A barátnőmmel már több mint két hónapja jártunk együtt, amikor úgy döntöttünk, hogy eljegyezzük egymást.
A szüleim támogattak, a barátaim bátorítottak, és a barátnőm maga volt
az álom! Egyetlen dolog zavart csak, de az nagyon, és ez nem volt más
mint a barátnőm kisebbik húga. A leendő sógorném 20 éves volt, szűk mini
szoknyát és rövid trikókat viselt. Időnként, amikor közel került hozzám
lehajolt és ilyenkor megcsodálhattam az alsóneműit. Szándékosan tette!
Ezt sosem csinálta, ha más is a közelben volt.
Öt hónappal az eljegyzésünk után egy szép napon a hugica felhívott és
kérte, menjek át hozzá az esküvői meghívókkal kapcsolatban. Egyedül
volt, amikor megérkeztem.
Suttogva mondta, hogy hamarosan házas
ember leszek, de úgy érzi, hogy vágyai vannak velem szemben, amit nem
tud visszatartani, illetve nem is igazán akarta visszatartani. Közölte
velem, hogy szeretne velem szeretkezni; csak egyszer, mielőtt
megházasodom és elkötelezem magam a nővérének.
Teljesen kiakadtam és egy szót sem tudtam mondani.
Majd így szólt:
- Most felmegyek a szobámba, ha akarsz, gyere fel utánam és megkaphatsz!
Elkábultam.
Teljesen lefagyva néztem, ahogy felmegy a lépcsőn. Mikor felért,
lehúzta a bugyiját és ledobta a lépcsőre, ahol álltam. Egy pillanatra
megálltam, majd megfordulva egyenesen a bejárati ajtó felé indultam.
Kinyitottam és kiléptem a házból. A kocsimhoz indultam.
Az apósom kinn állt.
Könnyes szemmel megölelt majd így szólt:
"Nagyon örülünk neki, hogy átmentél a teszten. Sosem kívánhatnánk jobb embert a lányunknak. Légy üdvözölve a családban!"
Mi az eset tanulsága?
A gumit mindig hagyd a kocsidban!