"A történet kezdete akár még szokásosnak is tekinthető.

Családterápiák egyre tipikusabb esete világszerte a 18-at betöltő gyerek „kategorikus” felnőtté válása és az ezt kísérő konfliktus. Amikor a 18. születésnapot követően neki már ne mondják meg a szülei, hogy mit is csináljon, mert ő felnőtt, és igenis azt tesz az életével, amit akar. Mert ez az ő élete.

Sőt, valószínűleg sok helyütt még az is előfordul, ami egy ilyen családi vitát követően tavaly New Jersey-ben történt. Rachel Canning épphogy csak elfújta a gyertyát a születésnapi tortán, máris belekiabálta a szülei arcába, hogy ő bizony nem fog itt takarítani, meg akkor hazajönni, amikor a szülei akarják, és amúgy is azzal jár, akivel ő akar, úgyhogy csesszék meg. Aztán becsapta maga mögött az ajtót, és elment a legjobb barátnőjéhez.

Aznap nála aludt, és azóta is folyamatosan. A történet innentől kezdve már tényleg nem a szokásos, és reméljük, nem is lesz az, bár egyre több jel utal rá. A részleteket egy e heti bírósági tárgyalás jegyzőkönyvéből ismerjük. Rachel ugyanis beperelte a saját szüleit. Nem is így történt, ő nem önszántából ment el, a szülei mondták, hogy takarodjon, miután állandóan zaklatták, hogy miért ezzel meg azzal a fiúval jár, meg hogy miért nem sportol többet, és eszik kevesebbet, bla-bla-bla.

Úgyhogy fizessenek.

Rachel beperelte a saját szüleit felnőtt-tartásért. Heti 650 dollárt, havi körülbelül 600 ezer forintot akar kapni. Ez az ő igénye! Merthogy drága ám az élet, az ő szintjén biztosan, és ezt most már tudja. Rachel magániskolába jár, költséges egyetemre akar menni, de (ezt már a szülei állítják) nem tanul elég szorgalmasan ahhoz, hogy ösztöndíjat kapjon. Nem is lehetett nyugodtan tanulni abban a légkörben (ez Rachel válasza), ezért kellene a szüleinek az ő magántaníttatását „büntetésből” kifizetniük. De hát van pénzük, ő ezt is tudja.

A rendőr apuka összeomolva ült a bírósági tárgyaláson. A tíz évet öregedett anyuka lefogyva, ráncos arccal sírdogált. A csinosan felöltözött 18 éves Rachel viszont kisimult arccal dölyfösen nevetgélt. Pár éve még pomponlány volt az iskolában, körülrajongott cheerleader a gimnáziumi focimeccseken, láthatóan tudja, miképp is kell a figyelem középpontjában viselkedni.

Reménytelen eset, mondja róla a bírósági tárgyalást figyelő újságírók többsége. „Elrontott, elkényeztetett és félrenevelt személy” – állítja róla a bíróság kirendelt szakértője, miután szabályos nyomozást folytatott Rachel korábbi és jelenlegi iskoláiban.

Az eset rendkívül érdekes, számtalan szempontból nagyon tanulságos. A 18 éves lány ügyvédeit például (eddig hárommillió forint) a legjobb barátnő apukája fizeti. Miért is? Rachel most már vagdalkozva szexuális zaklatással vádolja az apját, hiszen Amerikában ez a kártya elég jól kijátszható. Egy olyan társadalomban, ahol az elfelejtett mozisztárok rendszeresen visszaküzdik magukat a címoldalra a szüleik állítólagos zaklatásáról tett „vallomásaikkal”, ott ez bizonyítottan működik.

A jelek szerint most már tényleg nincs határ. Egy ilyen bírósági pert nézve, akár úgy is tűnhet, hogy a „nekem minden jár” társadalma súlyos konfliktusok elé néz.

A legújabb generációs szakadék mélyebbnek tűnik a szokásosnál!"

"Valószínűleg keveseknek mond bármit is Magyarországon a Lululemon márkanév, talán csak a jógaórák kedvelőinek. Ők esetleg már hallották a cég mélyrepülésének tanulságos történetét.

