Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Magyarország

lazulj egyet nyúl

#778366 Ibiza Előzmény: #778363

A barátnőmmel már több mint két hónapja jártunk együtt, amikor úgy döntöttünk, hogy eljegyezzük egymást.

A szüleim támogattak, a barátaim bátorítottak, és a barátnőm maga volt

az álom! Egyetlen dolog zavart csak, de az nagyon, és ez nem volt más

mint a barátnőm kisebbik húga. A leendő sógorném 20 éves volt, szűk mini

szoknyát és rövid trikókat viselt. Időnként, amikor közel került hozzám

lehajolt és ilyenkor megcsodálhattam az alsóneműit. Szándékosan tette!

Ezt sosem csinálta, ha más is a közelben volt.

Öt hónappal az eljegyzésünk után egy szép napon a hugica felhívott és kérte, menjek át hozzá az esküvői meghívókkal kapcsolatban. Egyedül volt, amikor megérkeztem.
Suttogva mondta, hogy hamarosan házas ember leszek, de úgy érzi, hogy vágyai vannak velem szemben, amit nem tud visszatartani, illetve nem is igazán akarta visszatartani. Közölte velem, hogy szeretne velem szeretkezni; csak egyszer, mielőtt megházasodom és elkötelezem magam a nővérének.

Teljesen kiakadtam és egy szót sem tudtam mondani.

Majd így szólt:
- Most felmegyek a szobámba, ha akarsz, gyere fel utánam és megkaphatsz!

Elkábultam.
Teljesen lefagyva néztem, ahogy felmegy a lépcsőn. Mikor felért, lehúzta a bugyiját és ledobta a lépcsőre, ahol álltam. Egy pillanatra megálltam, majd megfordulva egyenesen a bejárati ajtó felé indultam.
Kinyitottam és kiléptem a házból. A kocsimhoz indultam.

Az apósom kinn állt.
Könnyes szemmel megölelt majd így szólt:
"Nagyon örülünk neki, hogy átmentél a teszten. Sosem kívánhatnánk jobb embert a lányunknak. Légy üdvözölve a családban!"

Mi az eset tanulsága?

A gumit mindig hagyd a kocsidban!

Dínóláb

#778364 Ibiza Előzmény: #778363

szar lehet neked nyúl..nem tudsz elülni magad mellöl :)

de elég a fajtádból..

Amúgy nem tudom miért kínozod magad itt..biztos van nektek valami jó kis pocsolya..jót lehet ott brekegni..büdös van..de legalább a teféléd :)

csak okulásodra a pacek jelentése arc..( a szleng és az argo nyelvjárás is használja) ne higgy a gyógyegér libsiknek..

Egy fórum a kollektív bölcsesség helye.. a formálódó gondolatok elméletek gyémánttárcsája..ami brilliánsokat hoz létre.. egy ember egy vélemény..valódi demokrácia egyenlőség (na jó nem..mert az élet eleve nem igazságos..lásd szegény nyusz) A pozitív energiák és tudás fókusza.. a magasabbrendű gondolatok tárhelye..a szinergiák gyurmája..KELLENE, hogy legyen..de nem..miért nem használjuk ki ezt..miért vannak mindig döglegyek..amik belerondítanak..

Dínóláb

#778363 tozsdenyul Előzmény: #778361

Ühüm :)

Na jó kapálózást, szellemi képességeidet ismerve jó lesz, és felemelö, Kazincy-díjas munka :)

Dínóláb

#778361 Ibiza Előzmény: #778360

próbálkozol mííí.. valakinek meg kellett csinálni a témát..a tavarisiknak nem ment.. Mellesleg a kollégáim mármint a képzett szakemberek nagy része nem volt tavarisi..minden szakemberre egy-két komcsi vattaember volt a felosztás.. tavarisik írták az utijelentéseket..nyaliztak ahogy a nyúlflékhez illik... kötelező volt nekik..

