Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Magyarország

Máshogy közelíteném. V…

#815476 banyaiz Előzmény: #815431

Máshogy közelíteném. Van egy olyan jelenség a politikában, hogy idővel leamortizálódik a legnépszerűbb államférfi is, nem politikus hanem államférfi. Itt most nem egy Orbán féle kisstílű kaliberre gondolnék. Hanem olyanokra akik nagy történelmi pillanatokban irányítottak országokat és azt nagy népszerűséggel nemzetet összefogva tették. Adenauer, Churchill, De Gaulle, Roosevelt. Még ezeknek a népszerűségét is az idő leamortizálta egy demokráciában. A változás igénye, a világ változása , megunták , megkopott a fénye stb.

Másik szerintem fontos dolog egy egy politikus, politikai irányzat mozgástere ebben a globalizált világban a demokratikus keretek között igen szűk . Ez ahhoz vezetett, hogy semmiféle érdemi különbség nincs egy magát jobb és baloldalinak nevező között. Sőt egyáltalán ezek a fogalmak kiüresedtek mára. Ezért nem tud egyik sem megfogalmazni egy programot. Sőt mellőzi ezt. Mert ha komolyan tenné akkor kb ugyanaz lenne a programja mint a politikai ellenfelének. Persze feltételezve azt, hogy mindkettő normális.

Konkrétan ez Mo-ra vetítve a rendszerváltó pártok totálisan leamortizálódtak , vezetőikkel az élen. Az egymással vívott politikai harc pedig arra a nívóra esett éppen ennek a fenti két szerintem fontos folyamatnak a következtében ami vagy abból áll, hogy egy egy vita helyett a másik anyázása zajlik. Vagy ha bármilyen vitaféleség kibontakozna az olyan történet mintha a 60 iq-jú embert egy gumikalapáccsal fejbe vágnád ráadásképpen. Ez következménye a fentieknek. Ami nyilván tovább gerjeszti a kiüresedést és egy egy régi motoros leamortizálódását. Lásd Gyurcsány, lásd Orbán, lásd szdsz sorsát , lásd mdf sorsát , lásd Fodor Gábort, lásd Mszp már nem tud egy miniszterelnök jelöltet kiállítani másik pártból kell importálni mert az összes saját ember leamortizálódott a rendszerváltás óta stb stb.

Ez csak a bevezető volt. :)

még nem tartunk ott. Még…

#815465 matgab Előzmény: #815459

még nem tartunk ott. Még csak elképzelhetőnek tartjuk. Majd ha megtörténik, akkor mondhatjuk, hogy már ott tartunk.

már itt tartunk, hogy ba…

#815459 Koffein Előzmény: #815455

már itt tartunk, hogy baleset éri azokat a személyeket, akik kormány erőkkel szembe nyer? és ezt te komolyan gondolod... ha itt tartunk basszus, akkor nem marad semmi hátra, csak a csomagolás...

Fordítva látod. Nem ő ké…

#815455 matgab Előzmény: #815446

Fordítva látod. Nem ő kérte, hogy ne indítson ellene jelöltet a többi ellenzéki párt, hanem azért nem indított a többi ellenzéki párt jelöltet, mert látták, hogy nekik nincs olyan jelöltjük, aki labdába tudna rúgni. Ráadásul azért tudott mindegyik megállapodni, hogy nem indít más jelöltet, mert ez az ember tényleg független volt és nem fáj az egyik ellenzéki pártnak sem, hogy a másik ellenzéki párt nyert, hanem így mind el tudja magáról mondani, hogy ez bizony az ő jelöltjük volt.

Nem hiszem, hogy M-Zay bárkinek a lekötelezettje lenne, inkább az ő kegyeit fogják keresni az ellenzékiek.

Az más kérdés, hogy baromi nehéz helyzete lesz, mert az önkormányzatban csupa fideszes lesz és mindent meg fognak vétózni, mindent meg fognak tenni, hogy ellehetetlenítsék a krapek helyzetét és példát statuáljanak, hogy "látjátok ez van, ha nem fideszes vezeti a várost."

Másrészt, ha nem sikerül ellehetetleníteniük M.Zay-t, akkor az önkormányzati választásokon iszonyat pofára esés lehet a Fidesz részéről. Bár a legvalószínűbb verzió egyszerűen csak az, hogy lesz egy fidesz többségű önkormányzat, aki előbb utóbb megbuktatja a polgármestert.

