Számomra az említett mondat nem jelent kifejezett fizikai bántalmazást. Persze nem tudhatom, mi szerepelt az eredetiben, itt is hasonlót fejtegetnek:
Számomra az említett mondat nem jelent kifejezett fizikai bántalmazást. Persze nem tudhatom, mi szerepelt az eredetiben, itt is hasonlót fejtegetnek:
Ez egy vallás topic, ha tudsz rá vallási példát mondani (nem kell, hogy keresztény legyen), szívesen elolvassuk. Még tán válaszolunk is rá.
Szerintem meg baromira nem normális a fenyítés.
Csak egy példát teszek ide a sokból:
Példabeszédek 11:32
A ki szereti a dorgálást, szereti a tudományt; a ki pedig gyűlöli a fenyítéket, oktalan az.
A keresztény értékrendbe belefér a fenyítés, a liberálisba persze nem, de ő nem is azt állítja, hogy liberális eszmék mentén oktat.
Egyébként én is úsztam évekig az OSC-ben, és az uszodában teljesen természetes a verés, ezt mindenki tudja, aki sportszerűen úszott. Lehet rajta csámcsogni meg mutogatni, de attól még így van. És az eredmények magukért beszélnek.
Anno 5 papunk és hitoktatónk volt és csak egynek nem járt el a keze. És ő talán a legrosszabb volt - na jó 2. - közülük:) A "legeljárósabb" meg messze a legjobb ember, nevelő, pap, sem előtte sem utána nem voltak olyan népszerűek a hittanórák és nem utolsósorban a legkomolyabb hittérítés és vallási nevelés is akkor folyt. A maradék 3 "verekedős" viszont papként-emberként sem volt éppen a topon, szóval nehéz általánosítani, elsősorban nem ezen múlik...
Turi György:
"Vallásos ember vagyok, szigorú erkölcsökkel"
vs.
"Elismerem, ha szükségét éreztem, eljárt a kezem, de csakis a sportolók érdekében. Nevelési célzattal."
http://hvg.hu/itthon/20130602_Megszolalt_Szepesi_edzoje_Ha_szukseget_er
"Az ateisták is üdvözülhetnek – terjed az örömhír a nemzetközi médiában. Szerdai miséjén a pápa szólt arról, hogy Krisztus még az ateistákat is megváltotta – a 2000 éves gyorshír most egyházügyi szenzációként kering az interneten. Bár csak egy hétköznap reggeli szentmisén elmondott, előre meg nem írt beszédről van szó, ami valójában nem is utal dogmatikai fordulatra, a gesztus a nyitott és befogadó kereszténység további erősödésének jele. Kérdés, mennyi jut el ebből érdemben az egyháztól eltávolodott tömegekhez, akiket az új pápa láthatóan határozottabban szeretne megszólítani."
http://index.hu/tudomany/2013/05/26/ateistak_a_mennyorszagban/
"Az evolúció nem tervez, hanem gányol. Mérnöki szemmel nézve elképesztő kontármunka, amit létrehoz. Erre a kedvenc érvem éppen az érzelmek kuszasága, ami miatt az érzelmek három alaptípusát (a James—Lange-féle mechanizmus szerint keletkezőket, a kognitívakat és a tisztán emberi érzelmeket) olyan csúnya kategorizálás szerint kellett tipizálni, mint a "Tisztán emberi érzelmek" című fejezetben tettük. Egy intelligens tervező a különböző funkciókat szétválasztja amennyire csak lehet, már csak azért is, hogy egy mérsékelten intelligens szerelő is meg tudja javítani, ha netán valami elromlik.
Ezért tartom teljesen értelmetlennek az evolúciótagadó kreacionisták nézeteit. Nem sok értelmét látom azt bizonygatni, hogy ez a kontármunka valójában nagyon is gondosan megtervezett okosság.
