Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Sport

3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507256 matgab Előzmény: #1507252

Ez a Keane tényleg egy vakegér. Nyilván ezt a Qarabag küzdelmet nem most szúrta el, hanem az Üllői úti meccs 2. félidejében.

Ha Keitát hozta volna be klasszikus középső középpályás pozicióra Zachi helyett és úgy vonta volna hátrább Tóth Alexet akkor meggyőződésem, hogy nem 1-3 lett volna.

Vagy ha nincs védekező középpályás, akkor az egész struktúrát kellett volna átalakítani másra.

A tegnapi meccset nem láttam, de azon nyilatkozata , hogy a konkurens csapatok azok a csapatok BL-be jutottak jóval nagyobb költségvetéssel rendelkeznek- azok után, hogy kiemeltként egy fele akkora értékű és messze nem is egy fradi számára legyőzhetetlen ellenféltől 5 gólt kapva kiestek- azt mutatja számomra, hogy nagyon nem a legélesebb kés Keane a konyhában.

Monjduk mit is mondana egy motivátor? Elnéztem, szarok voltunk? Elég lenne csak annyit mondania , hogy most szerencsésebb volt az ellenfél, pedig a mutatott játék alapján jobbak voltunk. Vagy ne adj isten ismerje el, hogy jobban fel volt készítve az ellenfél. De hogy azt mondja, hogy azért nem kerültünk oda a kisebb értékű csapat ellen, mert a többiek sokkal nagyobb ktgvetéssel mozognak??

Ráadásul ez a fradi védelem már a magyar bajnokságban is nagyon gyengének tűnik. Egyszerűen valami nincs jól összeállítva a csapatban, mert adok -kapok meccsbe nem szabad a Fradinak belerohannia minőségi csapatok ellen, mert azok ilyen védelem mellett le fognak győzni minket, akár megalázó módon is. Magyar bajnokságban ez a taktika még működhet, mert a Fradi támadósora sokkal jobb, mint az ellenfelek védelmei.

3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507254 matgab Előzmény: #1507247

1986-ban az volt a baj, hogy valszeg a teljes vezetőség azt hitte, hogy már megnyertük a VB-t mielőtt kiutaztunk volna. Megvertük a brazilokat 3-0-ra itthon. Mindenki azt hitte, hogy már a vb döntőben a helyünk.

Ehhez képest elrontották az edzőtábort , mert bár hegyen volt az edzőtábor, de a kellemesen hűvös osztrák környezetben. Aztán kimentek a magaslati Mexikóba , csak ott 30-40 fok volt. Ráadásul mindenkivel ellentétben délben tartották az edzéseket a hőségben nap mint nap.

És akkor még ott volt a harmadik faktor, hogy az orosz meccsen vagy valami hiba volt a doppingolásban vagy valóban megmérgezték őket. Ez abszolút benne van a pakliban, bármelyik, de inkább a dopping felé hajlok.

Aztán ott volt az a mód, ahogy az akkori legnagyobb játékost kezelték Nyilasit, azzal a hercehurcával ahogy az induló csapatbuszról leszállították. Még ha nem is tudott volna játszani, akkor is ha a csapattal lett volna a csapat kapitánya, az mentálisan is sokat jelenthetett volna a csapatnak. Persze akkorijában az irigy pártfunkcionáriusok dönthettek arról, hogy van-e az országnak, szövetségnek pénze arra, hogy egy plusz játékos , akinek már amúgy is engedélyezték hogy játszhasson külföldön, az kimehet-e "jutalomútra" Mexikóba...Hát nem mehetett.

És akkor ott volt még az is, hogy Mezeynek is látnia kellett volna 0-3-nál, hogy akkor azt a meccset megfordítani már nem lehet, parkoljuk le a buszt a kapu előtt és olyan taktikát beállítani, hogy több gólt ne kapjunk. De nem , szaladtunk 6-0-ig.

És 3 nappal később játszottunk az akkor Kanada ellen, aki már akkor sem épp a világ élvonalába tartozott. Tudtuk, hogy a 84-es európa bajnok ellen nem sok esélyünk lesz ilyen formában. Azt az új szabályt is kellett volna figyelnie a vezetőségnek, hogy a 6 darab csoport 3. közül 4 tovább fog még jutni. Tehát Kanadára teljes erővel rá kellett volna rontani és javítani annyival a gólarányon , hogy az utolsó fordulóra a franciák ellen egy javított gólaránnyal forduljunk rá.

De egyszerűen az akkori sajtóban erre a célra semmi figyelem nem összpontosult és láthatólag a vezetőség fejében sem. Gyakorlatilag az orosz meccs 15. percére fejben már kiesett a válogatott a VB-ről.

