Re: nincs cím
Előzmény: #429656"Aki azt az utat megtervezte azt én gondatlanságból elkövetett emberölési kísérletért rögtönítélő bíróság elé állítanám..."
Történetesen ismerem, és a dologról annyit lehet elmondani, hogy iszonyatos küzdelem folyt azért, hogy egyáltalán legyen kerékpárút, mert eredetileg (hiába a széles járda és úttest) egyáltalán NEM akartak építeni. A megoldás nem lett jó, ezt MÁR régóta mindenki tudja, éppen ezért nemsokára át is fogják majd alakítani ezt a részt úgy, hogy megszűntetik ezt az áldatlan állapotot.
*
Egyébként: Ez a téma valójában egyáltalán nem az autos-kerékpáros törésvonal mellett húzódik, hanem a szabályos-szabálytalan között. Akármelyik oldalt is nézed, panasz a másikra mindkét oldalról érkezik, de az autosokra többnyire a bunkóság miatt, a kerékpárosokra viszont leginkább a szabályok teljes ignorálása miatt.
És ha csak egyszer őszintén megnézed, akkor hithű szabálytalanságot éltetőt és az így való közlekedést megideológizálni vágyót kizárólag a kerékpárosok között fogsz találni, az autosok között pedig egyet sem.
És pontosan EZ a mentalitás az, ami kiakasztja az autosokat. Hogy nem elég, hogy életveszélyes amit művelnek, de még meg is magyarázzák, hogy ehhez joguk van.