Regisztráció Elfelejtett jelszó

Sport

Szalai Attit nagyon sajn…

#1509211 matgab Előzmény: #1509199

Szalai Attit nagyon sajnálom, nem túl gyors, de jóravaló játékos volt. Sajnos ez a német helyzet totál elvette az önbizalmát és így semmi esélye nincs befutni azt a karriert, amit befuthatott volna.
És neki azok az évek, amikor játszhatott volna , pályán lehetett volna a legjobb időszakában, jó játékosok ellen tanulhatott fejlődhetett volna, az végleg elveszett.

Kicsit olyan érzésem van, mint Korcsmár Zsolt esetében. Szerintem a maga nemében az akkori válogatott egy nagyon jó játékosa volt, akit a holland 8-1 után elfelejtettek. Utána sérülésekkel bajlódott és soha nem tudott már visszatérni a korábbi szintjeire. De ő azért Dániában még elég sokáig focizott.

Köszi!Mindenesetre, ami …

#1509199 TrendMan Előzmény: #1509196

Köszi!

Mindenesetre, ami nekem szemet szúrt, hogy a bennük rejlő tehetséget kibontakoztató játékosaink (Szoboszlai, Sallai) mind az apjuk szárnya alatt és istápolásával voltak képesek előre jutni.

Úgy néz ki, személyi tanácsadó/edző nélkül nem megy.

Ezek után érdekelne nagyon mondjuk Szalai Attila 'családi állapota', akit lassan már a másodrangú török csapatból is eltanácsolnak (miután adott egy sallert a magyar válogatott vb-kijutási esélyeinek is).

Ha az osztrák első osztá…

#1509196 matgab Előzmény: #1509161

Ha az osztrák első osztályban (is) focizott, akkor azért csak lehetett látni, hogy tud jobb teljesítményt is nyújtani.

Mondjuk úgy, hogy nem hozták ki belőle a maximumot.

A magyar utánpótlás képzésnek 2 rákfenéje van.

A stratégiai célok nincsenek világosan megfogalmazva (a cél hogy felnőtt csapatokba jó játékosokat neveljenek ki) és emiatt a stratégiai célokat feláldozzák a taktikai célok oltárán.

Az utánpótlás edzők sikereit nem abban mérik, hogy hány játékost neveltek ki, aki magasabb osztályokban tud játszani, hanem , hogy csapatával képes-e megnyerni az U13 vagy U17-es vagy akármelyik serdülő bajnokságot.

Ráadásul az utánpótlásban sajnos nagyrészt nem a legjobb edzők (és tanárok és pszichológusok) tanítják a gyerekeket focizni, hanem jó esetben az edzői tapasztalattal nem rendelkező kiörgedett játékosok (akik még ha jó játékosok voltak sem valószínű, hogy jó edzőkké válnának , főleg nem ifjúsági edzőkké!), vagy általánosabb esetben azok lesznek a gyerekcsapatok edzői, akik valamiért tehetségtelenek voltak a felnőtt csapatok irányításához.

Az ifjúsági bajnokságok megnyerésének az erőltetése oda vezet, hogy az edzők sokkal inkább a kora érő játékosokat játszatják, akik korukhoz képest magasabbak erősebbek, - még ha nem is elég technikásak vagy gyorsak- és azok a játékosok akik későn érő típusúak, azok kimaradnak , demotiváltakká válnak, otthagyják a labdarúgást. Azok akik meg belenőnek a felnőtt korosztályba, azok meg nem elég éhesek már a sikerre, azt látják, hogy gyerekként már számtalan kupát bajnokságot megnyertek és sajnos a későn érő - de gyorsabb (fejben és fizikailag) érő játékosok huszas éveikre behozzák őket és le is előzik őket (a külföldiek a magyarokat).

Az ifjúsági sportolók fizikai, technikai felkészítése, fejlesztése messze elmarad nemcsak a nyugati csapatoktól, de a horvát, cseh, szlovák, lengyel vagy akár az osztrák (pl. Red Bull) csapatokétól.

