Regisztráció Elfelejtett jelszó

Sport

20 évig itthon senki nem mondta el nekem ....

#863534 TrendMan

https://telex.hu/sport/2020/10/07/cikk-cime-46

"PM: Már igen. Marko Nikolics (a Videoton volt edzője) alatt mintha kicseréltek volna. Nagyon sokat hozzátett a játékomhoz, sok hasznos dolgot tanultam tőle. Megtanította azt, amiről a 20 futballban eltöltött évem alatt senki sem beszélt. Senki nem mondta el nekem, ha én, a védelem előtti középpályás megfordulok a labdával, és nem hátrafelé játszom meg, az fontos a csapatomnak. Másnak lehet, hogy ezért el kell mennie külföldre, nekem szerencsére helybe jött egy szerb edző, aki erre ráébresztett. Mi addig úgy építettük fel a játékot, hogy kockázatmentesen hátra passzoltam, helyezkedtem. Ő azt kérte, rögtön forduljak meg, gyorsan tájékozódjak, és indítsak. Annak a Vidinek jól felépítette a kontrajátékát. Nálam ő a nagybetűs edző."

Hát ebben az esetben nag…

#863437 TrendMan Előzmény: #863425

Hát ebben az esetben nagy Vidi szakértőnek bizonyultam.

Lásd a múlt heti hozzászólásomat!

Nem tudom, a távozók mekkora szerepet játszottak (nem is tudom, pl. mi történt Huszti-val, semmi hírt nem hallottam erről !!!)

én azt látom, hogy a meglévő játékosok atlétikusak, de nincs meg a csapatjáték, ezért a meglévő korábbi nagy szerzemények csak keresik a helyüket a pályán (pl. Négo)

Az, amit a Fradi tud - kellő időben gólt, gólokat rúgni - az a Vidinél nincs meg, néha találnak egyet-egyet.

Sajnos most Kovalcsik is betlizett, ha azt a teljesítményt hozza, mint az előző meccsen, akár még meg is lehetett volna a továbbjutás.

Nem ismerem ezt a magyar edzőt, aki most került a kispadra, de szép, nagy feladat áll előtte kívánom, hogy sikerrel abszolválja!

A Vidi mostani meccsét n…

#863425 matgab Előzmény: #863424

A Vidi mostani meccsét nem láttam, csak a gólokat. De valahogy az amit mondtam. Elfáradtak fejben es fizikailag is. Az első tizi elég nagy kamunak tűnt nekem, a csatár ugrott neki a védőnek ravasz módon eldobva magát, amit a bíró megevett. De ket tizit összehozni, ez dekoncentraltsagra, erőnlét hiányra utal. A Vidi kiszenvedte a Bohemians elleni győzelmet, a máltai csapat elleni győzelmet, a Reims ellen kibekkelte, de a Liege ellen már nem bírta. Sajnos míg a fradiban azt látni, h jól igazolnak (Tocmac, Boli, Uzuni, Rebrov) addig a Vidiben nem sikerült megoldani az azóta sem kitargyalt Lazovic távozását, Huszti es Juhász kiöregedését vagy Vinicius távozását. Nego ott van, de egyedül nem vitezkedik, ez a Houri a Reims ellen ügyesnek tűnt, kisKoko sem ifjú tehetség már, nem sikerült kitörnie, Stopira, Fiola maradtak hirmondonak, de a fradival jól összevesztek Petrjak-on, azt nem láttam még, h akkorát villantott volna, ott van az a Rus, aki miatt a románokkal kaptak hajba- hát egyik sem érte meg a pénzét... csakúgy mint a nagy tehetsegkent igazolt Hodzic vagy Nikolov is. Volt még jó drágán vett nehany focista aki nem váltotta be a reményeket, pl Futács. Szóval a Vidi erősen leszálló ágon van úgy tűnik. Így viszont nagyon nehéz a Fradinak, mert mas komoly csapat nincs a magyar bajnokságban.

