Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Migránsok és bevándorlók

Re:

#803276 prospero Előzmény: #803270

Hát akkor jobb, ha tájékozódunk az ügyben:

A népnyelven csak kötelező kvótának hívott dolognak ugyanis két része van. Egy relokációs mechanizmus (ami menedékkérelmek elbírálására vonatkozik) és egy betelepítési mechanizmus, ami elbírált menedékjoggal rendelkezők kötelező betelepítésére vonatkozik. A magyarországi arányszám pedig a szétosztandó létszámhoz viszonyítva 1.79% illetve 2% körül van. Első lépésben 40 ezer bevándorló szétosztásáról volt szó, második lépésben 160 ezer bevándorló szétosztásáról.

Brüsszel tervei szerint pedig - mivel a bevándorlási nyomás nem fog csökkenni, a fenti "ideiglenes" áthelyezési mechanizmust egy állandó mechanizmussá kell átalakítani. Ennek az iránynak egy fontos beépített téglája, vagy lépcsőfoka, hogy az "ideiglenes" mechanizmust megvalósítsák, illetve, jogszerűvé tegyék. Az európai bíróság kimondta, hogy a miniszterelnökök döntését megkerülve létrehozott kötelező kvóta intézménye érvényes, jogszerű. Az európai bíróság tehát jogkört vont el az európa tanácstól, innentől kezdve ilyen módon az összes közös miniszterelnöki döntés megkerülhető a bizottság részéről. Anélkül, hogy ezt bármely tagállam vállalta volna a csatlakozási vagy lisszaboni szerződésben.

Ezek a tények.

Ahhoz képest, hogy milyen nagy hanggal bírálod a csúsztatásokat, hazugságokat a témában, eléggé úgy tűnik, hogy nemcsak menekültkérelem bírálatról van szó, ahogy állítod, hanem más országok által kiadott menedékjoggal rendelkezők tényleges betelepítésről is. Valóban elvonják az ország szuverenitását ebben a kérdésben, és most teljesen mindegy hány emberről van szó. Az elv a lényeg, ami elfogadhatatlan, ha nem járultunk hozzá. A befogadandó létszám végül bármennyi lehet majd a leendő állandó mechanizmusban. Ha nulla bevándorló érkezik, akkor nulla. Ha milliók akkor meg millió×2%, plafon nélküli.

Ez valós probléma, nem pedig hazugságokkal, féligazságokkal terhelt propaganda.

Sokkal inkább az propaganda, hogy 1. Az illegális bevándorlás álprobléma. 2. Nincs kapcsolat az iszlám terrorizmus és a bevándorlás között. 3. Képzett agysebészek, atomfizikusok érkeznek akikre Európának szüksége van. 4. Nincs kötelező kvóta. 5. Képtelenség a külső határokat megvédeni, aki erre törekszik az embertelen. Stb. Stb sorolhatnám

Re:

#803274 TrendMan Előzmény: #803272

Vajon emiatt van, hogy Brüsszel migráns politikájával kapcsolatosan az ottani döntéshozóktól egyetlen észérvet sem lehetett hallani? Egyetlen épkézláb vitát sem? Ahol ütköztetnék a nézeteket?

Pont úgy, mint amikor Orbánék idehaza - az erősebb helyzetéből - keresztülvisznek egy döntést. No indoklás, No szembesítés.

???


Re:

#803273 banyaiz Előzmény: #803272

Van ilyen jelenség a felgyorsult világban ez kétségtelen.

De szerintem attól , hogy rövid és tömör még nem kell butaság is legyen. Az nem kritérium, hogy egyben sületlenség is legyen.

Bár ha már Trumpot szóba hoztad rám olyan benyomást tesz mintha ő maga is funkcionális analfabéta lenne, nemcsak az üzenetei. :) Ami azért egy másik szint. Remélem ennyire nem súlyos a helyzet. :)

Csak nehogy oda jussunk, hogy az oktatás is úgy nézzen ki tudás helyett küldj egy frappáns üzenetet. Mit tudom én egy matek példa és akkor a megoldás helyett egy facebookon sok like-ot hozó két szavas üzenet, aztán azt kell osztályoznia a tanárnak. :)

Mintha valami ilyen irány is felfedezhető lenne világjelenségként.

