Részben filozófálgatás, részben meditálás, részben folytatás.
Tegnap elmeséltem valakinek azt, amire jutottam, mire megtudtam, hogy amire én jutottam ezen gondolatmenettel, az szokásosan nem új dolog, hanem ezt már valaki szintén megtette és eljutott erre a gondolatmenetre. Ezt úgy hívják, hogy Buddhista közgazdaságtan :) Merthogy, ott is erre jutottak több ezer évvel ezelőtt.
Amiben leginkább két dolog érdekes a számomra:
- az egyik az, hogy minden látszat ellenére a lényeges dolgok esetében egyáltalán nem változik, változott meg a világ,
- a másik az, hogy ezekre a gondolatokra már komoly ideológia épült ki.
Ami addícionálisan érdekes volt ebben a számomra, az pedig az, hogy ha nem is azt írnám, hogy ez a megvilágosodáshoz vezető út, illetve, hogy az errefelé van, azért az mégiscsak érdekes, hogy ezen felismerések rendszerbe foglalása, a gondolatok leírása ugyanarra vezet, vagyis aki elkezd valóban gondolkodni, valóban észrevenni, hogy mi van a Mátrixon túl, az pontosan ugyanarra a következtetésre fog eljutni.
A Mátrix azért van, hogy eltakarják a szemed elől a valóságot.
A valóság pedig olyan egyszerű, de olyan egyszerű, hogy az félelmetes. Nevezetesen a Buddhista közgazdaságtan általam történő kiterjesztése (vagy lehet, hogy ezt is megtette már valaki korábban, majd kiderül):
A tan lényege: "Mindenki a saját szintjén nyomorog"
A különlegesség ebben az, hogy ennek a magyarázata az, hogy "mindenki eggyel magasabb szintre vágyik és ezért boldogtalan", ami azért különleges a számomra, hiszen mindvégig erről beszéltem a szintek kapcsán, arról, hogy nem szükséges azt megugrani, illetve, hogy több szint megugrása veszélyes és feldolgozhatatlan sokk az emberek többségének a számára és CSAK KIVÉTELEK képesek ennek a megugrására ezért is vannak kevesen, akik viszont ebből már önmagában megélnek, erről könyveket írnak, a többség meg igazhívőként olvasgatja őket és keresi az utat - a másik szintre való felemelkedésének. Holott a megvilágosodás lényege éppen ennek az ellenkezője lenne, annak a felismerése, hogy ez nem tanulható képesség, ez vagy van, vagy nincs.
Miért nem így működik a világ?
Hát azért, mert ha mindenki elfogadná ezt, akkor senki sem akarna FELESLEGESEN többre vágyni, és ha senki sem akarna feleslegesen többre vágyni, akkor összeomlana a gazdaság. Pedig képzeljétek csak el egy pillanatra azt, amikor mindenki megelégedik azzal, amije van. Micsoda boldogság lenne egy pillanat alatt a Földön.
És hát, itt jön az én "szokásos megvilágosodásom", hiszen annyira egyszerű az egész...
Eredeti tanítás: "Mindenki a saját szintjén nyomorog..."
AT kiegészítése: "...annak ellenére, hogy nyilvánvaló, hogy mindenki csak a saját szintjén lehet boldog".
A kiegészítés magyarázata: Hát hol lehetne máshol boldog valaki, mint ahol van?
Hiszen csak a jelenben lehetsz boldog és elégedett, tehát ha a jövőbe posztponálod a boldogságodat az elégedettség érzésének hiányában, akkor garantálod azt, hogy boldogtalan leszel. Ha pedig erőlteted a javak megszerzését (kölcsönből), akkor élből nem lehetsz boldog azzal, amit megszerzel, hiszen ebben az esetben valójában nem a javat szerzed meg, hanem a kötelezettségeket.