Lehet érvelni amellett, hogy a központi feldolgozóapparátus számára éppúgy a külvilághoz tartoznak saját gondolataink, mint a zsigeri érzések vagy a szelf jelzései. Ez igaz, sőt még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy ezeket sokszor nem is célszerű megkülönböztetni egymástól. Erre a célra azonban ésszerűbb megoldás, ha a különféle típusú érzelmek különböző csatornákon haladnak, és beépítünk egy keverőszerkezetet a csatornák végpontjai és a központi, tudatos feldolgozás közé. Ezt ugyanis végszükség esetén mégis meg tudhatja valahogy kerülni a központi feldolgozóapparátus. A háromfajta jelet egy közös csatornában eleve összemosni akkor is mérnöki kontárság, ha a tudatos feldolgozás részéről többnyire célszerű egyformán kezelni őket.
Semmi esetre sem akarom azonosítani az evolúciótagadást a teremtő Istenben való hittel, mint például Richard Dawkins teszi. Egy hívő ember szempontjából a tudomány feladata az, hogy kiderítse, mi az istent teremtett valójában Isten? Az is lehet, hogy csupáncsak a világ működésének fizikai vagy kémiai alapjait teremtette meg, és a többit már rábízta az általa megteremtett természeti törvények, köztük a darwini evolúció működésére. Csakhogy mostanában egyre nagyobb hangerővel szólal meg az "intelligens tervezés elmélete", amely épp az élőlények komplexitását és jól kicsiszolódott, finoman behangolódott megoldásait tekinti egy intelligens tervező jelenléte bizonyítékának és a darwini evolúciós elmélet cáfolatának.
Egy valamirevaló mérnök egészen biztosan lett volna annyira előrelátó, hogy ezt a három alapvetően különböző típusú érzelmet külön csatornákra tereli, főleg ha egy neurális csatornának nem különösebben magas a költsége — egyébként az imént említett keverőszerkezetnek sem, ilyesmi is gyakran előfordul a biológiai lényekben. Az evolúció azonban nem így működik, hanem fuserál, buherál, gányol. Használja azt, ami éppen kéznél van (és ami még ebből véletlenszerű módosulásokkal létrejön), és ha valami életképesnek bizonyul, akkor fennmarad, ha pedig nem, akkor kipusztul, erről már a természetes szelekció gondoskodik. Ma már ez nem hitkérdés, hanem bizonyítékokkal stabilan megalapozott tudományos elmélet. Olyannyira, hogy 1996 óta a katolikus egyház is elfogadja. Ekkor mondta II. János Pál egy beszédében, hogy a darwini evolúció tanát összeegyeztethetőnek tartja a katolikus tanításokkal."
/Mérő László: Az érzelmek logikája/
"Cathy Newman leült a főpappal szemben, és tudva, hogy a vallás és a nőpolitika kényes kérdés, a főpapnak szegezte a kérdést: mit szólna hozzá, ha utódja nő lenne? Arra számított, hogy Őszentsége hümmög picit, legfeljebb meglepődve felhúzza a szemöldökét és elmismásolja a választ. De nem így történt.
Őszentsége, a Dalai Láma, mosolyogva közölte, hogy bizony ő örvendene egy ilyen döntésnek.
Cathy Newman, a brit Channel 4 tévécsatorna hírműsorainak szerkesztő-műsorvezetője nem véletlenül tamáskodott a választ hallván. Hiszen hazájában, Angliában, az anglikán egyház a nők püspökké szenteléséről vitázik, a Vatikánban Ferenc pápa pedig a katolikus anyaszentegyház tradicionalistának mondott főpapjaival keveredett némi polémiába, mert a Nagyhéten két fiatal nő lábát mosta meg, holott a liturgia azt írná elő, hogy ezt a gesztust csakis férfiakkal tehetné meg.
A buddhisták spirituális vezetője azonban a maga tört angolságával viszonylag hosszasan fejtegette, hogy nemcsak egyetértene a női utódlással, hanem ez kifejezetten örömmel töltené el. „Azt gondolom, hogy ez jó lenne, hiszen a nők biológiailag is alkalmasabbak az érzelmek és a szeretet kifejezésére. Néhány tudós például megvizsgálta, amint egy férfi és egy nő mozifilmet néz, és azt állapította meg, hogy a nő érzékenyebb volt, a filmre adott reakciói erőteljesebbeknek bizonyultak, mint férfitársáéi. Vagyis hát... a XXI. században vagyunk... és a nőkben nagyobb lehetőség rejlik, tehát aktívabb szerepet kellene vállalniuk" - fogalmazott Tenzin Gyatso, azaz a XIV. Dalai Láma."
