Végülis jobb, ha a focink egy bohózatban szerepel, mint ha sehol.
Mert, hogy ezzel a 'mesterrel' csak oda lehetett bekerülni máshová nem, az evidens:-)
Nem rossz ötlet. :)
Tulajdonképpen én nem dicsérni akartam, de a munkásságának az a része, hogy ezekért az eredményekért felvett egy rakás lóvét , és mellette lenyomott olyan nyilatkozatokat, hogy a Monty Pythonban, vagy a nemzeti konzultációkban láttam utoljára hasonlót, ez valahol eredmény.
Az is egy eredmény valahol , hogy vele teljesen kijött az milyen szinten van a focink. Azt mondja 4-4-2 és felforgatja kicsit a csapatot aztán Liechtenstein oktat minket. Ezzel lényegében rámutatott arra hol tartunk. Ha nem is ez volt a célja. Ezt is értékelni kell. :)
Segített leszámolni az illúziókkal ez is valami. :)
Ha ráadásul ez is volt a célja, és még mellette a dicséreteit gúnynak szánta akkor zseniális volt a munkája.
Azért nem erről lehetett szó abból ítélve az összes állami vezetővel pacsizgatott hátha még pár hónap haladékot nyer.
Egy egy meccsen üdítő változatosságot jelentett ha mikrofonközelbe került. :)
Ha el akarjuk érni a tökéletes mélypontot ahonnan már felfelé vezet az út akkor az ilyen figurák hasznosak lehetnek. Annyira szürreális nyilatkozatai voltak , hogy az nekem már tetszett. Legalább nevettem rajta jókat. Valahol passzolt a focinkhoz ez a szürreális hangvétele.
Ha az öltözőben is ilyen volt akkor ez lehet megzavarta a játékosainkat és nem tudták utána merre van az előre , lehet ez volt a baj.
:))
téged tuti Herceg fizet,hogy pörgesd a forumot:)
egy ilyen nyilvánvaló dologról,akkor is inkább "ellentnyilatkozol" tudván tudva,hogy lesz reakcio:)
nem tudom mit láttál benne......de ez az edző sehol semmikor semmit nem ért még el,ergo alkalmatlan.......hogy kinek a hülye ötlete alapján került ide.....de talán nem kér semmi lelépési dijat,lemondott róla...
kérek én is ebből az anyagból, amit te szedsz! :-)
Leekens mestertől megváltunk? Bírtam pedig az öreg harcost valahol egy Monty Python karakter veszett el benne. :)
Egy olyan teljesítmény után egy egy meccsen amihez komoly tűrés kellett focinak, vagy csapatnak lehessen nevezni nyilatkozik látja a fejlődést stb. Mintha mi sem történt volna éppen egy Üzbegisztán kaliberű csapat oktatott minket labdarúgásra, de ez nem zökkentette ki a nyugalmából. :) Szerintem kurva nagy arc volt. Ha csak fele ilyen jó edző is volt kár volt elküldeni.
"Szerintetek alkalmas lennék szövetségi kapitánynak?"
Tökéletesen alkalmas. Az utóbbi 100 év legeredményesebb szövetségi kapitánya lehetsz, csak meccsek előtt mindig fogadj nagy téttel az ellenfél csapatára kéteséllyel (x, nyer).
Hogyne!
Azért jó ez a lefelé tartó spirál, mert egy idő után az ember már mindennek örül.
Szerintem azeri csapat ellen nincs esély, mert szívességet kell tenni a baltás azeri diktátornak és itt jó pontokat lehet szerezni (nem a focistáink).
Tippjeim a 2018-as EL idényre:
Fradi kettős vereséggel esik ki a Maccabitól, (esetleg 1 döntetlen talán).
Honvéd a Macedón csapattal nagyot küzd, de kiesik.
Az Újpest pedig az azeri ellenfélen még talán továbbjut, de a Sevilla ellen az idegenbeli meccsre már kár kimenni. (Annyi esélye lehet az UTE-nak, hogy ilyenkor a spanyol játékosok még inkább a strandon vannak testben lélekben, elvieg meg lehetne őket lepni, ha nem az UTE-ról lenne szó).
A kiesés után pedig az edzők nyilatkozni fognak, hogy váratlanul érte őket a korai szezon, nem volt idejük felkészülni, nagyon elnyúlt a magyar bajnokság, ezért nem tudták magukat a játékosok kipihenni és a meccs alatt is nagyon meleg a hőmérséklet, ami kimerítette a játékosokat és sajnos a csapat még nem ért össze, illetve a távozók nagyon hiányoztak, az érkezők meg még nem épültek be teljes mértékben a csapatba.
Sajnos az ellenfél jobban felkészült és még a bírókkal sem volt szerencsénk. A meccset meghatározta a piros lap/tizenegyes/ szabadrúgás ami eléggé vélelmes volt ezt otthon nem szokták befújni a bírók/ idgeneben érthető, hogy befújta a bíró.
Szerintetek alkalmas lennék szövetségi kapitánynak?
Ha a Csányi azt csinélná az OTP-nél, mint az MLSZ-ben,akkor az OTP most 200 forint környékén járna! 9880000 magyar látta, hogy ez a Leekens egy O!
hát kb.
egy izland jelleget hozzunk már.
Jelen helyzetben talán a legjobb választás. Csodát nem várok tőle, tisztes helytállást az erősebb csapatok ellen és kemény küzdelmet a velünk egy színvonalon álló csapatok ellen. És Andorra, Lichtenstein, Fehérorosz, Kazah meg Mongólia meg a német serdülő válogatott ellen meg legyen meg a győzelem!
és...Rossi
Szabics úgy tudom szerződés alatt van Ausztriában, tehát nem jöhet szóba.
Legyen akkor:
Rossi (2022-es VB diadal)
Bódog (2024-es EB siker)
Szabics (2026-os és 2030-as VB nagy menetelés)
sorrendben.
szerintem is Rossi,Bódog,Szabics,legyen a spanyol is.
de a felsorolásban Dárdai,Lőw Zsolt a jövőben.
Bízom abban, hogy a Rossi, Szabics, Joan Carillo trió közül választanék legszívesebben. Közülük is Rossi lenne a top- persze vele sem válnánk ezzel az állománnyal top csapattá.
Ha velük nem sikerül megállapodni, akkor meg talán Horváth Feri, vagy Bódog Tamás -legalább a meccs utáni interjúk szórakoztatóak lennének, ha már a meccsek nem azok...
Azt hiszem bárki mással (Dárdait csak nem szeretném, ha a Herhából elkerülne, ott jó helyen van) csalódott lennék.