Hozzászólás

szerintem ami nagyjából Détáriék óta hiányzik a magyar válogatottból, hogy merjenek játszani. Ennek mélypontja a 90-es évek vége volt talán, ahol sokszor az volt az érzése az embernek, hogy minden játékos gyorsan szabadulni akar a labdától és nem megjátszani akarja. És miután elpasszolta a labdát kb 5 méterre lévő játékosnak a lasztit , utána gyorsan el is bújt 2 ellenfél játékos takarásában.

De egy olyan statisztikára kíváncsi lennék, hogy nem 4.-5. kalapos csapatok ellen hány cselkísérletünk és abból hány sikeres cselkísérletünk volt, illetve hány kulcspasszt adtunk.

Szerintem a magyar csapatnak az elmúlt 30 évben tartó vesszőfutásának oka ezekben a mutatókban keresendőek.

És azt gondolom, hogy itt valahol visszaüt a '86-os mexikói kudarc, mert minden edző és játékos fejében azóta is az van, hogy inkább nem akarok rontani, hozom a stabil minimumot, mintsem megpróbáljon három cselt, vagy egy-egy hosszú keresztlabdás indítást, amiből esetleg 1 vagy 2 ne sikerüljön, mert akkor a kudarc után a teljes válogatottat leselejtezték, gyakorlatilag egy rosszul sikerült meccs után. Ez a pszichés gát azóta is mintha mindig a válogatottal lenne, főleg sorsdöntő meccseken (kivétel a magyar norvég -persze ott is teljesen esélyteleneknek voltunk kikiáltva, ergo tét nélkül játszottunk.)

Ezek közül talán egy-két fiatal és anno Gera szokott kilógni (a mostani meccsen is Szoboszlainak volt egy olyan megmozdulása, ahol a szélen csinált egy kis topogást, mintha befele menne és mikor hintába ült a hátvéd szépen meghúzta a bal oldalon), de a fiatalok is könnyen asszimilálódnak.