Egy válogatott szintű edzőnek a racionális taktikát kell választania minden helyzetben. Ez alap elvárás vele szemben.
Nagyon kevesen tudták ezt magyar válogatottnál teljesíteni. Mert előbb utóbb jött az eredménykényszer, vagy megfelelési kényszer és akkor mindenféle vad dolgok. :)
Pl holland 8:1 -es buli bárcsak tudnánk felejteni. Egy román szégyen után egyetlen esélyünk a hollandok elleni győzelem volt. De ettől még játszhattunk volna kivárásra és kontrára. De mindenki hiányolta a bátorságot, a csatárokat stb nagy hőbörgés, nagy érzelmek . Erre felállunk úgy, hogy simán legázoltak. Semmi esélyünk nem volt így.
Nagyon jó példa volt a görögök elleni Dárdai meccs arra mennyit számít ha jó a taktika, és ahhoz ragaszkodunk. 1 pontra játszottunk a többi bónusz. Simán hoztuk.
A közönség érzelmei, nem győzelemre játszottunk stb , egy válogatott szintű edzőnek annyi kell legyen mint a légyzümmögés. :) Persze nehéz ezt megtenni mikor már remeg alatta a kispad , és akar valami nagyot mutatni , kényszerpálya.
Na ilyenkor szoktunk beleszaladni a 8:1-be és hasonlókba nagyon bátor taktikával.
Pl Storck Andorra ellen azt próbálta már úgyis buktuk ezt a selejtezést akkor kipróbál néhány játékost. Megszívtuk. Van ilyen. De csak nem azt kell bizonygatni Andorránál jobbak vagyunk. Elhiszem, hogy Andorránál ha a legrutinosabb embereink csúcsformában vannak 1 góllal jobbak vagyunk. :) De itthon Svájc ellen miért mentünk bele az adok kapokba ha 1 pontot muszáj volt szereznünk?
Olyan edző kellene aki leszarja a közönség igényeit. :) Ennek nem tudott megfelelni se Egervári, se Pintér. Storck meg néha úgy csinált mintha be akarná bizonyítani mekkora edző. Igazolni akarná ezt. Dárdai ilyen szempontból kiemelkedett , de nem tudom ha jött volna az eredménykényszer nem esik bele ő is ebbe mint minden elődje nagyjából.
Az ideális edző a posztra aki leszarja a közönség igényeit, és tudja azt magáról kurva jó edző nem kell bizonygatnia önmagának meg a világnak ezt minden meccsen. Nem akarja minden meccsen meggyőzni a kóklereket mekkora zseniális edző is ő. Még akkor sem amikor remeg alatta a kispad és egy meccsen múlik kirúgják e. Ez mellett még olcsó is legyen. :) Mert ezen a játékosállományon az edzői minőség csak korlátozottan tud segíteni. Az a baj ilyen így együtt nincs. Talán feltörekvő fiatal edzők között , lehet éppen Szélesivel beletaláltak. Mert Dárdai is eléggé lutri volt rögtön válogatott edzőnek.
Eleve nem sok variáció van stratégiára sajnos a játékosállomány miatt.
Meccs közbeni változtatásokkal az a baj erre leginkább akkor van szükség ha hátrányba kerültünk. Elég kevés variációnk van erre az esetre. Mindjárt más lenne a helyzet ha lenne olyan középpályás cserénk bőven aki támadásban tud segíteni.
Lennének olyan szélső védőink akik úgy is jól védekeznek ha az ellenfél 16-os és a saját kapu között le fel rohangálnak egész meccsen.
Akkor mindjárt lenne taktikai variáció arra hátrányban több mindent lehet lépni.
Meccs közbeni változtatások annyira nem maradtak meg. Olyan többször volt beküldött még egy csatárt. Mondjuk Izland ellen az egyenlítés az komoly teljesítmény volt azért . Ott többet is cserélt ha jól emlékszem.