A testi és szellemi erők felébresztése sokaknak nagyon jó üzlet, a kultikus jógamárkává vált Lululemon Athletica alapítója számára a közelmúltig mindenképpen az volt. A sokféle testgyakorlás alkalmával hordható, izzadáscsökkentő és izzadságszagot elnyelő ruháknak köszönhetően („Bedobhatod a csomagtartóba edzés után, és mégsem lesz büdös a kocsiban” – szólt a reklámszöveg), az internetes információáramlást kihasználva a cég nagyon rövid idő alatt feljutott oda, ahová más márkák csak évtizedek alatt. Arra a varázsmagaslatra, ahol már nemcsak azért vesz meg a fogyasztó valamit, mert hasznosnak tartja, hanem mert életstílust is jelez. Kifelé, mások számára üzen valamit a viselőjéről.

Régebben ez sokkal lassabb folyamat volt. Mármint egy márkát így és ilyenné felépíteni. Viszont zuhanni sem lehetett olyan könnyen, mint manapság.

Az internetkorszak radikális változásokat eredményezett a fogyasztási szokásainkban, ez a legújabb felismerés. A szakkifejezéssel márkahűségnek nevezett jelenség eltűnőben van, pedig a fogyasztói társadalom termékeinek nagy része (Magyarországon is) épp erre épített, ezért küzdött, és aztán ezen gazdagszik meg. A felismerhető, elfogadott és megbízható márkák ugyanis felárat számolhatnak fel, ez lenne ugye a márka „értéke”. A vágyott, nagyra tartott táskamárka sokszor semmivel sincs jobb anyagból és alaposabban elkészítve, mint a harmadannyiba kerülő nevesincs konkurencia. Háromszoros felárat a márkanévért fizetnek egyesek, és ha ezt, ezeket a márkákat lerombolja a világháló információtengere, akkor meginog maga a „rendszer”. A motiváció!

A Lululemon esetében elég volt néhány Facebook-üzenet, vásárlói panasz, interneten kiposztolt kritika arról, hogy a cég jógaruhái olyan vékonyak, hogy ha a hölgyek előrehajolnak bennük és az anyag megfeszül, akkor a ruha a fenekükön gyakorlatilag átlátszóvá válik. Az önérzetes alapító erre a panaszözönre balga módon azt találta mondani, hogy néhány nő ezek szerint túl kövér ahhoz, hogy a cég ruháit hordja, és már kész is volt…

A világháló kalózai, a felháborodásözön, a túlhajszolt Twitter–Facebook-blogvilág pár hét alatt „kinyírta” a céget. Ami a közelmúltban még irigyelt és vágyott márka volt, az ma már nem kultikus termék, hanem egy olyan rongy, amit kínos hordani és felvenni. A Lululemon forgalma drasztikusan visszaesett, az alapító lemondott vezérigazgatói posztjáról, és most távolról nézi, ahogy összeomlik minden, amit felépített.

Egy nemrégiben megjelent szakkönyv szerzője, Emanuel Rosen azt állítja, hogy a márkák valójában az alulinformáltság korszakának termékei voltak. Amikor a vásárlók még nem tudtak mindennek utánajárni, a cégek állításait leellenőrizni, és ezért tudat alatti biztonságvágyból hűségesek maradtak korábban bevált termékekhez és márkákhoz.

Az amerikaiak 80 százaléka egész életében ugyanazzal az autómárkával közlekedett. Ma már csak 20 százalékuk.

Mi, fogyasztók persze valószínűleg jól járunk. Többet a valóban jobb termékért fizetünk majd, nem pedig a „híresebbért”."

Az az érzésem, hogy az zajlik most Kijevben és Ukrajna több városában, amiről a 2015 című regény szól. A megállíthatatlan és hirtelen eszkalációról. Az eldurvulásról... hogy elég egyetlen szikra, és onnan már nincs visszaút. Ahogy egy napokkal ezelőtt még normálisnak tűnő ország parittyás, lövöldözős, utcaköves, gyilkolászós hellyé alakul.

