Érdekes, de úgy tűnik a járvány által leginkább érintetlenül hagyott sportág a lovi:
https://www.eredmenyek.com/loverseny/
Az okokat még csak találgatom.
Persze az e-sport mellett.
Érdekes, de úgy tűnik a járvány által leginkább érintetlenül hagyott sportág a lovi:
https://www.eredmenyek.com/loverseny/
Az okokat még csak találgatom.
Persze az e-sport mellett.
Szerintem ez a lényeg:
"
A futball szabályalkotó testülete, a Nemzetközi Futballszövetség (IFAB) sem ment el szó nélkül a Premier League-ben történtek mellett. Az IFAB álláspontja szerint kizárólag olyan leshelyzetekben szabadna használni a VAR-t, amikor egyértelműen rossz bírói döntés született. Az IFAB-titkár Lukas Brud szerint mindig is ez volt a VAR egyik legfontosabb alapelve, és nem az a célja a rendszernek, hogy addig vizsgálja a visszajátszásokat, ameddig lesen álló játékost nem talál.
Ha nem egyértelmű első látásra, hogy valami les vagy sem, akkor azzal nem szabadna foglalkozni, ilyenkor az eredeti bírói döntés az irányadó. Más dolog az adott szituációt egyetlen szögből megvizsgálni, mint amikor 15 különböző kameraállás áll rendelkezésünkre és valami olyasmit keresünk, ami talán nincs is. Nem erre találtuk ki a videóbírót.
Ennek alapján a cikk elején bemutatott esetek egyike sem felel ennek az irányelvnek."
--------------------------------------------------------------------
Ez a problema sokat elmond ember és gép viszonyáról is.
Az emberi rendszerek 'Soft' rendszerek - szubjektív elemeket is bennfoglalnak - a gépi rendszerekben ilyenek nincsenek.
Ott, ahol az emberi rendszerek gépi rendszerekkel találkoznak, ez a probléma mindíg felmerül: Az emberi rendszerek sok más gondolkodási síkról is 'behúznak' információt, a gépi rendszerek egyetlen 'HARD' itélkezést visznek keresztül.
https://index.hu/sport/kezilabda/2019/12/06/magyar...
Úgy tűnik, ezt bármelyik szövetségi kapitánnyal tudja hozni a Magyar válogatott.
Ha jól emlékszem a Sydney-i olimpiai aranyérem ment el ugyanigy.
Hát igen, Klinsmann gondolom kb. tizenötször annyiért fogja max azt elérni, amit Dárdai egy jóval kisebb stábbal.
Ez van, amikor a szerény , magukat kevésbé marketingelő embereket a tulajdonosok, managerek nem értékelik eléggé. Ez sok helyen így van a kapitalizmusban...
Inkább az jön le ebből, hogy Valverde menynire egy puhapöcs lehet, ha Messi az aki beszédet tart a félidőben.
Egy edzőnek el kellene mondania, hogy mit lát kivülről, ki mit hogyan változtasson, hogy kell, hogy gólt lőjenek és azt hogyan próbálják, mire figyeljenek a védekezésben. Amelyik edző nem tud a szünetben kitölteni 10 percet azzal, hogy megmondja ezeket és helyette a csk veszi át a szót és ő kezdi el a beszédét, ott nincs meg az edző tekintélye.
Dehogynem, ott örül magának és a góljának, pózol meg ünnepelteti magát. Eszébe sem jutna ránézni, hogy mi lehet azzal az emberrel, akit fejbe térdelt pár másodperccel előtte.
https://index.hu/sport/futball/2019/11/30/messi_beszed_liverpool_barcelona/
avagy a testbeszéd fontosabb, mint a szavak?
Na szóval Dárdai-nak kitették a szűrét, mert nem játszatta eleget a fiatalokat és nem volt elég támadó és látványos a focija.
Az utódja játszatja a fiatalokat (alighanem felsőbb nyomásra), 11 meccs után annyi bukta van, hogy kiteszik a szűrét.
Erre jön Klinsmann (1990-es vilgábajnok, nagy reputációja van, Kalifornában él!) egész csapatot hoz magával és a sajtótájékoztatón elmondja ugyanazat, amit Dárdai:
- Pontokat kell szerezni, csak ez számít
- Előre kell kúszni a táblázaton, csak ez a fontos
- Ő a támadó foci híve, de ezt most el kell felejteni
Klinsmann nem egyedül jön, egy akkora nemzetközi csapatot hoz magával, mint egy foci csapat - ő maga szinte nem is avatkozik majd be, más vezeti az edzéseket, ő csak figyel a háttérből.
Elmondja, hogy neki egy széles kapcsolati hálója van és már majdnem indultak Dél-Amerikában átvenni egy másik csapatot, de aztán ennek a hívásnak engedett inkább ...
https://www.youtube.com/watch?v=MUmS9_0RFOg
Ma játszanak a Dortmunddal.
Kiváncsi vagyok mi sül ki ebből?