Storck nagy taktikai húzása egyedüli nagy taktikai húzása szerintem ahogy a norvégok ellen Kleinheislerrel kezdett, támadóbbá , kreatívabbá tette a csapatot. Őt beépítette ráadásul ekkora tétmeccsen azért az komoly volt. EB-n is jól jött a játéka osztrákok elleni első gól. Ez nagy dobás volt.
Utána is ezt próbálta én úgy éreztem legalábbis. Csak nemhogy a támadójátéknál szintemelkedés iránya lett volna, hanem a csapat szétesés iránya. Védekezéstől kezdve minden szétesett.
Kicsit hazárdjátékos hozzáállása volt . Ha bejön nagyot nyer mint Kleinheislerrel ha nem jön be akkor azt mondja ezek a falábúak ennyit tudnak. Vagy nagyot nyer ő személy szerint edzői megítélésében, vagy nem veszít szinte semmit mert mondhatja, hogy kérem ez a magyar válogatott ne várjunk csodákat.
Pintér meccseket én közben elfelejtettem szerencsére, csak az északír bulira emlékszem. Bárcsak azt is el tudnám felejteni. :)
Trapnál hát igen lehet már idős a magyar válogatotthoz mert meglátja ezt a teljesítményt egy orvosi stábot kell mellé rendelni. :) Nála az a veszély nem fenyegetne nagyvonalú a támadásokban mert meglátná ezt a védekezést el is felejtené a támadást. Vagy azonnal hanyatt esne.
Nem tudok ilyen cserét mondani, bár a választék is igen szerény volt.
Storck szerintem háttérmunkára jó.
Dárdai most ismeretlen terepen jár a Herthával, ekkora terhelés alatt még ő sem volt.
Bundesliga, Kupa és EK egyszerre egy felhizlalt játékos kerettel, akiket szokás szerint jól meghajtott a felkészülés során.
Ha jól látom, a keret teljes rotációjával próbálkozik, nagyon sok olyan játékos játszik együtt, akik még nem ismerik egymást.
Nem lehet tudni, mi sül ki belőle, benne van a siker és a bukás is.
Egervári munkája rám inkább jó benyomást tett, a kinti román meccs előtt viszont valami nagyon el lett rontva.
Pintér: A stílus maga az ember. Neki nem lenne szabad más emberekkel találkoznia sem.
Storcknak mondjatok már egy olyan cseréjét, amikor ő látta, hogy mi történik a pályán és annak megfelelően változtatott meccs közben -eredményesen? Egyedül talán Feröer és Izland ellen, de mindkét esetben már nagyon későn reagált, amolyan minden mindegy alapon beküldte Bödét, aki szerencséjére megmentette a seggét. Aztán megint padra ültette.
Nikolics is, akinek gratula, hogy a világ harmadik országában is gólkirály lett 4 év alatt (megelőzve pl. David Villát) nem tudta beépíteni a válogatott játékába. Ez mi?
Volt egy taktikája, hogy Szalaira fellövik a labdát, aki megtartja amíg felér a közép pályáról valaki és akkor hátha megpattan úgy a lövés, ahogy a Portugálok ellen.
Pintér meccsei:
nem egy volt hanem 5 és a mutatott játék katasztrófális volt ráadásul nem is túl veretes ellenfelek ellen.
Az meg ahogy hogy egyszerűen mennyire nem látta, hogy mit kellene játszani 1-0-ás vezetésnél az észak írek ellen az is katasztrófális volt.
Trapattoni, sztem már túl öreg. Nem ő lenne a jövő útja a magyar fociban. Szakmailag lehet hogy a magyar átlag előtt van 10 évvel (2000-es évek eleje), de nála akár egy magyar fiatal edző jobb lenne sztem.
Dárdai a Herthánál el fog fáradni. Ő igazából (még) nem egy klubedző. Érdekes fiatalos motiváló, de hosszú távon nem lehet folyamatosan "vicces" ötletekkel fenntartani a morált.
Ezért sztem ő válogatott edzőnek jó lenne.