Mi történt Kanada ellen? Jól indult, mert már a 2. percben megszereztük a vezetést. És mit csináltunk utána? Szinte semmit. Megnyugodtunk, hogy várjuk a kötelezőt, lesz egy győzelmünk, de semmi extra erőbedobást nem lehetett látni a meccs alatt emlékeim szerint.

Rúgtunk még egy gólocskát a 76. percben és a 86.-ban még ki is állítottak egy kanadait (hőségben 10 emberrel védekező Kanadának azért illet volna még ott is egy gólt rúgni legalább).

És akkor 0-4-es gólaránnyal kiálltunk a franciák ellen. Nem emlékszem, hogy hogy álltak akkor a csoport meccsek.

Az biztos, hogy szerencsétlen módon elsőnek zártuk a csoport köröket, tehát a franciák ellen nem annak tudatában játszottunk, hogy tudtuk volna, hogy milyen eredményt kell elérni a továbbjutáshoz.

De...

Azt lehet látni, hogy az D csoportban 1-1 ponttal állt Algéria és Észak Íroroszág, akik Braziliával és Spanyolországgal játszottak, tehát innen valakit a 2 pontunkkal meg fogunk előzni.

Az E csoportban pedig a skótoknak 0 pontja (-2-es gk) volt és Uruguay-jal játszottak , akiknek 1 pontjuk volt , de az uruk előtte kikaptak 6-1-re a dánoktól tehát -5-ös gólkülönbséggel voltak a mi minusz 4-ünkhöz képest.

Tehát ha a skótok nyernek, akkor ők mentek volna tovább, ha az uruk nyernek, akkor ők mennek tovább. De reális esély volt a döntetlenjükre, hiszen mindkettő nyerni akart volna. És ebben az esetben könnyen kiszámolható lett volna, hogy a franciáktól egy 1 gólos vereségig jók vagyunk .

Ehhez képest a franciák ellen is , mint a döglött legyek játszottunk és kikaptunk 3-0-ra.

Sajnos akkor még a győzelemért csak 2 pont járt, 3-mal szintén továbbmentünk volna (nem úgy, mint a mostani EB-n, ahol szintén csoportunk elsőnek zárta a meccseit és a többiek már ennek tudatában játszhattak.


3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507247 TrendMan Előzmény: #1507226

Nem lehet, hogy az első bekezdésedben felhozott kérdésre valahol itt van a válasz:

Azt mondja, miután a válogatott egy évvel a vb előtt kijutott az 1986-os világbajnokságra, több játékosát ebben az egy éves időszakban úgy kellett kocsmákban, kurváknál és még ki tudja hol összefogdosni, mert annyi idő volt még és annyira ajnározták őket, hogy teljesen elszaladt velük a szekér.

3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507226 matgab Előzmény: #1507192

az is trendszerű a Fradinál, hogy akik idejönnek és első pillanattól ügyes játékosnak látszanak (Isael, Zubkov , Boli, Tokmac, Traore, abu Fani pl.) mind leépülnek a Fradinál... Ennek valami olyan oka lehet, hogy az itteni erőnléti edző valamiért nem képes nemzetközi szintre felépíteni a játékosokat. Tipikus például , hogy az amúgy tehetséges , de kondi nélküli túlsúlyos Saldanha-t egy év alatt sem sikerült formába hozni.

Ez amúgy tipikus még a Paksnál is, ahol a két zsírtorony (Böde és Ádám Martin) mellett ott volt Hahn Jani, akire pl meg egy deka izmot nem tudtak felpakolni.

Varga Barnabás pedig magyar szinten jó csatár, de sajnos nemzetközi szinten kevés és lassú. Hozzá képest a top formában lévő Uzuni, Tokmac vagy Boli tényleg más szintet képviseltek.

De az egyik legnagyobb gond az Robbie Keane , aki megint ide lett hozva, mint felsőpolcos edző. És nem más , mint egy többé kevésbé jó motivátor, aki szépeket mond mindig a szurkolókról.

De messze nem említhető egy lapon a Fradi továbbra is messze legjobb edzőjével Rebrovval.

A Fradinál mintha Rebrov óta folyamatosan gondok lennének azzal, hogy normális edzőt találjanak. Stankovic ránézésre egy buta primitív suttyó volt. Ströger egy kisugárzás nélküli alkesz kisegér, Csercsaszov is egy tapló, aki kapus szemléletből nézte a meccseket, nem találta a hangot a csapattal. Máté Csaba nem bizonyíthatott.

Az ETO esetében meg pont azt látom, hogy ez a Borbély Balázs edző ez kihozza a csapatából a maximumot. Jó taktikával állank fel, 3-4-szer annyit érő csapatokat ejt ki látványos célfutballal.

