lánchídon próbálj sétálni.. a túristák ugrálnak mint a szöcske a bringások elöl..
ha nekimegy autónak vagy gyalogosnak..gyorsan elszalad..nem lehet azonosítani..
lánchídon próbálj sétálni.. a túristák ugrálnak mint a szöcske a bringások elöl..
ha nekimegy autónak vagy gyalogosnak..gyorsan elszalad..nem lehet azonosítani..
OFF:
Kedves autós fun-ok (Ibiza, AT)!
Felhívnám a figyelmeteket egy súlyosan ismétlődő szabályszegésetekre, a körút, az rövid ö-vel írandó (csak azért írom, mert krónikusan elrontjátok)
amiről te beszélsz, mint kerékpáros kulturálatlanság, az leginkább 3-4 évvel ezelőttig volt jellemző. Akkor pedig ugye még szinte a kerékpárutak teljes hiánya jellemezte városunkat.
A bringás alapvetően nem hülye, hogy ha mehet nem az autók között a büdösben, akkor is ott megy, mert legalább feltartja az autósokat, nem gondolod?
Ma már kifejezetten kerékpáros dugók vannak a kerékpárutakon.
Én pl. már most látom azt, ha a kerékpározás ilyen ütemben terjed, akkor a ma épült bringautak szűkösek lesznek, kvázi annyira, mintha minden autósút egyoda vissza sávos utca lenne...
nem is értem, hogy a városvezetők miért nem képesek előre gondolkodni...Illetve értem én, "az állami szolgálati autóból szolgálati sofőrrel vezetve kényszerből megtervezni a létező legolcsóbb bringautat , hogy el tudjam mondani a választóknak, hogy ez is van" típusú gondolkodás vezet idáig...
ma már a bringások 80-90%-a a bringautakat használja.
Persze, ha már a Moszkva teret említetted, akkor pl. ha a Bach csomóponthoz akarsz onnan eljutni, akkor azért kénytelen vagy elgondolkodni, hogy elmész-e bringával körbe az Attila út felé, és onnan az általad említett Budai rkpart, Móricz Villányi útvonalon, vagy megkísérled az Alkotás utcai bűzt és veszélyt, nem? mert elméletileg mégiscsak azért közlekedsz, mert oda akarsz érni vhova...
bringás akkor jöhet be ha erre kijelölt az út és tábla is van rá.. amúgy nem.. piros lámpa bringásnak is piros.. zebrán csak tolhatja a gépet..
ne találd ki Andrássyn gyorsabb a járda mint a bicigliút.. csak tetszik neked ijedeznek meg rebbennek a gyalogosok.. amúgy meg rád sem néznének..én is 130-al szeretnék menni a kőrúton de csak annyival megyek amennyivel biztonságos.. ha nem tudsz 30al menni kerékpárúton menj 20-al..vagy 17el..
a topik címe bringások..nem off amit írtam sztem.. ha fan klub és csak pozitívat szabad az más..
na erre lett volna egy fogadásom, hogy a másik EQ=0 (nem IQ, azzal nincs gond) isteni kinyilatkoztatásairól híres kollegánk lesz a következő, aki Ibiza után hozzászól a témához...
Figyelj apukám,
pontosan úgy beszélsz közlekedési ügyben, mint egy 70-es évek elején (még a benzinválság előtti) élő kommunista ideológiai pártfőszervező a várostervezési osztályon.
Alapvetően a kiinduló koncepciód hibás! Mert ez a tetves város nem arra van kitalálva, hogy az autósok szétfüstöljék az egész város levegőjét! Hogy egy kisgyerekkel már nem lehet élni a belvárosban, mert mindenhol csak utak, parkolók, beton és aszfalt az egész város! Az autósok meg egymást anyázzák, mert nem jönnek rá, hogy mind ugyanolyanok és egymástól nem férnek el az utakon, a parkolóhelyeken meg sehol.
Hogy az épületek mind szürkék, mert lerohasztja őket a kipufogógáz!