Pár halott itt, pár halott ott, a másik oldalon. És feltámad a bosszúvágy, most már minden mindegy alapon előveszik a vadászfegyvereket, a gumilövedékeket igazira cserélik, és kész...

Mint Szíria.

Ott is értetlenül áll a lakosság 90%-a a történtek előtt. Hogy miképp és miért lett vége a normális életüknek...

Attól félek, hogy még két ilyen nap, és Ukrajnának évtizedekre vége... aztán majd lehet keresgélni a felelősöket, hogy ki kezdte? Ki "mérgezte" meg Ukrajnát? Putyin? Az EU? Egy gáz-atom-kőolaj alku milliárdjai? Vagy az ukránok lelke szakadt szét a nyomorban, korrupcióban, kilátástalanságban.

Ez egy szomszéd ország. A mi régiónk. Nem Afrika. Nem a Közel-Kelet.

Nézzétek meg ezt a fotót. Nézzétek meg alaposan. Benne van a kétségbeesett reménytelenség éppúgy mint a nem adjuk fel soha dühödtsége is. A normális napok bukósisakja, mint háborús kényszer-felszerelés, és persze az óriásparittya "kreativitása"...

Rémisztő!

"Mint a kutyák, úgy dolgoznak. Hajtják őket, amíg csak lehet, mert pár év múlva úgyis összeroppannak. Aligha gondolnátok szerintem, hogy Wall Street bankárairól van szó. Hogy nekik lóg ki a nyelvük az agyonhajszoltságtól, pedig ez történik.

Most, hogy az év egyik legellentmondásosabb filmjét, „A Wall Street farkasát” világszerte tízmilliók látták, de már Magyarországon is százezrek nézték végig, egyre többen el tudják képzelni, miként is lehet a bankvilágban heti 100-120 órát dolgozni. Gyakorlatilag megállás nélkül, kialvatlanul.

Az elmúlt időszakban, talán épp a mozifilmnek köszönhetően, egymás után jelentik be nagy Wall Street-i bankok, hogy arra kérik az elemzőiket (nem utasítják őket, csak kérik), hogy lehetőség szerint ne dolgozzanak a hétvégén.

A Bank of America például azt szeretné, ha befektetési bankárai havonta legalább négy hétvégi napon pihennének. Vagyis minden hétvégén egyszer. Vagy szombaton, vagy vasárnap. A hétköznapok 15 órás terhelését ez a kérés persze nem érinti, de például a Goldman Sachs munkaszervezési szempontból „lehetővé tette”, hogy az elemzői a teljes hétvégét kihagyva (tehát havonta nyolc napot pihenve) heti átlagban „csak” 70-75 órát dolgozzanak. Ez ugye, öt munkanappal számolva, még mindig napi 14-15 óra.

Mi van? Miért és hogyan?

A probléma állítólag a tudásalapú gazdasággal van, és ilyen helyzet nem csak az extrém példaként emlegetett bankárvilágban tapasztalható. Természetesen minél nagyobb a konc, értsd a megkereshető pénz, annál kapzsibbak lesznek az emberek, és annál jobban hajszolják őket, vagy legalábbis hagyják hajszolni magukat. De a Wall Streettől távoli munkahelyeken is, ügyvédi irodáktól kezdve magánklinikákon át az építészstúdiókig rengeteg munkahelyen, Amerikától egészen Magyarországig nagyon sokan túldolgozzák magukat. Az angolul „overworking”-nek nevezett, lassan szociológiai problémává váló jelenség mögött a szakértők az internet és a mobiltelefon-technológia fejlődését, ezen keresztül pedig az örökös elérhetőség kialakulását sejtik.

Sokan tényleg nem is csak 15 órát dolgoznak naponta, hanem állandóan. 24/7 – ez is amerikai varázsszó, 24 órán át elérhetőnek lenni a hét mind a 7 napján. Bármikor telefonálhat a főnök, este 11-kor is, vagy jöhet e-mail hajnalban, pörög mindenki és minden munkatárs, óriási a verseny, és ha reggelre nincs az e-mail megválaszolva, akkor lusta az alkalmazott.

