Hozzászólás
Koffein...Kondor Péterrel most kezdünk bele egy témába, ahol bár az alapok régebbiek és nem is hozzánk tartoznak, de talán sikerül alkalmazni őket egy új területen. Van egy megdöbbentő kísérlet, ahol a tudós pénzt szerez a résztvevőktől. Ez úgy zajlik, hogy kitesz a kutató egy befőttesüvegnyi aprópénzt a néhány tucat résztvevő elé, és egy árverés keretében eladja nekik, azé lesz a pénz, aki a legtöbbet ígéri érte. Az eredmény az, hogy a nyertes szinte mindig többet fizet, mint amennyi pénz van az üvegben.
Miért?
Mert úgy licitálunk, hogy megpróbáljuk megbecsülni, hogy mennyi pénz van az üvegben. Amit a legtöbben nem vesznek figyelembe, hogy ha te becsülted a legtöbbre a pénzt a több tucat résztvevő közül, akkor valószínűleg túlbecsülted. Tehát ha sikerült megszerezned, akkor valószínűleg rosszul számoltál, ezt hívják a „győztes átkának”. Ez egy ismert tény volt, de ennek a pszichológiáját lehet használni a pénzügyi piacokon is. Vannak ugyanis úgynevezett strukturált termékek, amik a részvényeknél, kötvényeknél, befektetési alapoknál bonyolultabb pénzügyi befektetések, kisbefektetők számára. Ezek körmönfont módon függnek valamilyen más árfolyamtól. Például van olyan termék, ami akkor kifizetődő, ha egy részvényárfolyam nem változik túl gyorsan. Ha viszont gyorsan változik, akkor nagyon nem éri meg. Ha ilyeneket vesz egy kisbefektető, akkor lényegében árfolyammozgásokra fogad, csak rossz áron, mert ezek a termékek elég drágák. Úgy látjuk, hogy ennek semmi értelme egy kisbefektető részéről.
Akkor miért csináljuk?
Nem kizárt, hogy a kisbefektetők a befőttesüveges kísérlethez hasonlóan nem veszik figyelembe, hogy mi a többiek információja. Hiszen lényegében amikor ilyet vesznek, profik állnak az eladói oldalon, és egy profi csapat ellen fogadnak árfolyammozgásokra. Ez nem túl jó ötlet, nagyjából olyan, mintha a tanszékről összehívnám néhány barátomat, és kihívnánk a magyar vízilabda-válogatottat egy tétmeccsre. Hiába tűnhet jónak valami, ha a másik oldalon a profik azért teszik eléjük, azaz fogadnak velük adott lehetőségben, mert ők úgy gondolják, hogy nem egészen úgy fognak alakulni a dolgok. Ebből sok minden következik, például, hogy bizonyos keretek közt minél többet olvas utána egy alapvetően amatőr kisbefektető, annál rosszabbul jár. Mert hiába olvas sokat, egy profi csapatnál valószínűleg kevesebbet fog tudni, és amit olvas, annak egy része félrevezető lesz számára. Azért, mert a profiknál átlagosan sokkal rosszabb minőségű információhoz jut, és nem fogja megérteni a mélyben rejlő folyamatokat. De a szerzett információ azért egyfajta magabiztosságot ad neki, és bátrabban veszi a számára rossz termékeket.
A lakossági devizaspekuláció is lehet hasonló? Ott is javarészt profikkal állnak szemben, de nehezen lenne egyre népszerűbb, ha tudnák, hogy leginkább Klicskót hívják ki bokszolni.
Igen, itt nem kizárólag profikkal állnak szemben, de ugyanaz a jelenség, amikor azt hiszik, hogy ők is tájékozottak, és a sokkal nagyobb tőkeerejű, képzettebb és régebb óta üzletelő szereplőkről hajlamosabbak elfeledkezni. Átlagban vesztenek, és ráadásul elég sokáig tart az ilyen szereplőknek a felismerés, hogy nem kéne ezeken a piacokon lenniük.
Mekkora kárt okozhatnak azok a termékek, ahol az ügyfél nem érti egész pontosan, hogy milyen terméket vesz?
Ezt a társadalmi szintű kárt megpróbáltuk számszerűsíteni. A hitelkártyapiacokkal kezdtük, ahol sok fogyasztó nem érti, hogy rengeteg kamatot, késedelmi díjat vagy más büntetést fog fizetni, és emiatt alulbecsüli a termék költségét. Ha elég intenzív verseny van, akkor az ár, amit látnak és figyelembe vesznek a fogyasztók – leginkább az éves díj –, alacsony lesz, és így túl sok embernek lesz túl sok hitelkártyája.
Egyszerűen fogalmazva, ha a fogyasztók azt hiszik, hogy lényegében ingyen jutnak hozzá valamihez, amiről tudjuk, hogy vannak magas költségei, akkor túl sokan fognak vásárolni. A kárt bizonyos feltevések mellett lehet számszerűsíteni, amire nekünk az jött ki, hogy akár a teljes hitelkártyapiac forgalmának fele is lehet a kár. Ez más közgazdasági károkkal összehasonlítva is óriási szám, egyetlen piacon nagyjából annyi háztartásonként, mint amennyit a brit versenyhivatal becsült arra, hogy az összes tevékenységük az összes piacon mennyi hasznot hoz a háztartásoknak. Ebből úgy tűnik nekünk, hogy relatív szinten több energiát kéne fordítani a félrevezető termékekre, mint mondjuk a monopóliumokra.
http://index.hu/gazdasag/2015/03/25/koszegi_botond_interju_kozgazdasagtan_dij/