Ez az adósrabszolgaság modernkori intézményrendszere, amely ugye nem véletlenül szokott antiszemitizmushoz kapcsolódni, ugyanis a bankárok intézményét az emberek egyfajta ösztönből kompletten (és tévesen!) a zsidósághoz kapcsolják, ugyanakkor egyáltalán nem tévesen látják meg a kamatos kamat azon részét, hogy azt a Tóra szerint csak a gojokkal szemben lehet alkalmazni, a zsidókkal szemben nem. Vagyis valójában az emberek szemét az szúrja, ami több ezer éve le van írva, van egy módszertan, amely módszertan BŰNÖS ÉS ERKÖLCSTELEN, ami történetesen onnan tudható, hogy tiltva van az adott vallás gyakorlói számára. Ugyanakkor az egész módszertan, a különbségtétel a rabszolga, avagy adósrabszolga goj és zsidó között szintén leírt különbsgététel, és bár ezeket általában eléggé szövegkörnyezetből kiragadva szokták beidézni, azért a lényeg tényszerűen az, hogy a KAMATOS KAMAT VALÓJÁBAN ERKÖLCSTELEN.
Mégis felveszik az emberek és mégis elfogdja ezt a mai társadalom. És mivel elfogadják az emberek, elfogadja a társadalom, ezért olyan zavaros ma minden a világban. Egyszerűen nem úgy működnek a pénzügyek, ahogy kellene, nem átlátható a pénz rendszere és annak működése, nincs valójában általános értékmérése már a pénznek, hanem a pénz is egy árucikk lett, ezáltal megsemmisítve az általános értékmérést.
És pont ebből következett az is, hogy az értékmérés, az értékek ma már pénzben denominálttá váltak, így a többre vágyás valójában mára egyszerűen a több pénzre vágyássá vált. Mammon örülne, ha ezt látná, ugyanakkor szerintem ideje felébredni ebből a rémálomból.
A többé válás semmiféleképpen nem értelmezhető az anyagi világban a többé válás mindenképpen csak az anyagi világon kívül értelmezhető. És ez oly könnyen megfogalmazható:
Nem mindegy, hogy TÖBBED VAN, vagy TÖBB LESZEL.
Az egyik egy birtoklás, a másik egy képesség. Az első elvehető, a második nem. Az, hogy a második elérésében segíthet a pénz, az is csak a birtoklásból következő tévút, hiszen valójában nincs szükség a birtoklásra és a pénzre a többé váláshoz. Sőt mi több, a többet birtoklás igazából akadályoz benne.
Vagyis immár nem is olyan furcsa módon ebből az irányból is ugyanoda érkeztünk meg: Ne legyen több, mint amire szükséged van és amit természetesnek tartasz. A bőség nem azt jelenti, hogy agyonnyom a pénzed, hanem hogy van elég pénzed.
És az "elég" definíciója az, amire valakinek tényleg szüksége van. A kevesebb és a több is rossz, de a sokkal kevesebb és a sokkal több a legrosszabb. Ugyanakkor az az érdekesség, hogy a kevesebbhez mindig könnyebb alkalmazkodni, mert az csak agyi beállítás kérdése és az elfogadásé, a több hiánya viszont örökre meg tud nyomorítani, mert állandó elégedetlenséget okoz.
Vagyis értelemszerűen csak a saját szintjén lehet boldog valaki, vagyis az a felismerés, az a megvilágosodás lényege, hogy "hiszen nincs is más lehetőség, mert ez a valóság". Aki a valóságban él, annak elsőnek azt kell megtanulnia, hogy ABBAN a helyzetben lesz boldog, amiben van, bármi is legyen az. És ha ezt valaki megérti, megérzi és átérzi, ha meglátja ezt, akkor azonnal megérti azt, hogy aki ezt a képességet már bírja, az az ember BÁRMIKOR ÉS BÁRMILYEN körülmények között boldog tud lenni, pusztán azért, mert elfogadja azt, ami van és képessé válik arra, hogy meglássa a szépséget abban, ami éppen van.
Aki pedig erre képes, aki ezt így éli meg, annak nincs szüksége "többre", de az sem fogja zavarni, ha többje lesz. És ahogy ezt megérzed, akkor rájössz, hogy hiszen elképesztő "több" vesz körül és ahogy ezt észreveszed és megengeded, hogy az hozzád jöjjön, akkor azt meg is fogod kapni. A görcsösség, az erőszak, a csakazértis valójában eltávolít attól, hogy elérjed a célodat.
Csak gondoljon ebbe mindenki bele: Ha úgy él, ahogy korábban levezettem, hogy minden körülmények között fenntarthatja az életszínvonalát és az az az életszínvonal, ami őt boldoggá teszi, akkor ha ehhez képest több pénze van, akkor az igazából NEM FOGJA MEGHATNI, mert nem lesz számára érdekes. Ugyanakkor nem is fogja eldobni, nem kell szentet játszani, meg kell tartani. És ilyenből egy ember élete során bizony elég sok lesz! És ha elég sok lesz, akkor az annyit jelent, hogy valójában állandóan szerencsésnek fogja magát érezni az ember.