Főleg a fiatalokat, a bizonyítani vágyókat zsarolja a rendszer. A nyugati világban a harminc év alatti, magasan iskolázott, tudásalapú generáció küzd leginkább a kialvatlansággal, fásultsággal, kiégettséggel. És romlik drasztikusan a teljesítménye. A Harvard Business School friss felmérése szerint a nyugati világ értelmiségi munkaköreinek több mint a felében ma már minimum 65 órát kell hetente dolgozni. Ötnapos munkahéttel számolva az körülbelül napi 12 óra. Nehéz így élni, tudják ezt Magyarországon is egyre többen.

Ahogy a fáradt munkás selejtet termel, úgy az értelmiségi is egyre rosszabb teljesítményt nyújt, és a végén kiderül: totálisan értelmetlenül hajszoljuk magunkat, egymást és a környezetünket az ilyen élhetetlen életek mókuskerekeiben.

Van megoldás?"

nem olyan drasztikus..az emberek általánosítanak..te sem foglalkozol a román bolgár vagy albán emberekkel..túl kelet..vagy afrikaiak is csak afrikaiak..a ruszkik is egy nagy ország volt függetlenül attól mekkora különbség van örmények lettek litvánok között..

nekem is amerikaiak nagyhangú nagypofájú majmok alapból..mert ilyenekkel találkoztam..ezeket tapasztalom..

Ha nyitott vagy és meg akarsz ismerni egy embert..mert látod értékes..és jó fej..utána fogod megkérdezni a pontos származását..után kezd érdekelni az élete..

ember,magyar, és a nemzetiséged a sorrend..

régebben (néha még ma is) a nyugat-európai időjárásjelentésekben a térképen a Bécs legkeletebb rész..a többi már csak Kelet-európa..

Amerika híganyú még európát is nehezen helyezi el a földgömbön..neki Bukarest vagy Budapest az secko jedno...

Usában is azt nézik keleteurópai paki kínai vagy fekete az elkövető..

"A kelet-európaiak tették, ez volt a reggeli tévéműsorban a válasz. Mi voltunk. Már megint.

Az elmúlt hetek egész Amerikát felzaklató botránya az egyik legnagyobb szupermarket- és áruházlánc pénztárgépeinek „feltörése”. Nem a szó szoros értelmében, nem készpénzt vittek el, hanem adatokat. 110 millió amerikainak, csaknem minden harmadik állampolgárnak a személyes adatait.

Valakik, pontosabban ezek szerint a kelet-európaiak (magyarok, csehek, szlovákok, románok és a többiek, mi egyben és együtt), szóval ez a „bagázs” feltörte a Target lánc pénztárprogramját, és ellopta a vásárlók nevét, bankszámlaszámát, a kártyák adatait, beleértve a PIN-kódokat is.

Amerikában, ahol még egy doboz kóláért is sokan kártyával fizetnek, mert a készpénzhasználat drasztikus visszaesést mutat, a kártyás fizetésbe vetett bizalmat így megrendíteni, a jelek szerint, főbenjáró bűn. Az elkövetőket sokan az al-Kaida terroristáihoz hasonlítják, az okozott társadalmi felfordulás mérete alapján. Közben az is kiderült, hogy a Target mellett három másik céghálózatot is „kiraboltak” a virtuális térben.

Január eleje óta sok milliárd dollárban mérhető a félelem gerjesztette forgalom-visszaesés. Az amerikaiak tömegesen nyitnak új számlákat, és cserélik le a kártyájukat. Tízmilliók haragszanak valakire (ki tette ezt, és miért? – kérdezik), de most végre tálcán megkapták az emészthető választ.

A kelet-európaiak!

