Regisztráció Elfelejtett jelszó

Zsiday Viktor fórum

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#421135 Előzmény: #420957

"Azért jön Mo-ra a tőke, mert extraprofitot akar."

Szerintem mi meg nem fogjuk nekik megadni. És akkor lehetséges, hogy azok is jönnének, akik "csak" profitot akarnak, és nem feltétlenül az ország kirablása az egyetlen céljuk.

Ezen az alapon engedjük szabadjára az utcai rablásokat is, hiszen azok is csak extraprofitot akarnak - egyébként munka és társadalmi hasznosság nélkül.

"Lehet ellene harcolni, de inkább a saját házunk táján kéne söprögetni, valódi reformokat csinálni (persze az 20 év, mire eredménye lenne), és akkor nem hagynánk teret a spekulációnak, és az extraprofitnak."

Szerintem a két dolog nem függ össze, az utóbbit akkor is végre szabályozni kell, ha az elsővel még nem foglalkozunk, ráadásul az elmúlt 20 év egyik legnagyobb hibája a kereskedelem (pénz és áru) kiengedése volt a kezünkből. Ettől még az első részben foglaltakkal egyetértek, azt sem lehet megkerülni, ugyanakkor ebben az esetben és ilyen kontextusban nem értek egyet a sorrendiséggel, szerintem ezeket nyugodtan lehet tetszőleges sorrendben csinálni.

"Megdráguló mo-i forrás mellet fog ide jönni beruházás?"

Szeretném felhívni a figyelmed, hogy nincs olyan multi, aki magyarországi bankkal finanszírozza a beruházásait. EGY SINCS. És miért nem? Azért, mert sokkal egyszerűbb számára az, hogy az anyacég veszi fel a hitelt ÖSSZEHASONLÍTHATATLANUL kedvezőbb feltételekkel az ANYAORSZÁGBAN, és azt fekteti itt be. Remélem nem nézed őket teljesen hülyének, hogy Magyarországon vegyenek fel méregdrágán hitelt beruházásra, amikor akár ingyen is megkaphatják a pénzt a vállalat központjából... egy multi csak akkor vesz fel hitelt, ha az neki megéri. 9-15% körüli hozamok mellett nem érheti meg. Ez is egy szép nagy hazugság, hogy az itteni bankrendszer hízik ezeken. Ha megnézed a MAGYAR bankok forgalmát, akkor eleve ki se jönne az, hogy a lakossági uzsorán kívül számottevő ÉRTÉKTEREMTŐ beruházást hiteleznének.

Egyebekben, amennyiben a devizahitelek kikerülnek a rendszerből, a forint árfolyam a helyére kerülhet, azaz az MNB alapkamat lemehet mondjuk 2-3%-ra, akkor még az sem kizárt, hogy itt vegyenek fel hitelt mondjuk egy állami fejlesztési banktól, kiemelt ügy révén mondjuk 4-5%-ért. Azért még talán meg is érné.

"Bizonytalan jogi környezetben fog ide jönni beruházás?"

Felhívom figyelmed, hogy jelen pillanatban a jogi környezet a vállalkozások szempontjából meglehetősen kiszámítható, hiszen az elmúlt 1,5 évben SZINTE KIZÁRÓLAG a vállalkozások számára kedvező döntések születtek. Furcsa leírni és kimondani, de tényszerű, hogy a korábbi évek éven belüli többszöri össze-vissza ötletelő módosítgatásaival szemben most nem történt semmi sem. Szó szerint, ami viszont az én olvasatomban éppen a szuper kiszámítható üzleti(!) környezetet jelenti. ÉS ha most EGY cég szempontjából nézed a magyarországi politikát, akkor max showtime-nak nézheted, hiszen a gazdaság köszöni szépen, elvan. Akármilyen hülyén hangzik, de tény, AMI MÉG MŰKÖDIK az előző tíz év pusztítása után Magyarországon, az köszöni szépen jól van. Most már csak békén kell hagyni, forráshoz kell juttatni, aztán el is indulna.

