Regisztráció Elfelejtett jelszó

Vallás

Re: A pápa most kinyúlt a határokon túlra

#668937 Ricsi Előzmény: #668910

És mi van azokkal, akik pedofil hajlammal születnek? Vagy erőszakos hajlammal? Vagy kleptomániával? Sorolhatnám napestig.

Ezek mind bűnök a kereszténység szemében, tetszik, nem tetszik. És azért, mert a mai világ a bbuuzzii-lat máshogy akarná kezelni mint a többi hasonlót, nekem ezt nem kell elfogadnom. Ezért nem is fogunk róla tudni beszélgetni, mert sosem lesz olyan világ, hogy én ezt elfogadjam. Pont, mint a lopást, a pedofílizmust, vagy bármilyen más, a Bibliában elutasított dolgot.

Én nem fogadom el a házasságtörést sem - ugyanezen okok miatt - bár a világban teljesen természetes. Egyre nagyobb a lelki leépülés, és pont az ilyenek játszanak benne szerepet.

Nézzük meg jobban kicsit. A házasság egy eskü, holtodiglan, stb. Minden bajban, stb. Minden körülmények között, stb. Erre eltelik pár év, és rengetegen megszegik az esküjüket. A saját esküjüket, amire senki nem kényszerítette őket. Számomra ez pont olyan bűn, mint a többi, amit eddig felsoroltam.

És tudod, Jézus azt mondta, hogy aki egyet megszeg, megszegi az összeset. És tetszik, nem tetszik, ez a keresztény igazság. És mondhatsz te bármit, meg az emberi jogok, meg az ilyen baromságok, aki ott fog állni Isten előtt, nem hivatkozhat ám senkire és semmire, a Biblia mindenkinek elérhető, mindenki megértheti belőle, mit akar Isten.

És én megértettem, ehhez is tartom magam, és SOHA SENKI!!!!!! nem fog az ellenkezőjéről meggyőzni. Sem pápa, sem láma, sem senki más.

Többet ehhez nem tudok, és nem is akarok hozzátenni...

Re: A pápa most kinyúlt a határokon túlra

#668910 Netmaster Előzmény: #668645

Nehéz úgy vitatkozni, hogy amikor mélyebben tárgyalnánk valamit, rögtön visszabújsz a vallás csigaházába. Pedig a vallások azért terjedtek el, és azért jutottak el a mai állapotukba, mert a vallásos tanítások tanulmányozásán túl a felmerülő társadalmi problémákra, változásokra is próbáltak a hitükkel összeegyeztethető választ találni.

Idézve a katolikus egyház katekizmusából: "Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét." (értem én, hogy ez a katolikus egyház álláspontja, de úgy gondolom általában a kereszténység szellemiségét híven tükrözi)

Ehhez képest ****zás meg aberráltozás megy még részedről is. Te nem látsz ebben ellentmondást? Vagy csak ennyit tudsz hozzátenni?

Mi történik, amikor valaki homoszexuális hajlammal születik? Ahogy felnő, lassan rájön, hogy ő más mint a többiek, és általában sem a családjától (azoktól, akik elhajtatták volna, ha időben tudják?), sem a környezetétől nem számíthat megértésre és elfogadásra. Mindehhez neked annyi hozzáfűznivalód van, hogy a "buzulás" bűn, és slussz. Na ne már.

Re: A pápa most kinyúlt a határokon túlra

#668645 Ricsi Előzmény: #668614

Nézd, kb végigolvastam amit írtál, de nem ennek a topicnak a témája. Ez vallás topic, és nem társadalmi problémák, meg ilyenek kitárgyalására van.

Én keresztény vagyok, és tudom, a Biblia bűnnek tartja a bbuuzzuulást, míg a balkezességet nem. Ennél többet nem tudok hozzátenni...

Re: nincs cím

#668624 Ibiza Előzmény: #668621

csak más az énselejt meg a teselejt..ha ismernéd a genetikát nem írnál baromságokat..:D

Re: nincs cím

#668621 Netmaster Előzmény: #668616

Ó, ha tudnál bármit is a genetikáról, nem írnál baromságokat. Mindenki hordoz hibás géneket, így te is egy selejt vagy. Nem bonyolult. :)

a bjuzik nyílván genetik…

#668616 Ibiza

a bjuzik nyílván genetikailag hibás emberek..tehát selejek..nem bonyolult..ezért mert a természet alaptörvénye a szaporodás..a szaporodáshoz szükséges a vágy...a feromonok és a látvány váltja ki..ami két azonos neműnél lehetetlen ha normálisak és genetikailag nem sérültek..a bjuzik azonos szinten vannak az állatosokkal..vagy a pedofilokkal..