Hány magyar válogatott lett Magyarországon képezve? Vagy nézzük fordítva, hányan nem a magyar utánpótlás képzésből váltak magyar válogatottá? Szoboszlai, Kerkez, Nego, Styles, Orban, Dárdai, Varga Barni. A válogatott meghatározó emberei, csak így kapásból.

Talán Sallait és Schafert lehet mondani, hogy magyar ifjúságban nevelődtek, de szerencsére hamar kikerültek innen.

Meg majd most Tóth Alex, akit a jószemű magyar edzők majdnem elküldtek tavaly még kölcsönjátékra Kecskemétre. Hát onnan biztos nem vette volna meg Premier ligás csapat 12-15 millió euróért..


A Gyirmót edzőjétől hall…

#1509161 TrendMan Előzmény: #1509160

A Gyirmót edzőjétől hallottam egy szösszenetet.

Ő fedezte fel az osztrák kettőben és hozta haza újra.

Azt mondja, hogy nem hozzá nem értésből nem fedezték fel korábban, hanem mert korábban egyszerűen nem nyújtott jobb teljesítményt.

Mindenesetre ez rávilágít a problémának arra az oldalára, hogy nálunk elvesznek a tehetségek az ifi kor után, alighanem motivációs vagy értékrendi oldalról.

Erről még senkitől nem hallottam egy jó helyzetelemzést, hogy mik az okok.

Igen, nem lesz könnyű do…

#1509160 matgab Előzmény: #1509153

Igen, nem lesz könnyű dolga. Ugyanakkor a Fradi zseniálisan eladta 31 évesen ennyiért.

Sajnálom Barnát, mert, ha az EB-n a skótok nem csapják le és esetleg 2 góllal tudtunk volna nyerni, akkor ha továbbjutunk és talált volna még néhány gólt, akkor még 29 évesen kikerülhetett volna egy Bundesliga 1-es vagy 2-es csapathoz, esetleg valami belga / olasz /spanyol csapathoz.

Ott neki akkor befejeződött a nemzetközi karrierje, pedig többre lett volna talán hivatva. Későn fedezték fel, nem tudta bejárni azt a karrier utat amire képes lehetett volna.

Varga Barnabás jól bevás…

#1509153 TrendMan

Varga Barnabás jól bevásárolt az AEK-kal:

Szerb edző keze alatt kell bizonyítania úgy, hogy mellette két szerb játékos adja egymásnak a gólpasszokat.

Ráadásul idehaza előretolt csatár volt, ott meg most nem ezen a poszton játszik.

Nem néz ki könnyű kenyérnek a dolog.

maradhat?

#1508474 matgab Előzmény: #1508455

Igen, Rossi hibázott. Nem is egyszer. Az EB óta valahogy elvesztette azt a képességét , hogy behúzta a győzelmeket, akkor is , ha erősebb ellenfelek ellen játszottunk.

Hibázott az EB-n, amikor Gulácsit visszaállította a kapuba, holott Dibusz az EB selejtezőket végigvédte, több, mint 22 kritikus védést bemutatva, ami egyáltalán lehetővé tette, hogy ott legyünk az EB-n újra. Gulácsival - válogatottban nyújtott teljesítményét nézve, ez biztos nem sikerült volna.

Hibázott az EB-n azzal is, hogy a hónapok nélkül játékon /formán kívül játszó régi kedvenceket játszatta (Szalai, Nagy Ádám stb) .

Hibázott a VB selejtező sorozatban is, hiszen az írek elleni kinti meccsen miután kiállították Sallait, feljebb kellett volna tolnia a csapat védekezését. A legfőbb hiba az volt a sorozat alatt, hogy Szobonak nem döntötte el, hogy hol a helye, illetve nem mondta el neki, hogy ne ő támadja meg a kapust hátulról előre, előlről hátra sprintelgetve, mert elfárad. Emiatt koncentrációs hibák léptek fel a meccsek végén, és "kapitány nélkül" nincs jól irányítva a csapat.

