Sztem nem nehéz..
jók ezek.. de a hétköznapokhoz nem sok közük van..mármint a döntésekhez szerintem ezt nem sokan használják..nekem kellett 5perc mire meglett..
huszonéves koromban jobban mentek ezek..
a döntési modelleket ismeritek? abban is van jópár..
fekete hattyú modell, hosszú farok modell.. monte carlo modell, fogoly dilemma.. stb stb..
A való életben én azt gondolom a logika az empátia és a pszichológia (és al- vagy alantas változata a marketing) együttese adják az eredményeket.. azok sikeresek akik együttesen ösztönből alkalmazzák..és még kontrollálni is tudják a verbális és nem verbális kommunikációjukat.. azért ilyenek nem sokan vannak a világban.. nem tudhatjuk a másik oldal mit tud.. edzőm azt mondta soha nem tudhatjuk ki van a zakóban..
A kor előrehaladtával vagy a koraöregek..azok rutinból oldanak meg dolgokat..és ez adja a határaikat.. esetleg még tanulnak..de már nem használják a döntéseikhez..ha eredményes a rutin akkor jó..(bár nem élvezetes) de bármilyen változás vagy válság sebezhetővé teszi őket.
A magam részéről nyílt tárgyaló vagyok.. nem alakoskodom..saját magamat adom.. nem akarom kicsontozni az ügyfelem..ha eladok valamit akkor azt értékarányosan teszem.. így ezt órákig tudom csinálni..mert konfortzónámon belül vagyok.
de persze van amikor tudok hátteret ismerem vagy van infóm a partnerről.. ilyenkor természetesen megy a játszma.. amúgy gyorsan túl lehet terhelni a partnert..egy idő után kizökken lefárad és magát adja..kilátszik a valós szándék..
Ha látom nagyon bekészül és gyorsan le akarja tudni akkor hosszabb lazító bevezetést tartok..2-3 dologról beszélek vele párhuzamosan.. váltogatom a beszédem sebességét..esetleg változtatom artikulációmat..vissza-visszatérek dolgokhoz..látom merre akarja vinni a beszélgetést de elkanyarodom.. visszaugrom előző témára...esetleg nagy lendülettel az ő általa kijelölt irányba megyek..már számokról beszélek..közel a megállapodás de gyorsan vissza az alapokhoz..esetleg látom a csapdát amit állított..és szépen gyalogolok a közepébe..közben figyelem a mozdulatait..esetleg egy kis fárasztás után megkérdezem ok mit szeretne elérni..mi az az eredmény ami kell neki.. 20perc után már kijön a való.. vagy hagyom beszélni..látom nagyon készült és koncentrál.. akkor mondom pl szép órája, tolla van (pl kamu rolex... ) esetleg beleszólok akkor amikor épp a legfontosabbat mondja..belekérdezek..és amikor válaszolna 2x egyszerre beszélek vele..de ezer tréfa trükk..
Ezek jó játékok..de részben feleslegesek.. mert ha közös az érdek akkor úgy is megegyezünk.. ha nem akarom kicsontozni vagy átverni a másikat akkor is felesleges..
Azt gondolom az élet akkor sikeres ha nem megadott betanult sémákat használunk saját magunk fedezzük fel a világot.. a sémákat azért kell ismerni egyrészt mert hátha valamelyik illeszkedik a gondolkodásmúdunkhoz..vagy tudjuk de nem fogalmaztuk meg ennyire egységesen.. egy sejtés szintjén használtuk.. másrészt azért ha valaki a meglévő sémák valamelyikével akar nálunk eredményt elérni..akkor láthatjuk a végső célját.
Akkor lehetünk sikeresek ha nincs olyan amit muszáj elfogadnunk.. ha szabadon dönthetünk.. ha egy-egy döntés nem kötelezően hatrozza meg az életünket.
Sosehalunkmeg de egyszer igen nagyon nagyon soká de akkóse mi!