4 oldalas politikai cikkek stb. Lenne szerintem erre igény, csak amennyi tartalom ezekben az üzenetekben van , nemhogy 4 oldalt 4 mondatot nem lehet összerakni belőle. Egy üzenetből ami egy nagy ökörség és köze nincs a valódi problémához. Erről klasszikus értelemben vett politikai cikket nehéz is lenne írni, legalábbis a legtöbb esetben. :)

Nincs mélységben semmi benne, egy felszínes valami, azt még részletezni 4 oldalban még jobban kijönne a silányság. :) Egy ilyen megfontolás is lehet ebben a megoldásban vsz.

Viszont arra nagyon jó ez egy egy info érdemi részét gyorsan le lehet közölni. Pl a görög megállapodás megtörténtét azonnal tudatni. Erre szuper.


Re:

#803272 Koffein Előzmény: #803271

Nézzél már körül, fb/twitter nemzedék él körülöttünk. 140 karakterbe kell belesűríteni egy üzenetet. Trump twitteren jelenti be minden állami döntést, anno EU vezetői hamarabb posztolták, hogy megegyeztek Görögország hitelezéséről, minthogy felálltak az asztaltól és a sajtó elé vonultak volna kezet rázni a protokolláris selfie kedvéért.

A politika már nem újságoldóalak címlapjain üzen 4oldalas cikkbe, mert a kutya se olvas 4 oldalas cikket, tisztelet a kivétel, hanem tolni kell a 140 karaktert, vagy egy frappáns mondatot, hogy az esti híradóba benne legyen. Minél polgárpukkasztóbb, annál nagyobb a média hulláma. Minél rövidebb, tömörebb, ütősebb, annál nagyobb a like hullám... habár ezt nem érted, mert egy témába regényeket írsz :) de a mai fiatal generációnak lassan a 140 karakter is sok és már smileykal komunikál :-P

Re:

#803271 banyaiz Előzmény: #803267

Ez nagyon derék Zoli, akkor neked kell történelmi példákat mondanod nem nekem. Hivatalos történelmi képzésem középsuliban befejeződött. Max gazdaságtörténethez, filozófiához, szociológiához, statisztikához, egyebekhez kapcsolva tanultam hivatalosan utána történelmet. Azért ragad a hivatalos dolgok után is az emberre valami a koszon kívül , nem sok minden de mégis valami.

De ezek után miről beszélünk mikor egy probléma kapcsán az alapfogalmak meghatározásában 10% a valós infó , 90% az érzelmi irányba elvitt politikai szlogen. Az alapfogalmakban, kvótától - migrációs szabályozásig. A probléma meghatározásáról nem is szólva. Annak a szintjéről ahol definiáljuk ezt a problémát. A funkcionális analfabétizmus szintjén nagyjából. Egy egy kiragadott mondattal, és mindenféle ökörséggel. Ez emberek teljesen hülyének nézése.

Ez nem egyedi a történelemben. :) De azért már nem a sötét középkorban vagyunk, bár lehet, hogy nincs új a nap alatt a körforgásban .

A tanulmányi részére én úgy gondolom, hogy nem árt az ha az ember képességei próbára vannak téve. Milyen módon kell ezt ebben a korban azt nem tudom, mi a célszerű ebben . Sokféle módon lehet ezt megtenni. Nekem pl tetszett volna ez a fajta történelem oktatás , hány óra hány perckor volt, mindig szerettem ezeket a témákat. :)

De az vsz nem véletlen lehet, hogy ennyi Nobel díjas tudóst adtunk a világnak olyan korban mikor azért a közoktatás átlagos színvonala lejjebb volt. Nagyon nagy tömegek nem jutottak még írás olvasás tudáshoz sem. Ez a probléma már nincs. Most már nagyjából bárkinek adott a lehetőség elmenjen egy egyetemre. Ami valamikor nagyon szerencsés kiváltságosoknak volt adott . Aztán nem tudja megmondani az egyetem névadója ki volt. Azért ez az igényszint ha nem is tudja előtte , legalább ránéz na kiről is nevezték el , ha már itt lehúzok pár évet. :) Ezt valahol nehéz értelmezni.