És nyilvánvalóan az utolsó meccs taktikai tévedését, amivel magunkra húztuk az ellenfelet vagy utolsó cseréit jogosan lehet számon kérni tőle. Kár volt a kettős cseréért, bár Nego lehet, hogy elfáradt, nem véletlen kellett az ő oldalán a 89. percben ziccert fognia Dibusznak. Valakit cserélni kellett, Varga ugye jól fejel, őt nem akarta lehozni, Bolla csereként jött be, Szobot nem meri lehozni, középső védőt nem cserél, Ökrös, Styles csereként jött be, Kerkez jól játszott és brit stílus fekszik neki, így maradt Sallai és Négo. Bár elég lett volna Sallaival húzni az időt.

Azokkal a lelkes, de hülye amatőrökkel, akik azt mondják, hogy miért húztuk az időt két gólos előnynél (a döntetlen is nekünk lett volna jó), azokkal nem is akarok vitatkozni. Láttam én már sok magyar meccset elbukni amiatt, mert mi az előny birtokában sem állunk be védekezni, vagy nem húzzuk az időt, vagy nem lassítjuk a játékot és sokszor idegesítettem már magam azon, hogy egy gyengébb ellenfél milyen jól húzza az időt a számára jó eredmény birtokában. Akkor inkább már azt hiányoltam volna, hogy még néhány görcsöt vagy földön fetrengést miért nem vállaltunk fel, amikor ekkora nyomás volt rajtunk a végén.

Ugyanakkor nem lehet megkérdőjelezni, hogy Rossi az elmúlt években jelentősen jobb eredményeket ért el, mint amire a csapat képességei alapján hivatott volt. Főleg úgy, hogy a magyar utánpótlás képzés továbbra is a béka segge alatt van, a magyar válogatottat úgy kell összevadászni. Elég megnézni, hogy Szobo, Nego, Orban, Kerkez közül egyik sem a magyar utánpótlásképzés klasszikus iskoláiból kerültek ki. Valahol ez lehet a fő és kritikus pontja a honi labdarúgásnak, hogy itt nincsenek fiatal tehetséges játékosok - egy két kivételével. Elég megnéznünk a mostani U17- U21-es válogatottak teljesítményeit. Zéró! Duplán Zéró, vagy triplán! Ha ez a korosztály kiöregedik, akkor nem tudom milyen szintre fog megint visszasüllyedni válogatottunk.

Szóval nagy merítési lehetősége nincs Rossinak és mostani cserepadja is meglehetősen rövid. Az, hogy találunk egy két 29 éves "tehetséget" , mint Lukács, vagy Varga az is szép teljesítmény a kapitánytól, de Tóth Alexen kívül nincs fiatal. És Alex is nagyon fiatalnak van kikálltva, de Hollandiában vagy Franciaországban, Portugáliában és a top bajnokságokban a 20 évesek és annál fiatalabbakat hívják fiatal labdarúgónak, 21 évesen néhányan már meghatározó játékosok a klubjaikban vagy a válogatottban.

És mégis ki lenne Rossi helyett a szövetségi kapitány?

Bognár? Hazai bajnokságban jó. De edzői kvalitásai abszolút azt mutatják, hogy a 90-es évek technikai színvonalán nem is akar és nem is képes továbblépni. Sajnos ott tartunk, hogy ez itthon elég egy dobogóra, de aztán a román másodosztály meg úgy cumiztatja, mint egy kisbabát az anyukája. Évről évre semmit nem nyújt nemzetközi szinten a Paks, rendre alulteljesít.

Dárdai ? Arra emlékszünk, hogy ő volt az első , aki a válogatott védekezését valamilyen szinten modernizálta (elviselhetővé tette), de a támadó játékot totál feladta. Gyengébb csapatokat (feröer, luxemburg) is csak nagy kínok által vertük meg 1-0-ra.

Löw: egyetlen nemzetközi vonalon elismert edzőnk, de soha nem volt vezető edző, csak másodedző. Vajon elvállalná a magyar válogatottat?

