Regisztráció Elfelejtett jelszó

Nemzetközi és magyar gazdaság magyar aktuálpolitika nélkül

Re: nincs cím

#522421 Előzmény: #522200

"az én fogalomtáramban a csak évtizedek (4 évtized pl, ahogy írtad) alatt összegyűjthető már szerintem/számomra sok"

Pedig ha megnézed, még a pénzügyi tanácsadók sem mondanak rövidebb időtartamot egy befektetésre. Az kellően hosszú, hogy ha jól megy a bolt, akkor meggazdagodhassanak, ha nem, akkor meg bottal üthessék a nyomukat a pórul jártak. Nem lehet gyorsan, vagy gyorsabban munka nélkü nagy pénzekhez jutni. Az amerikai pénzügyi befektetésnél pedig ugyebár az általad idézett elvtárs elfelejti azt megemlíteni, hogy az amerikai pénzügyi kultúra alapja a "help yourself or die as a rat", azaz, hogy ha nincs pénzed, megdöglesz. Magyarán, nincs nyugdíj(!), nincs általános biztosított egészségügy, nincs általánosan elérhető ingyenes felsőoktatás, vagyis azért keresnek sokat, mert ezt mind nem vonják el tőlük. Ami elsőre jól hangzik, csak másodikra lesz baj, amikor kiderül, hogy az a 50-50 kultúra annyit tesz, hogy a másik 50 azért KELL, hogy ha eltöri a lábát, ne menjen csődbe a család, vagy ha a gyerek egyetemre megy, akkor ki lehessen fizetni a tandíjat egy középszerű főiskolán, vagy éppen azért, hogy ne forduljon fel öregkorában. Vagyis valójában ugyanúgy az 50%-ból élnek arrafelé a normálisabbak, csak nem az állam, hanem ők tartalékolnak. Azon persze lehet vitatkozni, hogy melyik a jobb rendszer, de azért érdemes azt megfigyelni, hogy Európában valahogy olyan rendszeridegen az egész elképzelés. Valahogy errefelé inkább a szolidaritás dominál, és abba ez a vadnyugati gondolkodásmód a hagyományok miatt nem fér bele. Egyebekben, éppen ebből következik az a nyilvánvaló TÉNY, hogy Európában egyrészről azért nem szükséges az 50% félretétele, mert azt már elvonja az állam, tehát nincs rá lehetőség, másrészt azért, mert mivel elvonja az állam és ezért szolgáltatásokat nyújt, így nem kell valakinek 10-20 millió forintot egészségügyi(!) kiadásokra félretenni családi szinten, illetve a gyerekei tandíjára mondjuk 10-100(!) millió forintot fejenként.

Persze, hogy más a kultúra és más a hozzáállás, Európában ugyanis NEM ÍGY kell gondolkodni és NEM IS SZABAD így gondolkodni. Itt ugyanis ami a fizetésből megmarad, az olyan pénz, aminek a megsokszorozására annak szerény volta miatt nagyon csekély esély van, az elbukása azonban iszonyatos fájdalommal tud járni. Ennek megfelelően itt annak, aki számottevően megtakarítani tud, annak SZERINTEM sokkal érdemesebb a vagyon megtartására koncentrálnia, hiszen a megtakarítási képesség önmagában biztosítja a vagyon gyarapodását - aki viszont keveset tud, annak meg főleg nem érdemes kockáztatnia.

Mindebből tehát az következik, hogy egyáltalán nem a rendszeridegen pénzügyi kultúrát kell ajnározni, hanem a magyarországi viszonyokat érdemes megnézni és arra alapítani a vagyongazdálkodást. Ebbe pedig az, amiket ír, az piszkosul nem fér bele.

"hisz többnek nincs, mint van 100 millája enyhén szólva"

Mindenféle csoportot el lehet képzelni, de speciel a 100 millió pont a belátható összeg, erről értekeztem. Amiről nem sok értelme lenne beszélnünk, az szerintem a millárdok kezelése.

"Ezt meg szerintem a svájcihoz közeli jóléti állam polgárai mondhatják el."

Magyarországon minden látszat ellenére jóléti állam van, csak ez a jólét egy elég alacsony színvonal a korábbi nyugati életmód pazarlásához képest. Namármost, változik a világ, most már ott tartunk, hogy a PIIGS java része bizony boldog lenne egy ilyen jóléti államban, ahol alig 10% körüli a munkanélküliség és tulajdonképpen senki sem hal éhen.

"A milliárdokat meg azért nem tudja kezelni a lottóötösösök többsége (hogy az eredeti felvetésednél maradjunk), mert itthon a 100 millió is nagy pénz (az előbbi okfejtésem megközelítésében)."

Azért nem, mert felfoghatatlan. 100 millió környéki lottóötös találatosok nem szoktak csődbe menni. Egyszerűen nem olyan sok pénz, hogy sokáig kitartson, ha osztogatja, ha meg csak a felét tartja meg és a másik felét szórja el, megint nem kerülhet nagy bajba. Noch dazu, ellentétben a lottómilliárdosokkal, akik kölcsönfelvétellel súlyosbítják adósságaikat, nekik nem adnának kölcsönt, mert annyira nem nagy pénz, amiről beszélünk.

"Nem. Pusztán (átlag ember számára jóléti) elméleti példát hoztam. Nem álmaimat vázoltam."

Bocsáss meg, de ha te írsz valamit és nem jelzed, hogy nem magadról írod, akkor természetesen úgy értem, és értelmezem a mondandód, hogy magadról írsz.

"Ezt nem értem; ehhez mit kéne rendelnem szerinted?"

100 millióhoz pont nem ezeket a gondolatokat :)

"Szóval ne rekedj meg mindig itthon; gondolkodj globálisan :-)))"

Persze, hogy azon gondolkodom, hiszen az ideológiák mögött mindig ugyanazok állnak. Főleg a liberálbolsevik túloldalán, aminek az alapja a nép behülyítése, az álentellektüell értelmetlenségi osztályok lefizetésével.

"Pedig az ingatlan(vagyon)adót te is támogattad, úgy hogy ezzel egyidejűleg kivezetik a visszterhes vagyonátruházási illetéket, ha jól emlékszem."

Én azt írtam, hogy ha már egyszer VAN visszterhes vagyonátruházási illeték az ingatlan megvásárlásakor, akkor az nem más, mint MAGA A VAGYONADÓ, avagy INGATLANADÓ amúgy definíciószerűen.

Viszont pont ebből következik, hogy aki a VAGYONADÓT EGYSZERRE MEGFIZETTE, azt utána ilyen címen többé ne adóztathassák, mert ez pontosan a kettős adóztatás tilalmának definíciója. Magyarán én azt írtam, hogy ha MÉGIS hosszú távon használható értékalapú ingatlanadót akarnak, akkor arra például egy lehetséges megoldás az, hogy a 0,1% értkalapú ingatlanadót bevezetik (minden ingatlanra kivétel nélkül), viszont eltörlik az egyösszegű adót. Magyarán mindenki évente fizeti a tételt A MEGVÁSÁRLÁSKORI ÉRTÉK ALAPJÁN, ugyanakkor aki MÉGIS egyösszegben megfizeti, az mentesül az éves adó után.

Így a kecske is megmaradna, a káposzta is jóllakna, lenne is értékalapú ingatlandó meg nem is, és mégis mindenki örülne neki, mert akinek van pénze, az egyszerre megfizeti, akinek meg nincs, az megfizetheti részletekben.

De ez pont a "visszterhes vagyonátruházási illeték" nevű egyösszegű vagyonadó, avagy ingatlanadó éves bevételre átállításával lenne elérhető, nem pedig amelett.

Vagyis a központi költségvetés hiánynövelésére szolgáló ingatlandót SEMMIFÉLE formában nem támogatom, én azt írtam erdetetileg, hogy HA már kötelező lenne ez az Imperial Monetary Forces részére, akkor alakítsuk át az egyösszegű vagyonadót. Nem is volt rá vevő hazaáruloszkó, hiszen pontosan látta, és értette, hogy ezzel az egyszerű ötlettel megdőlt a hazugsággyára, hogy az általa bevezetni kívánt kifosztási hazaárulásnak nincs védhető magyarázata abban az esetben, ha egyösszegben ez már kifizetésre kerül a megvásárláskor.

Re: nincs cím

#522413 Előzmény: #522230

Nem tudom mire gondolsz: A szokásos bullshit, hogy "ő ért hozzá", rá kell bízni a pénzt.

Re: nincs cím

#522200 lagwagoner Előzmény: #520602

"hiszen ha milliárdokat tudsz kezelni, akkor a 10-50-100 millióról egyszerűen nem lenne mit értekezni, és tudnád, hogy a 30 milliós pézeknél diverzifikációról beszélni egyszerűen értelmetlen, ahogy a kölcsönből vagyonépítésnek sem."