Felkaptam a fejemet, már csak a halmazfogalmazás miatt is. Nyugat-Európában már az átlagemberek is egyre tisztábban látják, hogy mi is a különbség Csehország és Magyarország, vagy mondjuk Bulgária között. Nekünk, magyaroknak, ez persze nem feltétlenül jó, de akkor is. Látják, érzik, kezdik felfogni. Bukarestet és Budapestet Európában egyre kevésbé keverik össze.

Amerika viszont messze van, és ahogy mi sem látjuk például Georgia és Michigan között az eltéréseket, sokan talán meg sem találnák ezeket az államokat a térképen (pedig mindkettő pont magyarországnyi, tízmilliós „ország”), nos, úgy az amerikaiak is csak régiókban gondolkodnak. Nagy foltokban, nagy területekben.

Kelet-Európa. Nyugat-Európa.

Figyelnek viszont a britekre, mert az angolszász lélek, a gyökerek és az ottani monarchia bulvármókája érdekli őket. Franciaországot sok tekintetben már lesajnálják (nem úgy, mint húsz éve), London viszont kiérdemli a figyelmüket. Így aztán, amikor a közelmúltban a brit miniszterelnök a kelet-európai munkaerő elleni védekezésről, a mi régiónk ügyeskedőiről, a szociális juttatások kihasználásáról és a nyugati világ nagyvonalúságával történő visszaélésről beszélt, az bizony eljutott Amerikába.

Innen csak egyetlen képzeletbeli bukfencre volt szükség, és már le is gyártották a bűnbakot. Bizonyíték ugyanis egyelőre nincs. Nem tudják, hogy ki tette.

A tévéműsorban a szakértő a miért kérdésre azt válaszolta, hogy szerinte azért a kelet-európaiak, mert ők olyanok, mint az arab terroristák. Meg akarják mutatni az erős embernek, Amerikának, akit irigyelnek és gyűlölnek egyszerre, hogy oda tudnak dörgölni neki. Csak az arabokkal szemben a kelet-európaiak agyasak, jól kezelik a számítógépeket, hát meghackelték Amerikát.

Bosszúból, mert mi gazdagok vagyunk, ők meg csórók. Körülbelül ezt a gondolatsort kapták tálcán az amerikaiak a reggelijük mellé.

Tanulságos, ugye?"

""„A regény szereplőit a képzelet szülte”, ez a könyv legelső mondata. Fontos volt ezt már rögtön a legelején leszögezni?

Fontos. Szerintem ebben a műfajban ezt mindig fontos leszögezni. Mert tényleg a képzelet szüli őket, csak az a kérdés, hogy mennyire szüli a képzelet. Azért tanulok az előző regényekből…

És mit tanult belőlük?

Hogy hol van a határ. Kicsit jobban kell maszatolni.""

a szokásos gyávaság

"..Ez is sokat elmond Magyarországról,.."

vagy inkább freiről...meg mindenki oda rakja az infókat ahova már amúgy is berakta.

könyvében gyakorlatilag azt írja csak a hüjék maradtak Magyarországon..a tehetségesek szépek mind elmentek

De érdekes mód hetente 8 járat jön israelből és veszik a lakásokat..

"Egy csomó dolgot el lehet úgy mondani, amit nem lehetne non-fictionben. Nem lehet megírni a HVG-ben. Nem fogja senki névvel elmondani. Ez is sokat elmond Magyarországról, hogy ilyen formában esetleg sok mindent lehet közölni, amit más formában nem."

Van pár olyan mondat a könyveiben, hogy amikor olvasom szép tágra nyílik a szemem. (Szó szerint tágul a látóköröm:)

Számomra ez egy értékes dolog. Így nem zavarnak azok, amik kevésbé tetszenek.

http://konyves.blog.hu/2013/10/03/frei_tamas_interju

frei meg így gondolja.

találtam egy kritikát..gondoltam megnézem mások hogy látták frei könyvét..

http://konyves.blog.hu/2013/10/03/szuperhos_csak_mate_foldjen

megint összecsapta a végét a könyvének frei..

Látszik a vázat jól megcsinálja de nem tudja fordulatossá izgalmassá tenni a történéseket.