A liberálisok és anarchisták zöldek emberjogi aktivisták "állatvédők"mindent és mindenkit felhasználnak a társadalmi zűrzavar a békétlenség kialakításáért..sok közöttük a zsidó vallású..israelben és a vallásukban érdekes módon nincs gondjuk az emberi jogokkkal.. nevetséges fekete kalapos varkocsos fazonról..a bigottak a sabbatkor még a vécét sem húzzák le..mert az is munka..nem fürdenek büdösek..tartják barbár szokásaikat..és ostoba előitéleteiket..nem gond a kóser vágás..

Re: A pápa most kinyúlt a határokon túlra

#668614 Netmaster Előzmény: #667753

Amit linkeltél, legfeljebb arra bizonyíték, milyen káros az emberi tudatlanság és butaság. Szerinted miért döntetének így a leendő szülők? Talán azért, mert attól félnek, így a gyerekük nem lehet boldog az életben? Nem élhet "normális" életet? Hiszen az egyetlen lényegi különbség, hogy nem egy ellenkező nemű partner személyében fogja megtalálni a társát az életben. Tudom, persze van egyéb is, hiszen az ún. homofóbok miatt (ami szerinted teljesen normális jelenség az egymás elfogadása helyett) az élet számos területén fogja őket hátrány érni, csak azért, mert melegek. És ez a társadalom felelőssége, nem a homoszexualitásé.

Tessék, egy példa: http://hvg.hu/vilag/20130927_A_toryk_nem_toleraljak_a_meleg_kepviselok

De nézzünk egy másik tulajdonságot, a balkezességet:

"A balkezeseket évszázadokon keresztül megbélyegezték és csodabogárnak titulálták. A bal kéz használata a XX. század első felében még szégyennek számított. Az iskolába került diákokat egytől egyig a jobb kéz használatára kötelezték, azaz meg kellett tagadniuk domináns kezük használatát. Az átállítást valószínűleg az a társadalmi előítélet is mozgatta, mely szerint a balkezes ember abnormális, csökkent értékű, fogyatékos. A szülők az emberek megvetésétől féltek, nem is annyira magukat, mint inkább gyermeküket féltették, hogy gúny tárgyai lehetnek. A legtöbb esetben a tanulóknak hátra kellett tenniük bal kezüket, ha nem engedelmeskedtek, körmöst kaptak. „Használd a szép kezed!” – hangzott a pedagógusoktól a sokak által ismert mondat."

Vajon száz évvel ezelőtt hány szülő vetette volna el a "balkezesség génjével" születendő gyermeküket? (függetlenül attól, létezik-e ilyen gén) És velük sem kellett volna foglalkozni, mert aberráltak, eltérnek a többségtől? Milyen tulajdonságot szedjünk még elő, ami alapján meg lehet bélyegezni a többségtől eltérőket? Mondjuk a vörös hajszínt? Elvégre az emberek alig 2%-a vörös hajú, az nem lehet normális.

Egyébként szememre hányod, hogy homoszexualitással foglalkozó cikkeket linkelek, ez így nem igaz, csak olyat linkeltem eddig, ami valláshoz is kapcsolódik (kivéve, ha épp valami érvet akartam alátámasztani, a fenti hírt csak ezért linkeltem). Örülök, hogy te nem akarsz a "****k" ellen harcolni, vannak elegen, akik igen. És azoknak a gyerekeknek, akik homoszexualitásra hajlamosan születtek, szembe kell nézniük, és együtt kell élniük a másságukkal, ahogy a szüleiknek is. Ide se a téma agyonhallgatásával, se a lehalálosbűnözéssel nem fogunk eljutni. Tudom, hogy ez téged nem érint, és nem érdekel, örülj neki. Másoknak sem választás kérdése.