Biztos vagyok benne, hogy ha mást nem lesz egy mondvacsinált ok, egy a város számára kedvezőtlen szerződés, egy hűtlen vagyonkezelés. Ha nem lesz, majd csinálnak... Itt van 46.000 oldal, itt írja alá, az van benne amit megbeszéltünk -aztán kiderül, hogy a 23.224. lapon volt valami "óriási hiba"...

Nagyon nehéz egy független polgármesternek egy titkosszolgálati eszközökkel is felszerelt helyi önkormányzattal szemben. Nem irigylem a pasit a győzelméért. De még azt is el tudom képzelni, hogy véletlen baleset éri -Lázárból kinézem, hogy nem olyan cizellált, hogy ilyen módszereket alkalmaz mint amilyeneket én itt leírtam.

Igen, ő az!Szinte látom …

#815448 TrendMan Előzmény: #815447

Igen, ő az!

Szinte látom magam előtt, ahogy azt sziszegi a fogai között, hogy

"Hogymegyóvasarely, Hogymegyóvasarely" ... idétlen vihogás, taps!

Nem román, hanem spanyol…

#815447 Tapasz Előzmény: #815442

Nem román, hanem spanyol (ha arra gondolsz akire én :-)

Aki olyan szépen kuncog


ha tényleg független vol…

#815446 prospero Előzmény: #815431

ha tényleg független volt, akkor most miért tekinti minden ellenzéki párt a saját győzelmének az esetet? :-)!

Sokba fog még ez a győzelem kerülni a választópolgároknak és Marki-Zaynek. Mindenkit ki kell fizetni(e) aki nem indított jelöltet ellene....mindenkinek a lekötelezettje...

Sztem meg az összes álre…

#815443 KawaBazsy Előzmény: #815439

Sztem meg az összes álrendszerváltó párt kitakarodása, teljes vagyonelkobzása, s életfogytig fegyházban ücsörgése..

a tobbi ellenzekben benn…

#815441 tozsdenyul Előzmény: #815439

a tobbi ellenzekben benne van o is

nincs mszp, nincs gyurcsany, a fidesz meg megmutatja, hogy milyen gyurcsanyi teljesitmenyre kepes egyedul 4 ev alatt, gyakorlatilag kitakarodna az osszes komcsi 2022-re...

vagy kikialtjuk hivatalosan is a kiralysagot, de a nemzet ugyis azt akarja, szoval az is jo

"És szintén elég negatív…

#815438 tozsdenyul Előzmény: #815431

"És szintén elég negatív üzenete lenne annak, ha az mszp a többi ellenzékkel együtt kiesne a parlamentből és maradna egyetlen ellenzéki parlamenti pártnak a Jobbik."

pedig az mszp kiesese onmagaban megerne, es hosszutavon kb a legkivanatosabb eredmeny lenne egy ilyen

Hihetetlen, ami Romániáb…

#815436 TrendMan

Hihetetlen, ami Romániában történik: menekülnek az emberek az országból

Az Európai Unió országai közül Romániának volt a legnagyobb arányú lakosságvesztése az utóbbi évtizedben: állampolgárainak 17 százaléka távozott külföldre, az elvándorlási arány dinamikája tekintetében pedig világszinten a második helyen áll, Szíria után - mutatott rá Luciana Lazarescu, a romániai bevándorlók beilleszkedését vizsgáló szervezet (CDCDI) kutatója.


Az ENSZ becslései szerint a román uniós csatlakozás (2007) óta 3,4 millió román állampolgár költözött el az országból. Luciana Lazarescu a fiatal munkaerő mobilitásáról szóló, Bukarestben rendezett nemzetközi konferencián vázolta fel a romániai migrációs folyamatokat, aki szerint a bevándorlás távolról sem "kompenzálja" a munkaerő-veszteséget: tavaly év végén 117 ezer külföldit tartottak nyilván Romániában, közülük 3900 volt menedékkérő.



Az Európai Unión belül Romániában az egyik legalacsonyabb a nem uniós rezidensek aránya - a lakosság 0,3 százaléka - ennél csak Szlovéniában és Szlovákiában alacsonyabb az arány. A Romániába érkező bevándorlók alig 9 százaléka jön munkaszerződéssel, a legtöbben (43 százalék) családegyesítés címén vagy egyetemi hallgatókként kérnek tartózkodási engedélyt - írja a Mediafax hírügynökség beszámolója a kutatás alapján.



Románia nem vonzó az Európán kívülről érkező külföldiek számára, akiket a nyelvi akadályok mellett az alacsony bérezés és a beilleszkedésüket segítő intézmények hiánya is eltántorít - mutatott rá Luciana Lazarescu.