"Tárt karokkal várják a tőkét 2-300 km-re odébb is, alacsonyabb adókulccsal, fejlettebb infrastruktúrával, olcsó forrással."

És mégsem oda mennek, mert nem fejlettebb az infrastruktúra (sőt), nagyobbak a távolságok és a szállítási költségek, az adókulcsok nem alacsonyabbak (multikról beszélünk!), a forrás költsége pedig - ismét jelzem - egyáltalán nem szerepel a szempont egy beruházásnál, egyszerűen azért, mert azt nem a beruházás helyszínén veszik fel.

Az az igazság, hogy ha a műbalhékat, hisztiket levonjuk, akkor a térség HOSSZÚ TÁVON leginkább kiszámítható, és gazdaságilag stabil befektetési lehetősége MAGYARORSZÁG.

Ja, hogy az uzsorásoknak, üveggyöngyösöknek nem lesz az? Hála Istennek, már éppen ideje volt, hogy az IPAROSOKRA, KISVÁLLALKOZÓKRA, PARASZTOKRA, BIRTOKOSOKRA figyeljünk.

Ha így jobban tetszik, a magyarokra.

Végülis, mi itt vagyunk otthon, és ha nekünk jó és működni tudunk, akkor valahogy nem biztos, hogy annak kell a legfontosabbnak lennie, hogy még ki jöjjön ide munkát adni. Adjunk magunknak, segítsünk magunkon és az Isten is megsegít :)

Vagyis, abban igazad van, hogy át kellene alakítani a rendszert, de furcsa, hogy azt nem látod, hogy a gazdaságunkat is magunknak kell létrehozni, mert ebben SENKI sem fog nekünk segíteni. És valami egészen különös módon, ebben sok olyan dolog történik, ami az elmult 20 évben nem. Például az az ötlet, hogy a mezőgazdasági termékek fordított áfásak legyenek, az egy akkora ötlet, hogy önmagában tíz ujjat kell utána megnyalni. Ha ezt továbbvisszük, például a számítástechnikára is kivetítjük akkor olyan mennyiségű áfát nyerhetünk, ami önmagában brutálisan költségvetést javító tétel lehet.

De akárhogy nézed, akárhonnan nézed, csak oda jutsz vissza: MUSZÁJ HITELT ADNI a magyaroknak, méghozzá OLYAN HITELT, amely versenyképes vállalkozást tud létrehozni. EZ PEDIG EKKORA MNB ALAPKAMAT MELLETT NEM MEGY. AZT pedig mindaddig nem lehet levinni, amig a lakossági devizakitettség ilyen hatalmas.

Ha pedig ezt elérjük, akkor tudod nem kell majd azért sírni, hogy néhány rabszolgatartó bérgyártó idejöjjön, akkor majd gyártunk mi is olyat, amit el lehet adni, hiszen erről ez a nemzet igazán híres. Eddig viszont éppen arról volt híres, hogy lerombolta a gyárait. TALÁN most ebben van változás, és ez nekem tetszik. Tetszik az, hogy munkából akarunk élni, és nem spekulációból, tetszik az, hogy nem a rablókat, szipolyozókat éltetjük, meg az ő ideológiájukat súlykolják. Lehet, hogy bennem van a hiba :)

Re: helyzetértékelés

#421117 Előzmény: #420955

Szerintem ezért a cikkért kár volt, mert lényegében kibújt a szög a zsákból:

"A hazai bankrendszer [...] nyereségessége hosszabb távon is lecsökken"

Nem kérem, nem csődbe mennek, nem tönkremennek, CSAK(!) csökken a nyereségességük. Hát tudod mit Zsiday? Ezért nem fogok könnyeket ejteni. Amikor államilag garantált profitról beszélünk, akkor nem oly nagy baj, hogy azt határok közé szorítják.