Ja jut eszembe.. oroszokhoz mehettem de celldömölknél nyugatabbra nem..:).. Sopronba csak rendszerváltás után jutottam el a melóból. :DD kollégák már röhögtek.. engem tutira leszedtek a vonatról civilruhás rendőrök.. kicsit uncsi volt mert fél évig jártunk Győrbe..

tényleg nevetséges..csak Ibiza retorikákkal próbálkozol..de hát semmi stílus.. butaság a köbön..

Dínóláb

#778360 tozsdenyul Előzmény: #778359

nincs azzal baj, hogy kaviároztál moszkvában, de ha szakember vagy is, akkor is jó elvtársnak kellett lenni hozzá, ha csak egy kicsit is gyanús vagy, nem engedtek sehova, pláne nem többször, pláne nem több helyre, pláne nem fizetve kaviárt pezsgöt

15x vittek szovjetbe? Kaviár, pezsgö? Kádárt sem tartották ilyen jól, elvtárs, elvtárs.

Nem kell többet mondanod, eléggé bemutattad a jellemed, nem meglepö, hogy ahogy most is, 40 éve is egy elvtelen személyiségzavaros nyomi szar voltál

Osszad csak az észt, ma úgyis a volt mszmp-s funkcik tolják a politikát is, minden jó elvtárs ott ül a parlamentben és dolgoznak az orosz-magyar barátságon

Antiszemita, rasszista, jó kommunista elvtárs, aki fossa a magyar nyelv legalját mindenkire

Te aztán kimaxoltad az életet hallod-e, ez aztán a valami, másnak ennyi szemét összehozásához három élet kell...:)

És mind odataláltok a NER -hez, mintha valami mágnes vonzana

Igazán rendkívüli

Mi a tököm nem tetszik neked bayeren, gyakorlatilag az ikred :)


Dínóláb

#778359 Ibiza Előzmény: #778356

:DD látom komoly komoly dossziém van macska jánoséknál.. kb 40x leírtam mert a tiféléd..próbálkozik.. azért tudtam 15x a volt szovjetekhez menni..mert Én voltam aki meg tudta csinálni a dolgot..beleraktam azt a tudást.. energiát amit kell.. a tavarisi szerelésvezető meg domborított.. bezony..szép volt..nyakig a kaviárban pezsgőben csajokban..:) a komcsi majomnak csak ahhoz volt esze 2farmerben ment a repülőre :)).. ostoba kis komcsik..Én meg vittem egy kis csomagot csajoknak.. és 50x többet kerestem vele..

sunyi kis majom vagy lássuk be.(csak a kedvedért egyes számban,) a retorikai fordulatokat is Ibizától szopjátok..a szerénység elvtársat is Én raktam neked videóval.. de már így is többet volt szó rólatok mint kéne..

semmi de semmi pozitív dolog nem lakik bennetek.. semmilyen hozzáadott értéket nem adtok..semmilyen saját vélemény.. azt próbáljátok rám és másokra nyomni amit ti tesztek.. kirekesztés cimkézés trollkodás az életetek..ahhoz képest állítólag eüben vagy ahhoz képest egész nap itt esz a fene.. nagy kereslet lehet rád.. :D ja..

lapítás sunnyogás és ha beír valaki valami pozitívat egy saját vélemény akkor őrült támadás..szardobálás..ahogy elvárható tőletek.. tőletek mert egy jelenség vagy.. leképezed a fajtád.

Azt gondolom sajnálni kell a tefélédet.. semmi saját élmény..semmi alkotás.. semmi karakter.. elismerést egymástól a ki a nagyobb troll.. ki adta többet vissza a vissza nem adhatót..

Dínóláb

#778357 tozsdenyul Előzmény: #778355

egyébként megint többesszámban beszéltél rólam, sértegetve, dehogy vagy te egy paranoid gyülölködö, az kizárt :)

Ide jársz a netre fényezni magad, saját gondolataidat tolva mindenhova, milyen alacsony már az önértékelésed, miközben olyan dolgokat próbálsz kivetíteni másokra (sunyi, gyáva, lapító, kirekesztö) amit te a szomszédos hozzászólásokban teszel, ne is kelljen keresni se :)

És miközben folyamatosan trágárkodsz, nöiesen visítasz, amikor nagy ritkán visszakapod. Megértem, ha pszichológusok járnak a fórumot követni, egyetlen nyomingerböl teljes tankönyvet lehet írni neurózisokból, értékelési zavarokból, személyiség zavarokból.