Igaza van Mérőnek.
Az origos fejpántos feladvány meg elég egyszerü.
Ezt viszont még nem volt időm megnézni közelebbről:
http://www.origo.hu/tudomany/20150911-einstein-fejtoro-lewis-carrol-ket-szazalek.html
http://hvg.hu/kultura/20150917_A_Hitlerbajszos_cimlap_miatt_otthagyja_a
de teszem hozzá igazi bölcsész..semmi haszna :)
ő még liberális.. nem újlibibsibalos.. tudja nem lehet kettős mérce.. ha elvárom meghallgassanak nekem is meg kell másokat hallgatnom..
Talán Magyarország topikba is beleférne, de inkább ide való. :)
Hátborzongató ahogy a cikk és a videó összehangzik.
Óriási!
...Kondor Péterrel most kezdünk bele egy témába, ahol bár az alapok régebbiek és nem is hozzánk tartoznak, de talán sikerül alkalmazni őket egy új területen. Van egy megdöbbentő kísérlet, ahol a tudós pénzt szerez a résztvevőktől. Ez úgy zajlik, hogy kitesz a kutató egy befőttesüvegnyi aprópénzt a néhány tucat résztvevő elé, és egy árverés keretében eladja nekik, azé lesz a pénz, aki a legtöbbet ígéri érte. Az eredmény az, hogy a nyertes szinte mindig többet fizet, mint amennyi pénz van az üvegben.
Miért?
Mert úgy licitálunk, hogy megpróbáljuk megbecsülni, hogy mennyi pénz van az üvegben. Amit a legtöbben nem vesznek figyelembe, hogy ha te becsülted a legtöbbre a pénzt a több tucat résztvevő közül, akkor valószínűleg túlbecsülted. Tehát ha sikerült megszerezned, akkor valószínűleg rosszul számoltál, ezt hívják a „győztes átkának”. Ez egy ismert tény volt, de ennek a pszichológiáját lehet használni a pénzügyi piacokon is. Vannak ugyanis úgynevezett strukturált termékek, amik a részvényeknél, kötvényeknél, befektetési alapoknál bonyolultabb pénzügyi befektetések, kisbefektetők számára. Ezek körmönfont módon függnek valamilyen más árfolyamtól. Például van olyan termék, ami akkor kifizetődő, ha egy részvényárfolyam nem változik túl gyorsan. Ha viszont gyorsan változik, akkor nagyon nem éri meg. Ha ilyeneket vesz egy kisbefektető, akkor lényegében árfolyammozgásokra fogad, csak rossz áron, mert ezek a termékek elég drágák. Úgy látjuk, hogy ennek semmi értelme egy kisbefektető részéről.
Akkor miért csináljuk?
Nem kizárt, hogy a kisbefektetők a befőttesüveges kísérlethez hasonlóan nem veszik figyelembe, hogy mi a többiek információja. Hiszen lényegében amikor ilyet vesznek, profik állnak az eladói oldalon, és egy profi csapat ellen fogadnak árfolyammozgásokra. Ez nem túl jó ötlet, nagyjából olyan, mintha a tanszékről összehívnám néhány barátomat, és kihívnánk a magyar vízilabda-válogatottat egy tétmeccsre. Hiába tűnhet jónak valami, ha a másik oldalon a profik azért teszik eléjük, azaz fogadnak velük adott lehetőségben, mert ők úgy gondolják, hogy nem egészen úgy fognak alakulni a dolgok. Ebből sok minden következik, például, hogy bizonyos keretek közt minél többet olvas utána egy alapvetően amatőr kisbefektető, annál rosszabbul jár. Mert hiába olvas sokat, egy profi csapatnál valószínűleg kevesebbet fog tudni, és amit olvas, annak egy része félrevezető lesz számára. Azért, mert a profiknál átlagosan sokkal rosszabb minőségű információhoz jut, és nem fogja megérteni a mélyben rejlő folyamatokat. De a szerzett információ azért egyfajta magabiztosságot ad neki, és bátrabban veszi a számára rossz termékeket.
