psec lekerült a figyelőlistáról, helyette jpm, aig, bac felekerültek. Ezek közül egyben vagy többen közeljövőben jelentős poziépítés indul.
FB lecsengése után General Electric és Starbucks is lehetséges célpontok.
psec lekerült a figyelőlistáról, helyette jpm, aig, bac felekerültek. Ezek közül egyben vagy többen közeljövőben jelentős poziépítés indul.
FB lecsengése után General Electric és Starbucks is lehetséges célpontok.
ahogy előre jeleztem, jelentős Egis pozi építésébe fogtam. Mai napon meglett az első csomag.
ahogy előzőleg is írtam, épp azt tekintem legfőbb új feladatomnak hogy koncentráljak, és egyúttal még biztonságosabb is legyen az eredmény és a pozi. A kockázat nem abban rejlik, hogy kevés lábon állunk, hanem abban, hogy rossz lábon. Lehet 100 lábam is, ha mind rossz vagy középszerű. Persze a nagy számok törvénye alapján a bukást limitálja a diverzifikáció, de ugyanúgy a növekedést is. Mondhatni bebetonozza a "nullát" vagy jobb esetben az átlagosat.
Keveset, de azt jól kell megválasztani. Részben ezért nem is fogok kis pozival FB-be belevenni. Sok hét alatt, alapos mérlegeléssel és tanulmányozással felállítottam egy elképzelést, amit lehetőség szerint le is fogok tradelni FB-ben. És ha stabil lábakon áll az elképzelés, felesleges szöszmötölni kis tőkével. A jövőben minden trade-ben a koncentráció lesz a fő csapásirány.
nem baj ha off, sőt, itt nincs is olyan. Én jobban örülnék, ha nem is kéne más topicba írnom, hanem mindent itt beszélhetnék meg. És az is jobb lenne, ha azok itt beszélgetnének, akiknek szívesen elolvasom a vélemyényét, szóval nyugodtan lehet bármilyen témáról. :)
dee most erről kivételesen hasonlóan gondolkodunk. Én is felvettem napirendre, h. koncentráljak, mert valóban nem jó ez igy, épp azért, amit írtál. A sokféle dolgot is koncentrálni szükséges, mert fűvalóban szétforgácsol, ugyanakkor van benne olyan rendszer, ami nem a szektorokból tűnik ki elsőre. Pl. írtam már korábban is, hogy legalább 5 amerikai papír egyik vásárlási indoka volt, hogy agyon van shortolva és a fubdamentuma nem olyan rossz, mint amilyen óriási rá a pesszimizmus.
Funda alapon van keresnivalója a longnak, ahogy évek óta volt. De ez valóban hosszú indoklást kívánna, és hosszú szemléletütköztetést, aminek nem lenne haszna, mert biztos vagyok benne, hogy ezen a téren egyikünk véleménye se változna 10-10 oldal érvelés után sem.
Részvétem. Az ilyesmiért írtam ezt nem lehet elméletben megtanulni. Az évek alatt lehet megtapasztalni sok sok év. Míg az ember megismeri a piacot meg önmagát.
Bár számomra megmagyarázhatatlan miért akarom tágítani egy liberális beállítottságú trédertársam gondolatvilágát, mikor magam általános nézeteimmel ellentétesek. A te kockázatkezelésed a széleskörben tanított alapokon nyugszik. Kérdezd meg magadtól mi az oka hogy erre ekkora hangsúlyt helyeznek és valóban betöltheti a feladatát. Sok ilyen kérdés adódik még a parkett működését illetően. Többet akartam írni, de ennyi elég lesz mástól úgysem tanulhatsz túl sokat. A magad meggyőződésének kell kialakulnia benned. Ami már Ricsiben zsírosan kialakult és megszilárdulva segíti a trédjeiben. Láthatod még ma is keresi a gyenge pontokat. Önfejleszt.
Rbbj bocs kicsit már off
Ricsi sokat megélt tréder lehetsz. Egyetértek így lehet fejlődni, a gondolatok tágításával, elkerülve az egó mocsarába süllyedést.
