Regisztráció Elfelejtett jelszó

A kínai csoda alakulása

a SVOLT csak volt

#1500363 prfecó Előzmény: #1500358

Nálunk egyik hivatkozási alap " hát Németországban is épül " akkumulátor gyár. Nem baj Magyar5ország vállalja egész Európára elég gyár felépítését. Közben elektromos autók utáni kereslet visszaesett 30 %-al. Mondjuk kinek fontos?milyen forrásból (mekkora eladosódással) és miért vesszük összes környezetvédelmi gondot magunkra?

Kétségbeesetten próbálja…

#1500362 TrendMan

Kétségbeesetten próbálja enyhíteni a Kommunista Párt Kína egyik legsúlyosabb problémáját

Hszi Csin-ping, Kína elnöke, a Politikai Hivatal tanulmányi ülésén felhívást tett a magas színvonalú és elegendő munkahely létrehozására. Ez különösen a főiskolai diplomásokat és a migráns munkavállalókat érinti. A felhívás időzítése egybeesik az ország gazdaságának bizonytalan helyreállításával, amelyet többek között az ingatlanpiaci válság, az önkormányzati adósságkockázatok és a geopolitikai bizonytalanságok súlyosbítanak.

A Hszinhua állami média által közölt jelentés szerint Hszi kiemelte a fiatalok, különösen a főiskolai végzettségűek foglalkoztatásának fontosságát. Azonban konkrét intézkedésekről vagy tervekről nem esett szó.

A statisztikák szerint a 16-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája áprilisban enyhén csökkent, 14,7%-ra. Érdekesség, hogy a kínai statisztikai hivatal megváltoztatta módszertanát és kizárta a főiskolai hallgatókat az adatgyűjtésből, miután korábban e csoport munkanélküliségi rátája elérte a 20%-ot.

Az elnök továbbá hangsúlyozta a migráns munkavállalók foglalkoztatásának elősegítésének szükségességét. Arra ösztönözte őket, hogy térjenek vissza szülővárosukba és indítsanak vállalkozásokat vidéken. Emellett felhívást tett arra is, hogy akadályozzák meg azoknak az embereknek a szegénységbe való visszasüllyedését, akik már kilábaltak belőle.

A jelentés szerint támogatni fogják az erős munkahelyteremtő képességgel rendelkező vállalatokat és iparágakat. Az első négy hónapban Kína már 4,36 millió új városi munkahelyet hozott létre, ami az éves cél 36%-át teszi ki.

a SVOLT csak volt

#1500358 TrendMan

Korábbi terveivel ellentétben mégsem létesít akkumulátorgyárat a németországi Brandenburg tartományban a kínai SVOLT, többek között az egyenlőtlenül elosztott támogatásokra, piaci torzulásokra és a belső égésű motorok kivezetéséről újra fellángolt EU-n belüli vitákra hivatkozva.

Az electrive.com szerint a vállalat azt állítja, átértékelte telephely-stratégiáját – egyúttal nem bírta megállni, hogy ne szúrjon oda egyet a német politikusoknak, akik megnehezítik a gyár tervezését.

A vállalat sajtóközleménye a nemzetközi büntetővámok fenyegetésére, az elhúzódó és egyenlőtlenül elosztott támogatásokra, az amúgy is alacsony szintű tervezési biztonságra, egy jelentős ügyfélprojektet lemondására és a belsőégésű motorok EU-n belüli megszűnéséről újraindult „kontraproduktív” vitákra hivatkozott.

"Az autópiac jelenleg világszerte jelentős ingadozásokkal és kihívásokkal küzd, amelyeket elsősorban az elektromos mobilitásra való átállás okoz" - nyilatkozta Kai-Uwe Wollenhaupt, az SVOLT Europe elnöke. Hozzátette. ez néhány autógyártónál drasztikus stratégiai kiigazítást eredményezett.