Ebből nem derül ki, hogyan reagált a néger tesó, aki a sérülést okozta.
Nem láttam a meccset, épp más dolgom volt és elkalkuláltam az időpontot.
Csak a lelombozott fejeket láttam a stadion körül, amikor az 1-es villamossal arra jártam.
Szerintem, ha Bulgáriában döntetlenre jók lettünk volna, akkor győzni is tudunk.
A Fradi úgysem tud 0:0-ra játszani
Érti valaki, hogy miért állították ki tegnap Civic-et? Miért kapta a 2. sárgát?
Nagyon szépen játszott a fradi , de óriási kár volt az egáért. Mert így győzni kell, ellenkező esetben meg elég lett volna kint egy döntetlen.
Én szoktam szeretni, ahogy Lovrencsics játszik, de tegnap nem volt a pályán fejben... Első gól előtt teljesen értelmetlenül húzódott be a szélső pozició helyett. Utána amikor elvesztette a labdát, csak amolyan tessék lássék módon futott az ember után.
A 2 gólnál meg nem értem, hogy miért nem ő fogta a beadó játékost, illetve ha már nem ő fogta akkor miért ment a beadó játékos és a kapu közé, kb. 5 méterre a beadó játékostól -hiszen így ismét nem fogott senkit és a beadás megakadályozására sem volt meg a lehetősége.
Azt szokták mondani, hogy fair play, meg say no to racism...
De nehéz azt nem észrevenni, hogy mondjuk, mit nyamogott az ázsiai Son az Andre Gomesnek okozott sérülés után a lelki ismeretével és hogyan kezeli ez a fekete srác azt, hogy fejbe térdelte Gulácsit. Más kulturális háttér, ha polkorrektként akarok nyilatkozni.
Jürgen Klinsmann és csapata veszi át Dárdai utódjának helyét:
https://www.kicker.de/763599/artikel/klinsmann_hol...
https://www.berliner-zeitung.de/sport-leidenschaft...
Amint Dárdait leépítették, egy 200 millió Eurós befektető állt a házhoz, most lehet, hogy Klinsmann jön átmenetileg, Niko Kovac (akit most raktak ki a Bayerntől) a legesélyesebb jelölt.
A befektető a Champions League-ben szeretné látni a Herthát, ehhez képest jelenleg a 15. helyen állnak.
Kibicnek semmi sem drága, kiváncsi vagyok mi sül ki ebből?
Sajnos ezt a találatot nem tudom elfogadni, mert nem írtad be ide időben. :-)
Én még azt néztem, hogy
- rengeteg pontatlan átadásunk volt támadás építés közben
- Dzsudzsi-tól egyszerűen elvették a labdát, egyetlen értékelhető megmozdulása nem volt (nyilatkozni még tud)
- Hiányzik nálunk a 'középréteg'", azok a 25-26 éves játékosok, akik a hátunkon kellene, hogy vigyék a csapatot. Nálunk néhány 30 feletti seniorhoz csaptak néhány 18-21 éveset és ezektől várják a megoldást.
én 2:0-át tippeltem a meccsre, de nem vagyok boldog , hogy bejött.
Ki lehet kapni 2:0-ra, de az, hogy egyetlen kapura lövésünk volt az egész meccsen, az mindent elmond a válogatott teljesítményéről.
Legnagyobb gond az volt, hogy a hátul passzolgató védelem nem tudott labdákat felpasszolni a középpályára, hanem némi hátul lévő tili-toli után felívelték többé kevésbé Szalai irányába, akinek a maga sebességével esélye sem volt a 4 védő között labdát szerezni...
És ha épp nem íveltük fel kivételesen , akkor meg simán odapasszoltuk az ellenfélnek.
Hát így nem lehet játszani. Nagy Ádámnak és Pátkai feladata kellett volna lennie annak, hogy vissza lépjenek, elkérjék a védőktől a labdát és feljátszák Szoboszlai Dzsudzsák Sallai triónak. Ebből egész meccsen semmit nem lehetett látni.
Persze ezt a walesiek is tudhatták, hogy ezt fogjuk játszani, meg azt is, hogy a magyar bal hátsó alakzat Nagy Zs- Lang Pátkai iszonyatosan lassú, rutintalan és sérülékeny lesz, ezért arra játszották a labdákat folyamatosan. Sőt a magyar labdakihozatalok esetén is a mi jobb oldalunkat lezárták és helyette arra "kényszerítettek", hogy ezen az oldalon próbáljuk meg feljátszani a labdákat- ami természetesen kudarcra volt ítélve.
Nos ennyi. Jöhet az NK, ott mivel hasonló vakegér csapatok vannak, mint mi vagyunk bármi lehet. Persze idegenben játszunk, úgyhogy kb nem sok esélyünk lesz.
Röviden zanzásítva a helyzetet:
A magyar válogatott játékosai között nincs kapcsolat, 10 játékos mint gyalogkakukk szaladgál a pályán.