EZ LOL:

"Így, saját tőkéjének visszaesése miatt a most fennálló hiteleket sem fogja megújítani."

Tessék mondani, milyen hitelekre tetszik gondolni? Mert a problémákat okozó CHF hiteleken nincs mit megújítani, a többi forgóeszköz és egyéb hitelt meg eszük ágában sincs felmondani a szuper extra profit miatt, olyan hitel azonban, ami a gazdaság működését segíti, az most sincs, mert ha véletlenül lenne, azt sem a magyar leány, hanem az anyabank folyósítja közvetlenül és a külföldi áron az itteni multi leánynak.

Tehát kedves Zsiday károgó varjú: MILYEN HITEL nem lesz meghosszabbítva? :) Ami nem is létezik? Szomorú leszek.

"Ez iszonyatos recessziót idézhet elő Magyarországon jövőre."

EZ biztosan NEM idéz elő recessziót Magyarországon, pláne nem jövőre, tekintettel arra, hogy szerintem a forgóeszköz hitelen kívül EGYETLEN hitel sincs, ami éven belüli lezárású és folyamatosan éves szinten megújítandó. Ugyanis az összes egyéb uzsora FIX időtartamú, aminél a szeződés nem felbontható, arról nem is beszélve, hogy mivel azokra nézve az említett kormánydöntés eleve teljességgel INDIFFERENS, így teljességgel értelemetlen maga a felvetés is.

"a részvénybefektetőknek nem lesz olyan vidám"

Hát, elmúlt a hét bő esztendő kedves Zsiday, van ez így. Most nem a részvényesek fogják hülyére keresni magukat, hanem azok, akik dolgoznak. Meg lehet próbálni, nem szégyen a munka.

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420957 ikszf Előzmény: #420229

Azért jön Mo-ra a tőke, mert extraprofitot akar.

Ha nem kapja meg, akkor nem ide jön. Lehet ellene harcolni, de inkább a saját házunk táján kéne söprögetni, valódi reformokat csinálni (persze az 20 év, mire eredménye lenne), és akkor nem hagynánk teret a spekulációnak, és az extraprofitnak.

"RÁJÖTT... ami nem lakosságot nyomorít, hanem vállalkozásokat hitelez..."

Megdráguló mo-i forrás mellet fog ide jönni beruházás?

Bizonytalan jogi környezetben fog ide jönni beruházás?

Tárt karokkal várják a tőkét 2-300 km-re odébb is, alacsonyabb adókulccsal, fejlettebb infrastruktúrával, olcsó forrással.

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420857 Előzmény: #420831

Papíron. Aztán bevezeted a 16%-os SZJA-t és máris brutálisan növekedni fognak a nettó kiadások. És akkor most a közmunkásokkal csökkentett átlagbért, meg a bértömeget nem is számoltam ;)

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420693 Előzmény: #420692

Sőt mi több, nagyjából még egyet is értünk :)

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420692 lagwagoner Előzmény: #420661

" Látod, látod, egyszerűen úgy beszélsz, mintha (és egyébként tényleg) magyar ipar és gazdaság már nem is lenne."

Sajnos :-/

"a mezőgazdaságról szót sem ejtenék, amely esetben brutálisan nőhetne a termelés, ha romlana a FT árfolyama, mégpedig kétszeresen: Drágább lenne a sz*r importja, és olcsóbb lenne a magyar termékek exportja." "Márpedig ez pont az az ágazat, amely hatalmas mennyiségű képzetlen munkaerő felszívását tenné lehetővé, relatíve olcsón!"

Igen. Hosszútávon nagy potenciál van a magyar mezőgazdaságban. Erre érdemes ráfeküdni.

"ugyanis a nyersanyagárak emelkedése tipikusan rugalmatlan, annyit vesznek belőle, amennyi szükséges. Erre remek példa az üzemanyagárak esete, hiába a brutális árnövekedés, alig csökkent a fogyasztás még a benzin esetében is."

Bizonyos szintig igen, rugalmatlan.

