok (és keresztények) feladata az, hogy „kreatív kisebbség” legyenek – akárcsak a népvándorlás időszakában, amikor átmentették a görög-római kultúrát a következő évszázadoknak (a kifejezés Arnold Toynbee angol történész leleménye). Mondhatnánk, valamelyest elitista a megközelítése.
A progresszívek térvesztése azonban még a katolikus egyházon belül is igaz. Nagy botrányt kavart nemrég, hogy a Vatikán apostoli vizitációt, magyarán átvilágítást rendelt el az amerikai női rendeknél, azok ugyanis sokszor mind tanításukban, mind életmódjukban eltérnek az egyház tanaitól. Egyesek viszont úgy vélik: Róma azért is avatkozott közbe, mert ha nem teszi, egy-két generáció alatt eltűnnek ezek a rendek, és akkor számos katolikus intézménynek, kórházaknak és iskoláknak nem lesz fenntartója. Az Egyesült Államokban ugyanis megfigyelhető egy érdekes tendencia a szerzetesrendek között: a lazább, „liberálisabb” rendek kifogytak az utánpótlásból, nincsenek novíciusaik és novíciáik, vagy legalábbis kevés van. Ellenben a keményebb életmódot megkövetelő, nem annyira individuális és konzervatívabb rendek egyre népszerűbbek, és egyre több fiatal lép soraik közé.
*
A fenti jelenségek nem koncentrálódnak Észak-Amerikára – bár itthon nem jellemzőek az olyan felekezetek, gyülekezetek, amelyek a tőlünk nyugatra dívó progresszív kereszténység hívei. Érdekes módon a kommunizmus még ettől is elzárt minket, így a hazai egyházak hál' Istennek, esetleg vérmérséklettől függően sajnos a konzervatív oldalon találnák magukat egy ilyen megmérettetésen.
XVI. Benedek egyes püspök-kinevezéseinél megáll az ütő egyes országok híveiben (jellemzően a németekben és osztrákokban, akik valamiért benne ragadtak a guelf-ghibellin ellentétben, a császár oldalán, a pápa ellen, katolikusként is). Vegyük csak André Joseph-Léonard esetét, aki a legkonzervatívabb belga püspöknek számít, és még a kormány is kifejezte aggodalmát a kinevezése miatt. Sokan pedig arra jutottak: vége, az egyház bezárkózik, megálltak az alig elkezdődött reformok. Hogy lesz ebből mese? Hát úgy, hogy a pápa nem csupán amiatt nevezi ki ezeket a püspököket, mert ő maga is az egyház konzervatív szárnyához tartozik; hanem statisztikai alapon dönt így (az ugye szép és egzakt tudomány). Az ilyen püspökök egyházmegyéiben ugyanis általában sokkal virágzóbb a hitélet, mint a liberálisabb püspököknél. A fent említett belga prímás egyházmegyéjében, mielőtt prímás lett, több kispap volt, mint az összes többiben együttvéve. Pedig népességileg nem emelkedett ki a többi közül. Ehhez képest a magát élvonalas progresszióval és nyitással fellendíteni óhajtó holland egyház majdnem kinyírta saját magát.
Mi lehet a magyarázat? Tim Stanley azt mondja: a posztmodern embernek határozott, egyértelmű útmutatásra van szüksége, tiszta és világos válaszokat keres a kérdéseire egy reménytelen és rendetlen világban. Ilyenkor pedig nem bizonytalankodásra és kérdőjelekre van szüksége, hanem felkiáltójelekre."
"I've written a book, a kind of beginner's guide to understanding the world, and living a good life, without God. It's a book for anyone who thinks about what they should believe, and how they should live their life. It may outrage some, disgust others, but I hope it will inspire and help many more to make up their own minds.
I grew up in a strict Bangladeshi Muslim community in South-East London in the 1970s and 80s. I was expected to go to mosque regularly and recite passages in Arabic from the Quran, without being told what they meant. I spent my teenage years juggling two utterly different worlds: my chaotic, sometimes funny, sometimes tragic family life on a council estate, and that of a student at a privileged private school set amongst the idyllic green playing fields of Dulwich.