A net sem fog megoldást hozni a sikertelen életedre, amit a neten kell fényezned, de még ott is vetítve, hogy érezd magad valakinek. Nem fogod. Nem ettöl fogod.

Dínóláb

#778356 tozsdenyul Előzmény: #778355

Minden kérdésed hülyeség vagy felesleges, de legyen, csak hogy adjunk kontrasztot

"Írd le a világképed...a jó tulajdonságaidat."

Bocs, nincs önértékelési problémám, pláne akkora, hogy virtuális térben kelljen saját magamat fényeznem. Szerénység, elvtárs, nem mondták neked a kaviár mellett Moszkvában?

"Mit gondolsz a zsidókról?

Mit gondolsz israelről?

Mit gondolsz a cigányokról?"

Már leírtam a kedvedért tegnap . Felesleges 100-adszorra bizonyítanod, hogy vagy nem tudsz olvasni, vagy nem is érdekel a válasz.

"Mit gondolsz a migráns ügyben?

Támogatod vagy sem a migránsok MO-i betelepítését?

ne gyáváskodj valjáá szinet."

Tanulj már meg magyarul írni, gyalázod a magyar nyelvet, valami minimum szoruljon már beléd.

Én nem gyáváskodok (az a te éned, igaz?, 5 napja nem válaszol a beszari cica), a migráns topik legelején leírtam például, hogy muszlim migránsokat beengedni hiba, nem tenném. Más migránst (pl kárpátaljait igen). Tanulj meg olvasni, és akkor nem teszel fel felesleges kérdést.

Nincs politikai erö akiben látnék jövöt, 2018-ban fidesz gyözelmet szeretnék, majd 2022-ben megnézem kiben lesz jövö.

Lmp-ben se nincs pozim, schifferrel sem értek egyet sok mindenben, de nem utasítom el öket, mint lehetöség benne maradhatnak egy kalapban.

Ez megint nyilvánvaló lehet annak, (nyilvánvaló is volt többeknek, aszerint reagáltak) aki tud olvasni, és az adott vitát tudta értelmezni. Nem az LMP volt a lényeg, hanem az aktivizálás, fotelböl felülés.

Sajnos te hülye vagy az egyszerü mondatokhoz is. Aztán persze, kérdeznél. Csak az anyázás, sunyizás megy, miközben hülyébb vagy mint egy ovis, és te vagy aki sunyin lapít, nem válaszol. Vagy nem is érti a kérdést, ez is gyakori nálad sajnos.

Bátran moszkvában kaviározó ellenálló cicusom, lássuk megy-e az értelmezés. Mert sajnos elöre tudom, hogy néhány kérdésben nem fog.

Ez az anyázás azért jött (mert eddig te ugye soha), vagy mert linkeltem, hogy de már korábban mégis, tehát hazug szar is vagy, vagy a szokásos dolog, ha bemutatja valaki, hogy valójában milyen hazug, ostoba nyomi niemand vagy, akkor menetrendszerüen jön a trágárkodás habzó szájjal válaszul?


Dínóláb

#778355 Ibiza Előzmény: #778329

:) hozod a libsibalos csürhe szinvonalát. de hát így játsztok ki.. elöbb utóbb lehull a máz..

sunyi lapos emberek ezek mind.

a kérdésekre kellene válaszolni

Ibiza kérdései:

Ideje már nem csak pofázni.

Írd le a világképed...a jó tulajdonságaidat.

Mit gondolsz a zsidókról?

Mit gondolsz israelről?

Mit gondolsz a cigányokról?

melyik magyar politikai erőben látod a jövőt?

Mit gondolsz a migráns ügyben?

Támogatod vagy sem a migránsok MO-i betelepítését?

ne gyáváskodj valjáá szinet.

Szerk: mi a véleményed az LMP-ről és milyen funkciót töltesz be?!?

okosnyúl válasza: csakhogy lássuk kik ezek..