Nem állíto(tta)m (inkább gondoltam), hogy 100 milliót nem lehet kezelni, attól még hogy (elég) sok pénznek tartom, és -nem cáfolva- ahogy írtad évtizedek alatt összegyűjthető, de az én fogalomtáramban a csak évtizedek (4 évtized pl, ahogy írtad) alatt összegyűjthető már szerintem/számomra sok (de nem lehetetlenül beláthatatlan, ahogy számba adtad) és igen is "kinek van annyi" (hisz többnek nincs, mint van 100 millája enyhén szólva). A nem sok pénz akkor lenne, ha átlag(hoz közeli; akár átlag fizetés 2x-ből) fizetésből 5-10 év alatt összegyűlne szolid közepes életszínvonal megtartása mellett. Ezt meg szerintem a svájcihoz közeli jóléti állam polgárai mondhatják el.

A milliárdokat meg azért nem tudja kezelni a lottóötösösök többsége (hogy az eredeti felvetésednél maradjunk), mert itthon a 100 millió is nagy pénz (az előbbi okfejtésem megközelítésében).

"fel is írod az álmaid életmódját, ami ~50-60 millióból kényelmesen megvalósítható lenne. Amiből pont az következik, hogy még a 100 millióba beleélés is nehezen megy, ami persze nem baj, csak akkor ne álmodozz a milliárdok könnyen kezelhetőségéről :)"

Nem. Pusztán (átlag ember számára jóléti) elméleti példát hoztam. Nem álmaimat vázoltam.

"Engem sem tudsz megítélni, tehát nyilvánvalóan nincs igazad. "

Rossz az ok okozati összefüggés: persze, de azért mert téged nem is ismerlek (tudomásom szerint nem vagy a 3D-s ismerőseim között; aztán ki tudja :-))

"Igen, az. Főleg ha ehhez koreai, japán terepjárót rendelsz gondolatilag :) Mert ez annyit tesz, hogy még ezektől is messze vagy, vagyis nem látod a 100 milliót sem."

Ezt nem értem; ehhez mit kéne rendelnem szerinted?

"És már jön is ideológiájuk: Ingatlanadó, vagyonadó, éljenek a prolik elvátrsak szlogen. Ez sem tűnik fel?

"Mert látensen imádja a (sört, virslit, tv- imádó) nép az "épülő szocializmust" és az "ál"egyenlősdit."

Nem véletlen a nyugdíjasok masszív MSZMP szavazása."

Erről te jutottál eszembe:

http://idokjelei.hu/2012/06/europai-szuperallam-nemet-vezetessel/

>>>

" Ez egy nagyon fontos pont, mivel tudjuk, hogy a világkormány kommunista ideológiájú lesz, és részben azzal nyeri meg a tömegeket, hogy a válság megoldásaként szétosztja a gazdagok, vagy gazdag országok javait a szegényebbek között."

Szóval ne rekedj meg mindig itthon; gondolkodj globálisan :-)))

ingatlanadó:

Pedig az ingatlan(vagyon)adót te is támogattad, úgy hogy ezzel egyidejűleg kivezetik a visszterhes vagyonátruházási illetéket, ha jól emlékszem.

Re: nincs cím

#520839 Előzmény: #520464

Vicces, szerintem valaki olvas és ennek alapján írogat cikkeket...

http://www.portfolio.hu/gazdasag/ongondoskodas/nyerni_fog_a_lotton_igy_fektessen_be_negymilliardot.168638.html

Mert elég feltűnő, hogy szinte copy+paste a lényegi rész, beleértve azt is, hogy nem egyszerű dologról van szó, valamint a biztonsági kockázatot is.

De a legviccesebb az, hogy egyáltalán nem is beszél bármiféle pénz elköltéséről, csak arról hogy ha már megszerezted, add oda a szerencsejátéknak még egyszer az egészet.

Re: nincs cím

#520727 Előzmény: #520669

"Think globally, act locally".

Nem határokat kell húzni, hanem egyszerűen mindent annak megfelelően kell kezelni, hogy MINDKÉT gondolkodásmódot megnézed az esetében. Minden látszat ellenére ezek a gondolatok ugyanis nem egymás ellentétei, hanem adott esetben csak a kivetülései.

Vagyis, a liberalizmus és a nacionalizmus teljesen hibásan használt kifejezés, hiszen minden alkalommal beidézem Rákóczi híres jelszavát: "Cum Deo, Pro Patria et Libertate". Vagyis az Isten és a Haza maga a szabadság. Azaz a liberalizmus és a nacionalizmus egyáltalán nem egymás ellenségei, vagy ellentetjei.

Ennek megfelelően ha valamiről szó van, akkor egyszerűen globálisan, akkor azt kell megnézni, hogy annak milyen hatásai vannak lokálisan, egy lokális döntésnél pedig azt, hogy az mennyire véghezvihető egy globális rendszerben.

Vagyis ha például a profit működését nézzük, akkor azt kell megvizsgálni, hogy a helyben keletkező profit adott esetben országos szinten mit jelent, avagy hogy a globálisan keletkező profit helyben mit jelent.

Én tehát nem a túlzottságtól félek általában, hanem attól, amikor valami izomból akar szembemenni valamivel, akár a liberálbolsevizmusnak egy nemzetre erőszakolásáról van szó, akár a nemzetközi rendszer teljes figyelmen kívül hagyásáról.

Ebben a kontextusban külön figyelmet érdemel az "állam" kifejezés, amelyet általában vagy nem értenek az emberek, vagy "ellenségnek" tekintik egészen addig, amig korlátoz, viszont azonnal "kötelező megmentőnek", ha éppen valami nem úgy alakul, ahogy elképzelik. Az államnak a szerepe az, amelyet végig kell gondolni, mert igazából ebben a kontextusban van értelmezhetősége az általad írt jelzőknek, azaz annak, hogy nehogy már a szélsőségesek (neonácik, liberálbolsevikok) fújják a passzátszelet, hanem a konzervatív liberális centrista többség - hiszen ez alkotja a nemzetet. Namármost, ebből következik az is, hogy nyilván értelmetlen egy részről azon álmokat dédelgetni, hogy majd jólvisszaszerezzük Nagy Magyarországot, de az is, hogy értelmetlen 23 millió románnal riogatni.

Valahol ott vannak a határok, hogy megnézzük, mi a jó az országnak, az embereknek és nem csak ma, hanem holnap is. Ebben a kontextusban viszont már értelmetlenné válik az, hogy mi a túlzás, mert vagy valós elképzelések vannak, vagy trükkök százai és reggeltől estig hazudozás.

Mondok erre egy példát.

Vegyük a mostani kormányt, és vegyük a Horn kormányt. Egészen komolyan gondoljad végig, hogy mi is a kettő között a különbség. Igazából ha a gazdaságpolitikát nézzük, akkor nem sok, valójában az egyik kissé uzsoráspártibb és csóró nyugdíjas párti volt egyszerre, a másik kissé polgári gondolkodású, azaz pont az előző csoportok közötti réteget célozza meg.

Ugyanakkor mindkettő rendbe akarta tenni a költségvetést, az öngondoskodásra épített és egyebekben mindkettő páros lábbal rúgta ki az IMF-et, aminek a mára elfelejtése igazán figyelemreméltó a baloldal részéről.

Vagyis minden centrista rendpárti és konzervatív szociáldemokrata ugyanazon az úton halad, és pont a szélsőségek felé való elburjánzást nem engedi meg.

Tehát, még egyszer leírom: A Horn féle INKÁBB globalizáció pártiság és az Orbán féle INKÁBB nemzeti gondolkodásmód között valójában NINCS KÜLÖNBSÉG, mert mindkettő a nemzet irányában és az önrendelkezés irányában gondolkodott és csak ennek az árnyalatnyi különbségeiben, apró nüanszokban különböztek.

És ezekhez KÉPEST volt teljesen szélsőséges az a liberálbolsevizmus, amely közöttük tombolt az országban.

A határok tehát ott húzódjanak, hogy bal oldalon legyen egy Horn Gyula féle rendes szociáldemokrata oldal, amely BÁRMIKOR együtt tud működni egy Orbán féle centrista konzervatív oldal.

Mert ezek a, illetve ezek lennének a liberális pártok, bármilyen furcsa is ez a számodra :)

Gondolom abban egyet tud…

#520669 TrendMan

Gondolom abban egyet tudunk érteni, hogy mind a túlzott liberalizmus (globalizáció pártiság), mint a túlzott nacionalizmus (lokalizáció pártiság) káros.