És itt véget is ért a lista, mert Pinyö meg Hornyák meg Horváthferi típusú edzőkre kár a billentyűt pazarolni.

Külföldi edző meg nem is vállalná el, csak sok pénzért és ilyenek, mint anno az a balfék belga, vagy Storck (aki aztán szintén végleg impotens edző volt, semmit nem tudott és mert belnyúlni egy-egy meccsbe).

Robbie Keane meg a fradiban is kérdéses a teljesítménye, toronymagasan kellene vezetnie a Fradinak a bajnokságot, ehhez képest...

Jürgen Klopp nem fog idejönni, főleg nem ennyiért. Meg a külföldi edzőket meg is eszi a magyar közeg, hogy mindenki bele akar szólni a munkájukba...




maradhat?

#1508455 TrendMan

Marco Rossi már nem történelem, hanem "már 'Történelmet írt'."

Ezért eggyel több ciklus maradhat? Maradhat!

Nos, egyszer valaki azt mondta, ez egy következmények nélküli ország!

És tényleg, Marco Rossi maradhat, Csányi Sándor maradhat és Viktor is nagyon szeretne.

Irapuato emléknap

#1508440 matgab Előzmény: #1508433

Ha okosak lennénk, akkor a következő NL-re kiesnénk a C ligába, majd az EB kvalifikáció előtt megnyernénk a C csoportot, hogy mindenképpen legalább pótselejtezősök legyünk... Legalábbis ha a rendszer így marad, hogy az játszik pótselejtezőt, aki megnyerte a csoportját (ami elég nagy hülyeség, hiszen egy C vagy D csoportot azért nem nehéz megnyerni).

Őrület, régen simán kijutottunk, aztán maradt mindig a végén a matek, hogy hogyan juthatunk ki, ma meg már ott tartunk, hogy már akkor is matekozhatunk mielőtt elindulna a selejtező sorozat!

VB (sírós nóták a Himnusz előtt)

#1508375 TrendMan Előzmény: #1508367

Ne mond el senkinek, de egy ideig sakkoztam :-)

Most amikor a mérkőzés előtt a televíziót bekapcsoltam, olyan érzés volt, mintha valamilyen temetés közvetítését nézném.

Még akkor is, ha a játékosok ezt nem érzékelték.

A kalapokat látva majdne…

#1508369 matgab Előzmény: #1508368

A kalapokat látva majdnem biztos voltam abban, hogy Olaszország, Ukrajna és Írország annak ellenére, hogy 3 különböző kalapban vannak nem kerülnek egymás elleni küzdelemre.
És ezekből az ukránok és az írek is otthon játszhatják a döntőt.

Az íreknél meg ha otthon játszanak mindjárt meg is lehet tenni, hogy lesz kiállítás.

Gyakorlatilag az íreket lehet azért sorsolták már eleve a magyarok csoportjába , mert a magyarok voltak a leggyengébb másodikok?

Valószínűleg a FIFA-nak érdeke, hogy az ír csapat kijusson az amerikai vébére, ahol rengeteg ember tartja magát ír származásúnak és ezért a nézettségnek nagyon jót tenne , ha az írek kint lennének. Lehet nem véletlenül kaptak ennyi emberelőnyt és az ír magyar meccsen botrányosan fújt a bíró ellenünk.



Elképesztő az, hogy 8 me…

#1508368 matgab Előzmény: #1508362

Elképesztő az, hogy 8 meccs alatt 37 gólt rúgnak úgy, hogy még ha a legnagyobb győzelmüket a 11-1-est nem számoljuk akkor is 3,7 gólt rúgtak átlagosan (!) úgy, hogy a csoportjukban volt Olaszország is.


VB (sírós nóták a Himnusz előtt)

#1508367 matgab Előzmény: #1508359

Nem tudom sportoltál-e. Himnuszunk valóban nem egy vidám pörgös dal, de hogy emiatt transzba vagy letargiába esne az ember mikor 431. alkalommal hallod, azt azért nem hiszem. A meccs előtti dalok a közönségnek szólnak, a játékosok meg sztem nem is hallanak belőle semmit.