Re:

#803270 banyaiz Előzmény: #803251

Ezeket a példákat én azért (is) hoztam Prospero , hogy egy kicsit bemutassam mennyire heterogén mondjuk a magyar társadalom műveltség szempontjából (is). Nagyon örülnék neki ha az átlag mondjuk egy Wigner szintjén lenne. :) Nagyon örülnék neki ha én is ott lehetnék. Ez messze nincs így sajnos.

De elég nagy a szóródás ezen a téren (is) a kultúrán belül.

Konkrét válaszom nincs azokra amit jeleztél témára. Hát van. Ezt boncolgatjuk itt már millió hsz-en keresztül. Az én véleményem tömören ez a téma nálunk politikai síkon zajlik. Abban is a legalján mindennek. Csúsztatásokkal, féligazságokkal a kvótától-kerítésig , tokkal vonóval az egész. Olyan szintű egyszerűségben , hogy rettegjen valaki kvótától pl de azt se tudja mi az konkrétan. Nem tudná a paramétereit elmondani mi is lenne ez a kvótaszabályozás, de rettegjen tőle, kötelező betelepítéstől , mi dönthessünk abban ki telepedhet itt le. A kvótánál is mi döntjük el kinek adunk menedékjogot, ez nem zavarja meg. A valóság és részletek ezt a műsort nem zavarják meg. Viszont hisztérikus állapotban zajlik, egyáltalán a probléma , a fogalmak, és részletek ismerete nélkül.

Mindebből a logikusnak tűnő következtetésem ez a funkcionális analfabéták szintjén zajlik ma Magyarországon. Ami igen szomorú. Ezen belül a részletekről már annyit írtam, de hát végigmehetünk rajta újra.

Re:

#803269 banyaiz Előzmény: #803250

Az a helyzet, hogy amit mondtam azt abban a vonatkozásban célszerű megvizsgálni ami a téma volt.

1. A téma ami kapcsán kulturális kérdések sokrétűsége szóba került Özoguz német kultúrára vonatkozó gondolatai.

2. Írtam amit írtam

3. Amit te írsz éppen ez is a magyar kulturális helyzet sokszínűségét mutatja. De valamit számon kérsz rajtam . :) Nem tudom mit, és miért? :)

Pl amit mondasz a horgász kultúra sokszínűségéről . Hát igen a horgászok sem egy homogén közösség. Sokféle tulajdonsággal, kultúrával, szokással stb bíró emberek. Ez szerintem pont arra példa amit mondtam a kulturális ügyekről. Pl jön egy menekült csóka és nem dzsihádot akar végrehajtani hanem horgászni szeretne . :) Most akkor azon kívül, hogy horgászvizsgát tegyen, ismerje a szabályokat, és betartsa őket milyen szintet követeljünk még tőle ? Mert kimegy vízpartra lát mindenféle emberpéldányt és melyikhez való alkalmazkodást írjuk neki elő? Pont ezt próbáltam mondani szerény eszközeimmel, hogy ez nehéz ügy a szabályokon túlmenően.

Re:

#803268 Spade Előzmény: #803267

"A mohácsi csata 1526. augusztus 29-én, délután 14.30 perckor kezdődött!"

'Miért nem elég 1526?"

