Regisztráció Elfelejtett jelszó

Vakmajom

Re: 2013.04.20.

#617566 Előzmény: #617396

OFF:

"Beszélgetni bárkivel lehet, de súlya csak olyan véleménynek van számomra, akiről tudom h kicsoda, micsoda, s mit tett le az asztalra."

Ez szerintem már felmerült korábban, úgyhogy elmondom a véleményem erről a kérdésről, még akkor is, ha ez itt OFF.

Alapvetően mi az, amit még nem tudsz lényegi kérdésekben rólam?

Pontosan mivel tudnál meg rólam többet attól, hogy találkoznánk?

Azon kívül, hogy élek és nem egy pozitron robot vagyok, nem hiszem, hogy sokkal többet látnál-tudnál meg. Mert akkor se mondanék se többet, se kevesebbet. Ugyanakkor az eddigi találkozók leírása alapján nem lennék jó "haver", mert többek között nem iszom alkoholt és nem dohányzom, így nem hiszem hogy különösebb haveri kapcsolatba kerülhetnék. A felvetett és a forumban megjelent témák alapján pedig - hol voltak jó csajok, ki mennyire van rosszul másnap, ki milyen humoros, hová lehet még elmenni inni - eddig nem találtam különösképpen vonzónak. Ez ügyben elnézésedet kérem.

Egyszer egyébként - még régesrégen - majdnem elmentem egy találkozóra, de az utolsó előtti pillanatban közbejött valami - azóta viszont éppen a leírások alapján nem is érzem már hiányát annak, hogy nem voltam ott. Sokszor leírtam - úgy tűnik nem megy át -, hogy én nem barátokat keresek errefelé, hanem adott témákban beszélgetek. Ami a töredéke a forum témáinak. Arról igazán nem én tehetek, hogy azok pörögnek, amiben írok - ha jól emlékszem, ahogy ezt megjegyezted anno vala, hogy ezért vagyok tartva -, és hogy azért pörögnek, mert én sokat írok és válaszolok. Lehet másik topicban másféleképpen csinálni, lehet másokat is pörgetni.

Mindehhez hozzátartozik, hogy ez a játék nekem nem veszi el annyi időmet, mint egy egész estés találkozó, ráadásul ez a levelezgetés a normál üzleti időszakban van, az meg a magánidőben, amit adott esetben mással, másokkal szeretnék eltölteni. Lehet hogy furcsa, hogy ezt valaki kimondja, de ettől még ez az egyszerű igazság. Annál, hogy jópofizzak, sok emberrel vacsorázzak, vagy igyak nekem van jobb dolgom is. Én kérek elnézést ezért.

Egyebekben, mivel én szinte mindig a hülyét játszom - mert tapasztalatom szerint rendkívül hasznos - ezért számomra könnyű a másik oldal személyiségét felismerni, anélkül, hogy kiadnám magam. Ehhez pedig csak arra kell rávenni a másik oldalt, hogy reagáljon arra, amit írtam. Ugyanis a hülyét nem veszik komolyan, ezért "bátran adják önmagukat" az emberek, mert erősnek, okosnak, bátornak hiszik magukat, aztán amikor egy szelíd félmosoly kíséretében megragadom a tökeiket, hogy "ez nincs így", akkor visítva óbégatnak moderáció miatt, meg forradalmat akarnak csinálni, nomeg, hogy én milyen egy sz*r alak vagyok. Pedig csak annyi történik, hogy lebuknak, mert mondjuk kibukik a "kultúr üzletember" álarca alól a l*f*sz a seggedbe típusú valós színvonaluk, vagy a “jószándékú hozzászólóból” a troll. Annál nagyobb sértődés pedig nincs is, amikor ezen """véleményeknek""" én nem adok teret az általam moderált topicokban. Persze néha én is ki tudok borulni, mert én is csak ember vagyok, de ezt a jogot én fenntartom magamnak is.

És tudod mi még a vicc?

Hogy már ott bukik az összes álca, amit felszednek egy forumon az emberek, hogy "valakiknek látszódjanak", hogy végtelenül hosszan leállnak egy általuk "hülyének deklarált egyeddel" vitatkozni, de még ha nem is teszik, akkor sem bírják ki, hogy ne olvassák el azt, amit írok és hogy reagáljanak rá. Mert ugye, ha komolyan úgy gondolják, hogy "hülye vagyok, aki csak játssza az eszét", akkor ez valójában eléggé necces, mert egy hülyével tényleg értelmetlen leállni vitatkozni. Node nem is a hülyeség bosszantja őket, hanem az, hogy lepergetem róluk az álcát, hogy nem bírják nyugodtan felvenni a maszkjukat, játszva az eszüket, hanem könnyed ujjgyakorlattal billentem ki őket látatlanban és pusztán írással a LÁTSZAT egyensúlyukból, amikor már kimutatják a valós énjüket. És ezt nem bírják elviselni, és ezért akarnak elzavarni, hogy tovább "jópofizhassanak errefelé és elismertségük legyen". Engem meg ez soha nem érdekelt, nekem megfelel, hogy én vagyok a forum hülyéje.