In the years since I realized I neither had nor wanted faith in the religious sense, I've spent a lot of time trying to understand the world and how to develop my own moral and ethical compass. The Young Atheist's Handbook is the result of that thinking."
Igen, vannak az alap erkölcsi normák, amikor kiragadott dolgokat kategorizálunk, aztán megfeledkezünk róla, hogy egy érmének nem csak egy oldala van (ebben az esetben egész sok :)). Itt van például az emberi élet szentsége. Ha az emberi élet szent, és az emberölés rossz, mi a helyzet a háborúval? Halálbüntetéssel? Abortusszal? Eutanáziával? Öngyilkossággal? Vagy ha továbblépünk, mi a helyzet az emberhez méltó élettel? Mi a helyzet az élettel általában, állatokéval, növényekével? Esetleg gondolnád-e kapásból, hogy még a közlekedési szabályok is végeredményben emberéletekről szólnak? Ezerféleképpen lehetne ragozni a kérdést, de végül az jön ki, hogy még az alap erkölcsi normák megítélése is körülményektől függően más és más lehet.
Én ilyen esetekben pont arra gondolok, hogy a másik ember szempontjainak, körülményeinek megismerése vezet oda, hogy bonyolultabb helyzeteket legalább részben meg tudjunk ítélni. Ettől függetlenül lehet általánosan is jóra törekedni, és ezt támogatni, miközben a jót valahogy általánosan próbáljuk meghatározni, pl. lehet ilyen a mértékletesség és az önzetlenség, de akkor inkább az oktatáson, személyiségfejlesztésen kell dolgozni, társadalmi problémákat megoldani, semmint ilyen jó-rossz ellentéten polemizálni. Legalábbis szerintem.
hordót a szónoknak !! :)
mindjárt kiállok ide a kávéház elé a katolikus iskolával szembe , aztán elkezdek szónokolni ...néznének páran :-)
Volt ezzel kapcsolatos South Park rész is :-)
Pontosan Huxley féle gondolatok, kb így érzek én is az ügyben.
Bud: ha így érzel képezd át magad papnak, na azt a misét amit te lenyomnál én is meghallgatnám, pedig csak a fórumon keresztül ismerjük egymást, de az maradandó élmény lenne. :) Ja tényleg elkanyarodtunk.
nagyon jó fazon .-) jó videók :D
megnézem a videókat...de tényleg nagyon elkanyarodtunk...
Az itteni papnak egyébként olyan autója van ,amit én kétkezi munkával a vállalkozásommal soha nem tudnék megengedni magamnak :-))) Ez meg nem dolgozik semmit egész életében...csak teng-leng.
Én agnosztikus álláspontot képviselek, lehet h ez rád is igaz..
psssszzzz, nagyon lecsökkent a színvonal, most egy darabig távol maradok innen, de nektek további jó szórakozást :)
Ezt kerestem neked, a munkás és a pap. :))))
"..a mocskos szemét csuhás egész álló nap hűsölt pihengetett és zabált!.. a forróságban miska keze szaporán járt."
Persze, hogy szekta, hiszen ezt jelenti a szó, a szekta vallási közösséget jelent :)
Az, hogy ma a destruktív közösségeket szokták a szektával illetni, az ezen nem változtat, ugyanakkor pont emiatt nem érdemes vitát nyitnod egy jobb pappal, mert pillanatok alatt megtérít :)
(Én két iszonyatosan jó papot ismerek, ismertem, az egyik sajnos nemrégiben meghalt, a másik a mai napig - nem véletlenül - pozitívan közismert. Na, ha az elsőt hallottad volna, akkor egészen más véleményed lenne az egyházról, meg a papokról. Amikor egyszer azt prédikálta, hogy "...és amikor az apám Tigrisparancsnok volt a Bakonyban..." akkor mindenki csak lesett, mert bizony van ilyen is, aki az emberek között és velük él. Na ővele semmire sem mentél volna :) )