Azért nem elég mert a pontos évszám ismerete nélkül különösen a történelemből nem érthetsz meg semmit és az időben nem tudod kontextusba helyezni az eu történelemben. Olyan egy csata mint a lottó nem mindegy h 1 nappal előtte tudod a nyerő ötös számokat (eseményeket) vagy utána Augusztus 29 ? Mit is jelent ez ? Augusztus végén Mo-n már komoly nagy esőzések vannak ma is, a nehézlovasság ilyenkor beleragad a sárba manőverképtelenek egész más taktika kellene. Vagy Augusztus 29, közleg a tél ilyenkor a török már inkább készülődik isszavonulni mert a balkánon ha hamar beköszönt (oktoberben rendszeresen elesik az első hó) beleragad a télbe hóba és könnyú elpusztítani ez a magyarázat arra h miért nem foglalta el Budát

Pedig csak üres évszám és mégis mennyi minden következik belőle

Egyébként persze csökkentsük a tananyagot mindenből mert minek, ott a gugli barát. Angol kutatások szerint ma az népesség átlagos iq-ja kb fele mint 1860 körül volt Azóta zuhan és várhatóan a gugli tudás miatt is tovább fog. Ha nics a fejedben elég konkrét tudás ismeret akkor nincs bázis amin gondolkodhatsz nincs alapja az intuiciónak sem. A zenében az MI-be betápláltak több millió dalt dal-részletet, a saját tudásbázisában keres és nem a gugliban, kiváló intuitiv zenéket szerez. A sakkban is betáplálták az MI-be az összes jegyzett sakk meccset az összes agyonelemzett varikkal együtt. ma már simán veri a világbajnokot remek intuitív húzásokkal. Órisi és katasztrófális tévedésben van a közfelfogás a tanulással és tudással , gondolkozással kapcsolatban, ami azért lényeges mert a gépi intelligencia sokkal előbb szorítja ki totálisan mindenhonnan a csak fészbukozni tudó és szerető embert és mászhatunk vissza a fára a csimpánz tesók mellé. És ez egyáltalán nem vicc, lesz még ember az állatkertekben már ha a robotoknak lesz hozzá kedve

Re:

#803267 Kiss Zoltán Előzmény: #803243

Na akkor témánál: Nekem föciből egyetemi, történelemből főiskolai diplomám van! Történelemből. azért csináltam két 100%-os felvételi, de hamar elvették a kedvem! A mohácsi csata 1526. augusztus 29-én, délután 14.30 perckor kezdődött! 16. Lajost 1793 január 24-én 10 óra 24 perckor végezték ki, meg stb....! Igy kellett tudni! Miért nem elég 1526? Nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség, nézd meg a középiskolai tankönyveket olyan vastagok, tele adatokkal, szinte megtanulhatatlan, ha Hollandiában a középkorban felkelt kora reggel egy paraszt, mi már tanítjuk, minek? De ha a diákjainknak egy problémát kell mególdaniuk, arra már képtelenek! Ha nem is 40, de egy 20-30%-os csökkentésre szükség van! A föcivel is hasonló a helyzet, ez én 70-es években használt tankönyvem, és a jelenleg használt között annyi a különbség, hogy az új színes! Ilyen ércbánya, olyan vaskohó, ilyen már nem is létező üzemek, hol termesztenek Németországban cukorrépát......meg egyéb használhatatlan információk! Sajnos ki kell halnia egy generációnak, jöjjenek a fiatalok!


Re:

#803252 prospero Előzmény: #803251

visszatérve wignerre még és a funkcionális analfabétizmus témájára...volt egy rész az interjúban, ami azt a kérdést feszegeti, hogy lehet- e a tudományos fejlődésnek határa...és az volt a véleménye, hogy valószínűleg egyre nehezebb lesz nagy tudományos felfedezéseket tenni, mivel az emberi ismeretmegszerzésnek van határa. És itt tulajdonképp a tudományos kutatás specializációjáról beszél, hogy ahogy a világegyetemmel kapcsolatos megismerés/tudomány tágul, úgy nagy tudósok is csak a saját tudományuk csökkenő részarányát fogják ismerni. Szerinte teljesen más a tudományos kutatás, ha az adott tudománynak mondjuk nagyjából birtokában vagy, mint akkor amikor egy részterületét tudod megismerni teljesen. Valami olyan következtetésre jut, hogy régebben a saját tudományának (atomfizika) nagyobb részarányát ismerte, mint akkor amikor az interjú készült. Bizonyos értelemben funkcionális analfabétává válnak a tudományos kutatók is, egyszerűen azért mert az ismeret növekszik.