Végül bónusznak még egy "aberráltak" elleni nemfóbia az egészséges többségtől: http://www.origo.hu/itthon/20130829-tiltakozik-szilvausvarad-lakossaga-a-fogyatekosok-befogadusa-ellen.html

Re: A pápa most kinyúlt a határokon túlra

#667753 Ricsi Előzmény: #667659

A homofóbia nem fóbia, csak elnevezték annak, hogy a hozzád hasonlók le tudják vele degradálni az egészséges többséget. Ez egy tipikus viselkedési forma tőlük.

Egy normális ember semmiben sem tud hasonulni egy bbuuzzii-hoz szexuális téren. Ha ez fóbia, ám legyen. Ha az emberek nagy része úgy gondolkozna mint te, és a hozzád hasonlók, akkor nem kellene ennyit foglalkozni ezekkel az aberráltakkal. De a társadalom nem fogadja el őket.

Csak olvasd el ezt: http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet/durva-vallomasok-inkabb-az-abortusz-mint-egy-meleg-gyerek-257449

Idézet: Megdöbbentő volt, hogy miközben a korai szívinfarktus génjét hordozó magzatoknak csak 31 százaléka nem születhetne meg, addig a férfi homoszexualitásért felelős génnel rendelkező magzatok 91 százalékát elvetetné az édesanyjuk – mondta Czeizel Endre.

És hogy tudd, ennek a fennmaradó 9%-nak a nagy része BIZTOSAN!!!!!! vallási okokból nem vetetné el, mert az abortusz gyilkosság. Na szóval, így áll a társadalom ehhez a kérdéshez.

Olvasok ám én is cikkeket, csak én nem rakom be az ilyeneket, mert én nem akarok a buuzzii-k ellen harcolni. Veled ellentétben persze, aki minden, bbuuzziik-kal kapcsolatos cikket ideteszel.

Re: A pápa most kinyúlt a határokon túlra

#667659 Netmaster Előzmény: #667441

Ha szerinted a homofóbia normális, akkor tényleg nincs miről beszélnünk. Elég sok mindent nem követek az életben, de nincsenek fóbiám... azt hiszem. De ha lenne, akkor sem hinném azt, hogy az a "normális".

Re: A pápa most kinyúlt a határokon túlra

#667441 Ricsi Előzmény: #667378

Aki ilyen szavakat használ másokra, azt nem olvasom tovább. Egyszerűen nem érdekel a véleménye, mert nem üti meg azt a szintet, amit én elvárok.

Ezért nem olvasom pl AT-t, Ursi-t, Ibiza-t, és még néhány hozzászólót. Az életben sincsenek ilyen ismerőseim, itt sincs rájuk szükségem.

Pont ezt látom a net legnagyobb hibájának, minden elérhető, mindenki - szellemi és erkölcsi színvonaltól függetlenül - publikál, az emberek meg olvassák válogatás nélkül, mert megjelent a neten. Én nem ezt a példát követem, csak olyan dolgokat olvasok el, amit meghallgatnék élőben is.

Egyébként a bbuuzziikk-kal kapcsolatban az életben sem beszélnék meg szinte senkivel semmit. Ha odajutott a világ, hogy a homofób lett a szitokszó. Szerintem pedig az a normális.

Re: A pápa most kinyúlt a határokon túlra

#667378 Netmaster Előzmény: #666826

Hát a guglizás, és egy-két kiragadott hírecske elolvasása kicsit soványka, de mint írtam, ha struccpolitikát követsz, az a te dolgod. :)

Re: A pápa most kinyúlt a határokon túlra

#666826 Ricsi Előzmény: #666822

Mint mondtam, nem olvasom el, hiába linkeled be.

Rászoktam arra, ha valaki ír valamit, előbb ránézek, kicsoda-micsoda. Ez egy önvédelem a részemről. Amikor rákerestem erre a névre, a második-harmadik találat volt, amit linkeltem.

És mint mondtam, ez nálam önvédelem, ilyen emberek írásaira nem vagyok kíváncsi, ezért most azt sem olvasom el, amit idelinkeltél.

Re: A pápa most kinyúlt a határokon túlra

#666736 Ricsi Előzmény: #666734

Elolvastam, de nem tudom, miről szól. Mondjuk ez talán inkább az újságíró hibája, kérdez össze-vissza, semmit nem tárgyal ki.