Egyforma gondolatok és egyforma mondatok a szereplőknél...soxor a saját véleményét adja más más szereplő szájába..de nem törődik annak karakterével..néha ellentmondásba keveredik. időnként ír dolgokat amik nem adnak semmit a regényhez..egy mellékszál..de minek.

Frei nekem kispályás ember benyomását kelti némi sznob beütéssel...ami kajákat leír a könyvben látszik sose járt az elit köreiben.

Tippeket ad a majdani kormányváltó anarchistáknak..3-4 országból veszi a példákat...sztem nem tudja mitől mennek ki az emberek az utcákra..

Újságcikkek hírmorzsáiból rak össze legendákat. Azt mondja a nagypályások súgnak neki..na ez nem látszik.

Az jutott eszembe a könyvről olyan mint az alkoholmentes sör,,amíg iszod addig jó..de utána üresség.

Sztem érdemes elolvasni egy gondolatébresztés, játék egy gondolat körül...nem több.

Herci készíthetne vele interjút.

Tréfás, Ibiza női miniszterelnök ötletét is ellopta frei..sztem olvassa stockyt..

mondja frei aki szegény országokból veszi a kávét..amit drágán árul a boltjaiban..és persze szereti a márkás ruhákat..amit nem svájcban vagy Európában 9euros minimálbérért varrnak..

googli a barátod..biztos van fenn a neten.. antikvárosan forgalmazzák..

van vagy 10 kötet..az első 6 érdekes volt akkor..főleg mert hallottam történeteket amit ő is megírt..és akkoriban voltak a leszámolások.

akiket említettem azok profik akartak lenni..amivel pénzt is tudnak keresni..a pénz a bulvárban van..ezért kirándulgatnak oda is..de alapból tudják a szakmát.

Ma már nincs pénz és idő a tényfeltáró újságírásra.. a hírTv-n próbálkoznak vele..a HVG-ben is van két ember aki veszi a fáradságot és utánajár dolgoknak.

Ma már inkább leírnak ellenőrzés nélkül kiszinezve leírnak dolgokat és majd az ügyvédek megállapodnak..vagy a huszadik oldalon lenyomnak egy helyreigazítást négy év pereskedés után.

Ok, de akiket említettél azok mind pénzt akarnak keresni, s az átlegember igényeit elégítik ki.. s azt jól csinálják.

Az a Budai milliárdosok nincs meg véletlen elektronikus formában?

Olvasom a Frei 2015 című könyvét.. előző kettőt is elolvastam..

azt látom szeretne Tőke péter lenni de Tőke az a Budai Milliárdosokat tények alapján írta..mert ő tényfeltáró újságíró volt komoly politikai, gazdasági és titkosszolgálati kapcsolatokkal.

Frei sokat kamuzik, blöfföl..sima újságcikkek, rövidhírek alapján rak össze legendákat..amire később alapoz.

Általában jól felépíti és jól elkezdi a könyveit de összacsapja a végét...ezt még nem olvastam ki de látom a sorsát.

Amiben változott recepteket ad hogy kell hatásosan megbuktatni a mostani hatalmat.. a világ négy részéből szedi hozzá a példákat.

Frei érdekes riportokat csinált.. de nagyon kispályás..ha egy tétellel csinált riportot akkor mászott a fenekébe nem voltak egálban..pedig lehetett volna.

Gyáva is volt.. egyszer kétszer volt olyan riport ami közben lövöldözni kezdtek..látszott tele a gatya..hulla sápadt..utána kapkodó-rángató kamerával utólag újravették..látszott a gagyi.

Olyan mint havas vagy fridi nem szeretem de figyelem a munkáit..

még 2000es éve elején olvastam a flow-t, jó kis könyv, csak ajánlani tudom. :)

//Amikor egy férfi testileg vonzódik egy nőhöz (vagy

fordítva), általában azt gondolja – ha gondol egyáltalán valamit -, hogy vágya saját egyéni

érdeklődésének kifejeződése, saját szándékainak eredménye. A valóságban érdeklődését többnyire egy

saját útját járó láthatatlan genetikus kód szabályozza.//

:D