Remélem, most már érted, hogy miért jó egy ilyen típusú beszélgetésben a másik oldalon állni: azért, mert én legalább az "okosnak látszó egyedek" esetében vizsgálódom, hogy vajon okos-e. És az esetek egészen jó százalékában el lehet ezt dönteni a személyes találkozó nélkül. Sőt mi több, mondok neked még valamit: Egy személyes találkozón, mivel mindenki megjátssza magát és az álentellektüell szalonhaverság jegyében a "szeressük egymást gyerekekkel" borulnak egymás nyakába, játsszák el a forumon utána azt, hogy "hát hiszen nem lehet vita közöttünk, mert olyan jól ittuk le magunkat együtt", és hogy "miért is vitatkozunk, ha olyan jól tudunk a csajokról beszélgetni?" az nekem nem pálya. Engem pont ezért nem szoktak ezek a "társadalmi események" érdekelni, mert nem hoznak lázba. Mert nincsenek benne mélységek a vödörtől és a lépcsőlejárótól eltekintve. Ha pedig mégis van, akkor arról se a fáma nem fog szólni, se más nem fog róla tudni, csak azok, akiket szűk körben az érintett.

Sőt mondok neked még valamit. Ha éppen "elég meggyőző lennék" saját nevemen, és ezek után a forumon az lenne, hogy "de hát én valaki vagyok, mert láttál és tudod", akkor inkább rosszul lennék ettől, hogy AZÉRT figyeljenek a véleményemre, mert "valaki vagyok". Wazze, az egész világ válsága, az egész devizaadósság téma azért van, mert "hallgattak a valakikre", a "valakiknek látszó" egyénekre, és én köszönöm, ennek nem kívánok a részese lenni. Ha valaki megfontolandónak tartja amit írok, akkor jó, ha átugorja, akkor is jó. Nekem csak az a fontos, hogy leírjam a gondolataimat, arra adott esetben jöjjenek normális kommentek és kész.

Ennek megfelelően, ha én mennék is, akkor Budapestre valószínűleg elmennék a kedvenc kitaposott cipőmben, egy Seikoval a karomon, a kényelmes ingemben és nadrágomban és taxival, hogy ne kelljen a parkolással foglalkozni. Aztán ha ott lennék, akkor sem osztogatnék névjegykártyákat, mert azt csak annak adok, aki érdekessé válik a számomra, ha pedig valaki megnézi, akkor abból annyi derül ki, hogy azon csak a nevem van és a családi címer, de semmi foglalkozásra, vagy cégre utaló adat nincs. Nyilvánvalóan, hiszen egy névjegy így néz ki. Aztán mondjuk kinyitnám a kabala tárcámat a fizetéskor, adnék 10% körüli borravalót, de biztosan nem mutatnám meg a hitelkártyatartómat és egy centiméterrel sem tudnál meg többet arról, hogy mely cégekben van tulajdonrészem, mint amit eddig elmondtam, mert ez nem tartozik senkire. Én nem üzleti ügyben mennék el egy társasággal találkozni. Ráadásul ami érdekes lehet másoknak is, azt mindig felvetettem itt a forumon, DE SOHA egyetlen érdeklődés, vagy megkeresés sem jött azokkal kapcsolatban.

Mindezek mellett minden különösebb nehézség nélkül megjelenhetek céges kisteherautoval, de full Marlboro Classics ruházatban mondjuk Rolex-szel a kezemen, vagy éppen csináltatott inggel és drága cipőben. Vagy éppen úgy, hogy még Columbo is jól öltözött lesz hozzám képest, mert ugye az igazán kényelmes ruhánál valójában nincs jobb. Csak van aki már megengedheti magának, hogy abban legyen és vannak, akik még megideolózigálják, hogy miért nem abban vannak. Raádásul én mindegyiket úgy tudom hordani, azzal a fajta természetességgel, hogy nyugodtan hiheted azt, hogy számomra ez a természetes és nem fogod azt hinni, hogy csak játszom az eszem.

Nekem pedig valahol külön szórakozás az, hogy nem tudják rólam, hogy ki vagyok és ezt akkora művészeti szintre fejlesztettem, hogy még a legközelebbi barátok is meg szoktak időnként lepődni ezen. És tudod miért? Azért, mert tapasztalatom szerint az emberek a külső és a mutogatás alapján ítélnek ebben az országban, én pedig ezzel nagyon nem értek egyet. Az öltönyös, okos, álentellektüell megmondóemberek világában pont arra van szerintem szükség, hogy ne ez legyen a fokmérője annak, amit valaki gondol, avagy mond.