Amennyiben igen, akkor már csak abban kell megállapodnunk, hol húzódjanak a határok?

http://stockland.hu/forum/locatepost/520596

#520603

Áttettem ide, innen:

http://stockland.hu/forum/locatepost/520596

780 08:12 [__AT__] (VIP) Re: uram-bátyám kapitalizmus Címzett: @rbbj11

Nem értem a kérdésedet, kérlek fejtsed ki.

************************************

779 08:11 [__AT__] (VIP) Re: uram-bátyám kapitalizmus Címzett: @rbbj11

"Mivel én "vad"kapitalizmusnak vagyok híve, ahogy írtad és más területen is úgy gondolom, kár a szélllel szembe pisilni, sztem nincs abban semmi elviselhetetlen, ha Európa egyes területei igen ritkán lakottá válnak."

Ha valaki annyira globalista, hogy tök mindegy hogy hol él, annak tényleg semmit sem mond az, hogy haza, anyaföld, otthon. Mert nekem nem mindegy az, hogy Magyarországgal mi lesz.

"Az sem baj, ha azok a rendszerek, melyek fenntarthatatlanok, pusztulnak."

Ha nem döglenek bele az emberek, akkor ez így van. Ha beledöglenek, akkor abból viszont nem pusztulat lesz, hanem dögvész. Az elől meg az sem menekülhet, aki azt hiszi, hogy őt ez nem érdekli. Olyan ez, mint a pestis. Van akit nem zavart, de az általában a leggyorsabban halt. A dögvész nem válogat.

"Szumma szummárum én drukkolok egy olyan egységes EU-ért, ahol a tagállamok max tartományok szintjén rendelkeznek önállósággal"

ELMÉLETBEN ez természetesen nekem is tetszene, de van ezzel egy kis gond. Éppen te mondtad, hogy széllel szemben nem érdemes, viszont ha körülnézel, akkor jelenleg pont az látható, hogy valójában az emberek és az államok NEM az egységességet, hanem inkább a különállást és egyedi megoldásokat keresik. Ebben a kontextusban valójában a széllel szembe szerintem pont az ezzel szembenállás, és én pont erről értekezek: NEM az a széllel szembe, hogy erősödjenek az államok és gyengüljön a központi terror, hanem az, amikor valaki még mindig ezt erőlteti, miközben szemmel látható, hogy az ideológia már ezen a szinten is megbukott, tehát annak még diktatórikusabbá tétele csak még nagyobbá fokozhatná a problémát.

Egyebekben tudod, a kommunizmus is egy nagyon szép ideológia, csak akkor lesz belőle baj, amikor meg akarják valósítani. Ezt pedig még a kommunizmusban hívőknek is fel kell ismerni, mert ha nem teszik, akkor lesz belőle bolsevizmus. És ugyanez az egységes Európa víziója, ha nem ismered fel, hogy ennek csak a nép akaratából szabad létrejönnie, akkor abból terror és kényszer lesz. Az meg nem működik, mert nem működhet, pláne egy olyan "látszatbirodalom" esetében, mint Európa, ami nemhogy nem a hatalma csúcsán akarna létrejönni, hanem egyenesen a bukása hajnalán. Ez már olyan, mint amikor a Római Birodalom utolsó császárát megválasztották... nevetséges.

"A globalizáció pedig meg már rég a kis nemzetek asszimilációja felé tart."

És pont erről derült ki, hogy mivel a globalizáció a profitot és a hatalmat egy szűk kör felé összmpotnosítja, ezért ez a gyenge nemzetek kinyírásáról szól. És pont erre jönnek rá szépen és sorban és kezdenek ellenállni a mátrixnak az emberek.

Mert felismerték, hogy a globalizációnak ez nem a következménye - hanem egyenesen ez a globalizáció CÉLJA.

************************************

778 08:04 [__AT__] (VIP) Re: uram-bátyám kapitalizmus Címzett: @prospero

"Most Uram-bátyám világ van? Ki állítja?"

Ahogy írod, ahogy írod.

Azok, akik kikerültek a hatalomból, akiknez nem ömlik számolatlanul a pénz, és nem tudnak máshol elhelyezkedni, mert semmihez sem értenek. Illetve azok, akik eddig abból éltek jól, hogy elvtelenül kiszolgálták az eddigi kormányokat. Magyarán azok, akik TÉNYLEGESEN uram-bátyái voltak az előző rendszernek. Mert a liberálbolsevik már csak ilyen: Ha nekem jó a rendszer, akkor az jó, ha nincs ott haver, akkor az csak pocsék lehet, és várom az elvtársak újbóli eljövetelét, akik majd gondolnak hűséges énemre. Ámen. Izé... Éljen Rákosi!

törlés válasz erre

************************************

777 08:01 [__AT__] (VIP) Re: uram-bátyám kapitalizmus Címzett: @TrendMan

"Túl gyorsan és túl nyitottan ugrottunk bele a rendszerek közötti átmenetbe, a mohóság, az arany középút, a fokozatosság elvét figyelmen kivül hagyva."

A szakadék szélén ezek a fogalmak értelmezhetetlenek.

"Ismét és meg 1x a rövid távú gondolkodás érvényesült, de attól, hogy most hirtelen az ellenkező irányba rántják a kormány, nem egyenesbe jövünk, hanem felborul az autónk."

Miféle ellenkező irányba? :o

"Meg kell találni az egyensúlyt a jobb és a bal, a konzervativ és a liberális, a nemzeti és a globalizált között."

Ez a fogalom értelmezhetetlen, de az az igazán érdekes, hogy ezt mindig azok mondják, akik valójában egyetlen ideológia felsőbbrendűségében hisznek és amikor hatalmon vannak, minden mást ki is írtanak. Elég csak 2006 októberére gondolni, vagy a Deák téri Jobbikos ülőcsoport erőszakos felszámolására, vagy a kordonnal körülvett Parlamentre. Most pontosan mitől kell félnie egy baloldalinak, liberálisnak? Mitől problémás a globalizmus?

Az egyensúly pont azt jelenti jelenleg, hogy a nemzeti, a jobboldali és a liberális értékrend bekerül a rendszerbe, ám mint láthatod: Ennek a MEGJELENÉSE önmagában rettegéssel(!) tölti el a liberálboslevik ideológia hegemóniájában hívőket, mert rettegnek minden olyan ideológiától, ami gyengíti az egyeduralmukat, az egyedüli hit mindenhatóságát.

Csak nézzed meg: Pontosan mi az, amiben túllendültünk volna azon, ami egészséges szintet jelent? Csak gondolj bele és próbálj olyat mutatni, amiben szélsőjobbra kerültünk volna, amiben igazából korlátozva lenne a globalizmus, amiben a termelőbefektetések bármiféle hátrányt szenvednének.

Egyszerűen csak a szabadrablás (=szabadpiac) és a bankrendszer felsőbbrendűsége és mindenhatósága (=uzsormaffia) van korlátozva, ez azoban nemhogy baj, hanem szemmel látható, hogy egyenesen már régen meg kellett volna tenni, ahogy ezt minden normális országban meg is tették és ebbe még a V4 maradékát is bele kell érteni. Ha jobban megnézed, pont a jobboldali, a nemzeti és minden hasonló ideológia volt korábban kiírtva, elnyomva, eltaposva és meggyalázva, kiírtandónak bélyegzett korábban.

Ha valaki nemzeti érzelmekről szólt, azt zsigerből nácizták le, ha a határon túli magyarokról, akkor "jön a 23 millió románozás" és az irrendentizmus és sovinizmus jött azonnal elő. Ha valaki az uzsoramaffia ellen emelt szót, jött a zsidózás, ha valaki Magyarországról beszélt, akkor a földbe döngölés, hogy mi bűnös nemzet vagyunk.

Namármost, ezen módszertanok kétségtelenül eltűntek - és legfeljebb a HAMVAZS próbálkozik még ezekkel ezerrel -, de nem hiszem, hogy ezekben a destruktív ideológiákban és módszertanokban bármiféle "egyensúlyra" kellene törekedni. Pont az derült ki a számomra, hogy ha ezektől eltekintünk, akkor az úgynevezett magyarországi baloldalon valójában SEMMI, azaz SEMMI sem marad!

Tehát még egyszer: Ha kihúzzuk azt, hogy kiszolgálni a nemzetközi uzsormaffiát, azt, hogy tegyük szét a lábunkat, Magyarország szolganemzet, a zsidókkal kell minden nap foglalkozni, a zsidómentőkről mindent elnevezni, akkor mi marad az úgynevezett baloldalon? 2010 óta az égvilágon semmi mást nem tudnak mondani, csak annyit, hogy "nem tetszik a rendszer" és igenis ki kell szolgálni a megszállást, igenis ingatlanadó kell, meg progresszív adó kell és az idegen bankoknak szabad kezet adni a kizsákmányolásban.