Ráadásul nála láttam egyedül (néhány Egervári eset mellett), hogy tudatosan alkalmazkodik a meccsen történtekhez és nem csak reaktívan cserél vagy változtat taktikát. (reaktív: amikor már megkaptuk a gólt, akkor hozza be a cserét, vagy cseréli le az adott lassú védőt egy gyorsabbra).
mindenkit azért fizetnek, hogy a maximumot hozza ki magából. Az edző olyan , mint a munkahelyen a főnök. Ha nem jösz ki vele emberileg, szakmailag, akkor nem tudsz maximálisan teljesíteni.
Ezért fontos az edző sztem.
Drága lenne szerintem, ha ez komoly. A másik, meglátná ezt a produkciót nem tudom meddig bírná. :) Nem lenne rossz egyébként ha lenne sok ígéretes focistánk összerakná 1-2 év alatt. De így nem sok tetejét látom.
Ő nem szerepelt a számításomban eddig:
EL indulással már szép pénzt kaptak. Lehet úgy vannak vele vége a csoportkörnek és akkor csak a bajnokság.
Válogatottnál Szélesi 2 meccsre. Ő jó lesz úgy érzem. Bár Pintérnél is ezt éreztem . :) Storcknál homály. Dárdainál már nem tudom volt e előérzetem. Akkor azt hiszem éppen letargiában voltam Pintér után, hogy mindegy .
A robot-foci már itt van:Nézd meg a Hertha profikat, hogy fociznak az EK-ban és láthatod.
Az is lehet, hogy Dárdai nem olyan sokára felszabadul.
Nagyon furcsák nekem profi fociban ezek a nagy érzelmek edzők kapcsán a játékosoktól.
Úgy képzelném el egy olyan helyen ahol ekkora pénzekért játszanak , vagy dolgoznak, ott egy dologra koncentrál a rábízott feladatot a lehető legjobban elvégezze mint focista. Mint egy fogaskerék a gépezetben amit az edző kért tőle azt maximálisan próbálja teljesíteni, cserébe nem éppen aprópénzért. Minden más mellékes.
Nem érdekli, hogy az edző milyen személyiség. Vagy kedveli , nem kedveli, egyéb lelki élet területére tartózó részletekkel nem törődik . :) Mert egyvalami a dolga nagy pénzért lehető legjobb legyen.
Ehhez képest egész komoly csapatoknál is nagy lelki válságok. Az edző így az edző úgy.
Majd ha bejön a robotfoci akkor nem lesz ilyen gond. Lehet ez az esélyünk a vb kijutásra is ha majd robotok játszanak . :) 100 év múlva mondjuk. :)
Pl ott van portugálok edzője Fernando Santos . Nagyon jó taktikus edző vsz, és nem olyannak tűnik aki vért itat a csapattal meccs előtt. Régen nagy baj van vsz ha azon múlik, hogy az edzőnek kell a játékosait jó pszichés állapotba hoznia. Egy profit aki ebből él, nem is akárhogy. Ennek ellenére mégis nagy szerepe van az edzőnek ebben is úgy tűnik. Nem csak ezen a szinten , hanem egészen nagy csapatoknál is.
Pintér úgy hatott, mint egy neurotikus.
Bármelyik pillanatban benne volt egy agresszív kitörés.
Ezzel szemben Storck inkább depresszív benyomást kelt.
Mint aki valamilyen nagy lelki terhet cipel magával és azt próbálja megemészteni.
Hogy ki a jó, azt nem mondom meg:-)
Nem tudom tényleg hová tenni ezt a Storckot.
Mert az eb kijutás lehetősége turbózta a csapatot. Mindenki felszántotta a pályát, hogy végre reális esély a kijutásra. Kibővítették a létszámot.
Aztán eb után ez a hozzáállás is leeresztett. A nagy lelkesedés mikor Svájctól kikaptunk utána teljes letargiába zuhant.
Nem tudom ebben az egészben neki mint edzőnek mekkora szerepe volt , és mekkora ennek az érzelmi hullámvasútnak a játékosok részéről.