Teljesen téves ez a koncepció! Én pl. az összes kétsávos út külső sávjáról kitiltanám az autókat és csak BKV és kerékpár közlekedhetne rajtuk! Persze, igen a BKV-n fejleszteni kéne nem is keveset, ezzel egyet értek.
A belvárosban meg magas dugódíjat vezetnék be, mert takarodjanak ki az autósok a belvárosból!
És az Andrássy utat megcsináltatnám olyannak mint Barcelonában a Rampla! Lenne élet a városban és élhető lenne!
Ki fizeti ki azt a sok egészségügyi kezelést, amire csak az autósok miatt van szükség? Tüdőbetegségek, mozgáshiány, balesetek? ha azt hiszed, hogy ez a benzin jövedéki adójában benne van, akkor súlyosan tévedsz.
És ha már jogokról esik szó: ki tudja-e vajon kerülni a belvárosi ember, hogy a lakásának levegőjét ne szennyezzék szét az autók?? Akkor ezek szerint neki nincs joga az egészséges élethez, dögöljön meg a büdös bunkó, miért nem vett lakást a 2. kerületben??
világ életemben volt bringám..mióta a város közepén vagyok azóta nincs..
én szeretem a bringásokat..a levegőt jól tisztíccsák... ,)
felhívtam a figyelmet pár dologra..ennyi.. aki nem ilyen ne vegye magára.. meg utálom ha lezárják a várost bicigli emelgetéshez..
Lassan Kecelre is tekerhetsz, ha minden jól megy.
Kkhlas-Vadkert-Kiskőrös-Vadkert-Kkhalas az igazi. :)
"Amúgy meg igaz, hogy sok hülye agresszív biciklis van, de sztem arányaiban mégis a bringások között van a legkevesebb"
A legtöbb, mert nincs félelemérzetük és azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. Egyszer nézzed meg csak egy fél órán keresztül a Margit kőrutat, amin nem is közlekedhetnének mert főútvonal (és egy sarokra a kétirányú kijelölt kerékpárút), és lessed meg, hogy milyenek is valójában. Agresszív bunkók, akik mindig éppen ott mennek és úgy, ahogy nekik tetszik, keresztbe, zebrán, járdán, ahogy éppen jól esik. Autosok között ilyet egyet sem fogsz látni. Mellesleg, egészen jól el is lehet ennek alapján különíteni a társadalmat, hiszen ugyanezen dolgokat a kerékpárúton közlekedőknél EGYÁLTALÁN NEM fogod tapasztalni. Csak sajnos - a kerékpárúton közlekedők vannak sokkal kevesebben.
"hiszen ha valaki szív egy adott balesetben, akkor a bringás biztos szív. Se kasztni nem védi, viszont a sebessége nagy és csak 2 keréken megy. Ezért, mivel ezt tudják ők általában a legóvatosabbak. (ha gyalogossal ütközik, akkor is megszívja, ezért rájuk is figyel)"
Ez egy hitvilág, ami sajnos egyáltalán nem igaz.
"Ráadásul a kerékpáros közlekedést használóak szerintem jellemzően magasabb intelligenciával rendelkeznek"
ROTFLMAO.
"saját kényelmük érdekében nem szennyezhetik szét a környezetet"
Háromszorosan szennyezik. Egyrészt azért, mert nem használják azokat a tömegközlekedési eszközöket, amelyek mindenképpen szennyeznének, mert miattuk is járniuk KELL, hiszen ha elered az eső, akkor máris jön az igény rájuk a kerékpárosok részéről, mert az nekik jár, másrészt azért, mert feltartva a forgalmat és előzésre kötelezve az autokat többletszennyet állítanak elő, harmadrészt azért, mert kizárólag a kényelmük érdekében teszik mindezt, hogy ne kelljen a BKV-ra felülniük.
