Regisztráció Elfelejtett jelszó

Mtelekom részvény

Re: nincs cím

#631692 Ricsi Előzmény: #631688

Most másról beszélünk, illetve te másról beszélsz.

Ha nekem szlovák kártyám van, és neked szlovák kártyád van, akkor annyiért fogjuk egymást hívni, mint szlovákiában. Mert ugye, az nem képzelhető el, hogy én tudjam, te hol vagy, és ha németbe, akkor olyan előhívószámmal hívjalak, ha olaszba, akkor meg olyannal.

És ha mindketten Pesten vagyunk azonos kártyával, akkor ugyanolyan áron fogunk beszélni, mintha Pozsonyban lennénk.

Amit én írok, az arról szól, hogy kinek lesz magyar kártyája?

És mint mondtam, ha egy szolgáltató marad normális, az lekaszálja a piacot, és máris nemhogy vesztesége keletkezik, hanem lesz mondjuk 300 millió új előfizetője.

Re: nincs cím

#631688 Előzmény: #631686

Na hja, de rajta csak az IBM elnöke tett túl, amikor azt mondta, hogy évente öt számítógépet fognak majd eladni. Bill Gates még a "C:" drive-ot is temette, gyönyörű grafikát szerkesztett hozzá, aztán a Win7-től kezdve elérte, hogy más betűjelre nem is lehet a wint telepíteni. Na ennyit a jóslatairól :)

Régi szép idők, amikor még külön "igény" volt 1MB is... sőt mi több egy AT is külön élmény volt, mert az XT-k voltak a megfizethetőek ;) Amikor hónapról hónapra ment a harc, hogy éppen a Turbó XT a gyorsabb, vagy az új AT, a Neat és társai, amikor a cooprocesszor berakása csodákat tett, utána az SX-ekkel indult a néphülyítés és szépen eltűnt az egész varázsa.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a VT (Videoton) számítógépei mekkora számok voltak a BME-n, mert azokban már volt 2MB is, ami ugye kenterbeverte a korabeli határon átcsempészhető COCOM listás IBM-eket :)

És miket meg nem lehetett írni ABC80-ra, HT1080-ra :) A mai fiatalság el sem tudja képzelni, hogy egy, azaz 1 kilobyte-ra mi mindent meg lehet írni :) Ez van, elmulnak ezek az idők. Ez nosztalgiázás.

Viszont a fejlődést bármikor meg lehet állítani, ha a profit rovására megy és meg is fogják állítani. Ha van valami, amiben biztos lehetsz, akkor az ez. Egyebekben lehet hogy azt fogják csinálni, hogy nem lesz roaming díj, hanem "távolsági hívás" lesz külön országkódokkal. Aztán jól beszednek ezzel a címszóval még többet. Ne féltsed te a szolgáltatókat, ki fogják találni azt a módszert, amivel rosszul jár az előfizető.

Re: nincs cím

#631686 Ricsi Előzmény: #631601

Igen, olvastam. De a mobilitást már nem lehet visszafordítani, a fejlődést sosem lehet megállítani. Aki ebben gondolkozott, az mind bukott, vagy változtatott.

Kedvenc példám Bill Gates, aki anno - amikor én elkezdtem programozni - azt mondta, olyan világ sosem lesz, hogy kevés legyen 640 Kbyte memória. Nézd meg most a Windows memóriaigényét, és gondolj bele, hol lenne most a Microsoft, ha tartotta volna a szavát.

Re: nincs cím

#631601 Előzmény: #631573

"A roaming csak lehúzás, és fél európában vodafone-al beszélek. Ha nem lesz roaming, akkor nem lesz telefon sem, így legalábbis biztosan nem. Majd akkor lesz más, ami ezt kiváltja."

Biztosan olvastad, hogy újra a vezetékes irányba fordultak a telekom szolgálatók.

Hogy ti miket ki nem tal…

#631573 Ricsi

Hogy ti miket ki nem találtok :))))

A roaming csak lehúzás, és fél európában vodafone-al beszélek. Ha nem lesz roaming, akkor nem lesz telefon sem, így legalábbis biztosan nem. Majd akkor lesz más, ami ezt kiváltja.

És ha lesz 1 db szolgáltató, akinek lesz rendes kártyája, majd mindenki átmegy oda. És úgy lekaszálja a piacot, hogy a többinek nem marad semmi.