Ebben miféle egyensúlyra lehetne velük törekedni? Ebben KIZÁRÓLAG szembenállni lehet, mert ez az abnormalitás volt az, ami egyszer 45 után, egyszer meg 89 után és még egyszer 2002 után küldte totálisan padlóra az országot.

"Ehhez viszont épp arra a szigorúbb erkölcsiségre van szükség"

Ez demagógia. Ehhez erős államra van szükség, amely képes rendet vágni és ezzel megteremteni legalábbis elvi szinten az erkölcsösség lehetőségét, amely elválik az ideológiai hűségtől.

"amit a kormányzat intézkedései többségével eddig csak tagadott (retorikájával ellentében) ... sőt a Matolcsy féle mese-mese-meskete a legrosszab liberális képzelgésre emlékeztet:-("

Az a baj, hogy elfelejted, hogy mit műveltek korábban. Elfelejted a törvénybe iktatott adócsökkentést, az áfacsökkentést, a 2006-os 10% hiányt, a reptér hurráprivatizációval meghamisított költségvetést, azaz azt, hogy ők nem csak meséltek, hanem tényleg pusztítottak és hamisítottak is, de minden szinten és üzemszerűen. Valójában ezen kívül nem csináltak semmi mást sem. Vecsési számlagyártól a Parlamentig - ennyi volt az ország korábban.

Ehhez képest az, hogy egy naponta a csőd szélén táncoló világban és Európában öt percenként mást kell mondani, azzal éppen semmi különösebb gondom nincs, én is jobban örülnék annak, ha kiszámíthatóbb lenne a világ (és ezáltal a kormány BESZÉDMÓDJA), ámde a kormány gazdaságpolitikája IDÉN(!) már teljességgel kiszámítható és világos:

A jövedelmeket és vagyont terhelő adók vagy szinten maradnak, vagy nem lesznek, ezzel szemben a fogyasztást addig fogják adóztatni, amig egyensúlyba nem kerül a költségvetés. Azon kérdésekben, amiben pedig terrorisztánban döntenek és öt percenként változtatják az állásfoglalást én nem a kormányt hibáztatnám.

Ez ügyben ajánlom figyelemedbe a decemberben(!) meghozott ítéletet több száz milliárd visszautalásáról, hogy nehogy rendben legyenek a sarokszámok, avagy az elfogadott és mindenkinek tetsző költségvetés után azt, hogy "de akkor mégis inkább legyen 1%-al kisebb a növekedési ütem prognózis, azaz a de most már rabolják ki a magyarokat is" után meghozott pótlólagos intézkedések előtti és utáni kommunikácót nem lehet a kormány össze-vissza beszélésének nevezni.

Ha pedig azt veszed alapul, hogy nálunk 0,5%-on megy a paláver terrorisztánban, majd azt mondják, hogy a másiknak szinte ingyen adunk korlátlanul pénzt, nomeg nekik lehet akár 5%-al nagyobb a hiány, meg nem kell senkinek komolyan venni azokat a szabályokat, amiket nekünk be kell tartani - akkor ezt miféle demokráciának, liberalizmusnak neveznéd?

Ez kőkemény terror, amely a nemzetállamok lerombolását és a teljhatalmú pénzügyi uzsoramaffia regnálását készíti elő, amivel szemben csak nagyon erős nemzeti irányvonallal lehet védekezni, mert minden más egyszerűen bedarálná az országot. Ha pedig megnézed, hogy eleddig mit tettek értünk, akkor még az is megkérdőjezehető, hogy jól tettük-e hogy beléptünk a kizsákmányoltak közé.

Ettől még nem kell a kormányt szeretni, egy kormánynak nem az a feladata, hogy szerethető legyen, erkölcsi példamutatás meg aztán főleg nem. Egy kormánynak az a feladata, hogy tartsa azokat a sarokszámokat a költségvetéssel, ami elő van írva. Ez pedig sikerül, méghozzá eleddig példátlan módon. Innentől ha csak gazdaságilag nézzük a teljesítményt, akkor az valami egészen példátlan és kiváló, ha pedig azt nézzük, hogy mindehhez (a liberálbolsevik irányvonallal szemben) nem volt szükség 400 milliárd ingatlanadóra és még 500 milliárd SZJA elvonásra, sőt még a TÁNYÁT is csökkenteni lehetett, akkor ez különösen figyelemreméltó teljesítmény.

Ha pedig mindehhez azt is hozzávesszük, hogy Magyarország adósságbesorolása stabil(!), azt, hogy a bankok MINDEGYIKE itt akar maradni és már mind nyereséges még a hamis könyvelés mellett is, az aztán egyáltalán nem azt mutatja, hogy annyira rossz lenne errefelé az élet még a globalista intézmények számára sem.

Akkor tulajdonképpen hol van a probléma szerinted?

************************************

776 07:53 rbbj11 (Tisztelt Tag) Re: uram-bátyám kapitalizmus Címzett: @[__AT__]

Ó persze. Szted Argentína hova sorolandó? Nagy liberalizáció miatt dúl ott a káosz és a polgárok pü-i kizsákmányolása? Vagy épp fordítva? ;)))

************************************

775 07:38 [__AT__] (VIP) Re: uram-bátyám kapitalizmus Címzett: @TrendMan

"Mégpedig azért, mert a vélt (illetve az erő poziciójából egyes esetekben valós) liberális 'pénz' diktatúra helyét a jelen kormányzat az uram-bátyám diktatúrával próbálja betölteni."

De ez egy bullshit barátom. Egyszerűen közönséges bullshit. Mégpedig azért, mert semmivel sem uram-bátyámosabb a mostani rendszer (és nem diktatúra), mint a liberálbolsevik diktatúra, amikor csak hithű párttag és elvtárs kerülhetett valahová. Ott az volt a fontos, hogy az ideológiához hű legyen valaki (és nem számított, hogy hülye, sőt, adott esetben előny volt), ami tulajdonképpen az uram-bátyámoskodás csúcsa, és a valódi diktatúra: Ugyanis ideológiai alapon szelektált. Nem mellesleg, az ideológiai diktatúra egyáltalán nem zárja ki az uram-bátyámoskodást, sőt, nagyjából ez volt az igazi rendezőelv az ideolgóiai szelekció UTÁN. Elég csak megnézni a mindenhez értő káderek garmadáját, azt hogy egy hagyóra még irodaházat is terveztetnek, hogy ő hogyan közlekedhessen benne úgy, hogy észre se vegyék az ott dolgozók.

Egyebekben tessék egy picit elgondolkodni. Csak egy picit.

Az uram-bátyámoskodás diktatúra lenne? Mitől és miért?

Hiszen minden kapitalista vállalkozás így működik, de különösen annak az alapja, a családi KKV szektor.

Vagyis aki az uram-bátyámoskodás ellen ágál, az valójában az államszocializmust élteti, hiszen abban szokás ez ellen fellépni. Nem véletlen az tehát, hogy én az államszocializmus-kommunizmus-bolsevizmus tengely mentén ismerem fel a liberálbolsevizmust, amelynek a lényege az, hogy nem számít, hogy ki ismer kicsodát, ki ért valamihez, vagy ki nem, az kerülhet pozícióba aki a pártot és az ideológiát hithűen és kétely nélkül kiszolgálja. Ez jelen esetben az internacionalizmus helyére lépő nemzetközi uzsormaffia, de ez egy igazi elvtelen kiszolgálószemélyzetnek semmi gondot nem okoz.

"Pedig egy erkölcstelen/helytelen eljárás/irány behelyettesitése soha nem lehetséges egy másik helytelen iránnyal, csakis a helyessel!"

A helyes irány az, hogy értsen ahhoz valaki, amit csinál. Ebből a szempontból az ideológiai hűség első helyre helyezése a létező legrosszabb irány, paradox módon én pont úgy látom, hogy ha már csak ez marad, és az ideológiai hűség nem számít, az már előrelépés. Ugyanis az csak egy liberálboslevik hazugság, hogy pályázattal, meg minden egyéb marhasággal lehet a megfelelő embert kiválasztani, ismét tessék csak a magáncégekre gondolni: A valaki ismer valakitnél jobb ajánlólevél igazából nincs, mert nem is lehet. Ezzel szemben az összes többi papír többé-kevésbé semmit sem ér és semmit sem mond, versenyeztetni meg körülbelül élből lehetetlen. Ha úgy tetszik (és most kapaszkodj), amikor egy nagyvállalat egy állásközvetítővel szerződik, annak pont az az oka, hogy nem tud és nem is akar válogatni, hanem MEGBÍZIK ABBAN, AKI KÜLD EGY EMBERT, hogy az megfelelő lesz. Node ha megnézed, valójában ez is mit jelent? Azt, hogy "uram-bátyám" alapon lehet elhelyezkedni, csak az uram-bátyám egy más viszonyrendszerben jelenik meg, amely adott esetben sokkal rosszabb az uram-bátyámnál egyszerűen azért, mert még így SEM kerülhetsz egy állás közelébe, mert idióták döntenek arról, hogy ki kerülhessen oda.