A lakossági devizaspekuláció is lehet hasonló? Ott is javarészt profikkal állnak szemben, de nehezen lenne egyre népszerűbb, ha tudnák, hogy leginkább Klicskót hívják ki bokszolni.
Igen, itt nem kizárólag profikkal állnak szemben, de ugyanaz a jelenség, amikor azt hiszik, hogy ők is tájékozottak, és a sokkal nagyobb tőkeerejű, képzettebb és régebb óta üzletelő szereplőkről hajlamosabbak elfeledkezni. Átlagban vesztenek, és ráadásul elég sokáig tart az ilyen szereplőknek a felismerés, hogy nem kéne ezeken a piacokon lenniük.
Mekkora kárt okozhatnak azok a termékek, ahol az ügyfél nem érti egész pontosan, hogy milyen terméket vesz?
Ezt a társadalmi szintű kárt megpróbáltuk számszerűsíteni. A hitelkártyapiacokkal kezdtük, ahol sok fogyasztó nem érti, hogy rengeteg kamatot, késedelmi díjat vagy más büntetést fog fizetni, és emiatt alulbecsüli a termék költségét. Ha elég intenzív verseny van, akkor az ár, amit látnak és figyelembe vesznek a fogyasztók – leginkább az éves díj –, alacsony lesz, és így túl sok embernek lesz túl sok hitelkártyája.
Egyszerűen fogalmazva, ha a fogyasztók azt hiszik, hogy lényegében ingyen jutnak hozzá valamihez, amiről tudjuk, hogy vannak magas költségei, akkor túl sokan fognak vásárolni. A kárt bizonyos feltevések mellett lehet számszerűsíteni, amire nekünk az jött ki, hogy akár a teljes hitelkártyapiac forgalmának fele is lehet a kár. Ez más közgazdasági károkkal összehasonlítva is óriási szám, egyetlen piacon nagyjából annyi háztartásonként, mint amennyit a brit versenyhivatal becsült arra, hogy az összes tevékenységük az összes piacon mennyi hasznot hoz a háztartásoknak. Ebből úgy tűnik nekünk, hogy relatív szinten több energiát kéne fordítani a félrevezető termékekre, mint mondjuk a monopóliumokra.
http://index.hu/gazdasag/2015/03/25/koszegi_botond_interju_kozgazdasagtan_dij/
Szerintem ez inkább kiegésziti az eddigieket!
Ezek a gondolatok jól kapcsolódnak a ma oly divatos 'viselkedési közgazdaságtanhoz', melynek ez az úr a legfőbb képviselője:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Daniel_Kahneman
Könyve, mely Nobel-dijas kutatásai eredményét összegzi "Lassú és gyors gondolkodás' cimmel kapható a magyar könyvesboltokban is vagy rendelhető az Amazonon keresztül.
A cikkben emlitett több példa is kisértetiesen egyezik a könyvben emlitettekkel.
A dolog lényege, hogy gazdasági döntéseink nem objektivek, rengetek torzulást szenvednek el nem tudatos - az ember pszicológiájára visszavezethető - okok miatt.
Ez egyébként a tőzsdén is igaz!
A Nash-egyensúlynak rengeteg vonatkozása van.
Számomra elsősorban egy olyan helyzetet jelent, ahol két vagy több szereplő felismeri, hogy egy adott helyzetben csak együttműködés révén juthat előbbre.
Úgy érzem a magyar gazdasági és politikai életben csak úgy hemzsegnek a Nash-egyensúly határán mozgó helyzetek.
A NE definíció szerint egy olyan helyzetet jelent, amelynek egyetlen szereplője sem változtathatja meg fennálló stratégiáját - úgy, hogy ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe - hacsak nem lehet biztos benne, hogy legalább még egy szereplő szintén megváltoztatja azt.
