"Ha elegük van csináljanak forradalmat. :)"
Nem kell ötletet adni, egyébként is, jelenleg csak ellenforradalmat lehetne csinálni ;)
"Másik ilyen témának javasolnám a Mekik árképzését"
Bocsánat, de ez téves analógia. Ha már hasonlatot akarunk, akkor ez olyan, hogy ki volt írva a szendvics ára, én megvettem ANNYIÉRT, majd ezek után eszegetem éppen, amikor egy manager odajönne hozzám, hogy "b+ [kb ezzel a felütéssel], most azonnal tegyem le a mardék részt, mert mi szerződést kötöttünk, hogy én finanszírozni fogom az ő profitját, márpedig a szendvics megvásárlása óta a zuluföldi import marhahús szabadpiaci ára 20%-al emelkedett és a McJunk központ is többlet bevételre utasította őket. Éppen ezért, mielőtt tovább tömném magamba a tőle valójában veszteséggel átadott junkot, előbb fizessek ki még egy szendvicset, mert az finanszírozza a már felzabált, meg a felzabálandó junk árát.
Mire én felszólalnék, hogy "elmésztevalahová", mire ő meg rámutatna a falra, hogy én vagyok a marha (nem zuluföldi), mert ott van az ÁSZF-ben leírva, hogy amig a szendvicset meg nem eszem, addig felelős vagyok az ő profitálásáért. Mire én azt mondanám, hogy női első felmenőági rokonod, erre ő közölné, hogy vagy fizetek a szabályok alapján, vagy hívja a biztonságiakat és szépen elveszi a javaimat, mert az üzlet az üzlet, a profitja az szent. Ezek után természetesen kényszerből fizetnék, majd elmennék panaszt tenni a fogyasztóvédelemhez, a pszáfhoz meg a pfujhoz, mire onnan elhajtanának azzal, hogy teljesen jogos a szerződéskötés után is módosítani a feltételeket, és emelni az árakat, elvégre ezt írtam alá.
Ez így menne évekig ezek után, hiszen leszerződtél a McJunkkal a hamburgerfogyasztásra, és egyre inkább azt látnád, hogy Zuluföldtől Görögországig mindenki olcsóbban eszi a hamburgert, mint te, holott, amikor szerződést kötöttél, akkor még MINDENKI UGYANANNYIÉRT ETTE, mint te, most meg aki jobban él (németek), meg aki a csőd szélén áll (görögök), az is ugyanannyiért eszi, mint amikor szerződött, csak neked magyarázzák állandóan, hogy a "profitképzés szent és sérthetetlen".
Ezek után az állam belecsapna a lecsóba és azt mondaná, hogy márpedig a hamburger nem lehet 12,5%-al drágább, mint amikor megegyeztünk ebben, mire kitörne a hiszti, hogy így csak 10x akkora marad a profit, mint a görögöknél, vagy a németeknél.
Szóval, nem arról van szó, hogy a bankok mennyit keresnek, hanem arról, hogy milyen pofátlanok voltak eddig, mert az eddigi kormányok, Parlamentek és felügyeletek simán tolták alájuk a lovat, hogy nyugodtan lehet utólag és visszamenőleg(!) szerződési feltételeket módosítani és előrni. ÉN A magam részéről erről beszélek, és mindig is erről beszéltem.