Márpedig nálam aztán igazán sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy ne lehetne tudni a véleményem, vagy hogy ennek alapján ne lehetne ismerni a gondolkodásmódomat.

Nu tehát, mitől lennél okosabb ha találkoznánk? :)

Avagy, pontosan miről szeretnél velem személyesen beszélni, amiről itt nem tudsz?

Re: nincs cím

#617470 tozsdenyul Előzmény: #617432

attiatti-nak valaki linkelje már az ábrát, vagy egy angol nyelvűt

szegény, szakmázni szeretne a fórumon

jól eltévedtél hallod :)

És elnézést amiért félrevittem néhány hozzászólásommal a több napos vitát, tudom hogy én megyek szembe a forgalommal, mindig AT-nek van igaza, a többiek legjobb esetben is csak félrevinni tudnak...

Befejeztem, Boci csokik élesítve mindenesetre

Re: munkaerőpiac

#617467 tozsdenyul Előzmény: #617409

Biztos ezért nem jelentkezett prospero a Boci csokijáért, mert én reflektálok olyanra, amit mások nem írtak

persze, a kör meg sokszög:)

Mondjuk nem lehetetlen dolog, csak egy kis fáradtságodba kerül, hogy visszakeresd a saját fórumodban, ha akarod: megy a vita rbbj, te, AT - az EU támogatások kérdésében, "a munkahely megtartás EU általi finanszírozásával nem leszünk előrébb" és hasonlók, én hozzá sem szóltam semmihez. 04.23 17.00-tól kezd AT egy személyeskedő, fennhéjázó tirádába, jön a marxizmus, cseléd meg a többi, aki kapja, az most épp rbbj.

Ez a cseléd ez = labanc csinovnyik amúgy?

Ennek keretében 17.27-kor jön az AT féle "termelésen kívül másból nem lesz sem pénz sem munkahely". Innentől ezen vitatkozik a triótok. Én meg még mindig nem szóltam semmihez...

de aztán csak elkövettem a végzetes baklövést :)

Számokat hoztam, meg egy-két ábrát, látom ezt igen nehezen dolgozzátok fel, mert azóta folyamatosan kapom a sok hülye megjegyzést olyasmikről, amiket nem mondtam. Kb. két hozzászólást tettem még, azóta egyfolytában arra kell reagálnom, hogy mit nem mondtam.

A mezőgazdaságról rbbj-jal értekeztetek, de már akkor is teljesen inkoherens voltál :)

Rbbj:"Azt is harmadjára írom, hogy nem mindegy, mit és hogyan termelünk, erre hoztam a mez.gazd példát. Én a konkrét hsz-edre reagáltam, mindig figyelned kéne előzmény hsz-t"

De én viszem félre a vitát, hát persze. Mégis mivel, adok neked is egy Boci csokit, ha konkrétan rámutatsz mondjuk arra, amikor én azt mondom, hogy a mezőgazdaságnak nincs létjogosultsága valaki szerint, vagy hasonló.

Olyan nagyon nem bátor ajánlat, eddig még egyet sem tudtam küldeni senkinek...

Milkát nem ajánlok, ahhoz túl nacionalisták vagytok :)

Prospero is jelentkezhet a Boci csokijáért, ha tud.

Kicsit unom, hogy minden baromságot a számba adtok, és még a vitát is én viszem félre, amikor arra reagálok, amiről vitáztok...

Re: munkaerőpiac

#617447 rbbj11 Előzmény: #617445

én nagyon rég nem kaptam defektet, le is kopogom, sztem már 4 éve. Ez ugyanannyira off vm topikban, mint eddigiek, szal biztos elfér

Re: munkaerőpiac

#617445 KawaBazsy Előzmény: #617444

Én is, erre bedefektelt az első. Nem szabad át tolnom az udvaron, több tüskét is találtam benne, állítólag királydinnye a ludas..

Re: munkaerőpiac

#617444 rbbj11 Előzmény: #617401

hogy legyen egy vidám téma is: jó volt, tiszta nyár van, napozás után bringával elmentem ügyeket intézni.

Re: nincs cím

#617443 rbbj11 Előzmény: #617417

nem igaz, vagyis hazugság. Attól, mert vki önfejűsége, hülyesége felhúz, az nem jelenti azt, hogy sebeket hagyna, távolról sem! Ez egy újabb hülyeség.

lementette valaki a 04/2…

#617432 ikszf

lementette valaki a 04/24-i bejegyzést? (a kép érdekelne az amcsi kötvényhozamokról)

Re: munkaerőpiac

#617430 Kissherceg Előzmény: #617409

egyébként az jelezném, hogy a TOP mezőgazdasági vállalkozók mindegyike osztrák és német piacra termel.. Nem kell ide osztrák, hogy piacot szerezzen, hülyeség... Itt a TOP alatt a sok ezer hektárosokról beszélek

Re: 2013.04.20.