Szóval figyeltem... :-)! Alaposan kiveséztük az interjú vonatkozó részeit - már ezért érdemes volt linkelned az interjút teljes terjedelmében...:-)!

A másikat nem néztem még...időhiány miatt....remélem eljutok odáig...:-)!

Re:

#803251 prospero Előzmény: #803247

Na látod...a funkcionális analfabetizmust kell elérni kezdésként a sima analfabetizmusból...mondjuk bevándorlók többségének nincs meg az általános iskolai végzettsége, ha jól emlékszem...szép feladat..

Bár wigner azt mondja a tudomány fejlődéséről, hogy a gőzgéppel eljutott az emberiség a nulláról az egyre, az atomenergiával az egyről az ötre. Mégis a gőzgép feltalása a jelentősebb, mert annak jelentősége végtelen...kb. ugyanez lehet, mikor sima analfabétából eljut az ember a funkcionális analfabéta szintig...ne becsüljük le a jelentőségét.....

az egyetemeken ma tömegképzés van a rendszerváltást követő idők óta, nem új keletű probléma, hogy kettes érettségivel is nyitva az út az egyetemi képzés előtt ha adott szakon nincs hallgató...szóval ebből messzemenő következtetést levonni nem érdemes.....a funkcionális analfabétizmusról jut eszembe megint a wigner interjú, hogy miket számolt....hogy mennyi energiát jelent az atomenergia időben ez hány évnyi energifelhasználást biztosít....kiszámolta miért nem lehet űrutazásra használni még az atomenergiát stb....és akkor mondja, hogy az is mindenki számára könnyen kiszámítható, hogy milyen piramist kell építeni, hogy azt ne borítsa fel a szél...mint általános műveltség része...gondoltam magamban, basszus nekem ma kutatnom kéne, hogy ezt hogyan lehet kiszámolni...

Vannak az életnek területei ahol funkcionális analfabéta vagyok... ha jobban belegondolok elég sok ilyen terület van...fizika, nők, matematika, történelemben, irodalomban is vannak fehér foltok...van értelme a kulturális perceknek...;-)!

Kvótára visszatérve: nyugtázom, hogy nem tennéd fel az életedet a történet kifutására eu szándékait illetően...kicsi eredményt is meg kell becsülni...szerk: sőt nyugtázom, hogy a konkrét ellenérveimre sincs nagyon válaszod...csak általánosságban minősítetted a "műsort".

Re:

#803250 Ibiza Előzmény: #803249

horgászból is sokféle van.. van aki kirak mindent, hangosan rádiózik.. majd szanaszét hagyja a szemetet.. amikor legközelebb megy..szidja a zorbánt..ilyen mocskos egy ország ez.. ilyen ez a kormány.. 2-3 állatot jó ha felismer.. haszonnak lenni kell ezért visz amit talál..na nem a szemetet.. fúr szerel..fűrészel..

sivalkodnak sokan milyen ország ez..kisbarátom..olyan amilyen te vagy.. a te átlagod is benne van..neked ennyi jutott..így jártál... ha a gyereked is ilyen akkor még egy generáció helybetopi..amig ki nem halsz vagy egy szerencsésebb utód nem kanyarít egyet ezen a zsákutcán..