De ne érts félre nem vagyok a HUF gyengítés ellen...sőt. Csak eszmét cserélünk :-)

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420662 Előzmény: #420658

Igen, pontosan ezzel nem értettem egyet.

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420661 Előzmény: #420649

"Attól, hogy az exportbevételek bővülnek, miért gondolod, hogy bővítik az emberi erőforrást az exportra termelő hazai cégek."

Mert te most csak a bérgyártókra gondolsz. Ha például a szoftvereseket említem, vagy bármilyen hasonló jellegű export termékünket, máris érthető lesz, hogy mire gondoltam.

"Mivel a profitjuk a HUF gyengüléséből származott, nem a külföldi kereslet bővüléséből ezért teljesen fölösleges bővíteniük az exportcégeknek a munkavállalói létszámot, nem szívná fel a külföld a többlet keresletet, mivel ott is a várható fiskális megszorítások fogják szorongatni a magánszférát"

Ez így van. Viszont mivel CSÖKKENNEK a költségeik Magyarországon, ezért az itteni gyártás legalább megerősítésre kerül, vagyis nem viszik el csak azért, mert nem lesz gazdaságos. Nem feltétlenül kell ugyanis munkahelyteremtésre gondolni, elég arra, hogy nem szükséges a visszaeső bevételek miatt elbocsájtani embereket.

"Szóval a középiskolai makro összefüggés: kamat csökken>>beruházás nő ökölszabály nem érvényes"

A kelet indiai társaságokra, hiszen ők nem itt vesznek fel pénzt. Ezzel szemben a magyar vállalkozások IGEN. És ha nekik kevesebb az uzsorájuk, akkor gyorsabban tudnak nőni, vagy legalábbis könnyebben tudnak fennmaradni. Látod, látod, egyszerűen úgy beszélsz, mintha (és egyébként tényleg) magyar ipar és gazdaság már nem is lenne. Pedig még van, és csak erőre kell kapnia. ÉS akkor most a mezőgazdaságról szót sem ejtenék, amely esetben brutálisan nőhetne a termelés, ha romlana a FT árfolyama, mégpedig kétszeresen: Drágább lenne a sz*r importja, és olcsóbb lenne a magyar termékek exportja.

Márpedig ez pont az az ágazat, amely hatalmas mennyiségű képzetlen munkaerő felszívását tenné lehetővé, relatíve olcsón!

"Igen, végre a devizahitelek "rendezésével" megnyílik a lehetőség a kamatcsökkentésre. (ha már idéztél tőlem a mellékhatásokról, illeszd be mit írtam főhatásként, kitartok amellett, hogy a nyersanyagárak növekedése fogyasztáscsökkenéshez vezet a kereslet hiánya miatt.)"

Bocsánat, ha valami kimaradt, nem volt szándékos. Ugyanakkor nem értek egyet veled ebben sem, ugyanis a nyersanyagárak emelkedése tipikusan rugalmatlan, annyit vesznek belőle, amennyi szükséges. Erre remek példa az üzemanyagárak esete, hiába a brutális árnövekedés, alig csökkent a fogyasztás még a benzin esetében is.

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420658 lagwagoner Előzmény: #420229

FYI (ezt írtam teljes terjedelemben):

"Így a FIDESZ végre rég dédelgetett álmát valóra válthatja: kamatot csökkenthet (legalább is 2008 őszén ezt hangoztatta): exportbevétel növekedése, államkötvény kamatteher csökkenés, hitel/gazdaság vélelmezett felpörgetése. Mellékhatás: HUF gyengülés, importár, nyersanyagár emelkedése>>infláció>>fogyasztás csökkenés."