Vagyis, ha még jobban belegondolsz, valójában az iszonyodik a gondolattól, hogy nem egy ideológiai elvontság alapján döntsenek, akinek az Isten-Haza-Család fogalmával van problémája, azaz azoknak, akik úgy megszokták az államszocializmust és annak eszméit, hogy nem akarják felismerni azt, hogy hogyan is működik az a világ, ami működik.

Csak tessék megnézni Amerikát és a Kennedy klánt, vagy éppen a Bush családot, netán a Clinton famíliát, és akkor most nyilván mehetnénk még sokáig előre - valójában az nyerhet el bármiféle pozíciót, hatalmat, állást, aki "valakinek a valakije" még abban az országban is, amiben igazából a liberálbolsevizmus csúcsmodellje működik. És tudod miért? Mert számodra hihetetlen paradox módon ha mindenki ezen ideológián belül él és ebben hisz, akkor egyszerűen nem marad más szelekció, mint az, hogy ki és kicsodát ismer.

Vagyis ha egyszer újra eljönne a te világod errefelé, akkor máris láthatóvá válna számodra, hogy valójában a végső döntést ugyanúgy nem a rátermettség hozná meg, hanem az, hogy melyik párttitkár a rokonod. Vagy erre már nem emlékszel, elfelejtetted? Elfelejtetted, hogy az összes liberálbolsevik kormány úgy volt összeállítva, hogy csupa csupa olyan ember lehetett a tagja, vagy lehetett pozícióban, akik együtt voltak a KISZ-ben, Demiszben, meg a Lopez klubban? Csak korábbi párttitkár, korábbi főelvtárs lehet pozícióban, amely szerintem lényegesen beszűkültebb és szelektálóbb.

Hogy úgy mondjam, ha nagyon ki akarod ezt kerülni, akkor oda fogsz elérkezni, hogy a liberálbolsevik rendszerben lehet egy olyan "vakhited", "önhergelésed", hogy a pártba belépéssel előrébb juthatsz és akkor nem számít, hogy honnan jöttél (vö kommunista szövegek 1945 környékén), mert bárki lehetsz. És erre elő szokás hozni mindig Kádárt, vagy hasonló magasra jutott korábbi senkit, csakhogy ha megnézed, igazából ott sem volt ez igaz. Csak olyan juthatott előre, aki "régi és kipróbált elvtárs volt", másokat inkább kivégeztek, koncepciós perben nyírtak ki, vagy JELLEMZŐEN inkább lehetetlenítették el a "belső konkurrenciát", a külsőt meg egyszerűen kiírtották. Vagyis úgy akartak egységet csinálni, hogy aki annak nem része, az pusztuljon el. És még csak a teljhatalom sem volt elég ehhez. Vagyis, bár hitegetheted magad a képességekkel, de valójában nézzél csak rájuk: Szakasits Árpád utód, Rajk leszármazott, KISZ, MSZMP, és SENKI MÁS nincs közöttük.

Esélyed nincs az előrejutásra, viszont jó esélyed van arra, hogy ellehetetlenítsenek ha nem tartozol közéjük. Innentől nem egészen értem, hogy ez az ideológia, ez a végtelenül kontraszelektált belterjes világ mitől lenne jobb, mint az, amiben legalább nem az ideológiai hűség és a kiszolgálásra való hajlam az egyetlen szelektáló szempont azon felül természetesen, hogy kinek vagy a kicsodája és melyik párttitkár kezeskedik érted.

Miért lenne ez szerinted "jobb", avagy "erkölcsös, helyes irány"? Ez borzasztó irány, és az erről való leválás bár egyáltalán nem biztos, hogy a legjobb irányba vezet, csak az, hogy jobb irányba vezet. Hogy hová, az még nem tudható, de az, hogy az "ideológia hűség" kikerül belőle, az önmagában egy nagyon előrevezető elképzelés és irány, mert ez (bármilyen furcsa a számodra) éppen az ideológiai diktatúra felszámolását teszi lehetővé.

Aki nem hisz az internacionalizmusban, a nemzetállamok lebontásában, az egyszerűen nem lehet a mai liberálbolsevik baloldalban senki sem, mert ennek a tökélyre fejlesztése és minél elvtelenebb követése az alapvető szempont. EHHEZ képest az, hogy akár ebben is hihetsz, ha értesz a munkádhoz - az egy előrelépés. Nem is kicsi, hanem hatalmas. Felszabadul az ideológia és a gondolkodás lehetősége, nem kell félned attól, hogy az ideológiádat, gondolataidat el akarják pusztítani, mint korábban. Én példálul ezt egyenesen gondolati és ideológiai felszabadulásként éltem meg.

"Ezért bármely ilyen kezdeményezés csakis akkor lesz sikeres, ha az erkölcs, az etika, az adott szó becsülete, a nyilt és egyenes kommunikáció, a másik iránti tolerancia és szolidaritás értékeit magáévá képes tenni."

Ezek liberálboslevik marhaságok. Maradjunk abban, hogy ezek soha és sehol a világon nem működtek, de nem is érdekeltek senkit. Politikustól az erkölcsöt és adott szó becsületét számonkérni egyszerű demagógia, a nyílt és egyenes kommunikáció meg hülyeség, különösen ha azt az elmúlt két ciklus permanens és elismert hazudozásával vetjük össze, lásd: "hazudtunk reggel, délben és este". Innentől számolva pont előre megyünk, hiszen ha megnézed, pont jobban állunk azon fogalmakban, amelyeket felsoroltál mint korábban, és ez még akkor is igaz, ha azoktól fényévekre vagyunk. Mert fel kell ismerni, hogy mások is annyira vannak tőle.

"Azonban mindaz, amit a kormányzat eddig elkövetett nem hordozza ezeket az erényeket."

Pedig de.

Ha jobban megnézed, még inkább mint korábban, amikor valaki Paksi erőműtől az MVM-en át a BKV-ig mindenhez ért és akár évente újabb és újabb csodát tud valahol tenni. Vagy éppen mondjam azt, hogy a jól kipróbált elvtárs minden pozíción megállja a helyét? Vagy éppen az adósságválság közepén az ingatlanadó, vagy a manyup államosítása és a tulajdon nyílt ellopása a taggá minősítéssel?

Tulajdonképpen ha megnézed, akkora kupleráj volt errefelé, amit igazából senki sem gondolt korábban, és amikor ebben rendet akarsz vágni, akkor nem lehet fínomkodni. És ami még érdekesebb: A Fidesz a választások előtt gyakorlatilag NEM ígért semmit, amit akkor (többek között én is) fel is rótt nekik, hiszen így nincs rajtuk mit számonkérni. Namármost, amit ígért, azt betartotta, amerre halad, az szerintem működőképes modell, innentől nem egészen értem a kifogásodat, hogy miféle erkölcsi magasságot vársz el egy politikustól mondjuk a Bush, Clinton, vagy a DSK féle botrányok után.

Az erkölcsöt, igazmondást nem errefelé kell keresni, ha volt valami, amit az elmúlt tíz évben megtanulhattunk, akkor az éppen ez. Sőt mi több, ebben a kontextusban különösen furcsa számomra az, hogy pont azok várnák el ezt ettől a kormánytól és hatalomtól, akik korábban megtűrték azokat, akik ezeket kenterbe verték aljasságból és tönkretételből, sőt mi több, pont azokat várnák vissza, hogy azok majd jók lennének, avagy pont ebből az "erkölcsi magasságból" akarnak etikáról értekezni? Ez szerintem kicsit visszataszító, kicsit nevetséges, nem kicsit ijesztő.

Tudod mi a nagy büdös valóság barátom?

Leírom neked.

A nemzettudat és az uram-bátyámoskodás az EGYETLEN, ami szembe tud szállni a liberálboslevizmussal és az, amiben egy IDEGEN nem tud előrébb jutni és pozíciókat szerezni, mert jelen esetben ugye NEM MAGYAR és NEM IDE KÖTIK A GYÖKEREI. Én nem hiszem, hogy egy ilyen embert, vagy ideológiáját kellene támogatni, és csak nézz körül: SOHA és SEHOL nem támogatják ezeket a hatalom közelében sem, legalábbis arrafelé, ahol erős és működőképes ország van.

Ez pont az anarchista, káosz szélén álló országok sajátja, amiben dúl a tényleges fegyveres hatalmi uralom, vagy a pénzügyi kizsákmányolás.

Re: nincs cím

#520602 Előzmény: #520409

"Egyik jelzőt se használtam, de (és ez a másik hibád itt) szokás szerint végletekig kiforgatod szavainkat."