#617422 KawaBazsy Előzmény: #617403

"Amúgy ha unatkozó bölcsész lenne, akkor is következetes, és ez a legnagyobb ritkaság manapság."

Sztem az. :-) S az is lehet, h Ibiza jól tapintott rá, h esetleg vmi okból (akár mozgáskorlátozott), nem nagyon tud távol lenni a géptől, s ezért tud olyan mérhetetlen hsz-eket írni.

"Szerintem semmi lényeges különbség nincs ha valakit arc nélkül vagy arccal ismerünk, csak egy dolog: hogy mennyire következetes."

Ezzel abszolút nem értek egyet, úgyhogy ezt rád hagyom.

Re: nincs cím

#617417 lagwagoner Előzmény: #617413

A forumot? Szerintünk a válság is miattad robbant ki :-) Végül is arra jutottunk.

rbbj volt csak flame hangulatban: nagy sebeket hagytál rajta és most morci. Nyuszinál vigasztalódik.

Nem értem. Nem szólok eg…

#617413

Nem értem. Nem szólok egy darabig hozzá a topichoz, erre elkezdődik a flame oldalakon keresztül, hogy én ellehetetlenítem a topicot :)

Hölgyek, urak és ti többiek, hát ha nem tetszik amit írok, akkor minek olvastok? A jóisten is azért teremtette a Page Up és Down billentyűket, hogy átugorjuk a nekünk nem tetszőket. Én például ma előszeretettel használtam, mert sokkal gyorsabban értem az igazából semmi ON-nak a végére.

Re: munkaerőpiac

#617409 Kissherceg Előzmény: #617385

Nézd az nem vita, hogy folyamatosan olyanra reflektálsz amit senki nem írt. Te a szofisztikált AT vagy :) Mo 1000 éve agrár ország, nem kell hozzá nagy ész, hogy ezen kell dolgozni, de senki se a mezőgazdaságról létjogosultságának hiányáról írt, hanem a nyugati szolgáltató szektor másolásáról.

Azonban mivel folyamatosan félre viszed a vitát, ez tényleg nem vita...

Re: munkaerőpiac

#617405 lagwagoner Előzmény: #617401

"Jó tekerést mindenkinek, legyen az mókuskerék, fórummotor vagy bringa :)"

nekem ma mindhárom meg volt :-)

Re: 2013.04.20.

#617403 lagwagoner Előzmény: #617396

"Topiktársunk nem tartozik ebbe a körbe, eddig még csak nagy dumákat olvastam tőle, meg sértett moderálgatásokat, ha vmi nem tetszett, úgyhogy számomra teljesen súlytalan a véleménye. "

ja mert, ha valaki élőben állít valamit arccal, az mennyivel hitelesebb...Én élő emberektől hallok mesedélutánokat. Szerintem semmi lényeges különbség nincs ha valakit arc nélkül vagy arccal ismerünk, csak egy dolog: hogy mennyire következetes.

Nem tisztem megvédeni _AT_ sok vitám volt vele, azonban nincs még egy valaki aki olyan sok témához tud hsz-ni, és következetesen. Ez nem azt jelenti, hogy 100%ban igazat kell neki adni, hisz vannak tárgyi tévedései, azonban mindenhol löketet ad a topicnak. Amúgy ha unatkozó bölcsész lenne, akkor is következetes, és ez a legnagyobb ritkaság manapság.

Ja és, hogy termelés vs. szolg. Vicces hogy olyan áll ki a termelés mellett, aki szolgáltatásból él :-) tehát nem is haza beszél.

"de eljött több talira, vállalta az arcát, tudjuk h mivel foglalkozik, mihez ért, így a véleményét egész máshogy értékelem."

Hiba

Re: munkaerőpiac

#617401 tozsdenyul Előzmény: #617393

Lehetne látod így is vitatkozni, csak akkor nem lehet a mondandóba beleszőni a marxismus, liberálbolsevik, csinovnyik szavakat, esetleg ez alapján forever ignorálni a hit rombolóit, és hát lássuk be, hogy ez esetben messianisztikus hittérítő célokra alkalmatlan marad az egész társalgás ;)

Jó tekerést mindenkinek, legyen az mókuskerék, fórummotor vagy bringa :)

Kinek mi jut ugye, nem mindenkinek telhet bringára

a fórum meg ingyen van

Re: 2013.04.20.

#617399 rbbj11 Előzmény: #617397

reggel 8 vacsorának? :) azt értem, hogy addig tart....na de hogy akkor kezdődjön? :)

Tényleg süt a nap, és vár a bringa