HA pedig eszük lenne, akkor tudnák, hogy ennél károsabb dolgot saját magukkal nem is művelhetnének: http://inforadio.hu/hir/eletmod/hir-459835
"valamint a saját fizikai egészségük megléte is foglalkoztatja őket, és az, hogy ép testben ép lélek, azt már a görögök is tudták..."
És nem is kerékpároztak a csúcsforgalomban :D
"Aki azt az utat megtervezte azt én gondatlanságból elkövetett emberölési kísérletért rögtönítélő bíróság elé állítanám..."
Történetesen ismerem, és a dologról annyit lehet elmondani, hogy iszonyatos küzdelem folyt azért, hogy egyáltalán legyen kerékpárút, mert eredetileg (hiába a széles járda és úttest) egyáltalán NEM akartak építeni. A megoldás nem lett jó, ezt MÁR régóta mindenki tudja, éppen ezért nemsokára át is fogják majd alakítani ezt a részt úgy, hogy megszűntetik ezt az áldatlan állapotot.
*
Egyébként: Ez a téma valójában egyáltalán nem az autos-kerékpáros törésvonal mellett húzódik, hanem a szabályos-szabálytalan között. Akármelyik oldalt is nézed, panasz a másikra mindkét oldalról érkezik, de az autosokra többnyire a bunkóság miatt, a kerékpárosokra viszont leginkább a szabályok teljes ignorálása miatt.
És ha csak egyszer őszintén megnézed, akkor hithű szabálytalanságot éltetőt és az így való közlekedést megideológizálni vágyót kizárólag a kerékpárosok között fogsz találni, az autosok között pedig egyet sem.
És pontosan EZ a mentalitás az, ami kiakasztja az autosokat. Hogy nem elég, hogy életveszélyes amit művelnek, de még meg is magyarázzák, hogy ehhez joguk van.
Amúgy meg igaz, hogy sok hülye agresszív biciklis van, de sztem arányaiban mégis a bringások között van a legkevesebb, hiszen ha valaki szív egy adott balesetben, akkor a bringás biztos szív. Se kasztni nem védi, viszont a sebessége nagy és csak 2 keréken megy. Ezért, mivel ezt tudják ők általában a legóvatosabbak. (ha gyalogossal ütközik, akkor is megszívja, ezért rájuk is figyel),
Ráadásul a kerékpáros közlekedést használóak szerintem jellemzően magasabb intelligenciával rendelkeznek, hiszen egyrészt képesek felfogni, hogy saját kényelmük érdekében nem szennyezhetik szét a környezetet, valamint a saját fizikai egészségük megléte is foglalkoztatja őket, és az, hogy ép testben ép lélek, azt már a görögök is tudták...
Személyes tapasztalat, hogy bár egyre több az odafigyelő autós, sajnos ma ha letérek a bringaútról, akkor általában minden legalább 5. helyzetben (kereszteződés, vagy egyéb szituáció) nem adják meg a nekem járó elsőbbséget...
Ibiza,
megint csak a saját perspektívádból vagy hajlandó nézni a világot és a legkevésbé empatikus módon adod elő magad...Ilyen a stílusod , itt a fórumon már megszoktuk. DE...
Szted miért nem megy az Andrássy úton a bringás a bringaúton?? Elárulom neked, mert úgy látszik, hogy neked nem szúrt szemet: Azért mert az a bringaút az egész EU egyik legéletveszélyesebb útja! Ugyanis:
1) az összes leparkoló autós rutinból csapja ki az ajtaját, anélkül hogy hátranézne ("mert a járda mellé parkoltam") és annyi hely sincs a bringásnak, hogy kitérjen. Ergo garantáltan fog beleszállni 20-30 kmh-s sebességgel egy elé kikúrt ajtóba, ami nem életbiztosítás...
2) a parkoló autók mögött takarásban vannak a közlekedő bringások, ezért a forgalomból jobbra kikanyarodó autók szintén úgy ütik el őket, hogy max akkor veszik észre a bringást, ha az a motorháztetőre esett és nem a kocsi alá...