Migránsokról? Írtam már, legyen legalább noteszed...

mit gondolok a malájokról?

Indiáról, Thaiföldröl?

Ugyanazt, amit a zsidókról, izraelröl...

Kb semmit.

Konkrét dolgokról igen, általánosságban nem érdekel, véleményem sincs.

mintha kimaradtak volna válaszok!!! nyusszancs

amúgy "' menj anyádba" :))

tényleg nem normálisak..

#778336 KawaBazsy Előzmény: #778333

Badacsonyban a Borbarátok étterem nagyon jó, 10 éve járok oda. Fent a Szeremley-nél mi is akartunk ebédelni, de csak hideg kaják voltak. Ill. igen jó halsütőket találtam, kis netes túrással.

tényleg nem normálisak..

#778335 Illuzio Előzmény: #778333

Értem, de ez a tényeken nem változtat.A b@szkodás pont a nagypofáju, felfuvalkodott komcsikat érintette.Azt fajtát aki most hatalmon van.

tényleg nem normálisak..

#778333 Sumér harcos Előzmény: #778326

de idén a legjobb lángost békéscsabán lehet szájba kapni:)

http://www.beol.hu/bekes/kozelet/iden-a-bekescsaba...

csak sajnos nem tudok ránézni sem a termékre tavaly junius óta.

Történt ugyanis baráti fius-lányos vegyessel balaton északi turnén voltunk,BFüred,Tihany,Révfülöp,Badacsony,Szigliget. Badacsonyban felsétáltunk a központból a Kisfaludy házhoz,már fent ragyogo étterem-többen soherkodtak,nem eszünk kilátással, oké.Lefelé féluton voltak lángososok,na majd ott,mondták.Mondjuk én már gondoltam baj lesz,mert én nem igy nyaralok.Na mind1,lángos teraszon ,hát bevágták hidegolajba gondolom,ezáltal ilyenkor megszivja magát-az ostobák. Akkor ugy éhesen jonak tunt,de később kevésbé,felért az a lángos szájbaba..kodtunkkal. Azóta nem kérek lángost senkitől,még a szaga-szelétől is reszketek:)

tényleg nem normálisak..

#778331 KawaBazsy Előzmény: #778326

Úttörő én is voltam, a Kisz meg akkor szűnt meg, amikor (kötelezően) beléptettek. :-)

Dínóláb

#778329 tozsdenyul

Én imádom az ilyen logikai játékokat, ahol nem ördögpata lóg ki (by Ibiza állítólag), hanem egy bazinagy dínóláb. Mindig öröm olvasni az utólag ellenállókat.

Egy ilyen logikai feladvány az is, hogy az ideológiák között rotációs kapaként forgó, mocskos szájú, antiszemita, cigányozó pacákon mit nem kedvel egy népmesei múltú, mocskos szájú, antiszemita, cigányozó pacák?

Nyilván a frizuráját.

Persze nem jönnek válaszok az ilyen feladványokra, attól maradhatnak érdekesek :)

tényleg nem normálisak..

#778327 tozsdenyul Előzmény: #778325

kétségtelenül izgalmas körök :)

Ibiza harcos hazafias nemzeti forradalmárként azzal töltötte az idöszakot, hogy a birodalom jóvoltából bejárta a keleti blokk minden zugát, hol kaviárt majszolni, hol beszólni a szovjet nagykutyáknak, nem tudom hogy bonyolítsuk-e a kérdést ilyen cizellált mesés elemekkel? :)

Már csak hogy tudjuk ki akar kit milyen minöségben baszktunkni :)

tényleg nem normálisak..

#778326 Illuzio Előzmény: #778325

Kisdobos voltam, üttörő 2 évig, mert nem voltam hajlandó őrsgyűlésre járni.A pufajkáról ennyit.Ebből kikövetkeztedheted, milyen nézetet vallok.

tényleg nem normálisak..

