Regisztráció Elfelejtett jelszó

Politika és társadalom ahogy ÉN látom...

Szavazati jog

#819801 TrendMan Előzmény: #819799

Miért ne lehetne az ember 'robotellenes':

"RAND Corporation - írja a CNBC.

Az elemzők úgy vélik, hogy évtizedek óta azért van viszonylagos béke a világban, mivel a nagyhatalmak tisztában vannak azzal, hogy bármilyen nagyobb háborúnak az egész világot elpusztító atomcsapások sorozata lenne az eredménye. Az AI és a gépi tanulás miatt viszont ez a status quo megszűnhet.

A RAND szakemberei attól tartanak, hogy a szenzorok technológiai fejlődése miatt már megsemmisíthetőek lesznek a mobil rakétakilövők és a tengeralattjárók, az AI-alapú döntéshozatali asszisztensek pedig arra buzdíthatják az embereket, hogy megelőző atomcsapásokkal harcoljanak ki maguknak alkupozíciókat, hiszen elhitetik velük, hogy akadna olyan atomháborús forgatókönyv, melyet megnyerhetnének.

Különösen az lehet veszélyes, ha a katonai stratégia kialakításához olyan AI-t használnak a döntéshozók, ami még nem elég fejlett technológiailag, vagy egyenesen hibás, a döntéshozók viszont nem jönnek erre rá és annak az illúziójában döntenek például az atomcsapás mellett, hogy a mesterséges intelligencia számításai teljesen megbízhatóak.

A RAND elemzői említenek egy konkrét korábbi esetet is, amikor a technológia kis híján elpusztította az emberiséget: 1983-ban a szovjet Oko rakétavédelmi rendszer műszerei azt jelezték, hogy az Egyesült Államok atomrakétákat lőtt ki. Stanyiszláv Petrov szovjet alezredes a protokollt megszegve mégsem indított el nukleáris válaszcsapást, mert úgy ítélte meg, hogy hibás a készülék. Mint kiderült, igaza lett és ezzel lényegében megmentette a világot egy atomháborútól.

Az AI veszélyeire a RAND emberei mellett nemrég száz mesterséges intelligencia-kutató is felhívta a figyelmet egy ENSZ-nek eljuttatott levélben, a dokumentumot többek közt Elon Musk is aláírta, aki amiatt aggódik, hogy az AI egy immorális diktátort emel majd az emberiség élére. "

Szavazati jog

#819799 Spade Előzmény: #819787

Nem értem honnan veszed azt h én robotellenes lennék sőt. Én azt vezettem le h a gyereket a fogyasztói társadalomban nem pótolja a robot mert nem a munka a lényeg. Amúgy pedig már írtam h az ember 2.0 a jövő, az intelligens skelteonnal, Ai-vel kiterjesztett emberi lét azután pedig az emberi agy teljes digitalizációja és a virtuális élet mint opció, de nem erről beszéltünk hanem a nyugdíjrendszerről..

Szavazati jog

#819798 tozsdenyul Előzmény: #819797

nem globálisan nö, hanem azokban az országokban, ahol a HDI (human development index) meghaladja a 0.9-et.


Szavazati jog

#819791 banyaiz Előzmény: #819747

Fenntartható a rendszer csak ha kevesebb a befizető akkor a nagyobb létszámú kifizetésre várónak bizony kevesebb jut. Vagy a kifizetésre váróak számát le kell csökkenteni. Pl egy korhatár emeléssel. :)

Szép lassan felkúszik a korhatár 70 év fölé mint várható fejlemény .

Egyébként bármilyen és a nyugdíj számítási módja Matgab ha kevés befizetőre sok kifizetésre váró jut akkor szopás van. Bárhogy csűrjük csavarjuk. Ebből 2 lényeges dolog adódik. 1. hogyan tudjuk növelni a befizetők számát, 2 hogyan tudjuk minél kisebb problémává tenni azt ha valaki a jelenleginél később azaz csak idősebb korában és kevesebb nyugdíjat kap, hogyan lehet enyhíteni az ebből származó feszkót.

Folytatódik ez a trend akkor lehet a jövő úgy fog kinézni jár a nyugdíj mindenkinek 85 -90 éves kor között el is kezdheti igénybe venni. A végén felugrik a korhatár 100 évre amit egy kezünkön megszámoljuk hányan érnek el . :) Addig valahogy pénzt kell keresnie mint tendencia kb ez adódik a számokból.