(Példaképpen eszembe jut a politika baloldalnak az LMP irányába újra és újra felajánlott együttműködési kezdeményezése, melyet az LMP újra és újra elutasít. Amíg a politikai baloldal olyan amilyen, addig az LMP rosszabb helyzetbe kerülne az együttműködéssel, mint az elutasítással.)
A gazdasági vonatkozások kapcsán most találtam ezt a blogot, amely szintén érdekes lehet:
Neumann és Morgenstern A játékelmélet és a gazdasági viselkedés című 1200 oldalas művében többnyire csak a zéró összegű kétszemélyes véges játékokkal foglalkozott.
Dehát az élet nem ilyen.
Nashnek az volt a játékelmélet terén a zsenialitása, hogy kiterjesztette a nem zéró összegűekre, mert leginkább az ilyen játékok hasznosíthatók a gyakorlatban.
Érdekes írás, köszi.
Hasznos lehet végiggondolni hogyan működünk.
Játékelméletből lehet ismerős a fogolydilemma, amely nem csak a matematikusokat érdekelhet, hiszen a mindennapi életünkre is nagy hatással van.
Klasszikus fogolydilemma-helyzet a következő. A rendőrség súlyos bűntény miatt letartóztat két gyanúsítottat. A vádemeléshez nincs elég bizonyítékuk, ezért különválasztják őket, s mindkét fogolynak egyazon ajánlatot teszik: Ha a fogoly vall a másik ellen (aki viszont hallgat), akkor ő hazamehet, a másikat 10 évre lecsukják. Ha egyikük sem vall, akkor fejenként 6-6 hónapot, ha mindketten vallanak, akkor 6-6 évet kapnak. A dilemma abból fakad, hogy ha egyik sem vall a másik ellenében, a rendőrség csak a kisebb vádat bizonyíthat mindkettejükre, tehát együttesen jobban járnak, ha hallgatnak. Viszont egyénileg mindkettő a másik beárulásával jár jobban.
A fogoly úgy gondolkozhat, hogy ha ő csal, és a másik nem, akkor jobban jár. Akkor is jobban jár ha mindketten csalnak. Egyetlen egy helyzetből kerül ki rosszabbul, ha hallgat. Ergo: csalni kell, lesz belőle a 6 év. Az önzés ésszerű.
A fogolydilemmában ezt a helyzetet nevezik Nash-féle egyensúlynak, ami annyit jelent, hogy egyikük sem járna jobban, ha másként cselekedne.
Mint már említettem, az élet sok területén találkozhatunk a fogolydilemmával. Például minden olyan helyzet is hasonló, amelyben valaki csábítást érezhet valamit megtenni, miközben tudja, hogy komoly hiba lenne, ha mások ugyanezt tennék. Mondjuk ha meg lehetne bízni abban, hogy senki sem fog autót lopni, akkor a gépkocsikat nem kellene lezárni, így rengeteg időt és költséget takaríthatnánk meg: nem lenne szükség biztosítási díjakra és biztonsági berendezésekre. Mindannyian jobban járnánk. Ám az ilyen megbízható világban az egyén, aki megszegné a társadalmi egyezményt, és ellopna egy autót, még ennél is jobban járna. Az individualizmus árát mindannyian megfizetjük.
Hát ennyi lenne ennek a paradoxonnak a megoldása? A kölcsönös csalás? A matematikusok már a 60-as években kutatták, és arra a következtetésre jutottak, hogy azok az emberek, akikkel fogolydilemmát játszattak, többször megpróbáltak együttműködni, azaz logikailag rossz taktikát választottak. Magyarán túl buták ahhoz, hogy átlássák, nekik mi a jó? És ha nem erről van szó? Hanem az elmélet alapfeltevése rossz, mégpedig az, hogy az embereket egyedül az önzés motiválja? Ha így van, akkor 200 év klasszikus közgazdaságtanáról derülhet ki, hogy a kizárólagos önérdek feltételezésével tévúton járt.