Na gyerekek mit jósoltam…

#863424 matgab Előzmény: #863368

Na gyerekek mit jósoltam, Barca is bejött es a Dinamo is. Szerintem a Barca ha nem talál nagyon magára- es miért találna- verhető itthon! A Dinamo verhető itthon is es idegenben is akár. Persze soha nem a Fradi az esélyes. A Várható érték a nulla pont lenne, de en az mondom, h 2-4 pontot el fog hozni a Fradi ebből a csoportból is!

A Juve és a Barca tarta…

#863416 Lenthor Előzmény: #863415

A Juve és a Barca tartalék csapatai már készülnek Budapestre.

A fő csapatok a nehéz bajnokit játszák azon a héten.

Hátha 6 db 0:0 elég lesz…

#863415 TrendMan Előzmény: #863414

Hátha 6 db 0:0 elég lesz, vagy ha nem, tökmagnak egyszer villannia kell!

Ronaldo se fiatal már, Messi sem, Lovrencsics majd levédekezi őket!

Mit akartok! Ha a csopor…

#863414 Lenthor Előzmény: #863413

Mit akartok!

Ha a csoportból tovább jut, akkor a BEK megnyerésére is esélyessé válik!

Csak ahhoz gólt kellene rúgnia ezeknek a csapatoknak, ami már el is dönti a csapat helyét a táblázatban.

Várható volt, hogy nem l…

#863413 TrendMan

Várható volt, hogy nem lesz szerencsénk.

Talán majd ha zsínórban többször bejutunk:)

Izé ... lehet, hogy most kéne gyorsan megvenni Messi-t 2 hónapra?

nem a mosoly a veszélyes…

#863374 matgab Előzmény: #863370

nem a mosoly a veszélyes, hanem a mosoly kiváltó oka.

Az, hogy már az edző is azt hitte, hogy megvan. Meg a játékosok is.

Azért erőnléti képzésben…

#863373 matgab Előzmény: #863367

Azért erőnléti képzésben a magyar csapatok mindig is le voltak maradva és ez a lemaradás általában egyre inkább növekedett.

Az erőnléti edzők (és a regenerációs stáb) Magyarországon le van nézve , nincsenek olyan kiemelt módon kezelve, amit fontosságuk megilletné őket.

Ettől függetlenül meglephetik az ellenfeleket, mint tették azt a Celtickel is.

Amúgy a kinti norvég mec…

#863369 matgab Előzmény: #863222

Amúgy a kinti norvég meccset követő nyilatkozatok után az azt követő 2-3 nappal történő kiértékelésekben érdekes, hogy mind Rebrov, mind a fradisták a meccs kielemzése után már nagyjából azt nyilatkozták, amit én is leírtam, hogy túl elhitték, hogy már megnyerték a meccset és dekoncentráltakká váltak.

Előre tekintve:A BL-ben …

#863368 matgab Előzmény: #863365

Előre tekintve:

A BL-ben a Fraditól szép lenne a 3 pont, a max ami elképzelhető az a 7 pont.

7 pontot a következőképpen tudok elképzelni:

Egy szerencsés sorsolással lehetnének ezek az ellenfelek:

Kalapbeosztás a sorsolás előtt
1. kalapból

Zenit (orosz)
FC Porto (portugál)
2. kalap
FC Barcelona (spanyol)
Sahtar Doneck (ukrán)
3. kalap
Dinamo Kijev (ukrán)
Olympiakosz Pireusz (görög)
Lazio (olasz)
Atalanta (olasz)
3. vagy 4. kalap (attól függően, kik jutnak tovább a selejtezőből)
Lokomotiv Moszkva (orosz)
4. kalap
FERENCVÁROS (magyar)

A 3. kalapos csapatok közül ezek ellen bármikor van esélye a Fradinak, főleg, ha Celtic módjára kicsit lenézik a Fradit.

A 2. kalapból a Sahtar mellett miért hagytam a Barca-t? Ott nagy gondok vannak most, generáció váltás, Messi már egyáltalán nem annyira motivált mint eddig, a csapatnak jóval kevesebb a BL rutinja és már egyáltalán nincsenek olyan meghatározó játékosai , mint 5-10 éve. Öregedő Messi és bár nyilván nagyságrendileg jobb játékosok, mint a Fradinál, de ha mentálisan épp olyan napjuk van, akkor megfoghatóak.