Szavazati jog

#819787 tozsdenyul Előzmény: #819775

de a japó ember fog étterembe járni, meg moziba, meg wellnessezni a marsra, akkor is ha fele annyian lesznek, ahol mindenhol majd kiszolgálja a robot, éldegél 150-160 évet, csereberéli a szerveit, klónozza magát, esetleg digitalizálja magát halhatatlanra, és leszarja a gdp-t, de ha meg érdekli, akkor a gdp termelö szapora 8 millió 70 évig élö magyarnak eladja a robotokat, meg a technológiát ha lesz a csóróknak rá pénzük

Téged a gdp tesz boldoggá, vagy hogy elmehetsz wellnessezni?

Amúgy miért a szolgáltatás a gdp 80%-a? Mert már minden mást gép csinál, paszki. Összeomlott a gdp? Ha sokkszerüen megy végbe az ipari forradalom, akkor igen. Átmenetileg. Aztán többszöröse lesz a gdp miután alkalmazkodtál.

Nem értem, miért nyomod a gépromboló álláspontot? Öregszel?

A japók 50-100 év múlva lesznek fele annyian, mint most, ami még mindig sokszorosa a magyarnak, és valószínüleg 5x annyit fognak szolgáltatásokból fogyasztani, mint most

Amit majd csinálnak a robotok, ahogy elöször gépesítettük a mezögazdaságot, aztán az ipart is.

De ha így maradnak a japók, mint most, akkor is kell 500 év hogy elfogyjanak.

Te miröl beszélsz? Mit akarsz mondani? Nem látom a lényeget...

Ha fenn akarsz maradni a 21.sz-i világban, akkor nem a munkásembert kell fókuszba helyezned. Paradigmaváltás nem lesz mindenhol, csak ahol a feltételei meglesznek.

Ha géprombolóként készülsz a középkorra, akkor mondjuk értem, hogy tetszik neked Magyarország.

Szavazati jog

#819782 Spade Előzmény: #819754

az h jólétben leáll a szaporulat annak végső soron biológiai oka van. Lehet felhozni sok részokot vagy látszat okot fáj a feje ,fogamzásgátlás, a zigazit keresi sokat (félre)dug vagy éppen fáradt és nincs kedve dugni v számítógépezik, mobilozik, fácsézik, játszik csetel egész nap, de mindezek egy alapvető biologiai ok megnyilvánulásai, az pedig az amit egereknél kimutattak h a jólétben leáll a szaporodás. Tehát lehet itt az evolucióban van egy fundamentális ok, talán h jólétben nincs alkalmazkodási szelekció akkor meg minek fogyasszák el feleslegesen az erőforrásokat, vagy valami ilyesmi...

Szavazati jog

#819781 banyaiz Előzmény: #819731

Az is fontos tényező mennyivel bonyolultabb lett a világ amit a nyugdíjrendszernek követnie kellene.

Amikor még a család együtt élt több generáció, és a mai állapot. Ahol lehet a gyereknek van 5 "apja", vagy 10 "anyja" mire eléri a 18 éves kort, válások, csonka családok, élettársi kapcsolatban született gyerekek ahol az élettársak cserélődnek. stb.

Hol voltak ilyen kuszaságok, leélt egy életet egy házban 3-4 generáció együtt ahol a nagymamának volt helye az asztalnak , és a nagypapának , a kemence mellett melegedhessen.

Most meg a gyerek még nincs 10 éves de már volt négy" apja", vagy 3 "anyja", és mire felnő él Angliában , a 10 különféle "apja" szétszórva országban világban, a nagyszülei megint máshol . Lehet nem is tartja velük a kapcsolatot, maximum ha örököl valamit. stb stb.

Szavazati jog

#819777 banyaiz Előzmény: #819731

Például egy olyan eset ahol valaki nagy járulékukat fizet hozzájárulva a szülei generációjának a nyugdíjához . Viszont a szülei nem élték meg a nyugdíjaskort, vagy ha meg is élték kevés évvel lépték túl.

Ezért volt jó pl az mnyp többek között ahol olyan eseteknél aki fizette szorgalmasan egy életen keresztül a járulékot és a nyugdíjazás előtt meghalt a járulékok legalább egy része örökölhető volt. Vagy ha nyugdíjazása után pár évvel meghalt akkor is ez az eset.

Valahol a nyugdíjrendszernek kezelnie kell az összes lehetőséget ami emberrel történhet . Törekednie kell rá legalábbis ha jó rendszer.

Az nem ördögtől való a nyugdíjrendszeren keresztül is ösztönözni a gyerekvállalást, valahogy ezt is a rendszerbe megjeleníteni . De azért totálisan úgy átalakítani csak a gyermekei által kitermelt járulék legyen a meghatározó az sok problémát felvet.