Ezzel szemben az, aki mindig többre vágyik, az soha nem fog megelégedni azzal, ami beérkezik, előre elkölti a pénzét gondolatban, vagy ténylegesen, és innentől kezdve bármennyi is érkezik be hozzá, valójában mindig elégedetlen lesz, mert minden ilyenre úgy fogja érezni, hogy "ez sem elég, hogy elérje a célját" és állandóan mások könyveit fogja bújni, hogy ő hogyan volt olyan sikeres, hogy ANNYI(!) érkezett be hozzá, amennyi. És soha, de soha nem fogja a könyvekből kiolvasni azt a lényeget, hogy hozzá azért érkezett meg, mert neki az volt a karmája. Azért, mert nem ő nem görcsölt rajta. Azért, mert nem követelte. Azért, mert nem a nagy vagyon lebegett a szeme előtt. Azért mert csinált valamit, amit szeretett, amihez értett és észrevette a lehetőséget, ami mindenki előtt ott áll, csak nem szokott vele élni.
És most ellenőrizzük a fenti gondolatmenetet!
Egyszer ugye már levezettem azt, hogy mennyire könnyen tettenérhető a gondolkodásmódban az, amikor valaki alkalmazott és vágyakozik a vállalkozó életére, azt, hogy mennyire alacsony szinten is gondolkodik az, aki a "pörögnek az ezresek" kategóriában akar értekezni a vállalkozásról, az üzletelésről. Most levezetem azt is, hogy mi könnyen észrevehető a másik gondolatmenetéből.
Az, hogy azt hiszi, hogy a sikeresség és a boldogság pénzen mérhető, azaz azt hiszi, hogy ha a másik elégedett, akkor arra csak akkor van jogalapja, lehetősége, módja, ha nagyon gazdag. Vagyis, azt hiszi, hogy ha valaki nem elégedetlen, ha kedves, ha szeretről beszél, akkor az hazudik. Ebből látható ugyanis világosan az, hogy nem érzi jól magát a bőrében, amikor pedig az "újraosztás" lehetősége felmerül, akkor egyből odaáll, hogy "hátha most majd neki is jut belőle". És nem fogja fel, nem érti meg, hogy egyrészről nem fog neki jutni, másrészt azzal sem tudna mit kezdeni, de legfőképpen, akkor sem lenne boldog, mert akkor is lenne valaki, akinek többet osztanak és akkor arra lenne irígy.
Jól látható még az is, ahogy nem értik, hogy ki ér rá és ki nem, ahogy nem értik, hogy ha valaki elérte azt a szintet, ami számára megfelelő, akkor már nem kíván mindent pénzben mérni, sőt mi több, ezen a szinten (tök mindegy, hogy ki hová tette a mércét, lehet ez akár 1 milliós öszvagyon, akár 1000 milliárd dolláros) egyszercsak rájön arra, hogy:
MINEK?
Minek kellett ennyit kínlódni, dolgozni, törni magát, amikor valójában egy idő után már nem a vagyon van érte, hanem ő van a vagyonért. Na ilyenkor szokott előjönni az, ami kiveri a biztosítékot a "feltörekvő ifjú titánokban", az, hogy elkezdi mondani az adott személy, hogy konszolidál, csökkenti a cégek, érdekeltségek számát, egyszerűen azért, mert már nincs kedve hozzá, már nem ad értelmet, sőt mi több, rájön arra, hogy eddig se az adott értelmet az életének.
Csak elvette tőle az idejét és a lehetőségeket. Egy jobban tervezett egzisztenciális életcéllal lehet, hogy kevesebb lenne anyagiakban, de több lett volna érzelmekben. És ha van valami, amit magunkkal viszünk majd, amikor tovább megyünk erről a bolygóról az utunkon, az bizonyosan nem a pénz, a vagyon lesz, hanem az érzelmek. Node aki az utóbbit az előbbiért feláldozza, az hová fog tudni feljutni, avagy továbbmenni? Sehová.