Egyébként elvileg unió van, nincsenek is országok :))

A másik pedig, ha jövőre ezt eltörlik, én is akarok nyitni egy boltot, ahol bármilyen európai kártyát szabadon vehetsz. És majd a piac eldönti. Szerintem úgy lesz, mindenki vesz majd mindenfélét, aztán rájönnek, mondjuk az osztrák a legjobb, és mindenkinek osztrák lesz. És persze nem csak nálunk. Olyan árverseny lesz, csak győzzük kapkodni a fejünket. Ez a szolgáltatóknak nem megszorítás, az egész európai piacot elviheti egy szolgáltató, ha akarja.

Csak halkan jegyzem meg újra, civilizáltabb országokban kevesebb a percdíj, mint itt az adó.

Re: nincs cím

#631534 Előzmény: #631513

Azért erre születhet ám olyan megoldás is a mobilszolgáltatók részéről, hogy "akkor nem lesz roaming".

Re: nincs cím

#631524 Fornit Előzmény: #631513

Röviden , hellO2:

"Hungary mobile 5p landline 2p txt 10p"

SIM pár font, csak a beszerzése a gond innen, aztán van web topup, és olyan opció is ha lefogy az egyenleg, automatikusan feltölt pénzt.

Angol szolgáltatótól 7ft-os percdíj a magyar vezetékes..... :)

Re: nincs cím

#631513 Ricsi Előzmény: #631511

Ezt már több napja betettem, és fűztem hozzá magyarázatot is, ha gondolod, azt beszéljük ki :)

Re: nincs cím

#631349 Nyeretlen_Keteves Előzmény: #631190

Nincs gááááááz! -) Tőlem 200 is lehet! Sőt! Minél közelebb kerül a 0-hoz, annál nagyobb esély lesz a duplázásra :-)

Vezetékre mennek a mobil…

#631325 macika

Vezetékre mennek a mobilszolgáltatók

2013. június 18., kedd, 15:00

Az európai távközlési piac szereplői közül egyre többen helyezik át látványosan a fókuszt a mobilszolgáltatásokról a vezetékes szolgáltatásokra, az egyre kisebb bevétellel kecsegtető mobilos megoldások helyett újra a vezetékes interneten és a tévén van a hangsúly – írja a HWSW.

Az IDC piackutató előrejelzése szerint a cord cutting időszakának olyannyira vége, hogy a következő években a nyugat-európai távközlési szolgáltatók az idei beruházási összeg dupláját fordíthatják a vezetékes infrastruktúra fejlesztésére. Az okok közt elsősorban a mobilszolgáltatásokból származó bevételek drasztikus csökkenése emelkedhet ki: a régióban 2000 és 2012 között 51 dollárról 38 dollárra esett vissza a mobilcégek egy előfizetőre jutó árbevétele – írja a HWSW.

Az informatikai szakoldal szerint a tévés műsorszolgáltatásban a magyar mobilszolgáltatók közül egyelőre csak a saját hálózattal rendelkező Magyar Telekom rendelkezik komoly pozícióval (a cég több mint 850 ezer tévés ügyféllel a második legnagyobb tévészolgáltató az országban), de a Telenor is igyekszik óvatosan puhatolózni ebbe az irányba. A norvég tulajdonban álló társaság múlt héten pedig bejelentette, hogy az Antenna Hungária fizetős DVB-T szolgáltatását, a MinDig TV Extrát kínálja kedvezménnyel egyes mobilnetes díjcsomagjai mellé.

Re: nincs cím

#631308 banyaiz Előzmény: #631285

Lehetséges verzió. Meglátjuk mi lesz, egyelőre nem volt rossz döntés előtt dobni, de ez persze változhat gyorsan.

Vsz igazán frekvencia téma lezárása után pöröghetnek fel események, de ez az msci sem éppen mellékes.

Re: nincs cím

#631273 banyaiz Előzmény: #631221

Úgy látom, hogy az a 320 körüli beszállás nem elképzelhetetlen idén.

Viszont én arra gondoltam , hogy a frekvencia témák környékén szórják meg rendesen majd, ha forradalmian alakul.

Viszont ehelyett bejött ez az adóemelés, frekvencia ügyek még függőben.

Így nehéz jövő évi osztalékra valamit kalkulálni.

Akkor ez az msci téma, kikerülhet esetleg belőle nagyon billeg a határán.

Azt hiszem megvárom a nyár végét, őszt, hogy milyen árfolyam lesz ezekhez az ügyekhez.