Mondjuk Pintért mikor elzavartuk az északír vereség után. 1 meccs után. Északírek nagyon gyengék alapon. Ehhez képest csoportelsők lettek, és most is pótselejtezőt játszanak. Nem láttam én se semmi komoly dolgot az északír játékban finoman szólva. De azért nem egy Feröer. Szóval fene tudja pl Pintér marad végig mi lett volna az EB és utána. Lehet kb ugyanez.
Szóval nehéz a nagyon esetleges magyar fociban valamiféle edzői minőséget leszűrni. Jó volt Storck vagy sem.
Storck egy introvertált ember, aki egy extrovertált közegben próbál érvényesülni.
Nem hiszem, hogy buta, de ilyenkor ez így jön le.
pl Dárdai sokkal jobban 'passzol' ide, mert egy extrovertált valaki sokkal jobban tud motiválni egy extrovertált közegben.
Ergo Storck sokkal alkalmasabbnak tűnik a háttérmunkára.
Storck szerintem buta ember volt.
Már ránézésre is, a tekintetéből amit ki lehetett olvasni.
Nem véletlenül nem futott be sehol. Ezért kár volt neki fél milliárdot adni, sztem ha a nézők online tudtak volna szavazni a kezdőkről cseréről és a taktikáról, az jobb eredményeket hozott volna jóval olcsóbban.
Más kérdés, hogy ezzel a csapattal nem lehet tartósan eredményt elérni. Az edző egy plusz minusz 10-25%-ot számít a csapatnál.
Ki lehetne jó edző a válogatott élére?
Sousa-nak nincs csapata, a Videotont elég jól összeszedte, nemzetközi eredményeket ért el (amit azóta sem senki), a Fiorentinának jó volt, és nincs csapata és ismeri a magyar közeget.
Marco Rossi: kis költségvetésű nem kiemelkedő játékos állományú csapatból csinált bajnokot. Jól érzi magát magyar közegben. Jelenleg a Dunaszerdahelyen van. Más kérdés, hogy amit el lehet érni egy klubcsapatnál - napi szintű kapcsolatban- azt el lehet-e érni egy válogatott esetén is?
Ha nem ez a kettő, akkor lehet valami újhullámos kapitány, mint Szélesi, vagy Szabics, de nekik nem hiszem hogy meglenne az az edzői tapasztalat, amire szükség lenne egy válogatott esetében.
De legalább a nmezetközi futball élet nyelvét értik.
Szerintem Nyilasi, vagy Bölöni nem lenne jó választás. Nyilasi nyilatozzon jóságos nagypapaként a tévében, Bölöni meg egyáltalán nem ismeri a magyar közeget...
Dárdai jó lenne persze, tipikus válogatott edző, aki gyorsan nagy motivációt tud adni a játékosoknak és lát a pályán de a Hertha nem fogja elengedni, amíg hozza az eredményeket...
A magyar foci és az én tájékozottságom helyzetét mutatja, hogy már tippem sincs, ki lehetne, ki lenne jó.
Storckot leváltották. Lehet jobban jár ha nem vállalja a szövetségi kapitányi posztot. Marad a háttérben mint sportigazgató. Nem tudom milyen munkát tudott végezni utánpótlásban. Mekkora hatása lehet az akadémiákra, vagy az egész képzésre. Felszín karcolgatásán kívül. Valamiféle programot elkezdett vagy sem.
Válogatottnál felemás nagyon nálam. Volt néhány jó meccse, EB-n, norvégok ellen. Kleinheisler bevetése éles helyzetben mint 19-re lapot és bejött. De néhány taktikailag értelmezhetetlen meccse is. Összességében nem tudom megítélni jó edző vagy sem.
Remélem nem költünk el egy rakás lóvét valami neves külföldi edzőre . Szerintem olyan edzőt kellene aki nem futott még be de lelkes , magyar lehetőségek közül.
pl ez a Szélesi aki U17-esekkel dolgozik, célnak megfelelne vsz. Feleslegesnek látok egy sztáredzőt nagy pénzért .