Érden is van nagyon jó fagyizó. Tavaly vagy azelőtt nyílt. Igazi hízlalda.
Érden is van nagyon jó fagyizó. Tavaly vagy azelőtt nyílt. Igazi hízlalda.
210, nem semmi.
Nekem eddig 140ft volt a max amiért fagyit vettem (igaz ez tavaly ősszel volt még)
Mercurius:
régen láttalak, még talán az első évben, utána jól eltüntél, jó témát dobtam most fel, örülök, hogy megjelentél.
Köszönöm a választ! Teljesen egyet értek, korrekt a leírásod. Köszi.
Érdekeségképpen leírom, hogy voltam ma lakást mutatni Budán Móricz Zsigmondnál, és most nem az Alee-ban fedeztem fel Gelatot, hanem már mellette is nyitott egy utcai üzlethelység a Bartók Béla-Lágymányosi sarkon. mondanom sem kell, a hidegebb esős idő ellenére is minden asztal foglalt volt. Gyönyörűen csillogó pult, iszonyat feltöltve egzotikus gyümölcsökkel a fagyis pultban található fagyis tégelyek. Elég jó a látvány meg a fagyi is jól néz ki. Ügyféllel voltam, így nem tértem be fagyira, de leskubiztam az árakat, egyedi akciót hirdet!
1gombóc: 210FT
2gombóc: 400FT
3gombóc: 570FT
4gombóc: 720FT (azt hiszem, így volt a 4gombócos).
Nem rossz. Jövőre már kitaláltam egy nagyon ütős fagyis+valami más termék boltot, és a láncolat nevét is.. :)) szerintem rohadt jó! Ma ott pattant be a szikra! :)
Hiába.. kilépek a gép mellől máris ragadnak rám a dolgok az utcán, na persze nem csak a koszra gondolok :DD
Ja és nem durva Mercurius, hanem drága :D
én az összes hazai fogyasztói árat túl magasnak találom!!
A 300Ft-os kenyértől, a 250Ft-os tejen kersztűl a 370forintos benzinig.
Észre kéne venni, hogy ez nem nyugat, ez a balkán, itt nincs ugyanannyi fizu, mint németeknél, sogóréknél, és majd alacsonyabbak az élslmiszer árak..
Itt lehúzás van csak! ,-)
Matgab: Köszi! Nekem is az Arany mogyoró a kedvencem, de nem tudom ki volt a csinos segítőm... annyian állnak be mellém... :-P
Köszi a videót, régi szép idők... minden nyáron balcsin voltam...
pepe01: Most éppen van, de nincs mindig. Sok a fagyi fajta, kevés a hely, így mindig változik a kínálat.
BudFox: Nem vagyok kolléga, én csak botcsinálta fagyis vagyok sajna, de azért köszi. De egyre több ötletem van.... Mehetne sokkal jobban is... durva hogy már fagyira sincs pénz. És ez nem hülyeség, látom. És ráadásul a XII. kerületben, a MOM Lakóparkban, Buda egyik legelitebb helyén.
Hathor: 1 gombóc fagyi (4dkg) 50-70 Ft-ért jön (több fajta ár kategória van), nem számolva a veszteséggel, ill. hogy minden gombóc több mint 4dkg nálam. Két dolog fontos, olcsó legyen az üzlethelyiség, plusz jó legyen a fagyi. Az mindegy, hogy kézműves, vagy hozott, a lényeg hogy jó legyen. Vannak ehetetlen kézműves fagyik, és vannak finom gyáriak, mint a Gelato, sok gyümölccsel és igazi tejjel. Pultot, reklám anyagot ingyen kapom, franchise díj nincs, rendelési minimum se, szerintem kezdőknek ideális megoldás.
Én sosem voltam nagy fagyis, általában a kukában végezték, de ezek többsége nagyon ízlik.
Ami a Carte d'Or-t illeti, az jégkrém... nem fagyi. Finom, de tele van mindenféle mesterséges anyagokkal. Igazi gyári dolog.
Izé.. pontosan melyik városba is kell elmotorozni, h az ember megkóstolhassa a fagyidat? :-)
Itt is van egyét ilyen "dinasztia" amelyik alkoholizálódott, és kihalt...
az erősek tovább élnek..
Nekem már a dédanyám is kocsmáros volt...háború előtt volt a házukban egy kocsma...lehetett egytálételeket is rendelni..az átadó ablak a kocsma és a konyha között máig megvan :-))
ez még a háború előtt volt..
mikor háborúban jöttek az oroszok, arra kérték hogy engedje be őket éjszakára..porcelán csészével, ezüst kanállal fizettek a szállásért..meg amijük volt...
egyik art-deco szekrénybe meg belevéstek valamit oroszul..máig látszik az orosz felirat mamámék házában a szekrényen .-)
szegény dédnagymamám meg egyedül vitte a boltot, gazdaságot, mert a papa háborúban volt...
