Önmagában egy egységes Európa egyebekben nem lenne probléma. Példának okáért egy valóban egységes Európában egységes minimálbér, nyugdíj és egyebek lennének, ami annyit tenne, hogy mindegy, hogy hol érsz Európában.
Erről persze szó sincs, hiszen egy ilyen Európában mégis hogyan "irányíthatna" Németország? Még mindig nem értik ezen cikk szerzői, hogy egy német IRÁNYÍTÁS annyit jelent, hogy Németország SZUVERÉN és NEMZETÁLLAM, vagyis paradox módon, csak akkor lehetne egységes Európa, ha abban a németek NEM lennének vezetők, hiszen kisebbségben vannak Európában, vagyis mindent leszavaznának, amit csak akarnak.
Ebből az következik, hogy az "egységesség" nem szövetségi államot jelentene, nem választott képviseletet, hanem az brüsszeli uzsoramaffia vezetésének megerősítését, a választott vezetők uzsoramaffia helytartóinak kinevezését amelyek olyan költségvetési és gazdaságpolitikát KÉNYSZERÍTHETNEK az országokra, amelyeket választásokon győztes párt soha nem tehetne meg a saját népével szemben.
Erről már kaptunk példát 2006 októberében és 2010-ben, látható az ""eredmény"" Görögországban, Spanyolországban, de tulajdonképpen már mindenhol máshol. Itt szó sincs, mert szó sem lehet Európai szuperállamról német vezetéssel, hanem momentán ott tartunk, hogy Európában EZ ALÓL(!) tudja magát még kivonni Németország... és Magyarország, és TALÁN Olaszország.
Vagyis, újra alakul a tengelyhatalmak vs. gyalázatosok szövetsége, amiben külön szépség Anglia és Amerika barátsága.
Ha valaki ezt "egységbe" akarja szervezni, egységessé akarja tenni, az nem békét, hanem háborút akar.