Tehát a "hülye" bringás az nem megy ezen az úton, mert életveszélyes, menj te ott, és akkor majd orditozhatsz az autó alól, hogy neked kibas.zottul igazad volt...
Aki azt az utat megtervezte azt én gondatlanságból elkövetett emberölési kísérletért rögtönítélő bíróság elé állítanám...
Nézzük a másik problémádat:
szűk egyirányú utcában szembe beforduló kerékpáros...Sajnos a média ezerrel igyekezett elhinteni sikeresen az emberek között, hogy "úhh, mekkora hülye kresz módosítást csináltak, mert mostantól szembe bemehet a bringás az egyirányú utcába"...Persze, mert ez hírértékű a médiában, mert felháborító, egetverő baromság és mindenki meg tud botránkozni 2 percig, hogy mekkora hülye a hatóság...
Persze én is csak akkor tudtam meg, hogy ez nem igaz, amikor utánaolvastam egy külön bringásoknak szóló kreszkiadványban! De az átlagemberről ne feltételezzük, hogy ilyen szinten utánamenne a dolgoknak...Sajnos a média nem fektetett ugyanakkora hangsúlyt a saját hülyeségének kijavítására, mert ciki lett volna beismerni az álhírt...
"Túl hosszú lett az írásod, nem tudom végigolvasni."
Egyszerre tört ki belőlem a mindennapok stressze :)
"Lehet a Moszkvával rossz példát írtam a rakpart miatt, de méga hídon sem tudsz bringázni erzsébet, lánchíd."
A Lánchídon a Margit híd felújítása óta LEHET kerékpározni.
"Bringával gyorsabban átjutok így azzal megyek a város problémáiról nem tehetek."
Azért vagy gyorsabb, mert szabálytalan vagy, ahogy azt le is vezetted ;) A Margit kőrút pont iskolapélda arra, hogy NEM a kerékpárúton mennek a kerékpárosok, mert az a lúzereknek való, a trendi gyors, vagy nagy csöcs mindig ott húzza ki magát és andalog 10km/h-val az út szélén, ugyanakkor ötször kell megelőzni, mig elérek a Moszkva térre, mert annyiszor megy át a piros lámpán. A legszebb már az, amikor rájuk kell trendszerűen dudtálni, hogy nekem zöld a lámpa és már ezen is meg vannak sértődve, mert ekkora lett az arcuk.
Egyebekben pedig éppen azt ecseteltem, hogy az egyik legkomolyabb probléma Budapesten a szabályokra fittyet hányó, és egyébként a kerékpárutakra mint valami "azokon a lúzerek járnak" gondolkodásmódot követő úgynevezett kerékpárosok okozzák. A város olyan, amilyen, ezzel kell együtt élni, és ezt bizony még a kerékpárosoknak is el kellene fogadni, nem pedig lázadni ellene.
"Mindenki a szabályokról ír. próbálná ki minden nap a 30Kmt megtenni a városban."
Ez nem érv, ez egyéni szocális probléma. Ha egy közelkedési eszköz alkalmatlan a feladat ellátására, akkor nem a rendszert kell hibáztatni, hanem át kell gondolni a közlekedési eszköz hasznosságát. Egyébként, adott esetben kétszer, háromszor annyit is meg kell tennem, és képzeld, amellett, hogy anyázok sűrűn, de szinte mindig betartom a szabályokat. DE OLYAT, hogy azok engem nem érdekelnek, mert azok engem hátráltatnak - na olyat soha nem fogok mondani. Pláne olyat, hogy magasról teszek rájuk, ha érdekeim úgy kívánják. Csúnya is lenne, ha elterjedne az a gondolkodásmód, amit propagálsz, és elfogadhatónak tartasz.
Tudod, valahogy olyan ez, mint ami a régi viccet juttatja eszembe:
- A piros sapkás úr azonnal jöjjön ki a medencéből!
- Node miért?
- Azért, mert belevizelt a medencébe.
- Jó, de hát mindenki ezt csinálja...