Re:

#803249 Ibiza Előzmény: #803222

kamu.. relativizásás maszatolás..kamu..érzéseket mindenki másképp fogalmaz meg..nem mert relatív..hanem mert nincsenek meg rá a szavaid.. pl szerelem orgazmus hazaszeretet. de ha kimondod a másik tudja miről beszélsz..persze ha már megélte.... irók is próbálkoztak vele.. ha tényleg ennyire nincsenek fix pontjaid az elég gáz..de sztem kamut nyomod.. mond ki amire kilyukadni szoktál..a zorbán a hibás mindenért és mennyivel jobb lenne nélküle.. sistereg a gyűlölet..ez jó.. túltoljátok ez jó.. orbán most nagyon érett politikusként..mint kutyaidomár ugráltatja a szines pudlikat.. mindig meg kell nyilvánulniuk..és mivel mindig valami ellen mennek -nem nagyon tanulnak- ezért szépen gyalogolna a zsákutcába..

látszik szépen levezetik a PR-osok..milyen célközönséget hogy kell elérni.. mémgyárak..fiatalok hüjék csak a közösségi oldalakon.. sok azonos hozzászólás és az erősít.. zsidózás fasisztázás.. diktátor..orosz gyarmat.. valamiert az emberek nem hüjék.. váltani akarnak de nem ezekre a csürhére.. soha nincs meg a kritikus tömeg és nem is lesz.. ..nem őrtüzek ezek hanem szalmalángok.. nem kell nekik a hamisság a békétlenkedés.. a negatív lét..

Re:

#803247 banyaiz Előzmény: #803245

Annyira nem történelemprofesszor , hogy kb a lakosság 20% funkcionális analfabéta.

Hol lehet az átlag ebben az összetett kultúrában arra én is kíváncsi lennék mikor egy ELTE hallgató nem tud Eötvösről semmit , és valahol ő az aki képzettebb rétegben van. Hol lehet a kulturális átlag , hát nem vállalkozom tippre, de vélhetően nem egy teljesíthetetlen magasságban.

Kvóta , és egyéb dolgokkal nem akarok foglalkozni. Ha szerinted van értelme annak amit csinálunk ebből, lelked rajta. Szerintem kb az a szitu amit leírtam róla. Ha be kellene kategorizálnom kb a funkcionális analfabéta szint amit művelünk vele, egy olyan kultúrkörnyezetben esetleg logikusnak tűnhet az összefüggések komoly vizsgálata után, pontosabban első hallásra ott esetleg. :) Ez véleményem, nem szépítem.

Próbálkozom körülírással, finoman megfogalmazva, de direkt módon kell megfogalmazni a dolgokat. Még egy funkcionális analfabéta számára is kilóg a lóláb ebben a műsorban amit kerekítettünk belőle.

Re:

#803246 banyaiz Előzmény: #803242

Ezt a filmet azért szeretem mert jó a sztorija és ennyi magyar ritka egy amcsi filmben. :) Ritka a jó film sajnos mert rengeteg hulladékot gyártanak amit nem lehet végignézni, csomó jó könyvből is . Nehéz az élet. :)

...

Zoltán még a nemi erőszakokról és a migránsokról jutott eszembe az a morbid tréfa, hogy olyan gyorsan távoztak Mo-ról, olyan sietve, hogy még egy nemi erőszakra sem volt idejük. De nem is lett volna rá esélyük ilyen közbiztonság mellett ami van. :) Meg hát a helyi kultúrának ez nem is része tehát az integráció során amikor a helyi kultúránkat ismertetjük akkor jelezni kell nekik ez itt nem szokás . Csak pár 100 eset van évente amit bejelentenek meg valószínű pár 1000 vagy pár 10.000 amit nem . Ezt is a kulturális képzésbe be kell rakni, itt ez nem ildomos magatartás a tények is igazolják.

Re:

#803245 prospero Előzmény: #803234

összetett. És akkor mi van? Annál hamarabb hozzá kellene kezdeni, hogy a bevándorló is legalább azzal tisztában legyen amivel egy átlag német, vagy egy átlag magyar.

Magyarországon sem mindenki történészprofesszor...de azért amit szemére vetsz a magyar oktatási rendszernek, hogy ti. történelem.óra csökkentési terv, az német vonatkozásban: ti. kulturális felkészítés hiánya egyáltalán nem zavar bevándorlók esetében...:-)!