Nézd, egyszer azt írod, hogy "húú... 100 millió nagyon sok pénz, kinek van annyi", aztán meg azt, hogy nem igaz, hogy milliárdokat nem lehet könnyen kezelni. Természetesen nem ugyanabban a kontextusban használod a két számadatot, de ettől még a reakcióid a pénzmennyiségekre vonatkoznak. Ez pedig feltűnően nem stabil alapokon nyugszik, mert az én tapasztalatom pontosan az, hogy aki a 100 milliót beláthatatlan pénznek tartja, az könnyedén beszél a milliárdokról, mert azt a számot igazából fel sem tudja fogni.

És félre ne értsél, én ezzel csak arra akartam rámutatni, hogy nem vagy következetes, hiszen ha milliárdokat tudsz kezelni, akkor a 10-50-100 millióról egyszerűen nem lenne mit értekezni, és tudnád, hogy a 30 milliós pézeknél diverzifikációról beszélni egyszerűen értelmetlen, ahogy a kölcsönből vagyonépítésnek sem.

"Ugye-ugye hogy kiforgatod....Ki beszél itt milliárdokról amikor 100 millió is "beláthatatlan" számomra :-) LOL"

Így van, ahogy a gyakorlatra térünk rá, fel is írod az álmaid életmódját, ami ~50-60 millióból kényelmesen megvalósítható lenne. Amiből pont az következik, hogy még a 100 millióba beleélés is nehezen megy, ami persze nem baj, csak akkor ne álmodozz a milliárdok könnyen kezelhetőségéről :)

"Megint eltévedsz velem kapcsolatban: ez a legrosszabb esetben."

Akkor számodra a valóság a legrosszabb eset. Mert ez a valóság.

"Ő nekik miért kéne ezekről tudni?"

Mert a felséged, a gyerked elmondja, vagy mert csak veszel valamit, ami nem illik az életmódodhoz. Azt próbáljad valahol megérteni, hogy ha egyáltalán nem mutatsz semmit, akkor nem is lesz semmid, ahogy elkezded mutogatni AKÁRMILYEN szinten, akkor máris lesznek irígyeid. Az meg, hogy a családod, haverjaid nem tudnak róla, azt meg felejtsed el. Az annyit tesz, hogy neked sincs semmid.

"Akiket meg leírtál, meg abszolút nem ilyenek. Mind rokonságomat mint ismerőseimet tekintve."

Mert nem nyertél milliárdokat. Ha nyernél, majd rájönnél, hogy milyenek is valójában. Ha pénzről van szó, akkor megvadulnak az emberek.

"Van egy rossz tulajdonságom: túl jó ember ismerő vagyok, első kérdéséből, attitűdjeiből meg tudom ítélni milyen ember. Nem is kell válaszolnia."

Engem sem tudsz megítélni, tehát nyilvánvalóan nincs igazad. Csak azt hiszed. Aztán majd rájössz később arra, hogy miért nincs ebben igazad, de ehhez sajos pár pofont el kell viselni az élettől.

"Volt aki megpróbált lehúzni, nem sikerült. Azonnal meg is szakítottam a kapcsolatot. Kölcsön se nagyon kértek tőlem (ismernek etéren). Talán 1x adtam életemben."

Mert nincsenek milliárdjaid, a felsoroltaknak pedig semmi köze az emberismerethez. Ezt mondjuk gyanakvásnak lehetne hívni.

"nyilván válaszomat igaznak vélték, hisz az 50 cm-es 12 éves TV-m ,15 éves autóm és 6 éves mobilom ezt alátámasztotta szemükbe :-))."

És nyilván nem is mondtál nagyságrendileg kevesebbet.

"kapcsolataimban meg ez nem volt kérdés szó szerint, ha az lenne, hamar megszakadna."

Elég nagy hiba, hiszen ebben az esetben nem mondasz igazat.

"5 év múlva meg miért ne tudná meg az igazat. Ha nyavalyog, repülne tőlem... de ez a tulajdonság hamar lelepleződik, hamarabb mint 5 év."

Hiszed te. Aztán majd rájönnél, hogy nem így van. Amig nincs pénz, nincs probléma, a probléma akkor keletkezik, ha lesz.

"Múltkor egyik bizalmi barátomnak meséltem, hogy jobb periódusban vagyok, mégis kifizettettem vele a sörözést (persze nem ok nélkül :-) de ez most ne lényeg) és szem rebbenés nélkül ki is fizette, pedig utolsó ezresei voltak a tárcáiban."

Ennek pont semmi köze ahhoz, hogy milliárdos lettél, vagy sem. Ez csak arról szól, hogy most éppen van pénzed, meg jól megy a szekér, de ennek semmi köze ahhoz, amiről értekeztünk. Az arról szólt volna, hogy tiéd a kocsma, mégis fizettetsz vele, csak hogy a nagyságrendről elképzelésed legyen.

"Szóval akiket közel engedek, azok rendesek, nem kotyognak."

Mert nincs mit.

"De ha koreai, japán terepjáróval járnék vagy drágább házban laknék, rokonaim, meg barátaim azt is megértenék de ugye nekem 100 millió úgy is "beláthatatlan", hisz megírtad mint ojjektív hírforrás :-)"

Igen, az. Főleg ha ehhez koreai, japán terepjárót rendelsz gondolatilag :) Mert ez annyit tesz, hogy még ezektől is messze vagy, vagyis nem látod a 100 milliót sem.

"de a szegénynek is sok félni valója van, sőt..."

Sőt legyen akkor annyi eszed, hogy ránézel és megérted, hogy NEKED mennyi félnivalód lenne, amikor nem a suttyó cigányok akarnak lecsapni az 1000Ft-odért a játékgépbe, hanem profi bűnözők akarnának rávenni arra, hogy "nem kell neked annyi pénz, jobb ha rájuk bízod".

"A több milliárd forintot szóba se hoztam. Te hoztad fel a "lottóötösöket"."

Vagyis mégiscsak erről beszéltünk :)

"És szerintem az alkoholista, öngyi milliárdosok, és az elfajzott gazdag kölkök szerintem sokat adtak a külsőségekre, ami ide vezetett."

Nem. Az vezetett ide, hogy nincs céljuk és nem találják a helyüket az életben. Mivel nem tudnak sikerélményt szerezni, mert mindent megkapnak, ezért kénytelenek az extremitásban kielégülést keresni és ebbe bizony sokan bele is halnak. De legalább nem unalmas az életük...

"de még ez mindig jobb, mint az amit azok csináltak, akik begolyóztak, nem?"

Nem.

"ha hozzászokik évek múltán növelhető az összeg és vehet reáljavakat is (vállalkozás, további ingatlan, föld) amiket ÓVATOSAN menedzselhet vagy ilyesmi."

Nem így működik. Ennél jóval egyszerűbb, ha nem is lottózik. Tulajdonképpen a vicc az, hogy egy egyszerű banki kötvénynél kockázatelemzést KELL végezni, de lottózni bárkinek szabad. Pedig jóval nagyobb a kockázata annak, hogy véletlenül nyer.

"Jó hogy mondod, mert írok a külföldieknek , hogy ne vegyenek magyar államkötvényeket, mert hamar meggyűlölik őket és meg tudják hol laknak."

Még mindig nem érted. Nekik nem itt kell titokban tartani a kilétüket, hanem otthon, főleg, ha nagy vagyonról van szó.

"Ha nálunk ennyire balkáni, dél-amerikai állapotot uralkodnak, akkor ne is akarjunk mi nyugati szinten élni"

Ez így igaz. Nem véletlenül fordult fel majdnem az ország, amikor elhitették az emberekkel, hogy lehet uzsorából "jobban" élni mint négy éve.

"de nem hiszem, hogy az államkincstár privátügyfél menedzserei "irigyek" lennének, és szétkürtölnék a dolgot."

Dehogy kürtöli szét. Csak elmondják a haveroknak. Ajánlom figyelmedbe azt az esetet, ami nemrégiben történt, hogy egy egyébként jó bróker elmesélte a barátnőjének Rudolf Péter (még csak nem is politikus) az anyagi helyzetét, aki persze azonnal kipofázta valamelyik közösségi oldalon. És annak ellenére, hogy RP nem akart ügyet csinálni ebből, a bróker repült és természetesen vége a karrierjének és kereshet magának új szakmát. A kis ribanc meg persze megy majd tovább... új élményeket és kemény dolgokat keresve, hogy új történettel szórakoztassa a világhálót.

"ha így van, akkor az a bizalmat gyengítené az országunk felé."

Hová? :)

"Meg ha ennyire nagy az irigykedés a vagyonosokra, akkor nyugodtan lehet fényesíteni a vörös csillagokat, Marx képeket."

