folyt köv
"Van olyan ország ahol a szabadságra jutó fizetést úgy kell fizetni, hogy az elmúlt 3 havi béred napi átlaga jár. Van olyan beosztottam, akinél látom, hogy emiatt mindig az éves bonusa után veszi ki a szabiját, hiszen többet keres a szabival, mintha normál módon dolgozna."
Ezek szerint, olyan országban dolgozol, ahol ez a rendszer müködik.
Vezető állásban vagy, hiszen van beosztottad.
Viszont ebből az jön le, hogy te vagy nem kapsz bónuszt, vagy eddig nem jöttél rá, hogy ugyanígy vedd ki a szabidat. :)
Mert akkor nem mással példáloznál, hanem leírtad volna, hogy te így naximalizálod ki a cég juttatását. :)
https://www.portfolio.hu/uzlet/20231017/gyanusan-r...
anno volt róla szó, hogy ezek is célpontok lehetnek...
eddig nem arról volt szó, hogy a boomereknek óriási vagyona van? most meg azt írják, hogy egyre több boomer lesz hajléktalan...
érdekes... dánia 1992-ban befogadott 321 palesztint, akiknek végig követték az életét.
- 321-ből 270 még mindig dániába él, a többiek meghaltak, vagy elköltöztek.
- 321-ből 204 (64%) súlyos bírságba részesültek, vagy börtönbe kerültek.
- ennek a 321 befogadottnak összesen 999 gyereke született, akiknek a 34%-át elítélték bűncselekményekért, és egy részük segélyen van.
https://www.emilkirkegaard.com/p/palestinians-in-y...
eredeti dán cikk: https://piopio.dk/palaestinensere-er-endt-i-krimin...
Bipoliáris személyiségzavarról hallottam, de unipoláris, vagy multipoláris nem rémlik..
Mintha bipoláris, unipoláris és multipoláris személyiségzavar is létezne, jól tudom?
Vagy a skizofrénia egy formája.
Nem teljesen szarrágás sztem, ha egy vezető banki elemző (egy londoni banknál) el akarja számoltatni a párja ebédjét is a banknál.
Én is volt már , hogy elmentem az akkori párommal korábbi munkahelyemen és leadtam a számlát.
Arra mondjuk figyeltem, hogy 1 főre ugyanannyiba kerüljön a szálloda , mint 2 főre. És a kaján is csak étel+ital volt a számlán.
De ha bent van az előírt költség kereten, akkor miért ne?!
Van olyan ország ahol a szabadságra jutó fizetést úgy kell fizetni, hogy az elmúlt 3 havi béred napi átlaga jár. Van olyan beosztottam, akinél látom, hogy emiatt mindig az éves bonusa után veszi ki a szabiját, hiszen többet keres a szabival, mintha normál módon dolgozna.
Erre azt szoktam mondani, hogy ügyes! És azt gondolom, hogy ha ez eszébe jut és ilyen raffkós és a cég számait is hozza, akkor nyilván akkor is raffkós, amikor a cég érdekeit képviseli a beszállítókkal vevőkkel szemben!
És akkor inkább dolgozzon nekem egy ilyen ember, aki magára vonatkozóan is okos és a cégnek is jó, mint egy totál becsületes , minden szabályt szó szerint betartó - kicsit balekabb személy...
Viszont ha már elszámolta a kaját és rákérdeztek, akkor azt illene beismerni. Ha hazudik és lebukik, akkor ki kell rúgni egy bizalmi állásból, mert ha ebben hazudik, akkor másban is fog esetleg.
nagyon szépen elmagyarázza 29:40-től 32 percig, hogy milyen a bipoláris, unipoláris és multipoláris világrend, amibe megérkezünk...
de lehet h csak kerekítést használnak. Ha az első félévben szülcsizett akkor jan 1 ha a másodikban akkor szept 1
Igen kezdődik a magyar munkavállaló megkülönböztetése amennyiben öessze vissza hazudoziik mint pl karógeri,a dk,gyurci markizaj,stb sztem. Ez maximum az euban a bizoccságban, a parlamentjében alapérték, a cégeknél kevésbé. Mi a faszért kell hazudozni mikor már egyértelműen megfogtak ? Ez valami dns hiba lehet
Ráadásul ez már egy fejlettebb Migrinátor, mert nem január elsején , hanem szeptember elsején született.
elvileg fb liveba bevallotta, hogy már 3embert lőtt le...
https://index.hu/sport/futball/2023/10/16/labdarug...
hihetetlen, hogy ezek a migrik milyen sokszínűek, nappal doki, éjszaka mesterlövész...
Csodálatos vágyálmokat tetszik belelátni :))
Kezdődik a magyar munkavállalók megkülönböztetése, zéró tolerancia? Hess, fuss kakukk, térj vissza a legvidámabb barakba. Nem lennék meglepve, ha egyre több honfitársunkkal szemben csökkenne a tolerancia. A végkielégítés elmaradásából származó haszonról nem is beszélve.
Lehet előzőleg közalkalmazott volt, ahol azt látta, hogy a főnök nem csak a család számláit, hanem a kurváinak számláit is elszámoltatja gond nélkül... XD
Nincs ingyen ebéd.
Egy bankban dolgozó ezt nem tudja?
https://444.hu/2023/10/16/elbukta-a-pert-a-citiban...
Mr. Feka Szabolcs ezt benézte:)
Állásával fizetett érte. Mekkora szarrágás a párod ébédjét is elszámolni. :)
De!
Némó kapitány találta fel!
Mikor is?