érdekes lehet
TrendManJátékelméletből lehet ismerős a fogolydilemma, amely nem csak a matematikusokat érdekelhet, hiszen a mindennapi életünkre is nagy hatással van.
Klasszikus fogolydilemma-helyzet a következő. A rendőrség súlyos bűntény miatt letartóztat két gyanúsítottat. A vádemeléshez nincs elég bizonyítékuk, ezért különválasztják őket, s mindkét fogolynak egyazon ajánlatot teszik: Ha a fogoly vall a másik ellen (aki viszont hallgat), akkor ő hazamehet, a másikat 10 évre lecsukják. Ha egyikük sem vall, akkor fejenként 6-6 hónapot, ha mindketten vallanak, akkor 6-6 évet kapnak. A dilemma abból fakad, hogy ha egyik sem vall a másik ellenében, a rendőrség csak a kisebb vádat bizonyíthat mindkettejükre, tehát együttesen jobban járnak, ha hallgatnak. Viszont egyénileg mindkettő a másik beárulásával jár jobban.
A fogoly úgy gondolkozhat, hogy ha ő csal, és a másik nem, akkor jobban jár. Akkor is jobban jár ha mindketten csalnak. Egyetlen egy helyzetből kerül ki rosszabbul, ha hallgat. Ergo: csalni kell, lesz belőle a 6 év. Az önzés ésszerű.
A fogolydilemmában ezt a helyzetet nevezik Nash-féle egyensúlynak, ami annyit jelent, hogy egyikük sem járna jobban, ha másként cselekedne.
Mint már említettem, az élet sok területén találkozhatunk a fogolydilemmával. Például minden olyan helyzet is hasonló, amelyben valaki csábítást érezhet valamit megtenni, miközben tudja, hogy komoly hiba lenne, ha mások ugyanezt tennék. Mondjuk ha meg lehetne bízni abban, hogy senki sem fog autót lopni, akkor a gépkocsikat nem kellene lezárni, így rengeteg időt és költséget takaríthatnánk meg: nem lenne szükség biztosítási díjakra és biztonsági berendezésekre. Mindannyian jobban járnánk. Ám az ilyen megbízható világban az egyén, aki megszegné a társadalmi egyezményt, és ellopna egy autót, még ennél is jobban járna. Az individualizmus árát mindannyian megfizetjük.
Hát ennyi lenne ennek a paradoxonnak a megoldása? A kölcsönös csalás? A matematikusok már a 60-as években kutatták, és arra a következtetésre jutottak, hogy azok az emberek, akikkel fogolydilemmát játszattak, többször megpróbáltak együttműködni, azaz logikailag rossz taktikát választottak. Magyarán túl buták ahhoz, hogy átlássák, nekik mi a jó? És ha nem erről van szó? Hanem az elmélet alapfeltevése rossz, mégpedig az, hogy az embereket egyedül az önzés motiválja? Ha így van, akkor 200 év klasszikus közgazdaságtanáról derülhet ki, hogy a kizárólagos önérdek feltételezésével tévúton járt.
Szemet szemért?
A 70-es évek vége felé zavarba ejtő dolgok történtek. Számítógépek játszották hideg, kemény, racionális elméjükben a fogolydilemmát, s kezdték ugyanazt mutatni, mint az ostoba, naiv emberek: nevezetesen, hogy ésszerűtlenül hajlamosak együtt működni. Riadóztatták a matematikusokat, és 200 programot versenyeztettek egymással. Meglepő módon az első 8-ban csak olyan programok kerültek, melyek egyike sem kezdeményezett csalást, sőt, a legelső program egy nagyon egyszerű program lett, a Tit-for-tat (TFT). Ennek alapelve a szemet szemért, fogat fogért, vagyis együttműködéssel kezd, majd mindig azt csinálja, amit a másik. Nem lehetett megverni ezt a taktikát.
Kipróbálták a TFT-t egy kezdetleges Mesterséges élet nevezetű játéknál is, ahol a természetes kiválasztódás könnyen szimulálható volt, ugyan is a programok szaporodtak, terjeszkedtek, területet védtek. Az uralmat a TFT vette át, mégpedig fantasztikus eseménysorozaton keresztül. Előbb a rosszindulatú stratégiák érvényesültek a jóindulatú, naiv stratégiákkal szemben. Csak a megtorló típusú TFT stratégiák vették fel a versenyt. A könnyű prédák elfogytak, majd egymással kezdtek harcolni, számuk megfogyatkozott. Ekkor lépett előre ismét a TFT, és egyeduralkodóvá vált.