Az országos statisztikai intézet február közepén közölte: tavaly csaknem 70 ezerrel csökkent Románia lakossága, és ez a szám 25 százalékos növekedést jelent az előző évi népességfogyáshoz képest.



A természetes népszaporulat 25 éve, 1992-ben került negatív tartományba Romániában, azóta egyre súlyosbodik a népességfogyás, a szakemberek pedig a mutatók további romlására számítanak. Az állandó lakosság 2014-ben húszmillió alá csökkent, pedig a rendszerváltozáskor még több mint 22 millió volt Románia lakossága.



Az ENSZ egyik előrejelzése 2050-re 14,5 milliós lakosságot jósolt Romániának, amennyiben nem változik a népességet befolyásoló főbb mutatók alakulása.

Kár, hogy értem, mit mon…

#815435 TrendMan Előzmény: #815429

Kár, hogy értem, mit mondanak.

Így kicsit veszít a művészi hatásból.

Teljesen igazad van!A lé…

#815434 TrendMan Előzmény: #815431

Teljesen igazad van!

A lényeget hátulról a 4. bekezdésben mondtad el!

A Fidesz-t nem szeretjük, de a cél mégsem a mindenáron történő leváltásuk, hanem az ország színvonalas kormányzása. (lenne)

Jó volt ez a Hódmezővásá…

#815431 matgab Előzmény: #815410

Jó volt ez a Hódmezővásárhelyi eredmény.

Egyrészt egy nagyon jó figyelmeztetés a Fidesznek, hogy igen nem tehetnek meg büntetlenül bármit- és szimpatizánsainak, hogy igen, el kell menni most is szavazni, mert nincs meg a kényelmes többség , ha nem mennek el.

Másrészt az ellenzéknek, ha lenne egy csepp esze- akkor már ma felkénék ezt a Márky-Zay-t miniszterelnök jelöltnek és ráépítenék a kampányt. Mert ez az ember mindenkinek vállalhatónak tűnik.

De országosan ez az eredmény reprodukálhatatlan. Egyrészt az ellenzéki pártok nem fognak mindenhol egymás javára visszalépni, de ha még vissza is lépnének, akkor is nehezen tudom elképzelni, hogy egy jobbik szimpatizáns majd egy mszp-s jelöltre leadja a szavazatát. Inkább el sem megy szavazni, mert jobbikosra nem lehet, a fideszt- meg az mszp-t utálja. Ergo a fidesz győzelme nagyobb lesz még annál is , ami akkor lenne , ha nem állapodnának meg a pártok.

Mert ennek a M.Zay krapeknak az volt a nagy előnye, hogy tényleg független volt, így minden ellenzéki embernek bátran felvállalható volt. De az országos választásokon nem ilyen emberek lesznek.

Másrészt a fidesznek nagyon jól jött ez az eredmény, mert ezzel már jól lehet kampányolni és harsogni a médiában és a gyűléseken, hogy igenis mozgósítani kell. Igenis el kell menni szavazni.

Azaz ez a Hódmezővásárhelyi győzelem leginkább egy pyrrhosi győzelem volt az ellenzék számára. Sokkal több előnyt tud kovácsolni a Fidesz ebből az eredményből, mint amennyit az ellenzék.

Az meg ha reálisan számolni akarnánk azzal a lehetőséggel, hogy leváltják a fideszt- egy nagy ellenzéki koalicióval az a létező legrosszabb lehetőség lenne , mert ezeknek a pártoknak az egyetlen közös stratégiája a fidesz leváltásában merül ki. Ha nyernének, akkor utána 4 évig válság lenne, folyamatos koalíciós viták és egyhelyben toporgás mellett, de valszeg 2 év múlva új választásokba szaladnának bele.

Hasonlóan rossz lehetőség egy kisebbségi Fidesz kisebbségi kormányzás lenne, ahol szintén 4 évi káosz várna ránk, mert a fidesz egyetlen törvényjavasalata sem menne át. Úgy meg nem lehetne kormányozni.

A legjobb lenne egy szűk 51-60%-os Fidesz többségű parlament, egy erősebb (és kevésbé beszámíthatatlan ellenzékkel).

És szintén elég negatív üzenete lenne annak, ha az mszp a többi ellenzékkel együtt kiesne a parlamentből és maradna egyetlen ellenzéki parlamenti pártnak a Jobbik. Ebben az esetben az ellenzék megpróbálná az utcára vinni a politikát, ami nem érdeke senkinek sem.