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420649 lagwagoner Előzmény: #420228

Attól, hogy az exportbevételek bővülnek, miért gondolod, hogy bővítik az emberi erőforrást az exportra termelő hazai cégek. Mivel a profitjuk a HUF gyengüléséből származott, nem a külföldi kereslet bővüléséből ezért teljesen fölösleges bővíteniük az exportcégeknek a munkavállalói létszámot, nem szívná fel a külföld a többlet keresletet, mivel ott is a várható fiskális megszorítások fogják szorongatni a magánszférát (Zsiday Viktor erről már írt). Pláne úgy nem bővítenek, hogy nyereségadó sújt egyes szektorokat, nem érdekeltek a bővítésben. Szóval a középiskolai makro összefüggés: kamat csökken>>beruházás nő ökölszabály nem érvényes, mert a fizetőképes kereslet nem érvényesül, és Xtraadó tompítja a beruházási hajlandóságot.

Fogyasztás miért lenne minimumon? Egyre többször hallom. Miért ne lehetne nulla vagy mínuszban. Bizonyos társadalmi rétegben igen minimumon van, de a közép-, felsőosztály tudja még csökkenteni a fogyasztását. Ráadásul nyilvános, hogy a FIDESZ a fogyasztást adóztatja/ fogja adóztatni, ami fogyasztáscsökkenéshez vezet (és az is fogyasztáscsökkenés, ha megnő a fekete-, szürkeimportból való fogyasztás, hisz abból nem lesz ÁFA-bevétel az államnak) A szürkeimportból/ olcsó fehérimportból (távol-keleti) származó áruk áraival nem veszik fel a versenyt a belföldi termékek árai, nem is veheti hisz sokkal magasabb nálunk a bértömeg (persze van akarat a vállalkozások adóit csökkentő törekvésekre).

Látom én is, hogy a kormány a tankönyvszerűséget követi, így volt ez a SZJA "egykulcsosítása" is, hogy majd a fogyasztás megnő, ami igaz is ceteris paribus megfelelő kereslet, gazdasági környezet/hangulat esetén, de nem számolt azzal, hogy miért ne nőhetne a megtakarítási határhajlandóság.

Igen, végre a devizahitelek "rendezésével" megnyílik a lehetőség a kamatcsökkentésre. (ha már idéztél tőlem a mellékhatásokról, illeszd be mit írtam főhatásként, kitartok amellett, hogy a nyersanyagárak növekedése fogyasztáscsökkenéshez vezet a kereslet hiánya miatt.)

"nyögdíjak gondos leértékelését elérni, befagyasztani a közszféra béreit" Most már látható, hogy az inflációt nem követő nominális béremelés lesz maximum (de bércsökkentés is várható ugye), de a magánszférában is reálbércsökkenés lesz, a nemzeti/nemzetközi fiskális megszorítási hullám miatt, ami biztos, hogy fogyasztáscsökkenéshez vezet.

Hitel: támogatom a referenciaindexhez kötött hitelezést (ahol az állam erősíteni akar ott állami támogatással) amit ma Orbán bejelentett.

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420229 Előzmény: #420077

"3. A külföldi tőke bizalma teljesen megrendülhet, ha utólag 5-10-20 évekre visszamenőleg érvényes szerződéseket, jogilag megtámadhatatlannak vélt egyezményeket fel lehet rúgni."

Érdekes, hogy ez egyeseknek MINDIG csak akkor jut eszébe, amikor az uzsorásokat kell védeni. Amikor ők alakították saját szájuk íze szerint egyoldalúan ugyanezeket a szerződéseket, akkor az nem volt baj, ugyi? :)

"A chf hiteleken elért nyereség nagy részét már kifizették bónuszként, osztalékként, stb... most meg nyelje le a bank.

Bocsáss meg, de emlékeim szerint ezt nem az uzsorázottaknak fizették ki, tehát ez például engem nemhogy nem hat meg, hanem kifejezetten felháborít, hogy a megnyomorítás közben vastagon sírnak, majd bónuszokat osztogatnak.

"Majd rájön a fidesz, hogy mennyire fontos a bankrendszer."

RÁJÖTT. Ezért takarítják el az uzsorásokat, hogy BANKRENDSZERÜNK legyen, ami nem lakosságot nyomorít, hanem vállalkozásokat hitelez.