- Csak nem a trambulinról.
"És hogy én vagyok a hüle mert a városban bringázni próbálok, azt megértem, vagy nem.. Erre sincs jogom lehetőségem?"
Minden jogod meg van arra, hogy ott kerékpározz és úgy, ahogy azt szabad. Ha neked ez a fixa ideád, akkor tedd. De ha már átmész abba, hogy a szabályok be nem tartását élteted, az már messze nem erről szól. Nekem példának okáért egyetlen kerékpárúton menő kerékpárossal soha nem volt bajom, sőt mi több, pontosan látom az ilyen SZABÁLYOS kerékpárosok arcán azt, hogy mennyire utálják azokat, akik miatt őket is megvetik. Mert ők bizony olyanok, hogy amikor rendszeresen elengedem őket jobbról, meg megállok a kerékpárút előtt, hogy hadd menjenek, akkor azt szinte mindig MEGKÖSZÖNIK, mert annyira nem szoktak ehhez hozzá. Pedig az éppen JÁR nekik, mert nekik van előnyük. De ide juttatták őket a többiek.
És amig ilyen mentalitás van a kerékpárosok fejében, addig nem lesz jobb a helyzet, egyszerűen azért, mert tökéletesen irritáló, amit művelnek. Kijött a KRESZ, hogy HA TÁBLA JELZI, akkor be lehet menni a behajtani tilosba, azóta kész életveszély minden ilyen utca, mert minden balfék azt hiszi, hogy MINDEN tilosba behajthat és még mutogathat is.
A közlekedési kultúra valóban alacsony Magyarországon, de történetesen az autosoké pont Budapesten számottevően javult az elmúlt évtizedben, és a budapesti (nem átutazó vidéki) autosok kifejezetten normálisak és türelmesek lettek. Ezzel szemben a kerékpárosok úgy elszemtelenedtek, hogy a közlekedési kultúra alá, a legaljára értek le. Majd azóta is azt keresik, hogy hogyan lehet még lejjebb menni. Ez pedig már erőszak, anarchia, és azt én nem szeressem.
Azt meg még kevésbé, ha ezt "jogaimmal való élésnek" próbálja valaki beállítani, mert ez felháborító. Ez nem "jogaimmal élés"; hanem az, hogy "miért nem csinálhatom azt, amit akarok", ami pont a jogok szembeköpése.
"Kocsiban petélve én is így gondolkodnék biztos."
Két kilóért már kocsikat is lehet kapni, robogóból pedig kifejezetten jót is ;)
Kettőnk között ezek szerint az a különbség, hogy én ültem segédmotoron is sokáig, és nem véletlenül nem ülök ma rajta. Ettől függetlenül még mindig ezerszer, összehasonlíthatatlanul értelmesebb budapesti (és nem általában városi) közlekedési eszköznet tartok egy forgalom ritmusával haladni tudó robogót, mint egy kerékpárt. De ez magánvélemény, és ez már tényleg off ;)
Egyébként, a kerékpáros topicban a kerékpárosokról való elmélkedés miért is lenne off? :)
De részemről elmondtam, amit akaram, szóval:
VÉGE :)
Bejönnek a nem bringások lefikázni a bringásokat.
Kinéznek a kocsi ablakból és az számít amit gondol.
Haláli.
Megértelek PDA!
Részemről vége
Túl hosszú lett az írásod, nem tudom végigolvasni.
Én pesti vagyok Sashalomról járok be a belvárosba, budai régiót nem ismerem annyira, de én bajban vagyok amíg a Móricra kijutok bringával a 14kilométeres szakaszon, amikor lakást mutatok, meg a kosztolányin. Lehet a Moszkvával rossz példát írtam a rakpart miatt, de méga hídon sem tudsz bringázni erzsébet, lánchíd. Bocsi nem írok nagybetűket mert sietek.
Bringával gyorsabban átjutok így azzal megyek a város problémáiról nem tehetek.