Összefoglalod nekem?

A pápa most kinyúlt a határokon túlra

#666734 Netmaster

"Az egyház sok téren elvesztette lendületét, és paradigmaváltásra van szüksége, hogy a mai kor érdemi kérdéseiről tudjon beszélni – mondja a magyar jezsuiták vezetője. A pápáról, egyházmarketingről, az El Caminóról és az egyház legféltettebb titkáról beszélgettünk Forrai Tamással, a legújítóbb katolikus rend magyarországi rendtartományának főnökével."

http://index.hu/tudomany/2013/10/01/katolikus_2.0_egyhaz_kreativitas_jezsuitak/

Re: pápai felhívás

#656753 Dr. ursi Előzmény: #656341

Emma Bonino olasz külügy- és Mario Mauro védelmi miniszter is jelezte, hogy részt vesz a Ferenc pápa által a szíriai békéért szombatra meghirdetett böjt- és imanapon.

cstlakoztak a jordániai kersztények és szunniták és számos arab muzulmán egyházi vezet jelezte csatlakozását.

pápai felhívás

#656341 Kissherceg

Újabb békefelhívást intézett a világhoz Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott általános audiencián, s arra kérte a világ egyházait, hogy csatlakozzanak a szombati böjt- és imanaphoz.

Az egész világon emelkedjék magasba a békéért való kiáltás! - ismételte meg szerdán Ferenc pápa a szíriai, a közel-keleti és az egész világ békéjéért napok óta szorgalmazott felhívását. A nyári szünet utáni első általános audiencián a Szent Péter téren százezer ember hallgatta a pápa szavait.

Az egyházfő külön szólt az arab hívőkhöz, akiket irakiak, jordániaiak és egyiptomiak csoportja képviselt az audiencián. "A hit nagy erő, képes arra, hogy a világot igazságosabbá és jobbá tegye!" - mondta nekik, arra kérve őket, legyenek tanúi annak, hogy az erőszak nem győzi le a halálon is felülkerekedő Jézust.

Ferenc pápa egész egyházát arra szólította fel, hogy csatlakozzon a szeptember 7-re meghirdetett böjt- és békenaphoz.

Minden jószándékú ember ott csatlakozzék, ahol tud és ahogyan tud - hangoztatta a pápa, aki szombat este személyesen vezeti a Szent Péter téren este héttől éjfélig tartó békeimát.

A pápai kezdeményezéshez folyamatosan csatlakoznak a világ minden részéből. A Vatikán közölte, hogy Ahmed Bahreddín al-Hasszún szíriai nagymufti levelet írt Ferenc pápának, azt ígérve, hogy vagy a Szent Péter téren vagy a damaszkuszi mecsetben csatlakozik az imához. A nagymufti egy vallásközi találkozó megrendezését is szorgalmazta a szíriai béke érdekében.

A pápa meghirdette békeimához az Egyesült Államok katolikus püspöki konferenciája és a moszkvai katolikus egyház is csatlakozott. Az orosz fővárosban a Boldogságos Szűz Szeplőtelen Fogantatása székesegyházban imádkoznak. Részvételi szándékukat fejezték ki az olasz és európai egyházmegyék, a közel-keleti és közöttük a szentföldi keresztény közösségek és az itt szolgáló rendek.

Ferenc pápa szerdán külön szólt Róma lakosaihoz, akiket mind a Szent Péter térre vár. Itt lesznek az olasz katolikus mozgalmak, pacifista szervezetek, a böjt- és imanaphoz többek között már Emma Bonino olasz külügyminiszter és Mario Mauro védelmi miniszter is csatlakozott.

Re: A pénz és a hatalom illúziójától óv a pápa

#652553 Előzmény: #652517

Egyszerűen csak humorizáltam, polemizáltam, irónizáltam, illetve idéztem önmagam:

http://www.stocklandyard.hu/forum/topic/49/567/#post421286

Abban a tekintetben, hogy már mióta ezt mondogatom és most örömmel látom azt, hogy szép lassan az RK egyház is eljut oda, hogy végre visszatér Jézus tanításaihoz és elkezdi azokat érthetően elmagyarázni az embereknek. És én ennek örülök.

Mindegy, nem ment át a poén, nem érdemes magyarázni.