A legjobb az lenne, ha először játszanánk idegenben a 3. kalapossal, aztán játszanánk az 1. kalapossal és az utolsó meccsen meg a csoportelsővel- aki addigra már továbbjutott. Így elérhető az ellenfelek meglepése mellett akár 7 pont is.

Persze ha 0 pont lesz, az is 32.-nek sorolt csapattól, az max a papírforma. Itt remélem a Fradi játékosok élvezni fogják a játékot, ugyanakkor maximális összpontosítással fognak játszani, nem betojva , nem megilletődve, nem sikerrel jól lakva!

A rövid passzos játék ne…

#863367 TrendMan Előzmény: #863365

A rövid passzos játék nekem is tetszett.

Ugyanakkor úgy látom, hogy erőnlétben mind a Celtic, mind a Zágráb, mind a Molde fölénk nőtt.

Igaz ez adott körülmények között nem jutott érvényre.

Azért olyan potelnciális ellenfelek ellen, mint a Reál, a Manchaster City vagy az Inter Mailand, az erőnléti különbség már lehengerlő lesz.

Attól függ ki az ellenfé…

#863365 matgab Előzmény: #863345

Attól függ ki az ellenfél.

Én nagyon élveztem a fradi tegnapi játékát. Nem pengés, nem kockázatot vállaló, tudták, hogy a norvégok nem fognak nekik esni, de tudták azt is, hogy a 70. perctől kezdve a norvégok nagy nyomást fognak kifejteni rájuk és a norvégok magasabbak voltak 10-15 centivel.

Rebrov nagyon jól kitalálta, hogy hogyan állítsa fel a védelmet, nem Bolival kezdett, hanem Uzunival, aki egy védekezőbb felfogású játékos mint Boli, de amúgy egy nagyon gyors játékos.

Zubkov és Tocmac ott álltak kiugrásra készen, ha a norvégok nagyon elkezdtek volna támadni és Zubkov általában jól osztotta a zsugát, igaz egyszer ziccerben ugrathatta volna ki a baloldalt , de inkább rálőtte, amit blokkoltak. De a norvég csapat is jó volt, nem estek nekünk, tudták, hogy nekik a végén kell megnyerni a meccset , az első 70 percben ímmel ámmal támadtak és bíztak abban, hogy a végén benyomnak egy gólt, amire a Fradi nem tud már válaszolni. (Mert ha az elején találnak egy gólt, akkor a Fradi nyomott volna nagyon a végén és azért elég jó a Fradi támadó sora ahhoz, hogy ők találjanak gólt a végén, amire akkor már a norvégoknak lett volna nehéz újabb gólt találni.

Rendkívül intelligens , alázatos taktikus , igazi csapatjáték módjára fogta fel mindkét csapat a mérkőzést.

Én azt láttam, hogy sok null-nullos unalmas meccset próbálnak a kommentátorok eladni a nézőknek , azzal a szöveggel, hogy nagy taktikai csata folyik, ahol igazából csak amatőr és béna játékot láttunk, de ez nem egy ilyen meccs volt. Itt lehetett látni, hogy melyik csapat mit akar és milyen módon akarja azt megvalósítani.

Rebrov - magyar szinthez képest- kifejezetten magas szintre emelte azt, amit én már évek óta hiányolok a magyar csapatoknál: igenis nem kell előre rohanni és támadni, úgy ahogy azt a könnyűlovas huszár csapatok csinálják. Kell járatni labdabiztosan hátul a labdát, többször, akár a kapusig és ki kell várni amíg az ellenfél hibázik, nem követi le a mozgást, folyosó nyílik a védelemben.

Illetve amikor az ellenfél támad, akkor a beadó játékost is már zavarni kell, nem 3-5 méter távolságból sasolni, hogy hova fog beadni (ezt itt is többször írtam).



Grat Fradi!Mondjuk ezzel…

#863345 TrendMan

Grat Fradi!

Mondjuk ezzel a játékkal én olyan 1 pontot jósolok nekik a CL csoportkörben - 6 meccsen.