Kerestek példát a TFT taktikára az állatvilágból is. Az volt a feltevése Robert Trivers biológusnak, hogy minél tovább van két egyed kölcsönhatásban, annál jobb az együttműködés. Nem kellett sokáig várni a bizonyítékra. 1983-ban Gerald Wilkinson egy, az együttműködésről szóló kissé hátborzongató történettel tért vissza Costa Ricából. Vámpírokat (azaz vérszívó denevéreket) tanulmányozott. Ezek az állatok akár 18 évig is élhetnek. Éjszakánként szívják a nagyobb állatok vérét. 60 órát bírnak ki evés nélkül. Az öregek 10 éjszakából 1-szer térnek vissza éhesen, megfelelő táplálék nélkül, míg a fiatalok 10-ből 3-szor. Van egy olyan tulajdonságuk, hogy több vért is meg tudnak inni, mint amire szükségük van, és ezt a „felesleget” tovább tudják adni társaiknak. A vámpírok ilyenkor fogolydilemmába kerülnek. Az egymást táplálók jól járnak. A táplálékhoz jutott, de a másikat nem tápláló példány jár a legjobban, a táplálékot adó, de nem kapó egyedek járnak a legrosszabbul. Együtt élnek, és kiismerik egymást, valamint „többször is játsszák a fogolydilemmát. Az a vámpír, amelyik ad vért a társának, az elvárja, hogy kapjon is. Amelyik nem akar adományozni, maga is visszautasításban részesül. Ismerik egymást és fejben tartják az előzményeket. Valószínűleg az egymás bundájának tisztogatása (előszeretettel vizsgálják a másik hasát) is arra szolgál, hogy ne tudják eltitkolni a plusz vérmennyiséget. A csaló vámpírt hamar leleplezik. A vámpírtanyát a viszonosság uralja.
Hogy TFT-t játszanak, kellően nagy aggyal kell rendelkeznie a denevéreknek, vagy más egyéb állatnak, esetleg embereknek. A bonyolult társadalomban való túléléshez nagy méretű agy szükséges, és az ilyen agynak egy bonyolult társadalomban van csak esélye kifejlődni. Ennek a logikának alapján ismeretlen faj csoportjainak természetes nagyságát is megjósolhatjuk.
E logika szerint az emberek 150 fős csoportokban élnek. Bár számos város, nagyközség nagyobb ennél, az adat helyes. Ekkora körülbelül a létszáma egy vallási közösségnek, ennyi személy nevét szokták feltüntetni egy privát telefonkönyvben, ennyi embert szoktak foglalkoztatni egy könnyen vezethető üzemben, azaz ennyi embert ismerünk jól.
Sőt, az is az előző gondolatmenetből fakad, hogy a nagyvárosokban magasabb a bűnözés száma. Nem jut eszébe senkinek egy falun belül úgy vezetni, mint mondjuk Manhattanben, öklöt rázva, dudálva. A nagyvárosok az anonimitás színhelyei. Bármilyen gorombák vagyunk is Londonban, New Yorkban, minimális az esélye annak, hogy megint ugyanazon emberekkel találkozunk. Ezzel szemben a kölcsönös lekötelezettség a falusi emberekre ma is jellemző.
Hiba csúszhat a fenti gondolatmenetekbe, a véletlen hibázásokkal. Vagyis ha az egyik egyed véletlenül nem tartja magát a taktikához, (mondjuk egy denevér feledékenységből nem ad vért a többinek), elmérgesedhet a helyzet, és így ismét a kölcsönös csalás nem kifizetődő ciklusába zárva találják magukat. Egyik ilyen eset például, hogy Észak-Írországban az öldöklés sorozatát éveken át TFT-gyilkolásnak nevezték. (Kérésre részletesebben kifejtem).
A TFT egyik újabb fejlődési szakasza a Nagylelkű-TFT, mely eltűri az egyedi hibákat, elnézi az alkalmi csalást, ezáltal eredményesen meg tudja szakítani a büntetés ciklusait. Bár ez sem a legjobb megoldás, mert annyira nagylelkű, hogy terjeszkedni engedi a nála jobb indulatú naiv stratégiákat, amiket viszont a mindig csal stratégia legyőz. A helyzet ismét nem tisztázódott.
A tudósoknak az az ötlete támadt, hogy elővesznek egy már régen elvetett játékost az „Együgyűt” (másik neve Pavlov). Bár ez nem tudja megverni a Mindig csalt, de mivel ezt a TFT kiirtotta, átvette a terepet. Az ő taktikája az, hogy ha valahol nyer, marad a helyén, ha veszít, akkor továbblép. Ez olyan, mintha a rulettjátékos ha pirosra téve nyer, akkor legközelebb is arra tesz, viszont ha veszít, akkor legközelebb jön a fekete. Azon elv, hogy nem módosítunk a magatartásunkon, míg csődöt nem mond, nagyon sok mindennapi tett mozgatója. Például a gyermeknevelés is ilyen, mert feltételezzük, hogy amiért jutalmat kap, azt továbbra is tenni fogják, viszont abbahagyják, amit büntetünk.
Az együgyű taktikája az, hogy együttműködéssel kezd, viszonozza a jót, mint a TFT, eközben megbocsátó, mint a Nagylelkű, a hibát bünteti, ám utána visszatér az együttműködésre. Egy rosszindulatú vonása révén azonban – ha balekkal találkozik, továbbra is csal – olyan együttműködő világot hoz létre, amely nem mutatja a portyázóknak kedvező általános hiszékenység miatti hanyatlást. Ámde az Együgyű gyengesége közismert, általában tehetetlen a Mindig csallal szemben.
Ahhoz, hogy kerek legyen a világ, el kell mondanom, hogy azért evolúciósan stabillá válhat az Együgyű, ha a taktikák nem előre definiáltak, hanem valószínűségekkel és tanulással közelítenek a taktikák a valósághoz. Az Együgyű hamar hozzá igazítja a valószínűségeit ahhoz a ponthoz, ahol a Mindig csal már nem veszélyezteti elsőbbségét.
Van aki felismeri magát, hogy melyik csoportba tartozik?
http://donhu.blog.hu/2007/07/22/fogolydilemma_avagy_jol_jar_aki_csal