Ajánlom figyelmedbe ahogy egyre többen lihegik vissza ezen ideológia hithű párttagjainak a leszármazottait, illetve azon pártokat, amelyek internacionálét énekelgetnek a mai napig. És már jön is ideológiájuk: Ingatlanadó, vagyonadó, éljenek a prolik elvátrsak szlogen. Ez sem tűnik fel?

"Mert látensen imádja a (sört, virslit, tv- imádó) nép az "épülő szocializmust" és az "ál"egyenlősdit."

Nem véletlen a nyugdíjasok masszív MSZMP szavazása.

"Akkor ne legyünk álságosak azzal kapcsolatban, hogy a teljesítmény számít és ennek eredményeként akár exponenciálisan is nő az illető vagyona. Akkor Thürmert a népnek...nem?"

Elqrót, Bajnait és oszkogatót. Csak nézzed meg.

"És most ezt nem méregből, iróniából és offolsából írom, hanem nagyon is Ontopic-ságból, hisz akkor olyan gazdaságpolitika kell, ami a relatív béke megteremtése miatt [szerk MAGYARORSZÁGON] fűnyíró elvvel kiegyenlítik a vagyoni elosztást azok kárára akik jobban élnek az átlagnál (akár a tisztességeseket is megbélyegezve azzal, hogy tisztességtelenül gazdagodtak meg), ami valóban [szerk MAGYARORSZÁGON] populizmus lenne."

És akkor most kérlek, olvassad vissza az ingatlanadó indoklását a liberálboslevikoktól: a nagy vagyonok csak adózatlanul jöhettek létre, tehát igazságos az adóztatásuk és annak szétosztása. Ennek része a közmunka helyett újra a segílyezés is. Van még kérdésed?

Re: nincs cím

#520476 lagwagoner Előzmény: #520214

"Te nem ismered ezt az országot. Amikor gyűlölik azt, aki pénzhez jut és mindenki meg akarja fejni, akkor szerinted mennyi idő alatt tudnak majd rólad? "

Jó hogy mondod, mert írok a külföldieknek , hogy ne vegyenek magyar államkötvényeket, mert hamar meggyűlölik őket és meg tudják hol laknak. Ha nálunk ennyire balkáni, dél-amerikai állapotot uralkodnak, akkor ne is akarjunk mi nyugati szinten élni (ha fejekben még gyermeki irigykedés van), de nem hiszem, hogy az államkincstár privátügyfél menedzserei "irigyek" lennének, és szétkürtölnék a dolgot. ha így van, akkor az a bizalmat gyengítené az országunk felé.

Szóval nem a helyi takarékszövetkezetbe kell vinni a pénzt....meg nem is egy Unit-linked ügynökre....

Meg ha ennyire nagy az irigykedés a vagyonosokra, akkor nyugodtan lehet fényesíteni a vörös csillagokat, Marx képeket. Mert látensen imádja a (sört, virslit, tv- imádó) nép az "épülő szocializmust" és az "ál"egyenlősdit. Akkor ne legyünk álságosak azzal kapcsolatban, hogy a teljesítmény (ide nem csak az időt, a tudást, hanem az ügyességet rátermettséget is értem) (és akár a szerencse létezését elfogadjuk és elismerjük, hogy neki több van mint nekem, hisz ha nekem lenne a lottóötös akkor én is ezt elvárnám) számít és ennek eredményeként akár exponenciálisan is nő az illető vagyona. Akkor Thürmert a népnek...nem?

És most ezt nem méregből, iróniából és offolsából írom, hanem nagyon is Ontopic-ságból (visszahozva a beszélgetést), hisz akkor olyan gazdaságpolitika kell, ami a relatív béke megteremtése miatt Európában fűnyíró elvvel kiegyenlítik a vagyoni elosztást azok kárára akik jobban élnek az átlagnál (akár a tisztességeseket is megbélyegezve azzal, hogy tisztességtelenül gazdagodtak meg), ami valóban összeurópai populizmus lenne.

Kérdés mit akarunk....szerinted?

Re: nincs cím

#520464 lagwagoner Előzmény: #520213

"Persze, csak akkor mi a francnak neked több milliárd HUF."

A több milliárd forintot szóba se hoztam. Te hoztad fel a "lottóötösöket". Erre válaszoltam. És szerintem az alkoholista, öngyi milliárdosok, és az elfajzott gazdag kölkök szerintem sokat adtak a külsőségekre, ami ide vezetett. Én csak azt mondom, hogy akik nem tudtak mit kezdeni a pénzzel, és megőrültek, azt maguknak is köszönhetik. Illetve azért írtam a magyar államkötvényeket a (2-4) milliárdokra, hogy bár nyilván nem ez a legoptimálisabb megoldás, de még ez mindig jobb, mint az amit azok csináltak, akik begolyóztak, nem?

Megbeszéli az ÁKK-val hogy milyen bontásba kapja járadék formájába azt az összeget, amit még elvisel, és kész. A többi legyen visszaforgatva államkötvénybe. ha hozzászokik évek múltán növelhető az összeg és vehet reáljavakat is (vállalkozás, további ingatlan, föld) amiket ÓVATOSAN menedzselhet vagy ilyesmi.

Re: nincs cím

#520450 lagwagoner Előzmény: #520409

Sajna a lehúzás, átverés, kihasználás nem pénzkérdés. Azt is lehúzzák akinek alig van.

Sőt, sok kicsi(vel) többre megy.

Re: nincs cím

#520409 lagwagoner Előzmény: #520213

"Mindez csak azért érdekes, mert egyszer a 100 milliót "beláthatatlannak" akarod látni, egyszer meg a milliárdokat "szóra sem érdemes"-nek."

Egyik jelzőt se használtam, de (és ez a másik hibád itt) szokás szerint végletekig kiforgatod szavainkat.

"Persze, csak akkor mi a francnak neked több milliárd HUF."

Ugye-ugye hogy kiforgatod....Ki beszél itt milliárdokról amikor 100 millió is "beláthatatlan" számomra :-) LOL

"mikor a feleséged, anyád, testvéred évek múlva megtudná, hogy milliárdos vagy és nem is adsz nekik. "

"A legjobb esetnek azt írod, hogy hazugságban élheted le az életed..."

Megint eltévedsz velem kapcsolatban: ez a legrosszabb esetben. Én azokról beszélek akiknek nem kéne elszámolnom, semmiről (haverok, felületes ismerősök, munkatársak volt szomszédok). Ő nekik miért kéne ezekről tudni? Akiket meg leírtál, meg abszolút nem ilyenek. Mind rokonságomat mint ismerőseimet tekintve. Van egy rossz tulajdonságom: túl jó ember ismerő vagyok, első kérdéséből, attitűdjeiből meg tudom ítélni milyen ember. Nem is kell válaszolnia. Volt aki megpróbált lehúzni, nem sikerült. Azonnal meg is szakítottam a kapcsolatot. Kölcsön se nagyon kértek tőlem (ismernek etéren). Talán 1x adtam életemben.

Több olyan cimbim akiknek nem mondtam el pontosan mennyi a fizum, de cimbieim maradtak, mert egyszer kérdezték ismeretségünk elején, csak úgy (nem ezen lihegve) és szemmel láthatóan nem is érdekli őket a téma. (nyilván válaszomat igaznak vélték, hisz az 50 cm-es 12 éves TV-m ,15 éves autóm és 6 éves mobilom ezt alátámasztotta szemükbe :-)). kapcsolataimban meg ez nem volt kérdés szó szerint, ha az lenne, hamar megszakadna. 5 év múlva meg miért ne tudná meg az igazat. Ha nyavalyog, repülne tőlem... de ez a tulajdonság hamar lelepleződik, hamarabb mint 5 év.

Múltkor egyik bizalmi barátomnak meséltem, hogy jobb periódusban vagyok, mégis kifizettettem vele a sörözést (persze nem ok nélkül :-) de ez most ne lényeg) és szem rebbenés nélkül ki is fizette, pedig utolsó ezresei voltak a tárcáiban. Szóval akiket közel engedek, azok rendesek, nem kotyognak. Amúgy egy embernek nincs 1000 barátja, max pár darab.

De ha koreai, japán terepjáróval járnék vagy drágább házban laknék, rokonaim, meg barátaim azt is megértenék de ugye nekem 100 millió úgy is "beláthatatlan", hisz megírtad mint ojjektív hírforrás :-)

Egyebek mellett meg érdekes, hogy sok olyat hallani, hogy szegény néniket ölnek meg és kínoznak meg 1000 forintért kis rogyadozó parsztházakban. Szóval mindig kérdéses hogy a védelem milyen arányban áll a vagyonnal szemben (igaz ez az állítás téged igazol). de a szegénynek is sok félni valója van, sőt...