Nagymamám mondta hogy akkora erő volt a dédmamámban hogy egyszerre két zsákot fogott a hóna alá majd úgy ment fel vele a padlásra...ebbe is halt bele szegény..egyszer túl nagyot emelt..és sérve lett vagy valami ilyesmi.....hát ilyen történet is van a családban.
gyerekkoromban volt egy barátom, újpesten laktunk
az Árpád úton a Récsey volt az övék, rengeteg fagyit ettem ingyen, nekik az egész ház pincéje fagyasztókból állt, már akkor
nyáron teleraktak mindet gyümölccsel
kicsit gugliztam utánna,
index topik:
"A Recsey cukraszda az Arpad uton, a Kemeny Gusztav utca utan, a Duna fele kb 50 meterre van.
Sajnos ma mar nem ugy funkcional mint regen... :(
Siheder koromban ugy 35 eve [ :( ] Ujpest legjobb cukraszdaja volt. De sokat jartunk oda...
:))"
"Isteni gesztenyepüréjük volt! :))) Amolyan békebeli baromirondaszínű műanyag tálkán. :)
Na, és azok a klasszikus fagyitároló bádog mélyedések! :)"
"Olyan apro volt a hely, ha leultel (2 pici asztal)
a fagyiert sorbanallok belebamultak a tanyerodba. (meg a szadba)
Ismerted oket kozelebbrol is? :))"
én igen, a cimbi nagyanyja és dédije vitte az üzletet amíg éltek, az alapító után
1924
http://pepigabi.hu/images/stories/food/rcsey%20gyula%20cukrszda.jpg
a család kihalt, a cimbi alkesz lett, hát ennyi egy dinasztia :((
Én is az ilyen fagyikat preferálom.
A tucatárúból nem is veszek.
Bár mostanában visszafogott a fogyasztásom.
Jövő hónapban valszeg Csákvárra kell menni, ott van egy fagyizó ami idén és tavaly is díjnyertes fagyit csinált az év fagylaltja versenyen, listára felvéve.
Budapest:"A budapesti Sík Cukrászda által készített diós-mézes körte lett a szabadon választható kézműves kategória első helyezettje, egyben a Gasztro Média zsűri és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség különdíját is elnyerte."
Pestieknek egy próbát ez is megérhet.
emlékszem..jönnek ide ilyen idősebbek...mondják : régen együltő helybe megettem 15 gombóc fagyit nálatok .....
meg : régen fogadásból megettem 20 krémest :-))
azért a hétvégén valaki egyben elvitt 36 hatlapost..mert annyira ízlett nekik.
Öcsém is mestercukrász egyébként...
de való igaz hogy vidéken nehezebb minden..azért a kocsinkkal már leterítjük Mosonmagyaróvárt, és Győrt is..az már nem olyan rossz a meglévő két városhoz..
megmondom miért jobb a hagyományos, kézműves fagyi : A cukrász a saját kreatívítását , tudását teszi bele a fagyiba, mindig variálja a recepteket, mindig a legjobbat hozza ki a természetes alapanyagokból..
mi például rengeteg friss gyümölcsöt használunk..
Míg a gyári kész fagyik egy ipari tömegtermelésre ráállt gyárak.
hmmm, nem tom
Te olyan businnes manager módon akarsz megoldani mindent, ezt nem leszólásból mondom, ez is egy út csak nem minden működik így (szvsz)
egy jól bevezetett, állandóan kifogástalan minőséget produkáló cukrászdának nagy vonzereje van, lásd a Bp topcukik egyikét, Daubner
ha ott vásárolsz bármi, nemcsalódsz soha, legalább is nekem még nem sikerült hibázni
Bud is ezt mondja, mondjuk Ő vidéken nehezebb helyzetben van sokkal
ilyen olasz fagyit bármelyik sarkon vehetek, DE nem veszek, inkább veszek egy Carte D'ort , vagy az ikea-s jégkrémformába töltök danone görög gyümölcsjoghurtot.
pont kettő jön ki belőle, 70Ft-ért, a gyerekek imádják
szóval ha fagyizni akarok, elmegyek a péceli útra a Széprét cukrászdába, ahol egy aranykoszorús cukrászmester ténykedik.
leülünk a teraszra és kehelyből fogyasztunk
ez fagyizás ;-)
Hát igen, Budfox kollega, akkor még volt pénze az embereknek...
Milyen hülyén hangzik ez az egész, de tényleg, hogy a szocializmus amiből menekülni akartunk a nyugati demokráciák jólétébe, az most a társadalom döntő része számára elérhetetlen jólétnek tűnik...
Hogy gondtalanul lemenjen az ember Balatonra, hogy naponta megegyen 15 gombóc fagyit (személyes tapasztalat 2,50/ gombóc áron), stb.stb.