Egyetértek hogy a kötelező kvóta jelen formájában szemfényvesztés.. Csak éppen nem magyar találmány, hanem a tisztelt eu vezetőinek találmánya. Dobtak az eus polgárnak valamit, közben sem kell csinálniuk semmit, amíg arról vitatkozhatnak, hogy szolidárisak-e a magyarok...és a jó fiú szerepében tetszeleghetnek. Közben az egészet arra használják, hogy kicsavarják a szuverén döntést a nemzetállamok kezéből. Más értelme ennek nem nagyon van. Mit változtat ugyanis 1294 menekült befogadása a 2.5 millióból menekültügyi helyzetet tekintve? Miért leszünk hirtelen szolidaritásak, ha átvesszük a kötelező kvóta szerinti számot? Mekkora mértékű "szolidaritás" ez a nagy egészt tekintve és milyen megoldást hoz a nagy egészet tekintve? Ez csak akkor lesz megoldás, ha mindez csak az első lépcsőfok, ami lépcsőt nen tudjuk hová vezet. Vagy te rámered tenni az életed, hogy ha életbe lép ez a mechanizmus, később nem lesz újabb "akció" a szétosztásra? Ismerve azokat a nyilatkozatokat amik megjelentek a témával kapcsolatban brüsszeli bürokratáktól hogy ti. Téglánként kell építkezni, és ez az első tégla. Basszus, te meg nyomod a mantrát, hogy nem vagyunk szolidárisak. Szégyellhetjük magunkat stb.stb. hát nem. Az eu szégyellje magát az egész ötletért. Betelepítés, meg kitelepítés - és te támogatod ezt, miközben a családokat hatalmi szóval telepítették át egyik országból a másikba - magyarországról is, nemzetközi egyezmények alapján.

Ha pedig az egész kvótának szuverenitásfeladási célja van, (mivel egyébként semmiféle értékelhető szolidaritást nem jelent 600-600 embert átvenni a görögöktől és olaszoktól) akkor miért is baj, ha Magyarország ellenáll ennek? Miközben már kiadtunk legalább ennyi menekültstátuszt a két év alatt, főleg nőknek és gyerekeknek.

És mielőtt még azzal jönnél, hogy kerítés ugyanez: a kerítés naponta legalább 600-600 embert tart távol az eu-tól, de lehet többet. Naponta.


Re:

#803243 banyaiz Előzmény: #803240

Nem tudom Zoli ennek mi köze van az én mondandómhoz. :)

De nyugtázom ezt a statisztikai adatot.

Egyébként a nemi erőszakok témaköre ha már szóba került az a bűncselekmény típus ahol talán legkevésbé tesznek feljelentést az áldozatok. Abból a megfontolásból nem elég , hogy megerőszakolták még mindezt hivatalos helyeken elő kell adni stb stb. Tehát valószínű ennél sokkal több történt mint a statisztika. Illetve a nemi erőszak statisztikai adatok felvételében elég komoly helyi sajátosságok vannak. Bejelentési hajlandóságban is nagyon komoly helyi sajátosságok vannak.

Ez megnehezíti az összehasonlító elemzéseket.

De én is bedobok egy számot, csak úgy semmihez nem kapcsolva. Mo-n minden héten minimum 1 nőt megölnek párkapcsolati problémákra visszavezethető okból. Értsd a férje , vagy élettársa, esetleg apja, vagy testvére extrémebb esetekben. Mi lenne ha nem védenénk meg a családokat? Még szerencse, hogy megvédjük őket mert akkor hetente 1000-en hullanának el ilyen okokból. Ezt most csak a levegőbe mondom nem kapcsolva semmihez csak így eszembe jutott.

Re:

#803240 Kiss Zoltán Előzmény: #803234

http://www.atv.hu/kulfold/20170911-migrans-eroszak...

8 hónap alatt több mint 2000 nemi erőszak történt Olaszországban,ebből 1534 esetben olasz, 904 esetben migráns volt az elkövető! Na mármost: Olaszország lakossága 60 millió fő, erre jut 1534 nem i erőszak, pár száz ezer migránsra meg 904!!!

Persze ez is szájkarate, meg gonosz migráncsok,meg Orbán..........blalblablabla!