És a tekintete is intelligensebb, mint az átlag magyar edzőké. Valószínűleg ez lehet a titka a győrnek. Jól is igazolnak, kölcsönbe vett és bizonyított játékosokat igazolnak.

És még ha ki is esnének a Rapid ellen Bécsben, akkor is el lehet mondani, hogy ők ott állnak már a nemzetközi szint kapujában.

Newcastle - Liverpool 2:3

#1507225 TrendMan

Érdekes lesz, ha Szoboszlai is, meg Sallai is védőt játszanak majd az egyesületükben - miközben a válogatottban nekik kellene lőni a gólokat:


3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507192 TrendMan Előzmény: #1507190

A Fradi meccset egy vidéki összejövetel miatt nem láttam.

Illetve 1:1-nél elkezdtem röviden belenézni, na egyből kaptunk még egyet és onnantól érdektelen volt.

Legalább a jövő heti mérkőzést most már nem kötelező nézni.

1) Milyen az edző ebben jelenleg nem tudok állást foglalni

2) Varga Barnabás láthatólag sokat fejlődik 31 évesen is, ez nagyon szép. Kár, hogy a CL-hez ez így sem lesz elég.

3) A több magyaron meg úgy látom épp annyit nyert a Fradi, mint a jelenleg gyengébb minőségű idegenlégiósokon vesztett. (Mi van Touréval?)

4) Igen, döntő lett volna egy végig stabil védelem. Dibusznak így kulcs szerep jutott (volna), ha egy ilyen gyengébb védelem mögött mégis le tudott volna hozni egy parádés teljesítményt, de hát sajnos nem.

Összességében a második félidei gyengébb teljesítmény mögött inkább pszichés okokat látok (pl. a magyar bajnokságban soha nem szükséges ilyen sokáig jól és összeszedetten játszani, mint egy komolyabb nemzetközi mérkőzésen). Emögött persze még mindig állhat egy gyengébb kondi, ami ha nem elég, az egész csapat összeeshet. Ezt kívülállóként én nem tudom megítélni.

+++

A Győr meccset láttam, ez a csapat jelenleg egy amolyan ex-Monarchia válogatott (csak két magyar mellett szlovák, szerb, horvát, román etc... ) játékosokból sikerül a magyar!!! edzőnek egy ütőképes csapatot összeraknia!

Ehhez nagy gratuláció!

Kulcsnak én azt látom, hogy egyszerű a játékuk és aki a végén lövőhelyzetbe kerül, az életveszélyesen lő.

Több ilyen igen gólveszélyes játékos is van!

3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507190 matgab Előzmény: #1507188

A Győr viszont nagyszerűt focizott a Stockholm ellen is és a Rapid Wien ellen is. Ha így játszanak egész szezonban , akkor még akár a Fradit is megszorongathatják a bajnokságban is.

Azért abban nem bízom még, hogy kint Bécsben is meg tudnák tartani az előnyüket.

3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507188 matgab Előzmény: #1507042

Hát a Quarabag megint jól beárazta a Fradit...

Az első félidőt láttam az 5. perctől, ott elég meggyőzően játszott a Fradi. Aztán pont az egyenlítés után tudtam visszakapcsolódni és nem is értettem, hogy mi történt a Fradival, mert akkora volt a különbség az első és a második félidő elején látott teljesítmény között.

Mintha a szünetben a Fradi elbízta volna magát, hogy ez már megvan. Mindenesetre nekem megint az jutott eszembe, hogy ez a Keane nem teljesen az a felső polcos edző akire vágyik a Fradi vezetése. Az itthoni bajnokságot ez a keret edző nélkül is lehozná. De nemzetközi meccseken a Fradi védekezése elképesztően gyenge. És ez nem feltétlenül csak a védők teljesítménye - bár szöglet és bedobás után kapott gól azért erősen reflektor fénybe helyezi a védők teljesítményét- de maga a középpályán történő szűrés is gyenge minőségű.

Tóth Alex játéka továbbra is tetszik (amikor ő a támadó -szervező középpályás), de védekező középnek nem az igazi. Ötvös kiválása ilyen szempontból nagyon sajnálatos volt. De hogy egy edző ne tudjon betenni Ötvös helyére egy másik védekező középpályást, vagy ha nem tud, akkor ne variálja át a felállást mondjuk egy 5-4-1-re, vagy 4-5-1-re hogy az 1-0-ás vezetés tudatában az előnyt már megtartsuk és az esetleges kontrából meg elszaladt volna Gruber (vagy Pesics) ezt nem értem.

1-1 után meg teljes letargiába került az egész csapat, a 75. percig nem volt értelmes támadás felépítésük egy sem.