Mi ugye süteményt is árulunk..van nagy teraszunk..25 éve csináljuk már..már kitapasztaltuk hogy mit-hogyan..
egyébként van mobil autónk.egy süteményes elárúsító kocsi.
de Fagyiban ott megy legjobban ahol a legjobb helyen vagy..annak meg csillagászati a bérleti díja.
hát nehéz..meg szezonra tervezni csak...az nem könnyű.
volt nekünk mobil fagyis kocsink is...de szerintem már nem éri meg annyira...kevés a pénze az embereknek..embert is kell rá tenni..áh nem éri meg...volt itt sárváron a milliárdosnak is egy fagyis kocsija..3 hónapig csináálták aztán kész...pedig neki van pénze.
A mi stratégiánk pofon egyszerű :" Nem kell csinálni semmit, csak mindent a legjobb minőségben és jó áron..ha van pénze az embereknek a világ végéről is eljönnek hozzánk"
" ha meg nincs akkor se vesznek a ház elé viszed az árút...ennyi"
szerintem az állandósággal van a baj!
Mobilnak kell lennetek. Leülhetett a boltotok, kicsit fel kell dobni, más helyre kell költözni. szerintem.
Bár még nem voltam nálad, de remélem ebben a körben összejön, ha már Őrségtől is messze voltál ,-)
Lehet ezzel van a baj?? :)
Nyitott Allee-ban vagy miben a Fehérvári úti piacnál a bevásárlóközpontban egy Gelato fagyizó, kigyózott a sor múltkor, az üres áruházban.
Pesten a Ferenciek tere környékén volt Gelato, szerintem aki keres jó fagyist az ennek nézzen utána ,-)
Bud.. Valahogy nekem jobban bejönnek ezek a hideg fagyigömbök, mint az olvadós háziak. Megbízható hideg ízük van. Én szeretem azokat is, csak ne lennének olyan picik a gombócok.
Okés tégely..
pesten jó helyen nincs gond szerintem a rendelési mennyiséggel, nekem inkább azzal van bajom, hogy szezonális, pár hónapra tudsz tervezni. Mondjuk egy mobil autóva, triciklivel mondjuk jól megoldható, de üzleteket bérelni csak nyárra.. utána eltünsz, amikorra bevezetnéd. Mobil triciklis lehet szezonálsi dolog, ott tud megállni, ahol kell, csak a hűtés igényel energis forrást, főleg 40fokos melegben.
Sajnos a másik dolog ios szezonális ezel együtt amivel összveonnám, azis pont ezzel együtt egy időben menne. Jövőre nagyon ráélrk lehet kipróbálom, ennél a semminél biztos többet keresek, ha meg valamivel többet keresek, az már megérte.
Igy érezhetően dagad most a mellem :-))) :D
hejj...a régi szép idők....mi 1986 -ban kezdtük a fagyizót...
volt egy 24 tégelyes magyar fagyipultunk...
és emlékszem hogy iskolai évzáró ünnepség után 10 méteres dupla sor állt a fagyizó előtt vagy másfél órán át..azok voltak a jó idők...még volt pénze az embereknek..
most ilyen már nincsen...nem azért mert nem jó a fagyi..hanem mert nincs pénzük.
láda ? -.))
ez tettszett....mi úgy mondjuk inkább : tégely
szóval olyan 55-70 ft -ra jöhet ki egy gombóc szerintem...mi csak egyik éven használtunk ilyen gelato italiano fagyit...egyszer hozattunk csak...nem akarom leszólni, meg minden... a kész fagyi inkább olyan jégkrémes állagú
a kézműves fagyi meg krémesebb, zamatosabb....szerintem legalábbis.
mi maradunk a saját bevélt receptjeinkkel..persze ez nagy beruházás...ha mindent új gépekkel akarsz megoldani akkor 12-14-17 millió forint alaphangon a gépek.
ha viszont kész fagylaltot árulsz akkor franchise díj, elvárt rendelési mennyiség..stb..
kösz a tippeket.
szamosnál erre gondoltál?
http://www.szamosmarcipan.hu/hu/shops/index/Szamos+%C3%BCzletek
Szia,
igen azt hiszem erre gondoltam :)
mindenképpen az ilyen dobozos cuccra.
Szerintem felesleges több milliót beleőlni készítő gépbe, hacsak nem viszonteladónak ad el az ember belőle, Ő teríti a terméket.
Szeretném megkérdezni mennyibe jön így ki kilója a fagyinak, mennyi a beszerzés?
Mennyibe jön ki egy gombóc fagyi ha kézbe kapok egy ládával, most nem számolva bérleti díjat, cég költségeit. Ha nem titok?!
Jövő nyárra, van tervem, de ezt csak kiegészítésnek nézem mellé.
Köszi