De tiszteletben tartom PDA kérését, nem írok többet erről, a piac meg pörög közbe..
Mindenki a szabályokról ír. próbálná ki minden nap a 30Kmt megtenni a városban. És hogy én vagyok a hüle mert a városban bringázni próbálok, azt megértem, vagy nem.. Erre sincs jogom lehetőségem?
Uff
Kocsiban petélve én is így gondolkodnék biztos.
"Nem vagy bringás, azért nem érzed át a bringások helyzetét."
Nem véletlenül.
Mert szerintem aki Budapesten kerékpározásra buzdít, az egyszerű anarchista az én szememben. Attól eltekintve, hogy végtelenül egészségtelen önkárosítás, még használhatatlan is ez a módszer, egyszerűen a város méretei miatt. Egy ilyen és ekkora városban a közösségi közlekedés lenne a megoldás, nem az önzőzés és izmozás. Egyszerűen nem lehet a rendszer ellen lázadók kedvére tenni és mindenhová plusz pénzért SOHA NEM HASZNÁLT utakat építeni MÁSOK PÉNZÉBŐL.
"Menj végig a városon bringával. Próbálj a keletitől kimenni Moszkvára, vagy délihez."
Rosszba kötöttél bele. K*rva jó kerékpárút van végig, csak talán nem a főútvonalakon kellen menni. A budai oldalon végig kerékpár út van a felső rakparton, onnan tovább a Varsányi Irénen a Moszkva térig, onnan pedig tovább a Vérmezőn át a Déliig. PECH. Ráadásul helyenként önálló lámpás kereszteződésekkel, csak hát azt a rohadt kerékpárosok nem használják, mert nekik VAGY a főútvonalon kell menniük a belső sávban 10km/h-val rohadt hosszú dugót húzva, tökéletes életveszélyben, mert nekik joguk van erre. Esküszöm, olyan ez mint a hippi mozgalom reloaded, csak éppen most mások veszélyeztetésében merül ki a "lázadás". Tessék megnézni a Margit hidat, ott az a k*b*sz*tt két sávos kerékpárút, amitől a gyalogosok nem férnek el, de ezek a lázadók mégis oda - vissza a hídon andalognak félrészegen, mert joguk van rá. Tessék megnézni a Margit kőrutat napközben, mit nekik a piros lámpa, zebrán gyalogos, a kerékpár azért jó, mert akár a járdán lehet vele menni, akár az úttesten, meg még sörözni is lehet, mert szabad.
Vannak dolgok, amiket egyszerűen be kell látni: A legkártékonyabb úton lévő közlekedő Budapesten a kerékpáros. Ráadásul elég egy kisebb eső, vagy némi hó és már el is tűnnek, viszont akkor meg elvárják, hogy a BKV szállítsa őket is kényelmesen, egyebekben meg tartsa fenn az a balf*sz, aki akarja, mert ők ugyan nem szállnak fel azokra a járművekre, inkább mennek EGYEDÜL, mert az nekik jár.
"Az emberek lelépnek a járdáról eléd, az autósok elütnek a jobbkéznél, rádnyitja az ajtót a parkoló autós, leszorítanak az autók, állandó piros lámpához érsz, mert 20szal mész a kocsiknak 50-60ra van állítva a lámpa."
Meg fogsz lepődni, de pont a Margit kőrúton kerékpáros még SOHA nem állt meg a piros lámpánál, mert fékezés nélkül mennek át rajta, ellenben 50-60-al menve SOHA nem érsz át a lámpákon, mert nem arra vannak beállítva.
"Bukkanó, kátyú, lefolyók, villamos sín amibe beragadsz, padkás járdaszegélyek."
Akkor ezt tessék felismerni ÉS NE kerékpárral közlekedni.
"Hazai bringás oson ahol tud, csak ezeket az akadályokat kikerülje, ha járdára kell menni ezek miatt és időre kell rohanni, akkor igen a gyalogosok között megy.."