Re: Magyarország vs. destuktívak jeligére

#520217 Előzmény: #520173

Elvileg a liberálboslevik piac ideológia arról ismerkszik meg, hogy abban az állam legfeljebb szabályozó, DE NEM lehet aktív résztvevő. Namármost, amikor köztudott, hogy politikai okokból mind a kormány, mind az MNB állandóan manipulálja az árfolyamot mondjuk bizonyos társadalmi érdekek alapján, akkor az pontosan annyit tesz, hogy "piaci ár" nem létezik.

Az - ebben a kontextusban - csak akkor létezne, ha csak a piac döntene valamiről.

Erről viszont szó nincs, ezért hoztam példának az SNB-t, amely kifejezetten NEM ENGEDI, hogy a piac határozza meg a CHF árát, mert a saját kezében akarja tartani azt. Node, miféle piacról lehet ebben az esetben beszélni a te fogalmaid szerint?

Kérlek ne keverjed össze azt, hogy szabadon vehetsz bárhol devizát azzal, hogy mennyibe kerül, hiszen a pénzváltótól a bankokon át az EKB-ig mindenhol más az ár. Akkor most melyik a "piaci ár"? A szabadpiaci, a konverziós, a készpénzes, a devizás, a limitáras, a futures, vagy éppen az, amennyit az arab ad az utcasarkon? ÉS vajon mennyi lesz, ha az SNB elnöke reggel ilyen, vagy olyan napra ébred és éppen 1,3-on húzza meg az árfolyamküszöböt?

Ha ezeket nem látod, akkor tényleg nincs miről diskurálni, mert a fentiek alapján egyértelmŰ: Piaci ár nem létezik. Az az ár létezik, amelyet kialakítanak és amivel a piac kénytelen számolni, dolgozni, használni.

Re: nincs cím

#520214 Előzmény: #520165

Ha ennyi van a számládon, máris potenciális áldozattá váltál.

Re: nincs cím

#520213 Előzmény: #520153

"Ha az említett dollármilliárdosok még nem lettek öngyilkosok, alkoholisták, akkor azért a forintmilliókkal is meg lehet bírkózni (igaz sokan nem bírnak)."

Mint már számtalanszor leírtam, az említett dollármilliárdosok nem "egyből azzá váltak", hanem szép lassan értek el oda, vagyis volt idejük "akklimatizálódni" a vagyon növekedéséhez. Ezzel szemben azok, akik megkapják a vagyont, azok többsége öngyilkos, vagy alkoholista lesz, esetleg önpusztító, ez ügyben ajánlom figyelmedben az újgazdagok gyerekeinek viselkedését. A pénz és a vagyon egy TEHER, amit viselni is tudni kell, ami egyáltalán nem egyszerű, ha valaki nem szokott hozzá.

Mindez csak azért érdekes, mert egyszer a 100 milliót "beláthatatlannak" akarod látni, egyszer meg a milliárdokat "szóra sem érdemes"-nek.

"de egy 50 milliós (Bp környéki) ház, koreai (full extrás) terepjáró, azért nem egy feltűnő jelenség. És hazudhatom környezetemnek azt is, hogy ezeket hitelre vettem fel (kegyes hazugság)."

Persze, csak akkor mi a francnak neked több milliárd HUF. Ezt egy átlagon felüli fizetésből is meg tudod csinálni, méghozzá úgy, hogy még csak meg sem kell különösebben erőltetni magad. Nem mellesleg, tudod meddig tudnál hazudni ez ügyben? Nem sokáig bírnád azt. És valaki úgyis elszólná magát...

Szóval, csak nézzed meg: A legjobb esetnek azt írod, hogy hazugságban élheted le az életed... szép kilátás. Mondtam én, hogy nem tudnál ekkora pénzzel mit kezdeni és összeroppantana, na itt a példa, amikor a feleséged, anyád, testvéred évek múlva megtudná, hogy milliárdos vagy és nem is adsz nekik. Kész, game over, kábítószer, KO.

Re: nincs cím

#520209 Előzmény: #520143

"Igen, ez a tipikus "balkáni, keleteurópai" szemlélet a pénzhez."

Nagy tévedésben vagy. Én pont nem írtam mutogatást, milliárdos épületet, kigyúrt testőröket, személyzeti házat. Egyszerűen csak azt írtam, hogy nem akarod megérteni, hogy ekkora pénz nem úgy viselkedik, ahogy te azt hiszed. A balkáni és keleteurópai pont a mutogatás, és ennek következtében a gyors tönkremenetel lenne. Én erről nem beszéltem. Másról beszéltem!

"Véleményem szerint az alkalmazott "biztonsági" kiszolgáló személyzet, attitűd hívja fel leginkább a figyelmet vagyonodra nem az ÁKK napi százmilliárdokat kezelő vezetősége."

Te nem ismered ezt az országot. Amikor gyűlölik azt, aki pénzhez jut és mindenki meg akarja fejni, akkor szerinted mennyi idő alatt tudnak majd rólad? Nagyon gyorsan. Eleddig tudomásom szerint egy nyertes volt, aki nem ment tönkre, de az meg olyan bonyolult módon rejtette el a vagyonát, hogy még a közelébe se tudjanak érni. Ez azonban piszkosul drága játék ám...

""nyugaton" állítólag nem feltétlenül adnak ennyire a sznobizmusra:"

Mert csak ezt látod. Aztán nem látod azt, hogy Zuckerberg hová jár nászútra és társai. Ezek a "legendák" részei. Az a baj, hogy csak ennyit látsz ezekből, és nem látsz mögéjük. Mit gondolsz, Buffet körül nincs egy kisebb magánhadsereg, ami védi? Komolyan azt hiszed, hogy ezeknek a kezén egy Swatch fityeg, vagy a H&M-be járnak vásárolni? Az, hogy nem sznobok PÁRAN, az pont a legendagyártás része, főleg akkor, ha még soha nem láttad mondjuk Buffet irodáját, ahol ugye élete nagyobbik részét tölti.

"Warren Buffet: "Továbbá a puritán életstílusáról is ismert, mivel még mindig ugyanabban a házban él, amelyet 1958-ban vásárolt.""

Egyebekben: $31,500-ért vette 1958(!)-ban, ami akkor nem kicsit volt drága épület és szemmel láthatóan nem kicsit van átépítve azóta:

http://en.wikipedia.org/wiki/File:Dundee_HD_Omaha_NE.JPG

Vagyis ez a ház valójában dollár MILLIÓKAT ér mostanában, de legalább úgy 10-12 millió dollárt így ránézésre. Ez azért sokminden, csak nem puritánság, de olyan jól hangzik... vagy éppen az, amikor az Ikea alapítója már nem tud elégszer nyilatkozni, hogy 197x(!) óta már semmi köze az Ikeához, esetleg ne számolják már az ő vagyonához a céget. Folytassam a sort? Ja igen, Zuckerberg még a tőzsdére lépés előtt, vette meg ezt a szerintem bűn randa épületet:

http://blogs-images.forbes.com/morganbrennan/files/2011/05/000_Front.jpg

Ha jól olvastam szolíd $7 millióért. Mik vannak? :) Ez neked a NEM sznobizmus? :) Nálunk a top száz közelébe kerülnél pusztán ezekkel az épületekkel.

Ez pedig:

"A legviccesebb mégis az, hogy többször olvashatjuk, amint a már milliárdos befektető esténként felül a buszra vagy a kompra, mert az olyan külsőségeket, mint az autó, pláne sofőrrel, megvetendő. Sőt, még a kongresszusi meghallgatásról is vonattal megy haza Washingtonból. "

Erre emlékeztet:

Arab olajmilliárdos táviratozik haza a szüleinek Magyarországról:

- az idő elég hűvös, több a víz az égből, mint nálunk a csapból, de az Enzoval sajnos nagyon kilógok a sorból, mert itt mindenki IC-vel közlekedik.

Válasz nem késlekedik:

- kedves fiam, nem szeretnénk ha kilógnál a sorból, már intézzük a vasúti pályát a budai villád és az egyetem között, addig légyszives elégedj meg azzal, hogy felvásároltuk a Bombardiert és beküldtünk négy szerelvényt számodra az újonnan épített pályaudvarodra.

Tudod arról az emberről beszélünk, aki annyira szeret emberek között lenni, hogy még saját privát sípályát is vesz magának:

"John Paulson’s Latest Investment: A $49 Million Ski Country Retreat"

"When the prince sold off the ranch's 15,000-square-foot "guest house" for $36.5 million in 2006, it was the highest price ever paid at the time for a single-family home in Aspen."

Csak hogy értsed már, hogy mi a különbség a legendák és a valóság között.

Re: Magyarország vs. destuktívak jeligére

#520179 prospero Előzmény: #520173

Hamar feladtad. :-)

Miért nem bizonyítod, hogy van "piaci ár"?