Jövő decemberben járnak le a tbsz-ek 5 éves lejárat. Amikor megnyitottam őket akkor 5 évet végig akartam benne ülni ha már belenyúltam rendesen akkor magas árakon.
Aztán variálgattam az egyiken kárpótot vettem még elég szépen. Ami nem volt a legjobb ötlet mert most is kb ugyanazon az áron megvehetném, Otp pedig közben szépen menetelt. Osztalékok nagyrésze is ott pihenget nem lehet kivenni tbsz-ről, de nem is forgattam vissza Otp-be , ami hiba. Elég csinos összeg így évek alatt az is.
Most az eladás gondolata kerülget itt év végén év elején. De nagyon nehéz döntés. Fundás alapon amit vártam volna az nagyjából teljesült.
Az lenne az ideális ha egy 1000-el legalább olcsóbban vissza tudnám venni . Ilyen eladás visszavétel kellene. :) Ez feladja a leckét hogyan is jöhet ez össze. Ugye csábító az osztalék emelkedése is mert jövőre minimum 200 környékét várnék osztalékban, és akkor szerény még mindig a dolog mert a 300 felé haladás benne van.
Szóval nem tudom melyik a jobb döntés eladni , vagy üldögélni rajta. Nagyon sokat jöttünk most nagyon felülteljesítők voltunk. Világ legjobb bankrészvényében azért vannak perspektívák is még messzebb nézve, nagy tervek, nagy álmok. :) Dönteni kell majd, valami nagyon csábító árat kínálnának esetleg. :)
Aztán lehet ez a teteje több hónapra , fene tudja mi van még itt benne év végén év elején.