Na b*zz, ezektől mindig felmegy az agyvizem, amikor az anarchista megmagyarázza, hogy neki joga van a törvényre magasról tenni. Ne haragudj, de mit szólnál ahhoz, ha nekem durranna el az agyam, és mennék a kerékpárosok közé a kerékpárútra, mert sietek? Eddig már nem egy alkalommal tört rám, hogy a következő városi legyet kivasalom, mert elegem van abból, hogy állandóan a SZABADSÁGOM kockáztatja, mert életveszélyesen közlekedik és csak a reflexeimen múlik, hogy nem vasalom ki?
"Ha macskaköves a mi irányunkban menő utca, akkor igen átmegyünk a következő utcába, ami szembe megy a forgalommal."
Na ezért tiltanám be a kerékpározást Budapesten. Azonnal. Mert ILYENEK ezek.
"Nekünk sem kellemes kerülgetni a gyalogosokat, de ha nincs megteremtve a feltétel, nincs más lehetőség, mert a 200.000es bringákat nem fogjuk szétba@szkurálni, a vesét kirázó sz@r utakon, így ehhez kell alkalmazkodni."
HJA kérem, a gazdagság nem jár ésszel, csak erőszakkal. Kit érdekel, hogy mennyibe kerül a bringád, abból egy fillér sem jut azokra az utakra, amiket fikázol.
"Ennyi."
Tényleg legyen ennyi, mert ez a téma rohadtul fel tud húzni, mivel pont ezen az útvonalon járva nincs olyan nap, hogy ne küldjem el sorozatban a k*rva a*nyjába a sok rohadt közlekedési szabályokat gyűlölő individualista anarchistát.
Egyebekben csendben megjegyezném, hogy a Keletiből a Délibe a leggyorsabb útvonal a Metro. Ha már egyszer izmozunk.
egyetértek, mindnyájan tudjuk
ezzel a topik ez irányú offolását kérném befejezni mindenki részéről
köszönöm a megértést
Egyetértek, sok a barom biciglis. De sajna éppúgy az autós, motoros, furgonos is, stb.. Ez nem a jármű típusától, hanem az embertől függ. Evvan, észak Balkánon lakunk..
Nem vagy bringás, azért nem érzed át a bringások helyzetét.
Menj végig a városon bringával. Próbálj a keletitől kimenni Moszkvára, vagy délihez.
Nagyon érdkes dolgokat fogsz tapasztalni.
Nincs bringaút sehol, tiszta kátyú minden, pofádba nyomják a kormozó autók, buszok a dzsuvát. Az emberek lelépnek a járdáról eléd, az autósok elütnek a jobbkéznél, rádnyitja az ajtót a parkoló autós, leszorítanak az autók, állandó piros lámpához érsz, mert 20szal mész a kocsiknak 50-60ra van állítva a lámpa.
Bukkanó, kátyú, lefolyók, villamos sín amibe beragadsz, padkás járdaszegélyek.
Nyugaton nem kell nézniük a külföldieknek, mert gondolnak a bringásra. Hazai bringás oson ahol tud, csak ezeket az akadályokat kikerülje, ha járdára kell menni ezek miatt és időre kell rohanni, akkor igen a gyalogosok között megy.. Ha macskaköves a mi irányunkban menő utca, akkor igen átmegyünk a következő utcába, ami szembe megy a forgalommal.
Nem véletlenül vannak ezek a dolgok..
Nekünk sem kellemes kerülgetni a gyalogosokat, de ha nincs megteremtve a feltétel, nincs más lehetőség, mert a 200.000es bringákat nem fogjuk szétba@szkurálni, a vesét kirázó sz@r utakon, így ehhez kell alkalmazkodni.
Andrássyn lehet azért megy a bringás a gyalogos járdán, mert előtte végig tolják a babakocsikat a bicikli úton, vagy kutyát sz@ratnak éppen azon.. vagy éppen nem veszik észre, hogy igen van egy darab bringa út egy sugárúton.
Ennyi.