És akkor most gondoljunk és utaljunk vissza az ezoterika azon részére, amely a Tórában például úgy manifesztálódik, hogy egyes vallási közösség hogyan viszonyul az anyagi javakban egymáshoz és a mindenséghez és hogyan viszonyul más vallások képviselőihez. Ha feltételezzük - márpedig feltételezhetjük - hogy ennek a vallásnak az alapja is az evilágon túli létre való felkészülés, illetve a helyes élet leélésének a vágya, akkor nyugodtan feltételezhetjük azt, hogy az, hogy a valláson belüli szabályok lényege a helyes életmód, akkor az azon kívülieké az ezzel ellentétes életmód.
Amiből az következik, hogy aki aszerint él, az nem igazán fog felemelkedni, vagy feltámadni, hiszen nem megfelelően él. Ennek megfelelően, ha valaki észreveszi, hogy ennek a megkülönböztetésnek az alapja ebben leledzik és ez a korábbi tanítások ilyetén megfontolásból való kettéosztása, akkor meg lehet érteni azt is, hogy:
A jelenlegi világi élet, a kamatos kamatról szóló, adósrabszolgásító világkép a Tóra tanítása szerint nem lehet helyes, sőt, az nem vezethet a feltámadáshoz. Nem véletlen tehát, hogy az orthodox zsidók magukra más szabályokat alkalmaznak tehát, és az sem, hogy ezt észre kell venni.
No persze nem abban az értelemben, ahogy ezt az antiszemiták szokták tenni, azaz zsidózásban, meg zsidók kiírtásában gondolkodva, hanem abban az értelemben (per definitionem, ha ez megtörténne, akkor sem változna a gondolkodásmód, vagyis maradna minden a régiben), hogy a gondolkodásmódunkat KELL megváltoztatni, hiszen TUDHATÓ, hogy nem jó az a világ, amiben vagyunk abban a formában, ahogy most van. Ugyanakkor az, hogy nem jó, arról nem a világ tehet, hanem mi. Tehát nem a zsidókra kell mutogatni, hanem egyszerűen észre kell venni, hogy hogyan kell élni:
Tartózkodni a kamatos kamattól, egymás kifosztásától, egymás adósrabszolgásításától, illetve tényleges rabszolgásításától, ezt pedig a mai világban csak egyféleképpen lehet megtenni:
Mondj nemet a fogyasztói társadalomra, mondj nemet a szükségtelen fogyasztásra, avagy:
MONDJ IGENT A SAJÁT ÉLETEDRE és fogadjad el, éljed meg azt úgy, ahogy van, olyannak, amilyen és TUDD, hogy az jó. Ha pedig tudod, hogy nem jó, akkor változtass. Ezt annak idején Marcus Aurelius fogalmazta meg a legbölcsebben:
"Istenem, adj derűt, hogy elfogadjam azt, amit nem tudok megváltoztatni.
Bátorságot, hogy megváltoztassam azt, amit meg bírok változtatni,
és bölcsességet, hogy fel tudjam ismerni, a kettő közötti különbséget.
Marcus Aurelius"
Szóval, Buddha, Marcus Aurelius és más "nagy" emberek eljutottak oda, ami pofonegyszerű.
Egyszerűen el kell fogadni az életet, és csak akkor akarjuk megváltoztatni, HA MI AKARJUK és meg kell tanulni ellenállni a külső befolyásolásnak, és MÁSOK óhajából megváltoztatni vágyni az életünket.
Ehhez pedig önismeret kell.
Az önismerethez pedig idő.
És hát persze, hogy nem ismerik nemhogy egymást, hanem magukat sem az emberek, ha egyszer minden idejüket a pénzszerzésre fordítják... amit - ha megismernék magukat - valójában egyáltalán nem is így tennének.
A kör bezárult.
Nem másokat kellene megismerni, hanem önmagunkat.