Szemet szemért?
A 70-es évek vége felé zavarba ejtő dolgok történtek. Számítógépek játszották hideg, kemény, racionális elméjükben a fogolydilemmát, s kezdték ugyanazt mutatni, mint az ostoba, naiv emberek: nevezetesen, hogy ésszerűtlenül hajlamosak együtt működni. Riadóztatták a matematikusokat, és 200 programot versenyeztettek egymással. Meglepő módon az első 8-ban csak olyan programok kerültek, melyek egyike sem kezdeményezett csalást, sőt, a legelső program egy nagyon egyszerű program lett, a Tit-for-tat (TFT). Ennek alapelve a szemet szemért, fogat fogért, vagyis együttműködéssel kezd, majd mindig azt csinálja, amit a másik. Nem lehetett megverni ezt a taktikát.
Kipróbálták a TFT-t egy kezdetleges Mesterséges élet nevezetű játéknál is, ahol a természetes kiválasztódás könnyen szimulálható volt, ugyan is a programok szaporodtak, terjeszkedtek, területet védtek. Az uralmat a TFT vette át, mégpedig fantasztikus eseménysorozaton keresztül. Előbb a rosszindulatú stratégiák érvényesültek a jóindulatú, naiv stratégiákkal szemben. Csak a megtorló típusú TFT stratégiák vették fel a versenyt. A könnyű prédák elfogytak, majd egymással kezdtek harcolni, számuk megfogyatkozott. Ekkor lépett előre ismét a TFT, és egyeduralkodóvá vált.
Kerestek példát a TFT taktikára az állatvilágból is. Az volt a feltevése Robert Trivers biológusnak, hogy minél tovább van két egyed kölcsönhatásban, annál jobb az együttműködés. Nem kellett sokáig várni a bizonyítékra. 1983-ban Gerald Wilkinson egy, az együttműködésről szóló kissé hátborzongató történettel tért vissza Costa Ricából. Vámpírokat (azaz vérszívó denevéreket) tanulmányozott. Ezek az állatok akár 18 évig is élhetnek. Éjszakánként szívják a nagyobb állatok vérét. 60 órát bírnak ki evés nélkül. Az öregek 10 éjszakából 1-szer térnek vissza éhesen, megfelelő táplálék nélkül, míg a fiatalok 10-ből 3-szor. Van egy olyan tulajdonságuk, hogy több vért is meg tudnak inni, mint amire szükségük van, és ezt a „felesleget” tovább tudják adni társaiknak. A vámpírok ilyenkor fogolydilemmába kerülnek. Az egymást táplálók jól járnak. A táplálékhoz jutott, de a másikat nem tápláló példány jár a legjobban, a táplálékot adó, de nem kapó egyedek járnak a legrosszabbul. Együtt élnek, és kiismerik egymást, valamint „többször is játsszák a fogolydilemmát. Az a vámpír, amelyik ad vért a társának, az elvárja, hogy kapjon is. Amelyik nem akar adományozni, maga is visszautasításban részesül. Ismerik egymást és fejben tartják az előzményeket. Valószínűleg az egymás bundájának tisztogatása (előszeretettel vizsgálják a másik hasát) is arra szolgál, hogy ne tudják eltitkolni a plusz vérmennyiséget. A csaló vámpírt hamar leleplezik. A vámpírtanyát a viszonosság uralja.
Hogy TFT-t játszanak, kellően nagy aggyal kell rendelkeznie a denevéreknek, vagy más egyéb állatnak, esetleg embereknek. A bonyolult társadalomban való túléléshez nagy méretű agy szükséges, és az ilyen agynak egy bonyolult társadalomban van csak esélye kifejlődni. Ennek a logikának alapján ismeretlen faj csoportjainak természetes nagyságát is megjósolhatjuk.