A Quarabag nagyon rutinosan sárgák nélkül apróították a 75. percig a Fradi játékosokat. A Fradi játékosok meg egyáltalán nem tűntek keményeknek, majd a 80. perc után elkezdtek teljesen fejetlenül és értelmetlenül durva (sárga lapos) szabálytalanságokat halmozni. Nekem ez azt mutatja, hogy fejben nem voltak ott, hogy mit is kéne csinálni. Mert ilyenkor az ellenfél rutinosan elkezd fetrengeni és csak további időt veszített ezzel a Fradi.

Nem lenne verhetetlen ezzel a kerettel a Quarabag idegenben sem, de nagyon nagy előnyt adott nekik a Fradi és sztem csak annyit fognak csinálni, hogy kőkeményen védekeznek és megpróbálnak 1 gólt találni és azzal meg is ölik a Fradi reményeket. A 10-es srác náluk az kész életveszély volt bármit csinált. Ehhez képest nálunk Gartenmann vagy főleg ez a Raemaekers nagyon lassúak és bizonytalanok voltak.


3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507074 matgab Előzmény: #1507042

igen, azok a csapatoknak akik nem akarnak horror áron épkézláb magyar játékosokat venni, azoknak előbb utóbb valós utánpótlás képzésre (is) kell költeniük.

Kb az egész szakma ellenkezik, de ez kb olyan mint az egészségügy vagy a tanárok állandü tiltakozása.
-Fenntartható így a rendszer?

- Neeem!

- Ki szeretne változtatást?
- Mindenkiii!!

- Kinél kezdjük a változtatásokat?

- ??? Nálam ne, mert nálam minden jól működik, inkompetens aki itt változtatni akar!

3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507042 TrendMan

Érdekes működésben látni az új MLSZ szabályt, hogy legalább 4 magyar mezőnyjátékosnak kell lennie egyszerre a pályán.

Ezt a szabályt már réges-rég meg kellett volna hozni.

Az eddigiek alapján komoly kerékkötője (volt) a magyar foci fejlődésének.

Ha pedig továbbgondolom, hogy ugyanaz a logika, amely eddig jégre tette a magyar játékosok számának növelését működik a magyar gazdaságban általában is, akkor ezt a gondolatmenetet egészen messzire tovább lehetne vinni ..

vetélytárs kerestetik

#1506930 matgab Előzmény: #1506914

Gyenge formában van Dibusz magához képest, kétségtelenül.

Tényszerűen azért most is fogott ziccert a BL selejtezőn. Persze mi magyarok a válogatott kapcsán, amikor Gula védett megszoktuk, hogy gyakorlatilag semmilyen ziccert nem fog meg, de egy-egy belepkézett góllal mattolta a csapatot. Kb Dibusz előtt sem olyan stabil most a védelem, mint anno Samy Mmaee idején.

Dibusznak a Fradiban is van versenytársa és a válogatottban is Szappanos mellett ott van már a fiatalabb kapus generáció (Hegyi, Pécsi, Tóth Balázs) -amihez mi magyarok mindig félünk odanyúlni-.

Alapvetően a védelem nincs összeállva, Keane talán túlságosan támadó szellemű fradit épít, ami a magyar bajnokságban jó és látványos, meg a gyengébb nemzetközi ellenfelekkel szemben, de könnyen visszaüthet majd erősebb csapatok ellen, ahol alapvetően védekezni és védekezésből kontrázni kellene.


vetélytárs kerestetik

#1506914 TrendMan

Nagyon látszik Dibuszon, hogy hiányzik neki a vetélkedés Gulácsival.

kb ez az egész válogatott bajait elmondja, ha nincs egy poszt vetélytárs, akkor nem esik olyan jól a versengés.

ha válik a tulajdonos, kiderül, hogy a klub piacképtelen (és egyéb finomságok a magyar foci jelenéből)

#1506783 TrendMan

Jörgen Klopp a FIFA Klubvilágbajnokságról

#1506656 TrendMan

"„A klubvilágbajnokság a futballban valaha megvalósított legrosszabb ötlet” – jelentette ki a német tréner."

" a probléma gyökere abban rejlik, hogy „olyan emberek találnak ki dolgokat, akiknek soha nem volt vagy már nincs közük a napi gyakorlathoz”.

https://index.hu/sport/klubvb/2025/06/29/jurgen-kl...

Ez a hibajegyzék szerintem a politika világára még inkábbb igaz.

„Biztosítanunk kell számukra a szüneteket, mert ha nem kapják meg azokat, nem lesznek képesek csúcsteljesítményt nyújtani – és ha ezt már nem tudják elérni, akkor az egész termék értéket veszít.”

Ez meg úgy összességében a fogyasztói társadalom zanzásítva.

magyar - svéd emlékére

#1506444 TrendMan

Úgy látom a következő vb-selejtező sorozatot is elkezdhetjük leírni.