http://hetivalasz.hu/vilag/a-xxi-szazadban-vagyunk-a-nokben-nagyobb-lehetoseg-rejlik-63646/
Összefolyt az univerzummal, de felgyógyult a sztársebész
Egy hétig feküdt kómában egy jónevű amerikai idegsebész, aki most azt állítja, hogy ezalatt az univerzumnak egy másik, mélyebb dimenziója tárult fel előtte. Meg van győződve róla, hogy a halál nem a tudatosság vége, sokkal inkább egy nagy, kiszámíthatatlan, pozitív utazás újabb fejezete.
"...Az utazásom a felhőkben kezdődött. Nagy, fodros, rózsaszín-fehér felhőkben, amelyek éles kontrasztban álltak az ég kékes-feketés színével. A felhők felett átlátszó, csillogó lények cikáztak az égen, hosszú csíkokat hagyva maguk mögött" - olvasható a beszámolóban. Ezek a lények egyetlen földi élőlényre sem hasonlítottak az idegsebész szerint, fejlettebbek voltak nálunk, az élet magasabb formáját képviselték. Beszámolója alapján fentről lefelé örömzene hangjai áramlottak, de a hang mintha anyagszerű lett volna, mint mikor az ember érzi a bőrén az esőt, de mégsem lesz tőle vizes. Ebben a világban nem létezett elkülönülés: úgy tűnt, hogy nem lehet csak megfigyelőnek, vagy a zene hallgatójának lenni, az ember mindenképpen részévé vált. Minden mindennek a része volt, Alexander szerint olyan volt ez a kép, mint egy nagy, gazdagon díszített perzsaszőnyeg.
Az idegsebészt útja nagy részén egy aranybarna hajú, sötétkék szemű fiatal nő kísérte, aki egyszerű, de nagyon élénk színű - kék, lila, narancs színekben pompázó - ruhát viselt. "Olyan tekintettel nézett rám, hogy ha valaki így néz rád, akár csak öt másodpercig, átjár az az érzés, hogy élni érdemes, bármi is történt veled addig az életben. Nem romantikus tekintet volt, nem is baráti. A földi szereteten túli tekintet volt, ám annak minden elemét egyidejűleg magában hordozta" - írja. Kísérője szavak nélkül beszélt hozzá, az üzenet mint szél jutott el az elméjébe, és a tartalmát azonnal értette. "Szeretve és táplálva vagy, örökre. Semmitől sem kell félned. Semmit nem ronthatsz el" - sugallta a kísérő.
Majd változott a kép, még magasabb rezgésű tartományokban találtam magam - írja Alexander, aki szavak nélküli kérdéseket tett fel. Mi ez a hely? Hol vagyok? Miért vagyok itt? A kérdésekre szavakon túli választ kapott: a fény, a színek, a szépség és a feltétlen szeretet hatalmas erejű áramlása töltötte be...."
"Néhány napja a Redditen bukkant fel, és éppen most fut be sok százezer megosztással járó karriert a Facebookon az a fotó, ami állítólag egy dél-karolinai katolikus magániskola negyedik évfolyamának tudományórai tesztjét ábrázolja (az amerikai általános iskolákban az alsóbb tagozatokban tudomány címszó alatt foglalkoznak az összes természettudományos témával a biológiától a kémián át a fizikáig). A tesztben a kreacionista elmélet alapvetéseire kérdeznek rá – nincs evolúció, a Föld nem több milliárd, hanem csak párezer éves, stb. –, és az azokra rendre a tudományos tényekkel ellentétes válaszokat adó kisdiák meg is kapja a maga csillagos ötösét és száz százalékos értékelését."
"A teszt arra utal, hogy a tízéves gyerekeknek a kreacionizmuson belül is a leginkább ortodox irányzatot, a Fiatal Föld teóriáját tanítják, ami szerint a bibliai teremtéstörténetet nem metaforaként kell értelmezni, hanem minden pontosan, szó szerint úgy történt, ahogy az a Bibliában szerepel, az édenkertben a ragadozó állatok is vegetáriánusok voltak, és hasonlók.