Dehogy nem világos, elég a táblázatra nézni. Basztatás mentesek a mondataim. Amit látok az én szememmel. Sok apró kis pozi = bizonytalanság. (persze ezt tanítják kockázat kezelésnek egyik módja)
Sokféle papir = bizonytalanság + figyelem energia szétosztása, igazából egyre se jut elég idő, arra jó hogy teljesen szétforgácsold magad. Már erről beszéltünk más topikban. Attól hogy sokfelé osztom a pénzem még nem lesz nagyobb biztonságban. Fontosabb a biztonságos hely megválasztása. Ha ez ugyahogy megy akkor bővithetem a listámon szereplők körét. Addig csak önámítás az egész kockázatkezelés elmélet.
Én nem sokat foglalkozom a fundával. De funda alapon longokat nyitni ilyen gazdasági kilátásokkal.
Tényleg baztatás mentesen. Bár nem is tudom minek írom, mi nagyon másként gondolkodunk mindenről általában:-)
messze nincs gondom ellenkező véelménnyel.
A gondom ezzel van: ""Benyeled a mínuszt, és aztán vársz valami csodára.". Ez nem vélemény, hanem baszogatás
de igaz, nincs jó kedvem.
p.s: és izgulok, hogy fb-vel ne fürödjek be. Nem lesz könnyű pálya. Még úgy is alakulhat, hogy nem veszek, nincs benn megbízás, tervezem kivárni az első 1 órát mindenképp. De ha nem veszek, ezt a sok szemetet ugyis le kellett zárni. Azért van rossz kedvem, mert amik benn vannak még a portfolioban, azok jo része is hulladék. Elcsesztem az elmult időt.
Rbbj-nek nem válaszolok, rendes srác, de most rossz kedve van, nekem is az lenne :)
Én pont úgy látom, mint te. A fórum arra való, az emberek osszák meg gondolataikat. Ki így látja, ki úgy. Ki sikeresebb, ki nem. Szerintem a legnagyobb emberi hiba az ego. Én így látom, szerintem ez lesz, szerintem az lesz. Persze lehet is, miért ne lenne, én komolyan szeretném, ha bejönne neki. Mindenki sikerének örülök.
Az meg valóban nem jutott az eszembe, hogy egy hosszútávú speka a tőkéje nagy részével 1-2 órás ugribugrikban akar részt venni. Persze, kinek a pap, kinek a papné.
Emellett tényleg tisztelem Rbbj-t, mert ő az egyetlen, aki bevállalta velem a versenyt, és soha nem utólag ír be pozikat. Sok-sok fórumtársunk folyamatosan délután, este felé tájékoztat róla, hogy ma mennyit is keresett. Ezért mondtam, én szívesen megismerkednék olyannal, aki ebből él, és nem csak a fórumon sikeresek a kereskedései.
Szóval, szerintem továbbra is mondjuk el egymásnak, mit látunk, mit gondolunk. Kicsit azt érzem, a technikai elemzés már szent tehén kezd lenni, ha rajta van a charton, akkor úgy lesz, ha nem, akkor nem. Pedig ez nem ilyen egyszerű játék. Én továbbra is kérem, ha valaki lát valamit, ami az én módszerem halálát jelentheti, ossza meg velem. Persze nem biztos, hogy ebbe a topicba, ott van rá a sajátja. Én szívesen elgondolkozom bárki beírásán.
te kéne megértsed, én hogyan játszom ezt a játékot, mert e bejegyzés alapján nem világos neked. Attól, mert befektetöként veszek fundamentális alapon akármilyen céget, az nem zárja ki, hogy igyekszem kihasználni a tözsdén a pszichológiai megnyilvánulásokat az árfolyamban. Ez nehezebb, mint befektetöi döntést meghozni. Sokkal nehezebben kezelhetö is. Senkinek nem javaslom, akinek nincs benne tapasztalata.
A hulladékgazdálkodás is hozhat egy kis zsebpénzt szigorú stoppokkal és szerelem nélkül. A nápolyi Camorra szerint egyenesen aranybánya :))
Spekarally mindig ígéretes. Fb-ben pedig el tudom képzelni az elején.
