"Harminchárom év után jöttem haza először, még jóval a rendszerváltozás előtt, 1978-ban vagy 1979-ben. Brutális sokk volt. Olyan brutális sokk, mint amilyen akkor ért, amikor elhagytam az országot. Egy pénteki napon szólt a telefon. Washingtonból telefonáltak. A mi szerkesztőségünk New Yorkban volt: vigyem azonnal az útlevelem a magyar konzulátusra, mert Budapestre utazom hétfőn, a nemzetközi vásárra. Először elutasítottam a megbízást, de a főnököm rám parancsolt. Így történt. Sokk volt. Amikor innen elmentem, a fél telefonkönyvet ismertem. Harminchárom év után talán ha öt ismert nevet találtam a telefonkönyvben. Szeretteim, barátaim kint a temetőben vagy száműzetésben. Óriási sokk volt. És az is sokk volt, hogy rá kellett jönnöm, megöregedtem. Az idő múlásáról ott kint nemigen volt fogalmam. Nincs családom, nincsenek gyerekeim, kizárólag a munkának élek. Nem érzékeltem addig a koromat, az öregedést, amíg nem szembesítettek vele. Úgy történt, hogy autót béreltem, és leutaztam szűkebb pátriámba, Somogyba. Útközben felvettem egy autóstopost, aki rám nézett, és azt mondta: tata, maga még vezet? Mélyen megdöbbentett. Miért ne vezethetnék ötvenkilenc éves koromban, amikor Amerikában nyolcvan-kilencven éves emberek is vezetnek. A szemem jó, jó a fülem, miért ne? De rá kellett jönnöm, végzetesen sok idő múlt el, minden megváltozott, és én megöregedtem.
Azóta sokat voltam itthon. Mindig a munka hozott ide. Itt voltam a rendszerváltáskor. Készítettem interjút itthon Varga Bélával, aki megnyitotta az új parlamentet, aztán Antall Józseffel, Habsburg Ottóval, Göncz Árpáddal és sok-sok érdekes emberrel. De ennek ellenére elég laza a kapcsolatom Magyarországgal. Még sohasem voltam itt szabadságon, még sohasem éltem itt hosszú ideig. Beszélem a nyelvet, de idegen vagyok. Annyiban vagyok idegen, hogy nem ismerem az itt felnőtt nemzedékeket. Nem ismerem az érzelmeiket, de nem csak azt, azt sem, hogyan gondolkodnak, mi mozgatja a tetteiket. Nem mernék írni róluk. Idegen vagyok, aki kívülről szemlél, nem belülről.
Ismerem a magyar történelmet, ismerem a magyar irodalmat, a magyar sorsot. Itt vannak a gyökereim, de az életem máshová köt. Világpolgár sem vagyok, mert magyarnak magyar maradtam, külföldi magyarnak, látogatónak, aki anyanyelvként beszéli a nyelvet. Valójában drukker vagyok, aki minden itt élőnek sok szerencsét kíván."
Thassy Jenő