#778325 Sumér harcos Előzmény: #778290

Te vmi pufajkás voltál a régi szép időkben? Kezdek fonalat vesziteni, a Fidesz vonal a neokomcsi?Gondolom, ti a régi kiahalófélben leledző,lassan szavazóbázisban jelentéktelen,öreg munkásőrök-alias ostoba fakabátok a 70es-80as évekből,volt identitás nélküli pártitkárok stb stb-ti vagytok az igazi komcsik,azaz nem neo?

Most akkor komcsi akar komcsit "szájba baszkodtunkozni"????

illetve régen csináltátok is...

vagy nem ez a társadalmi réteg boldog tagja vagy?

de ha nem,akkor kik vagytok ti?és kik voltak régen a neokomcsik,akiket szájba baszkodtatok?akik akkor még nem lehettek neo-k...

tényleg nem normálisak..

#778324 tozsdenyul Előzmény: #778313

Konkrét kérdésre válasz

1. Nem vagyok autentikus a válaszra, de elmondom röviden amit gondolok én, hogy legyen mit kiügyvédkedned.

Krisztus az út, krisztusi alapelvek pedig a szelídség, türelem, megbocsátás, szeretet... elfogadás, irgalom, kegyelem, áldozat... Az ellenséged szeretete...

Én vélek némi minimumot találni, ahol a gyülöletbeszéd és a bayerizmus ezzel nehezen egyezik.

2. Mondtam fordulj keresztény forrásokhoz ez ügyben, úgymint pl a pápa (tudod, az a gazember), vagy mint pl a KDNP.

http://kdnp.hu/news/hiteles-keresztenyseg-jelent-v...

"határozottan úgy vélik, nincs alapja semmiféle elméletnek vagy gyakorlatnak, mely ember és ember, nép és nép között diszkriminál az emberi méltóság vagy az abból fakadó jogok tekintetében. Elítélik az antiszemitizmust, mert az nem egyeztethető össze "az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével"

http://index.hu/velemeny/olvir/davidilev032/?token...

A keresztényeknek kötelező szót kérni akkor is, ha a jobboldalon lépnek át egy határt és egy közismert publicista tudatos zsidózásba kezd. Az MDF elnöke az Indexnek küldött nyílt levelében maga követi meg a Bayer-írásban kiszerkesztett közírókat.

http://nepszava.hu/cikk/1083102-kereszteny-nem-leh...

Ferenc pápának megnyilatkozását, amely szerint keresztény nem lehet antiszemita.

Mert a zsidó és keresztény meggyőződés alapján „nem lehet sem az erőszaké, sem a halálé az utolsó szó Isten előtt, aki a szeretet és az élet Istene.

http://krisztusbanegyek.blog.hu/2009/06/15/kereszt...

tényleg nem normálisak..

#778313 prospero Előzmény: #778308

ha már válasznál tartunk, várom a szerinted releváns keresztény értéket ami alapján nekem kellett volna először tiltakozni Bayer kitüntetése ellen.



tényleg nem normálisak..

#778308 tozsdenyul Előzmény: #778304

Persze, hogy tudom, pontosan semmit nem válaszoltál, de az oviban dologban tévedsz

Megkérdezem jucikát, mi nem tetszik neki a pistikén, simán válaszol hogy a kék inge

Te erre a szintre már soha nem fogsz eljutni...

A neten mindenféle hülye elöfordul, akik azt hiszik, ha a neten mondanak, vagy nem mondanak ki valamit, akkor az nem tünik fel, vagy nem értik majd, miért nem mondja ki

Attól, hogy a neten nincs visszajelzés, még ugyanaz lesz az eredmény, mint a való világban

Mondjuk ennek megértéséhez is kell minimális képesség, hát istenem, nem adatik meg mindenkinek, hogy elérje jucika szintjét az oviból

(egyébként van a hülyeségnek az a szintje, amire válaszolni sem érdemes, tolod az LMP témát, mert olvasni nem tudsz, és hajt a paranoiád - minek válaszoljak egy ilyen kombinációnak, ha már a kiinduló mondatot sem érted, és egyébként sem változtatna semmit a beteg agyadon, folyamatosan "rólunk" beszélsz, ha hozzám szólsz...)