És ezért is van az, hogy amikor én nem szalon és álentellektüell módjára sáros bakanccsal belelépek valaki hamis aurájába és a magáról sugárzott hamis képbe, akkor hatalmas ordítás lesz, és még hatalmasabb ordítás, amikor erre rendszerszinten is képes vagyok, és megmutatom, hogy ki az, aki csak hiszi magáról, hogy az ami, aki abban éli ki magát, hogy mutatja magát valakinek, és leginkább akkor, amikor világosan rámutatok arra, hogy: ezek mind azokat vágyják vissza a hatalomba, akik nem csak ilyenek, hanem kizárólag azt a világképet tolerálják, amiben a deviancia, a hazugság reggel, délben és este, valamit a PC egymás fenekének a nyalogatása dívik, mert ez az egyetlen világ, amiben olyannak hazudhatják magukat, ami elfedi sekélyes létüket legalább maguk elől. Ezért is nem bírják sem felfogni, sem elviselni azt, amikor valaki a távolból, látatlanban megmutatja nekik a valós énüket, azt, hogy mennyire nem azok, akiknek képzelik magukat.
Ezért is van az, hogy ha az ilyen embereknek hatalom, vagy pénz kerül a kezébe, akkor pillanatok alatt száll el velük a ló, és válnak kegyetlenné, zsarnokká és diktátorrá, ugyanakkor pont ebből is vezethető le az, hogy miért valós félelmük az, hogy aki erre rámutat, abból lesz ilyen ember. Ugyanis, saját magukat vetítik ki, a saját vágyaikat és félelmeiket projektálják ki, vagyis pontosan tudható, hogy minél hangosabban tiltakozik valaki mondjuk a moderáció, vagy az őszinte beszólások miatt, vagy éppen egy 2/3-os demokratikus választáson győztes párttal szemben, annál inkább retteg, mert tudja, hogy ő milyen lenne az adott helyzetben ÉS FÉL ATTÓL, HOGY VELE IS ÍGY FOGNAK MAJD MOST ELBÁNNI. Ők a hivatásos rettegők, akik már nagyon vágyják vissza azt a rendszert, amiben a deviancia lesz a normális, valamint az, hogy "tisztelni kell a hazug képeket és ideológiákat", mert abban egészen jól el tudják helyezni magukat.
Egy valódi értékekkel bíró világban viszont csak az értékek pusztítására tudnak felesküdni, hiszen ha azok léteznek, akkor látható, hogy ők senkik. Ezért is szokták ezen ideológiák mindig elpusztítani a magasabb szintű kultúrákat, amelynek a legfontosabb módszertana azok sárbatiprása, meggyalázása, hazug módon feltűntetése, és ez mindig is így volt a homo destructivus feltűnése óta. Ezért pusztultak ki a korábbi kultúrák az ősi Egyiptomtól kezdve Perzsián át az amerikai kultúrákon keresztül egészen a kereszténységig.
És ez utóbbit nagyon meg kell érteni.
Azok az országok, birodalmak, nemzetek a történelem során SOHA nem maradtak fenn, amelynek a kultúrája eltörlődött és akár évszázados, évezredes megszálláson, hontalanságon keresztül is fennmaradtak azok, amelynek a kultúrája fennmaradt. EZÉRT fontos az, hogy az európai kultúra öröksége fennmaradjon és a lelkekben éljen, mert ez a fennmaradás záloga. Nem a keresztény hit, hanem a keresztény kultúra.
Nem véletlen, hogy el akarják pusztítani és ebben a boldogtalanok, elégedetlenek esetében egyre nagyobb tömegre számíthatnak, hiszen ők mind a rendszerben látják a lúzerségük okát, ahelyett, hogy magukba nézve megtalálnák annak a valós okát, és azt megváltoztatva kellene boldoggá tenni az életüket.
Hosszú időn keresztül úgy véltem, hogy ők menthetőek, meg kell őket menteni. Ma már nem így látom, ma már úgy látom, hogy reménytelenek, de azért még van remény azok esetében, akik nem váltak menthetetlenül a destruktivizmus híveivé.
Szóval, egyszóval, minden irányból ugyanoda érkezünk meg:
Oda, hogy az embernek meg kell ismernie önmagát és el kell tudnia önmagát fogadni olyannak, amilyen.
És pontosan onnan tudható, hogy ki hol tart ezen az úton, avagy ezen a tengelyen, hogy mennyire fontos számára az, hogy MÁSOK fogadják el, és hogy értékeljék. Mert minél inkább fontos neki, annál nagyobb gond van a lelkében. És ezért általában nagyon dühösek, amikor valaki erre rá tud mutatni. Ez van :)
Akinek önismerete van, annak semmi másra nincs szüksége.
És minél inkább nincs, annál többre vágyik az anyagiak terén.