A nagy probléma az amivel küzdenek a jóléti államok, hogy a szociális ellátórendszertől az életszínvonalig egy soha nem látott jólét mellett zuhan a gyerekvállalás. Ez felveti azt a kérdést, hogy anyagi ösztönzőkkel mennyit lehet ezen kozmetikázni. Ha a kérdés az anyagiakon dőlne el akkor a helyzet egyszerűbb lenne. Lásd pl németek mint legjobb példa a világ legtöbb országában térdre borulnának imához ha olyan körülmények között élnének anyagi értelemben mint ott az átlagos körülmények. Beleértve Magyarországot is. Bármilyen anyagi ösztönzőt vetünk be nem fogja elérni a német körülményeket, ahol minden jó körülmény ellenére zuhannak a gyermekvállalási számok. Komplexebb a probléma az anyagi ösztönzésnél.


Szavazati jog

#819776 banyaiz Előzmény: #819731

Ez egyértelmű Spade, hogy a következő generáció járulékfizetése fedezi az előző nyugdíját. Csak azt azért a rendszerben meg kell jeleníteni, hogy milyen mértékben is fedezte az adott polgár járulékfizetése az előző generáció nyugdíját. :) Ha ezt az elemet kivesszük belőle és csak a gyerekei által termelt járulék alapján számítjuk a nyugdíját egyébként pedig alapnyugdíj akkor igencsak megkuszálódik ez a történet.

De számolhatunk bármit bárhogy mindenképpen kulcskérdés szerintem legalábbis az, hogy milyen öngondoskodási képessége van egy egy generációnak. Azért nagyon nem mindegy úgy éri el a nyugdíjas kort , hogy akár 0 nyugdíjjal is megélne 30-40 évet még, vagy ha nem jön a kövektező havi nyugdíj akkor rezsiharcot kell vívnia. :)

Nyilván ez a hívjuk "öngondoskodásnak" sok mindentől függ. Nem csak az adott polgár szándékaitól, hanem külső tényezőktől is. De az ideális helyzet az, hogy minél nagyobb %-a egy generációnak csinos megtakarításokkal éri el a nyugdíjaskort. Azért ebben minden külső hatás mellett az egyéni szándék is szerepet kap, és erre az államnak célszerű ösztönöznie vsz a polgártársakat. Illetve a külső körülmények alakításában arra törekedni minél nagyobb lehetősége legyen erre a polgártársnak.

Az egyértelmű, hogy a következő generáció létszáma döntő tényező, és ha az kisebb mint az előzőé (márpedig Mo-ra ez vár a következő évtizedekben ez már ténykérdés ) az mindenféle problémákat okoz bármilyen is a nyugdíj számítás módszere.

Szavazati jog

#819775 Spade Előzmény: #819753

Nyuszi ebből látszik h sok mindent olvasol, de igazából nem érted ezért összezagyválsz mindent. A világháború a katasztrófára egy példa volt a ránk leselkedő 10000 opció közül nagy gazdasági válságnál pl a magánnyugdíjjal kitörölheted a segged .A drónhadsereggel meg nem fognak megnyerni a szuperhatalmak egymás ellen semmit felrobbantanak egy neutronbombát aaztán a drónok egy pillanat alatt leállnak meg lepotyognak mint a rothadt alma, mert beszarik az elektronikájuk. Ugyanez a progléma a robot civilizációval. Rendszeresen történik valami szupernova kitörés, feketelyuk összezuhanás vagy éppen összeolvadás galaxis összeütközés de egy hatalmas napkitörés esetleg a föld mágneses mezejének időleges befagyása pl pólusváltás esetén ami már nagyon aktuális a megnovekedett röntgen meg gamma sugárzás tönkreteszi aZ összes áramkört így a robotoknak és az AI-nek is azonnal reszelnek.

DE nem vélelenül írtam az EMBEREKRŐL és nem az általad dekódolt munkáról, nem is értem mit gondoltál mi a fasznak írtam nagybetűvel ? Beakadt az ujjam ? A fogyasztói társadalom lényege az ember mert ő fogyaszt és ez a lényeg nem pedig az h elvégzi a munkát. Ma amikor a szolgáltatás a gdp több mint 80%-a akkor a leglényeg az ember. Mert hiába állítanak elő a japok robotokat baszky, az nem fog étterembe járni nem fog filmeket nézni nem akar wellnessezni, nem akar vállalkozni kirándulni, hegyet mászni vitorlázni sportolni nam akar kényeztető masszázst, enni se akar, édességet legfőképpen nem, na és eü se kell neki és ferrarira se hajtt, Érteeeeedddd ? Ember nélkül a GDP rövid időn belül megzuhan a tizedére habár a munkát megcsinálja a robot csak mi a fasznak.


Szavazati jog

#819769 Illuzio Előzmény: #819665

A portfolios közönségnek nem tetszenek a gondolataid ? ez szörnyű. Nem vevők semmire, poreci.