Az interneten nagy felháborodást váltott ki a kisiskolások ilyen szintű agymosása, és mindenki abban reménykedett, hogy kamu az egész, de a legmegbízhatóbbnak tartott legendavadász és hoaxleleplező oldal, a snopes.com nyomozása egyelőre azt az eredményt hozta, hogy a teszt valószínűleg igazi, sőt, egy olvasójuk (akinek állítása szerint a lánya ebbe az iskolába jár) beküldte annak második oldalát is, amin hasonló kérdések és válaszok szerepelnek. Az iskola pontos nevét és helyét viszont az érintett szülők nem árulták el, nehogy a gyereküket hátrányos megkülönböztetés érje majd az óhatatlanul kirobbanó botrányban. Az internet népe kiderítette, hogy valószínűleg a Greenville Christian Academyről van szó, de az iskola egyelőre nem reagált a rá záporozó kérdésekre."
http://index.hu/tech/hoax/2013/04/27/hanyadik_napon_teremtette_isten_a_dinoszauruszokat/
Nocsak, nocsak szcientológiai reklám-banner? haladunk, haladunk :-)
A vicc az, hogy a jobbik leginkább amolyan Jud Süss módra utálja az uzsoramaffiát, és egyebekben semmi baja nincs a zsidókkal.
ez viszont igen !
bárcsak ő lenne.
eddigi megnyilatkozásai alapján ez egy hazafi.
mi ez a baromság ???
melyik országban ?
mert idehaza én nem tapasztalok csak a jobbik részéről zsidóellenességet azt is elég kultúráltan adják elő.
itt nem lőnek le zsidókat mint franciahonban ... igaz itt nem lehet ****knak házasodni sem :o) hál Isten.
ez a probléma a zsidókkal !
hogy igényük az vóna rá !
az antiszemitizmusra is.
Kezd kissé kilógni a lóláb, ahogy most már nyiltan ki akarják provokálni a zsidók irányába mutató ellenszenvet, hiszen ez már olyan, mint a régi klasszikus vicc, kissé átalakítva:
"- Mondja Kohn van Magyarországon antiszemitizmus?"
- Nincs, de igényünk az volna rá!"
A Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke szerint Magyarországon drámai mértékben emelkedett az antiszemita vagy romaellenes megnyilvánulások száma 2010 óta, és emiatt határozottabb kormányzati fellépést sürget.
Ronald S. Lauder, a WJC elnöke a Süddeutsche Zeitung című német lapban csütörtökön közölt, Az elveszett iránytű című vendégkommentárjában azt írta: Orbán Viktor második kormányzati ciklusában folytatott tevékenysége alapján úgy tűnik, hogy a demokráciáért és a polgári jogok érvényesüléséért folytatott küzdelem harcosából a magyar nacionalizmus vezető ideológusa lett.
Magyarországot pedig szerinte külföldön "idegenellenes és egyre inkább antiszemita országként érzékelik".
A WJC elnöke úgy vélte, a 2010-es kormányváltás óta az antiszemita vagy romaellenes megnyilvánulások száma drámai mértékben emelkedett, az alaptörvény negyedik módosítása következtében pedig veszélybe kerül a demokratikus berendezkedés.
Ronald S. Lauder szerint az antiszemitizmus nem tűnik el magától, amikor majd véget ér a gazdasági válság. "Éppen ellenkezőleg: amennyiben a kormány nem lép fel határozottan a kisebbségek elleni gyűlölettel szemben, akkor az tovaterjed és egyszer nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul." A WJC ezért döntött úgy, hogy a magyar fővárosban tartja kongresszusát - írta a szervezet vezetője, hozzátéve, hogy a helyszínválasztás "erőteljes jelzés".
Ronald S. Lauder azt írta: Magyarország "veszélyes tévúton" jár. "Fáj, hogy ez a szép ország ennyire elszigetelődött nemzetközileg, de nem adom fel a reményt, hogy ennek a csodálatos országnak a vezetői megtalálják politikai iránytűjüket és elforgatják a kormánykereket" - tette hozzá a Zsidó Világkongresszus elnöke.