Meglepődve olvasom milyen tőzsdei hulladékokkal is foglalkozol. Ha igazi befektető akarsz lenni akkor viselkedj úgy 1 lépésben válogasd szét az értéket a szeméttől. Ne duzzogj Ricsire inkább próbáld megérteni mit gondol. Nem kell vele egyetérteni, de hátha új gondolat születik a mondandójából.
én nem csak nyeröt zárok. Sose tartok olyat, ami alapvetöen tévedesnek bizonyul. Sajnos idén ebböl szokatlanul sokat csináltam. Sokkal több volt a tévedésem, mint a jo elgondolásom. Söt, amikor nem is tévedtem, ott is tévedtem, mert a tovább tartás lett volna a helyes. Ez az év (se?) nagyon nem az enyém.
az ilyen elöitéletes kinyilatkoztatások gyakorlatilag kivétel nélkül hibásak. Sokkal kevésbé lenne feszültséget generáló, és okosabb is lenne, ha elötte kérdeznél.
Pl: miért zárom a pozikat? Kizárólag azért, hogy facebookot vehessek? Válasz: nem. Azért, mert ezekkel a pozikkal kapcsolatosan hónapok alatt sem jöttek be a várakozásaim, és messze nem ugy viselkednek, ahogy vártam. Rádásul a fundamentumok is megváltoztak a cégek kapcsán, a kilátások is. Már rég ért bennem a döntés, a facebook csak a dolog apropója, hogy miért éppen most és nem két hét mulva.
Kérdés: milyen idötávra veszed a facebookot? Ha rövidre, ez eltér a módszeredtöl? Válaszom lett volna: van tapasztalatom a lufifújós cégekkel. Ahogy képes voltam idén hybridboxon, econeten és hasonló vackokon pár napos rallikat megfogni, mi több, az egyik legjobb idei köreimet ezekkel futottam, hiszem, hogy a facebook is nekem kitalált lehetöség. Én benne voltam VW shortban, mikor SC elrepitette, 400 euro körül nyitottam az elsö shortokat, és 800-on is nyilt.
A forró talaj és egy lufi lehetöségeket teremt, aki tudja használni.
Látod, így lehetne értelmesen kommunikálni. De észrevettem, hogy ez a fórum sajnos nem erröl szól, látod, még nálad sem, hanem helyette: "Benyeled a mínuszt, és aztán vársz valami csodára." Ez semmire sem jó, csak hogy mérges vagyok rád, mert ennyire lenézel, aki csodára vár a tözsdén.
Ezzel nem tudok vitába szállni, nagy bölcsesség :D
Viszont a magam példájából azt látom, ha megfelelő a poziméret, jobb kiülni a bukót. Rbbj nem vállalja túl magát, bármelyik poziját tarthatná bármeddig.
Én ezt csinálom, és bejön. Annyira szeretnék megismerni valakit, aki ugribugrit játszik, és komoly nyerőben van. Mert az elveket, chart olvasásokat, meg egyéb tőzsdei dolgokat ismerem, csak még senkit nem ismerek, aki ebből élne.
Nekem van kb 40% nyerőm fél év alatt, éves szinten is elég lenne. Ebből már meg lehet élni.
És semmi extra nem történt a piacokon, év végéig lefelé, azóta folyamatosan felfelé, majd most megint lefelé. Mert ciklikusság van, és aki ráér, azt mindig utoléri az árfolyam.
Persze nem kell ész nélkül 10K-n estart venni, vagy 2 500-on telekomot, mert azokat szokták nekem felhozni ellenérvként. A tetején nem venni kell, és az alján nem eladni. Persze sokszor később derül ki, mi a teteje és mi az alja, de ha a tőkéd 5%-ával beragadtál mondjuk 2 500-as telekomba 10 éve (nem tudom, mikor volt annyi), már ledolgoztál volna 10 osztalékot (azt sem tudom, mennyi). Aztán előbb-utóbb az is eléri a piaci árat. Ha mellette a tőkéd 95%-ával rendesen kereskedsz, nem lesz tőle bajod.
Én így látom...
Nehezen írom, de mégis, a sztorinak szerintem is vége, inkább Ricsivel értek egyet gigalufi. Ha ehhez hozzáveszem a VG gazdasági problémákat...