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420228 Előzmény: #419977

"Mellékhatás: HUF gyengülés, importár, nyersanyagár emelkedése>>infláció>>fogyasztás csökkenés."

FŐ HATÁS: Export bevételek brutális növekedése, exportáló cégek extra pénzekhez juttatása->foglalkoztatás növelés->Bérgyártók költség csökkenése->Beruházás ösztönzés->Import áruk növekedése->Belföldi termékek jóárasítása->versenyképesség növekedése->munkahely növelés->fogyasztás NEM csökken, egyszerűen azért, mert a fogyasztás most is a minimumon van. Az nem hasznos "fogyasztás" egy ország szempontjából, ami más országokat gazdagít.

Már régesrégen le kellett volna értékelni a Forintot, csak eddig a hitelek miatt nem lehetett. Ha úgy tetszik, most a Fidesz megtalálta a "gazdasági szabadságharc" egyik főcsapását, egy gordiuszi csomó elvágásával egyszerre szabadulhatunk meg a VALÓDI béklyótól, amely a devizát és ezáltal a monetáris politikát is teljességgel gúzsba köti. Persze jól kell csinálni, mert ha nem, akkor ebből pürrhoszi győzelem lesz, de ha jól csináljuk, akkor ebbe az EU éppen nem pofázhat bele, és onnantól hatalmasat hasíthatunk.

Persze az intézkedéseket végig kell gondolni, minden apróságot végig kell előre nézni (például üzemanyagok árát stabilan tartani, hiszen az is változatlan adóbevételt jelentene), nyögdíjak gondos leértékelését elérni, befagyasztani a közszféra béreit, az EVA alapot megemelni a leértékelés mértékével, azaz 10-15%-al, és máris dőlne a lé.

Egy dolgot ugyanis (mielőtt más írná) tessék sürgősen elfelejteni: EZ pedig az, hogy a MAGYAR VÁLLALKOZÁSOKAT EDDIG HITELEZTÉK. Ez ugyanis egyszerű, szemenszedett hazugság. Ha tehát azok az uzsoraintézmények elhúznának a jó büdös francba, amelyek eddig kizárólag abból keresték gennyesre magukat, hogy megnyúzták a lakosságot, azért nem fogok könnyeket ejteni.

Sőt, mondhatni, csak azok húznak el, akik ebből éltek, mert akik normálisan hiteleztek, annak ez pont extra-extra profitot hozó elképzelés lenne.

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420158 lagwagoner Előzmény: #420154

Nem mindent értett rád, csak már éjjel írogattatok tegnap, le voltatok fáradva. Kicsit túlreagálták a smileiaidat a longosok. De te meg tovább csavarod. Szórakoztató, csak a dühiben.

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420154 macika Előzmény: #420150

na már elnézést

de beírtam valamit az elején, abból jött ki:

1 mások veszteségén nevetek

2 utólag írom be mit vettem adtam

3 idiótán vigyorgom

hát ez csúcs

holnap már fasiszta is leszek ha beírom hogy jó reggelt

gondolom ez most értelmezhető

OFFOFFOFF

#420153 lagwagoner

Semmi értelme ennek a vitának, hogy ki milyen jelet tol a mondat végére, pláne nem a Zsiday totyikban. Tiszta Off.

Macika gyere a Nyilasi topikba; ott kiélheted a perverziódat :-))

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420150 rbbj11 Előzmény: #420147

persze, hogy személyes, mert konkrétan csak a te írásaid nem tudom értelmezni. De nem beszólogatni akarok, csak szeretem kideríteni az okát, ha vmit/vkit nem értek

Re: JÖN A GÖRÖG CSŐD?

#420148 rbbj11 Előzmény: #420144

nem csoda, ha herceg félreérti, mit akarsz mondani, mert én a hsz-eid felét nem értettem...de gondoltam,talán csak én vagyok gyenge képességű