A társaság 2022 szeptemberében jelentette be, hogy az európai piac számára egy újabb - 16 GWh kapacitású - cellagyártó üzemet hoz létre. A Berlintől mintegy 150 kilométerre délre fekvő Lauchhammerben vett át egy olyan üzemet, ahol korábban a Vestas szélturbinákhoz gyártott lapátokat. A gyártás 2025 elején kezdődött volna meg.

A bejelentés alapján a SVOLT még jó ideig nem fog cellákat gyártani Európában, viszont nem tett le a szintén németországi Saar-vidéken, Überherrnben létesítendő másik gyártóüzemének az elindításáról, ennek eredetileg 2023 végére kellett volna megtörténnie, de az építkezést különböző okok miatt többször is elhalasztották.

k

#1498086 Fornit

https://www.portfolio.hu/befektetes/20240124/orias...

"Kedden jött is a hír, hogy a lakossági befektetők megnyugtatásának céljával közel 300 milliárd dolláros intézkedéscsomagot fontolgatnak a kínai hatóságok, ennek hatására meredek emelkedést láthattunk az amerikai tőzsdéken jegyzett kínai vállalatok részvényeinél."

Kína venni Merci szalonokat

#1498031 matgab Előzmény: #1498015

Pont a prémium autóknál jellemzőbb az sztem, hogy a vevők egy életérzést akarnak megvenni. Ők be akarnak menni egy elegáns szalonba, ahol egy értékesítő megkínálja őket mindennel, körbenyalják az egojukat és beültetik a csodaautóba. Aminek megvan az a finom bőr és új autó illata, közben az értékesítő magyarázza az új extrákat a kocsiban, ami más autókban, vagy előző konfigurációkban még nem is létezett, de ha egyszer már van ilyen, akkor elképzelhetetlen nélküle az élet.

Aztán próbakör, ahol a gazdag ember látja, hogy hogy nézik az autóját, érzi a lóerőt a lába alatt. Közben búg a fülébe folyamatosan az értékesítő...

Majd a próbakör végén ahol már egy kicsit összekoszolta az ember a gumiszőnyeget a cipőjével , azt mondani, hogy igen kérem, de még ilyen olyan extrát bele lehetne-e tenni az autóba és ilyen színben pompázzon, mert amúgy ez tetszik, de hát ebben már biztos ült valaki más is...

És akkor leadja a rendelés csippan a kártya és begyűjti az elismerő pillantásait a szalon értékesítőinek...

Na ez az érzés az nincs meg egy internetes luxus autó vásárlásakor...

Kína venni Merci szalonokat

#1498017 Koffein Előzmény: #1498015

Igen, ezt a Tesla hozta be, utána kezdett el erőteljesebben gondolkodni a többi gyártó.

Itt nem az a probléma, hogy eladja, adják el a Vonoviának, vagy fene tudja melyik ingatlanos cégnek, vagy befektető társaságnak, és béreljék vissza, de a kínaiknak? Mit lát egy kínai, amit a Merci nem lát? vagy egy európai ingatlanos, vagy befektető csoport nem lát? Valószínű az van, hogy visszabérli a merci, majd egy idő után beteszik a mercik mellé a BYD, vagy NIO prémium autóit, ezzel is elszipkázva a vásárlókat...

Kína venni Merci szalonokat

#1498015 TrendMan Előzmény: #1498013

A https://www.capital.de/ c. folyóiratban én már 10 éve olvastam olyan elemzést (talán a Mercedes vonatkozásában, talán nem), hogy az értékesítésnek a jövőben online autószalonokban kell történniük, ott a vásárló egy kattintással össze tudja állítani álmai autóját, kiválasztani a kívánt színeket és kiegészítőket stb...)

A jövő útja a digitalizáció útja, de hajjaj, amíg a cégvezetők nem gondolkodnak digitálisan, addig mindez csupán 'Spielwiese', egy játéktér marad és nem válik valósággá.