E logika szerint az emberek 150 fős csoportokban élnek. Bár számos város, nagyközség nagyobb ennél, az adat helyes. Ekkora körülbelül a létszáma egy vallási közösségnek, ennyi személy nevét szokták feltüntetni egy privát telefonkönyvben, ennyi embert szoktak foglalkoztatni egy könnyen vezethető üzemben, azaz ennyi embert ismerünk jól.
Sőt, az is az előző gondolatmenetből fakad, hogy a nagyvárosokban magasabb a bűnözés száma. Nem jut eszébe senkinek egy falun belül úgy vezetni, mint mondjuk Manhattanben, öklöt rázva, dudálva. A nagyvárosok az anonimitás színhelyei. Bármilyen gorombák vagyunk is Londonban, New Yorkban, minimális az esélye annak, hogy megint ugyanazon emberekkel találkozunk. Ezzel szemben a kölcsönös lekötelezettség a falusi emberekre ma is jellemző.
Hiba csúszhat a fenti gondolatmenetekbe, a véletlen hibázásokkal. Vagyis ha az egyik egyed véletlenül nem tartja magát a taktikához, (mondjuk egy denevér feledékenységből nem ad vért a többinek), elmérgesedhet a helyzet, és így ismét a kölcsönös csalás nem kifizetődő ciklusába zárva találják magukat. Egyik ilyen eset például, hogy Észak-Írországban az öldöklés sorozatát éveken át TFT-gyilkolásnak nevezték. (Kérésre részletesebben kifejtem).
A TFT egyik újabb fejlődési szakasza a Nagylelkű-TFT, mely eltűri az egyedi hibákat, elnézi az alkalmi csalást, ezáltal eredményesen meg tudja szakítani a büntetés ciklusait. Bár ez sem a legjobb megoldás, mert annyira nagylelkű, hogy terjeszkedni engedi a nála jobb indulatú naiv stratégiákat, amiket viszont a mindig csal stratégia legyőz. A helyzet ismét nem tisztázódott.
A tudósoknak az az ötlete támadt, hogy elővesznek egy már régen elvetett játékost az „Együgyűt” (másik neve Pavlov). Bár ez nem tudja megverni a Mindig csalt, de mivel ezt a TFT kiirtotta, átvette a terepet. Az ő taktikája az, hogy ha valahol nyer, marad a helyén, ha veszít, akkor továbblép. Ez olyan, mintha a rulettjátékos ha pirosra téve nyer, akkor legközelebb is arra tesz, viszont ha veszít, akkor legközelebb jön a fekete. Azon elv, hogy nem módosítunk a magatartásunkon, míg csődöt nem mond, nagyon sok mindennapi tett mozgatója. Például a gyermeknevelés is ilyen, mert feltételezzük, hogy amiért jutalmat kap, azt továbbra is tenni fogják, viszont abbahagyják, amit büntetünk.
Az együgyű taktikája az, hogy együttműködéssel kezd, viszonozza a jót, mint a TFT, eközben megbocsátó, mint a Nagylelkű, a hibát bünteti, ám utána visszatér az együttműködésre. Egy rosszindulatú vonása révén azonban – ha balekkal találkozik, továbbra is csal – olyan együttműködő világot hoz létre, amely nem mutatja a portyázóknak kedvező általános hiszékenység miatti hanyatlást. Ámde az Együgyű gyengesége közismert, általában tehetetlen a Mindig csallal szemben.
Ahhoz, hogy kerek legyen a világ, el kell mondanom, hogy azért evolúciósan stabillá válhat az Együgyű, ha a taktikák nem előre definiáltak, hanem valószínűségekkel és tanulással közelítenek a taktikák a valósághoz. Az Együgyű hamar hozzá igazítja a valószínűségeit ahhoz a ponthoz, ahol a Mindig csal már nem veszélyezteti elsőbbségét.
Van aki felismeri magát, hogy melyik csoportba tartozik?
http://donhu.blog.hu/2007/07/22/fogolydilemma_avagy_jol_jar_aki_csal
